Két "kissebb segítőnk" kimaradt a múltkori felsorolásból, mindkettő egy-egy nagyon konkrét probléma magoldására született.
1. Kanál a tányérban
A konfliktus: A közös étkezések alkalmával Jákob állandóan hadonászott a kanállal, amiről az étel így egyrészt szanaszét folyt/repült, másrészt az én ruhámra kente, merthogy véletlenül épp én ülök mellette az asztalnál. Jó darabig próbálkoztunk a hagyományos "ne hadonássz már a kanállal, hányszor szóltam" megoldással, aztán a rövid "kanál a tányérba" mondattal (+mutatás), de egyik sem működött. Maradt a kártya.
A megoldás: Elkészítettem a kártyát, kitettem az asztalra. Megbeszéltük, lejátszottuk, hogy milyen az, amikor a kanál a tányérban van, együtt örültünk neki. Aztán mikor jött a kritikus pillanat, csak felemeltem a kártyát, Jákob elé tartottam és mondtam a ráírt szöveget. Néhány alkalom után, már mondani sem kellett, ill. még később el is hagytuk a kártyát, akkor már elég volt a tányérra mutatnom, mert már volt képe arról, mit akarok.
Hosszú távon: Nem tűnt el teljesen a hadonászás, de már teljesen elfogadható a mennyisége, ill. ahogy fent is írtam, Jákob már érti, hogy mit kérünk tőle, ha kérünk.
2. Csönd kártya
A konfliktus: Jákob (is) hajlamos folyamatosan beszélni, kérdezni, ha egyszer belelendül, és ez nála igen gyakran meseolvasás közben jön el, ami elég zavaró.
A megoldás: Készítettünk csönd kártyát, amit megintcsak kipróbáltunk, betanultunk az óvodai "kis lakat a szádra" gesztussal egybekötve. (Ez komolyan hangzik, de mondjuk 1 perc volt: "Nézd, így kell!" :)) Eleinte már a mese előtt elővettük, Jákob pedig fogta a kezében. Ha beszélni kezdett, csak rámutattunk. (Néha maga a kártya is alkalmat adott a kérdezésre: "Csend kártya? Csendben kell maradni? Nem szabad beszélni?" stb., de még mindig kevesebb, mint előtte.)
Hosszú távon: Mostanában inkább csak akkor vesszük elő a kártyát, ha konfliktus van, akkor viszont egész jól működik. Bár legutóbb Jákob kissé megrágcsálta, amitől csöndben volt ugyan, de hát... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése