Segítségek maszkviseléshez

 Az AOSZ oldalán már a tavaszi hullám óta hozzáférhető számos vizuális segédeszköz, mely hasznos lehet autista gyerekeknek és felnőtteknek ebben a fura időszakban. Érdemes böngészni!

Az ő képeiket felhasználva készítettem 3 szociális történet szerű segítséget (azért "szerű", mert a szociális történet eredeti kritériumainak nem feltétlen felelnek meg, de ettől még hasznosak lehetnek), melyeket most megosztok.

De előbb néhány gondolat, ötlet:

A maszkviselés számos autista embernek okoz gondot és bár az érdekvédelmi szervezetek (az AOSZ és az ÉFOÉSZ) folyamatosan tárgyalmak a Belügyminisztériummal, nem biztos, hogy ez egy-egy konkrét helyzetben is segítség az érintetteknek.

De mit lehet tenni?

Amíg a gyerek (még) nem tudja viselni a maszkot, addig nincs más, mint meggyőzni az ellenőrzést végző rendőröket, biztonságiakat, eladókat stb. Ilyen esetben segítség lehet, ha valaki felmutatja az AOSZ kártyát és arra hivatkozik. Ha valakinek nincs AOSZ kátyája (érdemes megcsináltatni), akkor jól jön, ha ő maga ír egy rövid, lényegre törő leírást, kártyát pl. ilyesmi szöveggel: "Gyermekem autizmussal él, ezért nem tud maszkot viselni. Az autizmus kívülről nem mindig látszik, de sokaknak kellemetlen/elviselhetetlen lehet a maszk viselése."

Ha viszont van bármi kis esély arra, hogy a gyerek egyszer majd felvegye a maszkot, akkor az ő érdekében is érdemes ezzel foglalkozni. Segíthet, ha

• Fokozatosan hozzászoktatjuk, az utcára kilépve akár csak fél percre is, de ráadjuk. (Akkor már lehet azt mondani a biztonságiaknak, hogy most tanulja. ;)) Ha egy picit már elviseli, kaphat valami kis jutalmat, pl. egy falat édességet.
• A lent található, vagy ehhez hasonló történetek, vagy képek (róla készült fotók, vagy rajzok) segítségével " átbeszéljük", mi is az elvárás és miért. Segíthet egy fotóalbum, melyben a közeli rokonok, hozzátartozók szerepelnek egy-egy maszk nélküli és maszkos képpel. (Anya maszk nélkül, anya maszkban, Apa maszk nélkül, Apa maszkban stb.) Ezt lehet sokat lapozgatni. 
• Ha valaki képek, történetek, vagy megbeszélés hatására válik ügyesebb maszkviselővé, akkor is érdemes ezért valami kis jutalmat kitűzni. (Ezt akár bele is írhatjuk a történetbe.) Ez a jutalom lehet azonnali, de vannak, akik szívesen gyűjtenek pontokat (amiket valamire aztán be lehet váltani), vagy matricákat egy táblázatba. Ha ilyet vezetünk be, nagyon fontos, hogy előre tisztázzuk, pontosan miért és mennyi jutalom jár, ill. ezekhez a pontokhoz és az értük kapható jutalomhoz ne lehessen másképp hozzájutni.
• Néhány gyereknél beválik, ha a maszk mintája valami kedvenc mesefigura, vagy ha sikerül valamilyen szerepjátékba ágyazni a maszkviselést (együtt küzdünk a vírusok ellen, vagy elbújunk előlük stb.).

És akkor a történetek:

Az első történet kicsit egyszerűbb nyelvezetű, a második kicsit részletezőbb, de mindkettő arról szól, hogy viselni kell a maszkot. Ezekre is, mint minden autista embereknek készült segédeszközre igaz, hogy nem jó mindenkinek, de talán vannak, akiknek hasznos lehet. Válasszuk a gyerek megértéséhez jobban igazodót!

A harmadik olyan gyerekeknek, vagy felnőtteknek íródott, akiket az zavar (vagy összezavar), hogy mások nem tartják be a szabályokat.

Köszönet a képekért az AOSZ-nak!

Vakbélműtét

A fiammal egy szép hosszú vakbélműtétes procedúrán vagyunk túl. Közben a János kórház nagyszerű orvosaival együttműködve egy felkészítő anyagot is készítettem, ezt szeretném közreadni, hátha valakinek hasznos lehet. Ide csak béna kis képeket tudok feltölteni, de aki szeretné pdf formátumban, az szóljon!

A felkészítő anyag 4 részből áll:

1. A diagnózis folyamatáról olyan hangnemben, hogy utólag is érdemes legyen olvasgatni.

2. A műtét előtti időszakról és a műtétről.

3. A lábadozásról.

4. Az előre tervezett laparoszkópiás műtétről - inkább nagyobb, vagy tudományos érdeklődésű gyerekeknek.

Hetirend minimál

Részletesen volt már szó a hetirendről korábban (itt), de most egy nagyon egyszerű változatot szeretnék mutatni, ami úgy tűnik, megoldott egy nehéz helyzetet.

A bölcsődében, ahol dolgozom, nemrég elkezdtem foglalkozni egy kisfiúval, aki hetente egyszer (szerdánként) jön velem a fejlesztő szobába, majd a csoportjának is tartok egy közös foglalkozást. 

A kisfiú már az első külön foglalkozás után nagyon lelkes volt és mindig jönni akart, ha meglátott, a második után pedig már hétfőn is, kedden is kiborult, mikor találkoztunk és megtudta, hogy még nincs szerda. :( 

Erre a helyzetre gondoltam ki és készítettem el villám gyorsan a következő, nagyon egyszerű hetirendet, amit a bölcsődei csoportban a szekrényre tettem ki. Mivel a többi gyerek is aznap találkozik velem, így ők is nagyon szeretik és követik azóta. Olvasni természetesen nem tudnak, de azt látják, hogy a zöld keret minden nap arrébb kerül és azt is látják, hogy épp ott van-e a fejem, vagy nem. Úgy tűnik, működik a dolog, azóta nem volt kiborulás. Néha ilyen egyszerű. :)

További lehetőségek: Ugyanez a hetirend hasznos lehet még, ha tudjuk, mikor jön a bölcsődébe a doktor bácsi, vagy ha a csoport átlátogat az óvodába, vagy épp fényképezés, vagy más előre tudható extra program lesz. Egy autizmussal élő gyereknek nagy segítség, ha minél több dolgot tud előre és egy ilyen aprósággal máris könnyebbé tehetőek neki a hétköznapok.

(Mondtam már, hogy a hetirend az egyik kedvenc eszközöm?)

Iskolai készülődés: Bepakolni a táskába

Ma láttam egy jó kis segítséget, amin a gyerek ellenőrizheti, mindent bepakolt-e a táskájába. Ez az. És valljuk be, egy ilyen kis pipálhatós lap bizony jól jön majd szeptembertől, hogy kevesebb munkánk legyen nekünk. Elkészítettem ebből a saját, magyar nyelvű verziónkat, íme:

Az alsó üres sor az év közben felmerülő egyebeknek maradt szabadon.
A szerkesztés igen barkács (Wordben csináltam), így viszont könnyen át lehet írni, szóval aki szeretné, szóljon és szívesen elküldöm.

Nyár, nyaralás, struktúra

Korábban írtam már erről, de sajnos a régi bejegyzések nem mind elérhetőek, vagy épp a képek nem látszanak. Szóval most újra!

Itt a nyár. És a legtöbb autista gyereknek, akik év közben hétfőtől péntekig meglehetősen kiszámítható módon óvodában, iskolában vannak, ráadásul ott állandó napirend szerint telnek a napok, ez bizony elég nehéz időszak. Saját tapasztalatom szerint főleg az átállás, vagyis a szünet eleje. Ilyenkor hol ez vigyáz a gyerekre, hol az, hol megyünk valahova, hol nem, hol korábban kelünk, hol később... Teljes kiszámíthatatlanság.

Érdemes hát jó előre készülni és felkészíteni a gyereket is (ha lehet), ne érje váratlanul a dolog.

Azoknak akik életkorukból, vagy sérültségükből fakadóan még nem értik a képeket, érdemes a különböző helyszenekhez (pl. óvoda, otthon, nagyszülők stb.) egy-egy tárgyat társítani. Reggel felkeléskor ezzel a tárggyal lehet jelezni, mi is várható aznapra. Ha a gyerek már ügyesebb és érti, akkor ezeknek a tárgyaknak a másolatát (vagy kicsinyített mását) akár egy hétre előre is ki lehet rakni.

Ugyanez a hetirend képekkel is működhet és év közben is jó szolgálatot tesz: mutatja, mikor kell bölcsődébe/óvodába/iskolába menni és mikor nem, ill. azt is, melyik nap milyen különóra, vagy más program várható. A hetirend az egyik kedvenc eszközöm, szülőként is könnyen, viszonylag kevés energiabefektetéssel működtethető és sokszor csodákat tesz. Számos viselkedésproblémára megoldás lehet, pl. amikor vasárnap reggel a gyerek áll az ajtóban és ordítva követeli, hogy menjünk az X nénihez a bölcsődébe, vagy amikor napi 100x megkérdezi, mikor lesz már az ilyen-olyan különóra az iskolában.

Hasonlóan jó szolgálatot tesz nagyobbaknál egy naptár, vagy határidőnapló, de akár a google naptára is, ha azt bármikor meg tudja nézni.

A mi első nyári programokat tartalmazó naptárunk így nézett ki:

Mi idén arra a négy hétre, amit hét közben a nagyszülőknél töltenek a gyerekek külön kis lapot készítetünk, amit ki-ki kiszínezett magának: ebbe beleírtuk, hogy melyik héten melyik nap és kivel jönnek, ill. mennek a fiúk. (Persze mindenkinek azt érdemes beleírnia, ami az ő gyerekének a fontos.)

Mikor nyaralni megyünk, többnyire alaposan felkészülünk a tervezett programokból. Korábban mindenhez készítettünk képet is, hiszen kellett a mobil napirendbe, amit mindig magunkkal vittünk.

Mióta mindkét gyerek megbízhatóan tud olvasni, már arany életünk van. Itthon közösen nézegetünk képeket a neten, tervezgetünk. Többnyire fellistázzuk egy papírra, mi mindent szeretnénk majd csinálni/megnézni, aztán már ott a helyszínen döntünk arról, mi melyik napon legyen és szépen pipálgatunk a listán. A napirendet meg ceruzával írjuk papírra.

Így nézett ki a tavalyi nyaralásnál a hűtőnk fala: Felül a buszmenetrend, bal alul a napok (délelőtt és délután rovattal), ahova menet közben írogattuk be a dolgokat, jobb oldalon a képes az összes előre felkutatott programlehetőség a választáshoz, alul egy nem témába vágó ivós táblázat, erről írtam már korábban itt - már nem használjuk, beépült.

Ez egy régebbi nyaralós kép, ahol annyi példányban kinyomtattuk a szállás képét, ahány napra mentünk majd a megérkezéskor (gyurmaragasztóval) kiraktuk a szekrényre. Esténként egyet mindig levettünk, így mindenkinek egyértelmű volt, mennyi időt töltünk még ott. Az alatta lévő lapon egy a fentihez hasonló, csak más stílusú és kevesebb elemből  álló "programválasztó" látható.

Idén a nyár itthon töltött napjaihoz (lesz bőven és mi nagyon szeretjük) készítettünk egy "Nyári terveink" lapot: Egy sima fehér papírt felragasztottuk a szekrény oldalára, erre írogatjuk, amikor eszünkbe jut valami a "hű, még ezt is kéne csinálni a szünetben" témában. Szépen gyűlnek, de már pipánk is van ;)

A nyaralásaink végén most már két éves kedves hagyományunk, hogy értékeljük az egyes programokat: felírjuk papírokra, mi mindent csináltunk az elmúlt napokban és mindenki szavazhat. Kiosztunk fejenként x darab pénzérmét, vagy bármi mást és azt ki-ki oda teszi, ahova szeretné. Így alakul egyéni és közös rangsor is. A fiúk nagyon szeretik és nekünk is jó visszajelzés.

Mikor hazaértünk a nyaralásról a magunkkal hozott kis ereklyéket, jegyeket, prospektusokat felhasználva készítünk az én könyvekbe egy-két oldalnyi emlékeztetőt. Ez segítség a későbbi felidézéshez. (Most már függetlenül attól, hogy naplót épp használunk-e.)

Jó nyaralást, kreatív készülődést mindenkinek!

Haj- és körömvágás

(kép innen)

"Paul, aki 8 éves, nem szeretett fodrászhoz járni. Viselkedése szülei számára annyira felzaklató volt, hogy végül oda jutottak, hogy álmában vágták a haját. Paul tanára és a szülei a hajvágáshoz kapcsolódóan egy olyan rutint terveztek, amely a következő lépésekből állt: 1., Házilag készítettek egy mesekönyvet, amely a fodrászhoz járásról szólt; 2., Paul szombati napirendjébe beletettek egy fényképet a fodrászüzletről, hogy Paul és az édesapja minden szombaton elmehessenek a fodrászhoz köszönni; 3., Gyakran lejátszottak Paulnak egy fodrászhoz járásról szóló kereskedelmi videókazettát; 4., Paul sok vágást igénylő kézműves tevékenységet végzett, amelyek során vágni kellett, és 5., Paulnak a fodrásznál tett látogatásait fokozatosan bővítették azzal, hogy üljön be a székbe, hallgassa a kedvenc zenéjét, valamint használjon egy olyan táblázatot, amely megmutatja neki, mennyi ideig kell ülnie. Ezeknek a mini-rutinoknak az egyenként történő bevezetésével Paul lassan kezdte eltűrni a hajvágásokat."

(Kathleen Ann Quill: Tedd - Nézd - Hallgasd - Mondd c. könyvéből)

Annak, hogy az autista gyerekek közül sokan nem szeretik a haj- és körömvágást, számtalan oka lehet. Vannak köztük, akiket zavar, hogy a levágott haj a testükre hullik, vagy egyáltalán, hogy elválik a fejüktől. Lehet túl hangos, vagy fájdalmas a hajnyaró gép, ijesztő az olló érintése és csattogása, de akár csak a dolog (a helyzet, a történések, a "meddig fog tartani?") kiszámíthatatlansága, szokatlansága is lehet az, ami miatt olyan nagyon nehéz elviselni a haj, vagy a körömvágást. 

Az első dolog, amit erről gondolok az az, hogy ha egy gyerek azt mondja (vagy látjuk rajta), hogy ez neki ennyire nagyon (akár elviselhetetlenül) rossz, akkor azt higgyük el. Nem vagyunk az ő bőrében, nem tudhatjuk. Neki meg nincs oka mást mondani, mint ami a valóság. Én személy szerint sosem mondtam a gyerekeimnek, hogy "Jaj, ne csináld már, nem is olyan rossz ez!", vagy hogy "Ne hisztizz már, ez nem is fáj!".

A második dolog, amit gondolok, hogy ha hajvágásra kerül a sor (nálunk inkább csak ez zűrös), akkor megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy megpróbálom a leginkább elfogadható körülményeket megteremteni nekik. Ilyesmikre gondolok:

• Hagyok időt a rákészülésre és azt is érthetővé teszem, hogy ennek egyszer vége lesz és utána valami más következik (napirend).
• Valamilyen módon jelzem (óra, számolás, éneklés), meddig fog tartani ez az egész. Nálunk a fiúk kiskorában az ujjmondókák remekül beváltak a körömvágáshoz (Kicsi kövér hüvelykapó...). Hajvágásnál meg máig gyakran van visszaszámlálás a vége előtt mondjuk fél perccel.))
• Együtt megkeressük azt a testhelyzetet, ami a leginkább elfogadható. Nálunk pl. áttörés volt, mikor rájöttünk, hogy állva is lehet hajat vágni,és akkor a levágott hajakból kevesebb hullik a testükre. De miért ne lehetne akár fekve is?
• Ha segítség, hogy a gyerek ruhában marad, vagy ha letakarjuk egy lepellel, esetleg ha hátrahajtja a fejét, ekkor tegyünk így.
• Megpróbálok olyan tevékenységet kínálni hozzá, ami elterelheti a gyerek figyelmét. Nálunk nem vált be, de sokan szeretnek közben TV-t nézni, vagy tabletezni, miért ne tehetnék? Másoknak épp az segít, ha nézhetik magukat a tükörben. Nálunk egy időben a gumicukor vált be: én vágtam a gyerek haját, a férjem meg adogatta a gumicukrot. Ha a gyereknek gondolkodnia is kell (pl. megmondani, milyen színűt kér), akkor kevésbé tud a hajvágásra figyelni.
• Ahogy a fenti idézetben is olvasható, érdemes lehet előre videón, avyg képen megnézni a hajvágást, ellátogatni a fodrászüzletbe, kipróbálni a széket stb.

És végül a jutalom: Senki nem szeret olyasmin átesni, ami piszok nehéz neki. Ha mégis megteszi (csak azért mert mi úgy ítéljük, hogy a haja már túl hosszú és nem szép), akkor azért bizony jár a jutalom! Ez lehet valai nassolnivaló, matrica, kedves tevékenység (pl. ágyban gyömöszölés), de akár valami a hajvágáshoz kapcsolódó dolog is. Valaki mesélte egyszer, hogy az ő gyerekét úgy lehetett rávenni a hajvágásra, hogy megígérték neki, hogy felveszik közben videóra és visszanézheti.

Itt is, mint mindig, legyünk kreatívak! :)

Akinek van még jó ötlete, megköszönöm, ha ideírja kommentben!

Érintések

Azt hiszem, nem vagyunk egyedül azzal a problémával, hogy a fiamnak nehéz megkülönböztetnie a különféle érintéseket: Nem érti, mi az ami finom,és még jól esik, és mi az, ami fáj, mi az, ami illő és mi az, ami nem. És ezzel (mármint a túl sok és sokszor nem épp helyénvaló érintéssel) sokszor az őrületbe kerget minket.

A "valamit most már kezdeni kéne ezzel” jegyében született az alábbi kis segítő kör:

Ehhez először is összeszedtem, alapvetően milyen érintéseket ismerünk (kéne ismernünk), és ezekre mi jellemző (mikor, hogyan, milyen gyakran, kinek jó, miért nem jó stb.). Az persze teljesen szubjektív, erősen család- és kultúrafüggő, hogy ki hogyan osztályozna, és milyen jellemzőket tart fontosnak, de íme az én hatos listám:

• Finom, gyengéd érintés
• Erős, de finom érintés (birkózás, szorítás stb.)
• Otthoni érintés (amit mással és máskor nem)
• Óvatlan érintés (amikor véléetlenül megcsíp stb.)
• Durva érintés (amikor direkt üt, vagy rúg)
• Tilos érintés (genitálák stb. persze a kivételes helyzetekkel együtt!) - ezt eredetileg nem is akartam belerakni, mert most nem ez volt a probléma, de aztán úgy éreztem, megkerülhetetlen, ha érintésről beszélünk

Aztán kivágtam egy jó nagy kört kartonból (az enyém kb. 25cm) és 6 részre osztottam (mekkora szerencse, hogy kört épp 6 részre a legkönnyebb osztani!). Az érintések neveit festékválasztáshoz használt színskála elemeire írtam, a hozzájuk tartozó szövegeket (wordben középre igazítva és kicsit háromszög formára formázva) kinyomtattam, formára vágtam, majd mindet felragasztottam.

Középre még egy kis nyíl is került, ami azóta a fiam kedvenc (otthoni) érintésére mutat, bár eredetileg nem ez volt a terv :)

Néhányszor elolvastuk már a szövegeket, de ez az összeszedés, közös átgonolás arra is jó, hogy amikor ott a helyzet (pl. egy véletlen belém könyökölés), akkor lehet rá hivatkozni, hogy ez most egy X érintés volt (itt épp óvatlan) és Y a teendő (itt pl. bocsánatot kell kérni, ha már megtörtént).

A hetirendről

Többször írtam már, hogy szerintem a napirend általában túl nagy falat elsőre a családoknak, ezért én leggyakrabban a hetirendet szoktam ajánlgatni, mert:

• Láthatóvá teszi a hétköznapok (bölcsi, ovi, iskola) és a hétvége (otthon levés) rendjét, ezzel csökkenti a gyerekben lévő feszültséget. („Ma megyünk?”)
• Segít tájékozódni az egyes napok rendjében. („Ma lesz úszás? Ovi előtt, vagy után?”)
• Csökkenti a várakozás okozta stresszt („Mikor lesz már a születésnapom?”)
• Azt is tudjuk vele jelezni, ha valami kivételesen elmarad, ezzel is jó adag feszültséget véve le a gyerek válláról. („Nem ilyenkor szoktunk menni tornázni? Mi történt?”)
• Jelölhető rajta egy csomó olyan fontos dolog, ami a gyereknek érdekes (pl. milyen járművel utazunk majd, mikor jön a nagymama stb.)
• Formában és részletezettségben is nagyon egyénre szabott lehet (mint minden más eszköz) a nagyon egyszerű, ovi-ovi-ovi-ovi-ovi-otthon-otthon típusú hetirendtől a több tevékenységet, személyeket, más fontos információkat is jelölő eszközig, akár határidőnaplóig.
• És nem utolsó sorban: Elkészíteni és működtetni is viszonylag egyszerű, tehát meglehetősen szülőbarát.

A hetirend akkor is nagyon hasznos és fontos, ha a gyerek egyébként jól beszél, és érti, amit megbeszélünk vele - nem véletlenül használunk mi felnőttek is naptárat és hasonlókat. Fejben tartani egy csomó információt nekünk is megterhelő, egy autista gyereknek, aki nehezebben tájékozódik térben és időben is (és amúgy is van bőven megküzdeni valója a világban) főleg. 

Ahogy írtam, a hetirend rendkívül sokféle lehet. 

Az egyik legegyszerűbb, ha egy lapra felrajzoljuk a napokat jelölő oszlopokat, és ezekbe ragasztjuk, vagy rajzoljuk az adott nap fontos eseményét jelző képet (vagy írjuk a szöveget). Ilyet találunk pl. itt:

De a mi régi (a fiaim óvodás korából való) hetirendjeink is hasonlóak voltak (ez a kép már szerepelt itt):

Egy sima karton is remek alap, mint pl. itt:

 

Profibbak ilyen szépre is megcsinálhatják, jelölve napszakokat is (délelőtt, délután stb.) mint itt, különösen jó ötlet annak jelölése, hogy hol tartunk (mi egy műanyag koronggal szoktuk):

Kreatívaknak határ a csillagos ég: tépőzárral, mágneses felülettel igazán igényes és tartós hetirendet készíthetünk. Ez készen kapható ugyan, de hasonlót is készíthetünk, mint itt: 

Ha egy ici-pici barkácsolás is rémisztően hangzik, készen kapható legolcsóbb asztali naptárat is használhatunk, amibe vasárnap este akár közösen belerajzoljuk/ írhatjuk a következő heti programokat, vagy gyurmaragasztóval beleragaszthatjuk a már elkészített laminált képeket (esetleg a kettő kombinációja):

Nekünk pl.egy időben volt ilyen:

Nagyobb gyerekeknek, akiknek már nem okoz gondot a bonyolultabb ábrákon való tájékozódás, illetve akik a hétköznapok-hétvégék váltakozását már értik, elég lehet, ha egy havi (idén véletlenül épp két heti :)) bontású naptárat használunk. Ide már csak az extra és előre tervezhető programok kerülnek bele (napirendet és nagyon részletes iskolai óraredet is használunk mellette):

Ez pedig egy régebbi (pocsék kép, tudom), egy nyárra készült több hónapra szóló tervező:

És hogy hogyan használjuk? A napirendhez hasonlóan a hetirendet is mindig a felnőtt kezeli, vagyis ő rakja ki, mi várható. Nem alku tárgya, és nem a gyerek választásának, kommunikációjának eszköze, arra való, hogy elmondjuk a segítségével, mi fog történni a héten. (Persze ha már jól begyakoroltuk a hetirend használatát, lehet együtt gondolkodni, programot választani stb.)

Fontos, hogy valamilyen módon jelöljük is, hogy hol tartunk. Ez lehet egy csipesz, korong, keret (l. fent), de az elmúlt napok képeinek levétele, áthúzása, kipipálása is. Fontos, hogy ezt viszont a gyerek csinálja!

Ha a gyerek már érti, akkor az elmaradó programokat nem kell levenni, hanem áthúzással, vagy rátett piros kereszttel jelölhető, hogy terveztük ugyan, de ezen a héten nem lesz (pl. különóra).

Kedves anyukák, apukák, hetirendre fel, megéri! :)

Az ivásról

Az auti.hu-n a napokbanmegjelent egy jól összeszedett írás arról, hogyan vegyük rá az autista gyereket, hogy eleget igyon. Sok autista gyereket ismerek, akinél ez nem probléma, de történetesen az egyik gyereknél nálunk is felmerül. Főleg iskolás napokon. Márpedig ha nem iszik eleget, akkor ő is nyűgös, ingerlékeny délutánra. Gondoltam, megosztom, nálunk mi vált be.

• Természetesn, mint mindig, most is több fronton támadtunk.
• Először is megkértük a tanító nénit, hogy az iskolai napirendben rakja ki az ivást. Ez valamit segített, de önmagában kevés volt.
• Kézenfekvő, hogy igyekeztünk olyan italt küldeni, amit szívesen iszik, ez egy időben a kefír volt, később áttértünk az egy kis dobozos almalé + egy kis palack víz kombinációra. A palackot mi is bejeleöljük, de nem az időpontokat írjuk rá, hanem azt, hogy hány decilitert ivott belőle.
• Írtam egy szociális történetet is arról, miért fontos az ivás. Erre egy kis motiváló kép is került és az egészet betettük a tolltartóba.
• Készítettem egy folyadéktáblázatot, nálunk ez hozta az igazi áttörést. A szociális történetből kiderült, hogy egy gyereknek naponta legalább 1l folyadékot kell meginnia. (Ebbe mi nem számoljuk bele a levest, vagy a gabonapehelyhez megivott tejet, csak a pohárból/dobozból/palackból elfogyasztott innivalókat. Az 1l-en is lehet vitatkozni: nyilván lehetne több, de ennél jóval kevesebb folyadékkal is életben lehet maradni. Nálunk ez tűnt vállalhatónak.) A folyadéktáblázatban minden megivott dl-t ki kell pipálni* - az iskolában elfogyasztottakat (általában az almalé + víz összesen 5dl) délután, vagy vacsora közben írjuk be. Vacsora közben számolunk is, hogy állunk (persze mi, felnőttek már korábban is észben tartjuk, hogy még véletlenül se kelljen a vacsoránál fél litert meginni :)). A táblázat szaggatott vonallal jelzett rubrikáiba bekerülhetnek az esetleges plusz decik - ilyen is sokszor van, akkor együtt örülünk. A pipálás egyébként már önmagában is jutalom mifelénk :)

*Mellesleg az űrmértékekre is gyakorolunk kicsit a liter-deciliter átszámításokkal :)

Ha valakinek segítség a fenti táblázat, használja nyugodtan :)

Időzítők telefonra kisebbeknek

Az történt, hogy lett nekem egy okostelefonom, így aztán egymás után töltöm le az okosabbnál okosabb autizmus-barát alkalmazásokat (is). Így történt, hogy elmélyültem kicsit az (androidos) telefonokon elérhető időzítők világában.

De mire is jó az időzítés és az időzítő? Írtam már erről korábban itt, úgyhogy most legyen csak néhány hétköznapi helyzet példaképp, amikor bevethető autista gyerekeknél (és felnőtteknél):

• Ha a gyerek nem akar hazaindulni a játszótérről/játszóházból/vendégségből/óvodából, vagy bárhonnan máshonnan.
• Ha nem akarja befejezni a játékot/számítógépezést, vagy bármi mást, amikor arra kérjük.
• Ha nem akar kijönni a kádból.
• Ha végtelenül hosszú ideig tart, mire felöltözik/megírja a házi feladatát/megeszi a vacsoráját, vagy bármi mást.
• Ha egyre csak azt kérdezgeti, mikor lesz már vacsora/játék/mikor indulunk, vagy más hasonló.
• Ha nehezen viseli az utazást, mert nem érti, nem érzi, mikor érünk már oda.
• Ha nehéz a várakozás pl. a sorban a bevásárlásnál.
• és még ezer más helyzetű

Az offline időzítőket már megmutattam, a telefonra letölthetőkben meg az a csodás, hogy egyrészt kéznél vannak, másrészt a legtöbb gyereknek nagyon motiválóak. Az, hogy mikor mit használunk, nagyban függ a gyerektől (pl. ha semmi másra nem tud figyelni, ha előkerül egy telefon, akkor nem biztos, hogy minden hylezetben ez a jó eszköz neki), a megértési szintjétől (csak tárgyakat ért pl.), a mérni, jelezni kívánt idő hosszától (máshogy érdemes láthatóvá tenni 2 perc várakozást és 45 perc tanulási időt), ill. a pontosan mérhetőségétől (azt pl. hogy az orvosnál meddig kell még várni, biztosan nem tudjuk másodpercre pontosan megjósolni, de azt, hogy mikor indul a kedvenc TV műsor, azt igen), a helytől (zavar-e pl. mást az óra csörgése) stb.

Szóval a telefonos alkalmazások. Ingyeneseket mutatok:

Kids timer

Pont olyan, mint a csillagászati áron kapható time timer időzítő. Az ingyenes telefonos válozaton (van fizetős is, nem tudom, miben tudhat többet) egy kör 12 percet, vagy 1 órát mutat, ezen belül a színes (piros, vagy kék) sáv jelzi, mennyi idő van még hátra (sőt egy a háttértől kicsit eltérő színű fehér sáv azt is jelzi, honnan indultunk). Percenként állítható 1-60 percig. Megállítható és újraindítható, a végén pedig diszkrét a csörgés.

itt

Visual Time Timer

Nagyon jó képi megjelenítésű allkalmazás, négy kör, amelyek az ingyenes válozatban 5-5, vagy 4-4 percet jeleznek (nem tudja valaki, a fizetős változatban lehet-e 1-1 percre beállítani?). Így 5-10-15-20 percre lehet beállítani az órát, de az idő múlását percenként jelzi a körök alatti sáv.

itt

Kids Coundown Timer

Nagyon klassz, nagyon látványos megjelenítésű alkalmazás ez is, ahol egy pötty 10 másodpercet jelöl, egy sor pötty pedig egy perc. 30 másodpercenként lehet beállatani az időt, vagyis fél perctől 10 percig. A pöttyök folyamatosan fogynak, a már elmúlt időket x jelzi, az idő lejátával pedig telefonos hangjelzést hallunk.

itt

Cildrens countdown

Kis egyzsrű, képes időmérő, a végén mindig más hangjelzéssel (a kacsa hápog, a hal bugyborékol stb.), folyamatos ketyegéssel

Elsősorban kicsi gyerekeknek lehet érdekes, és olyan helyzetekben használnám, amikor nem gond, hogy közben a gyerek nem tud másra figyelni (pl. várakozásnál), ugyanis a folyamatos ketyegés és a fokozatosan előtűnő (mindig más) kép mellett nem nagyon lehet.

itt

Nagyon szeretnék még egy olyat, amin 2-3-4 perc is látványosan jelezhető, és közben az egyes percek végét is valami kisebb hang jelzi. Tud valaki ajánlani?

Otthontanulók lettünk egy hétre és imádtuk

Aki így, vagy úgy érintett a témában, az bizonyára tudja, hogy egy autista gyereknek nem mindig könnyű az iskola, sőt! Nincs ez másképp nálunk se, ezért épp kapóra jött, hogy a fiam kicsit benáthásodott, így otthon tudtunk maradni egy hétig. Nem volt nagyon beteg, épp csak annyira, hogy kellett a napi sok orrfújás, orrspré, köhögés elleni szer és egyebek, de ezek mellett szinte bármit tudtunk csinálni. Régóta foglalkoztat a gondolat, milyen lenne itthon tanulni, hát most kipróbáltuk.

Úgy csináltuk, hogy a délelőttöt szabályos órákra és szünetekre osztottuk, ehhez órarendet készítettünk, amit együtt átbeszéltük. Azt is előre tisztáztuk, melyik szünetben mit kell, vagy lehet csinálni, beleértve a "gyógyszerelést", a házimunkát, az ivást (nálunk ez kicsit problémás) és a játékot is. Amivel végeztünk, azt (nagy boldogan) kipipáltuk. E mellett természetesen a szokásos képes napirendet is használtuk.

 

Az iskolai 45 percekkel ellentétben mi többnyire 30 perces órákat tartottunk (volt 20 és 40 perces is, a fiam teherbírásától, tananyag mennyiségtől stb. függően), ezt időzítővel jeleztük, mint ahogy a szüneteket is (vagyis volt csengetés :)).

A tantárgyakhoz szorosan kapcsolódó beosztásokon kívül más vizuális segtségek is készülek bőven: listát írtunk, milyen házimunkákat kell megcsinálnunk aznap (és ezért mennyi gyűjthető pont jár, ld itt), ill. arról is, milyen feladatok lesznek a "tesi órán" (10 kör futás, 20 kosárra dobás stb.).

És hogy miért jó otthon tanulni?

• Mert ez a 30 perc jóval hatékonyabb, mint az iskolai 45 (nincs jelentés, felszólítás, fegyelmezés stb, folyamtos munka van). Vagyis annak ellenére, hogy a napi 5 órával délig simán végeztünk (pedig volt tesó iskolába szállítás, vásárlás, főzés, házimunka), és még így is többet tanultunk, mintha iskolában lett volna (praktikusan iskolán kívüli tananyagokat, hangszer gyakorlást is beiktattunk).
• Mert mindennel olyan tempóban haladtunk, ahogy épp kellett, és olyan eszközöket használtunk, amit csak akartunk (pl. gyufát, vagy épp számítógépet :)).
• Mert bármikor felpattanhattunk, hogy valamit kipróbáljunk a valóságban, (pl. hogy az olaj hogyan terül el az élővizek felszínén).
• Mert az órákra akár a kamion, akár a labda "jöhetett".
• Mert nem csak a rajz órába fért bele az olló, a kés, vagy a ragasztó használata, így jól kihasználtuk a spontán tanulási helyzeteket.
• Mert jutott idő a beszélgetésre (egy csomó mindent mesélt az iskoláról, ami egyébként nem egyszerű), mert megtudtam, mi megy nehezen a gyerekemnek, és mi könnyű (ez ugye szintén nem szokott kiderülni), és lett egy csomó közös élményünk.
• Mert így belefér a napba, hogy együtt készítsük az ebédet (praktikusan olyat, amit jó eséllyel meg is eszik, mégis egészséges, a suliban mostanában sokszor csak kiflit eszik), együtt menjünk vásárolni, vagy épp kerékpározzunk testnevelés óra címszó alatt.
• Mert így a szüneteket sikerült értelmesen, tartalmasan, nem a padban ülve, vagy téblábolva tölteni: sokat trambulinozott, ugróiskolázott, és a mozgás nagyon jót tett, de a játékválasztó segítségével több olyan játék is előkerült, ami amúgy rég nem.
• Mert így a szünet épp olyan hosszú volt, ahogy nekünk kényelmes volt, ha előbb elunta, nekiültünk a következő órának, ha nekem akadt valami extra dolgom, vagy ő mélyedt nagyon bele valamibe, meg tudtuk beszélni, és átállítottuk az órát.
• Mert ugyan a saját feladataimmal nem haladtam nagyokat, de egy-egy teregetés, vagy hajmosás nekem is belefért a délelőttbe.
• És végül, de nem uolsó sorban (inkább első, csak ide vannak képeim :)) a tanuláshoz csak kisebb részben használtuk a tankönyveket, a legtöbb dolgot igyekeztünk kirakni, "eljátszani",kipróbálni.

Pl: Itt épp a tízesátlépéses összeadást gyakoroltuk gyufákkal - így könnyebb a csoportosítás.

A nyelvtanórán a toldalékolt szavakat szétvágtuk, kérdések segítségével mondatokat alkottunk belőlük.

A környezetismeret órán így csoportosítottunk egy nagy csomó állatos kártyát először házi- sé vadállatokra, utána emlősökre, madarakra, halakra és rovarokra.

És azért így a nagy örülés végén azt is elárulom, miért nem kezdünk jövő héttől máris hivatalos itthontanulásba (mármint az anygai természetű érveken túl, ami szintén nem elhanyagolható szempont :) Egyrészt nagyon idealista módon még  meg vagyok róla győződve, hogy iskolába nem a tananyag elsajátítása miatt érdemes járni (tanulni később is, bármikor és bármit lehet, ha az ember akarja, és nem kell hozzá iskola sem), hanem a társakkal való együttlét, a szociális kompetenciák, a társakhoz, osztályhelyzethez kötött képességek fejlesztése miatt. Másrészt én magam nem érzem alkalmasnak magamat a feladatra, azt hiszem, hamar egymás idegeire mennénk a gyerekeimmel, és erre nem nagyon tudom a megoldást. Mint ahogy az is fontos, hogy a saját gyerekeim nevelgetése a saját házunkban reggeltől estig - bármilyen szép feladata is - nem elégítene ki szakmailag. :)

Azért nagyon sajnálom, hogy a gyerekek életéből ez a fajta otthontanulás kimarad, hiszen ezzel is legalább annyit vesztenek, mintha az iskolát hagynák ki. Viszont megerősödtem abban, hogy nekünk évi néhány alkalommal sort kell kerítenünk egy-egy ilyen hétre - ezentúl már tudatosabban tervezve.

Elmélkedések arról, mihez is kezdünk az autista gyerekünkkel

ELMÉLKEDÉS 1.

Tegyük fel, hogy olyan helyen lakom, ahol az összes környéken lakó kertjében van kerti kút. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül felébred bennem a vágy, hogy nekem is legyen kutam, hogy "normális" legyen a kertem. Nézzük, mit tehetek:

• Elkezdhetek pl. ásni, hiszen tudom, hogy előbb, vagy utóbb vizet kell találnom. Ez lehet, hogy hosszú idő lesz. Nagyon hosszú, talán fel is adom közben.
• Kinyithatom a helyi újságot, ahol találok valakit, aki sok más egyéb mellett azt állítja, hogy képes vizet fakasztani a földből. Eljön, egy csomó pénzért megméri a vízereket, a kertem mágneses mezőit, majd kijelöli a helyet, elhelyez egy mágnest, esetleg pár féldrágakövet és megnyugtat, hogy semmi más teendőm nincs, mint várni néhány hónapot, esetleg évet, és meglátom, a víz magától fog feltörni a kertben.
• Esetleg elhívhatom a mérnök barátomat, aki örömmel megrajzolja nekem, hogyan is fog kinézni a kút föld feletti része, hova tesszük majd a csapot. De ettől még nincs vizem.
• És persze lehet az is, hogy kerítek egy kútfúrót, aki pár nap kemény munkával, és persze nem ingyen, de fúr nekem egy kutat, és ezzel elég hatékonyan és viszonylag gyorsan megoldja a problémámat.

Tegyük fel, hogy van egy autista gyerekem. Megkapom a diagnózist, nézem, nézem a gyerekem, és látom, hogy más is, mint a többiek. Meg hogy valami neki sem igazán jó, nekem sem, így előbb-utóbb elkerülhetetlenül felébred bennem a vágy, hogy változtassak. Nézzük, mit tehetek:

• Megpróbálhatom még nagyobb türelemmel, még nagyobb szeretettel én magam megnevelni. "Előbb-utóbb meg fogja tanulni."
• Vagy felhívhatok valakit az újságból, esetleg elvihetem egy olyan terápiára, ami ezer más dolog mellett (pl. hiperaktivitás, szorongás, egyensúlyi problémák, figyelemzavar stb.) az autizmusra is ajánlanak. Baj nem lehet belőle!*
• Vagy elvihetem orvoshoz, és előfordul, hogy találok olyat, aki ad neki valami gyógyszert. Máris tettünk valamit.**
• És persze lehet az is, hogy kerítek egy autizmushoz értő(!) szakembert, aki bizonyítottan hatékony autizmus-specifikus módszerekkel kezd el nekünk segíteni, nem ígérve sem gyógyulást, sem azonnali megoldásokat, de hosszú távon azért mégiscsak megoldja a problémánkat.

* Nem, nem gondolom, hogy minden nem autizmus-specifikus terápia rossz lenne az autista gyerekeknek, sőt! Nagyon sok klassz dolog van a világon, és mivel egyik gyerek sem csak autizmusból áll, ezért más problémájára, vagy épp azért, mert olyasmit csinál, amit szeret, még jó lehet neki.

**Nem, nem gondolom, hogy a gyógyszer ördögtől való, néha (autizmusban is) szükség lehet rá. Csak szülőként nem tudnám nyugodt lelkiismerettel beadni a gyerekemnek addig, amíg nem vagyok egészen biztos benne, hogy minden más (pedagógiai) módszert már kipróbáltunk.

ELMÉLKEDÉS 2.

Tegyük fel, hogy van egy mozgássérült gyerekem. Elég egyértelmű, hogy az évek során akadálymentesítjük a lakást, kivetetjük a küszöböket, kiszélesítjük az ajtókat, lejjebb tetetjük a villanykapcsolót, lépcső nélküli házba költözünk, vagy amire épp szükség van ahhoz, hogy ő önállóan mozogni tudjon. Az is elég egyértelmű, hogy az évek során szakértőjévé válok az orvosi beavatkozásoknak, az ortopéd cipő készíttetésnek, a járókereteknek, a kádba beemelő szerkezetnek, vagy ezer más dolognak, amire épp szüksége van.

Tegyük fel, hogy van egy autista gyerekem. Vajon miért nem egyértelmű, hogy a lakásunkat, a kommunikációnkat akadálymentesíteni kell? Vajon miért nem egyértelmű, hogy (otthon is) olyan nyelvet használunk, amit ő is megért, amivel önálló tud lenni? És vajon miért nem egyértelmű, hogy megpróbálom megérteni, megtanulni, ami vele van, hogy segíteni tudjak? Hogy beszerzem azokat az eszközöket, amik segítik őt, és nem mérlegelem, hogy ciki, vagy nem ciki?

Ugyanez a kérdés egy szemüveges hasonlattal: Ha a gyerekem kicsit nem lát (mondjuk a hátsó padból a táblát már nem annyira), egy pillanatra sem gondolkodom, hogy vegyek-e neki szemüveget, vagy sem. Hogy ez már elég súlyos fokú látásprobléma-e, vagy inkább még próbáljon vele megküzdeni maga. Hogy fogják-e miatta csúfolni, lesz-e ettől fura gyerek. Nem gondolkodom, hanem megcsináltatom a szemüveget, hogy neki jó legyen. Autista gyerek eszközén miért gondolkodunk (mert ő csak kicsit autista, ugye).

Nem értem. Akárhányszor kerül elő, akkor sem.

Először-utána

Egy nagyon klassz kis eszközt szeretnék mutatni azoknak, akik (még) nem használnak napirendet, de segíteni szeretnének autizmussal élő gyermeküknek/ tanítványuknak a tevékenységváltásban. Egy ilyen, vagy hasonló először-utána tábla láthatóvá teszi a dolgok sorrendjét, ami főleg akkor lehet nagy segítség, ha valamilyen "nemszeretem" dolgot kell végigcsinálni.

Ezen a bölcsis változaton pl. először ki kell bírni, hogy megvizsgál az doktor bácsi, utána viszont tudom, hogy mehetek majd az udvarra, amit szeretek,

Akkor is jól jöhet a tábla, ha valamilyen kevésbé kedvelt tevékenységre szeretnénk felkészíteni a gyereket: itt pl. már az étkezés kezdetekor tudja, hogy utána ki kell majd mennie fogat mosni.

A kettőt természetesen lehet kombinálni. Mondjuk az utóbbi esetben, amikor vége az evésnek, akkor, azt a képet levesszük, a fogmosás kerül az első helyre, a másodikra pedig valami hívogató tevékenység, pl. lehet menni az alvós állatkáért a délutáni alváshoz.

Otthoni használatban jól el tudok képzelni egy ilyet a játszótérre menésnél (meg főleg a hazaindulásnál, az gyakrabban okoz gondot), vagy a reggeli-esti öltözős-fogmosós rutin segítésében.

Természetesen ezt is el lehet készíteni tárgyakkal, vagy szöveges formában is, ill. azt is nagyon egyénre kell szabni, hogy a gyerek milyen képeket ért, mi mit jelent neki stb. (a doktor bácsi lehet pl. egy spatula, de egy fonendoszkóp képe, egy rendes fotó, vagy még ezer más dolog is, ami egyszer már összekapcsolódott vele.)

Még néhány példa. Egy fodrászos, utána játékboltos innen:

Egy kézzel írott szöveges (matek után iPad) és egy viselkedési szabályos (ha először szépen ülök, utána kapok csillagot) innen:

Egy fotós innen:

És rgy tárgyas innen:

Hogyan tegyük könnyebbé a reggeleket? - 10 autizmus barát megoldás

A bejegyzést részben ez az írás inspirálta. A képek egy része is innen való.

Minden családban, ahol kisgyerekek vannak gondot okoz, hogy mindenki épp időben készüljön el. És sokak életét megkeseríti, ha reggel veszekedni kell, hogy mindenki tegye a dolgát, vagy ha otthon maradnak a fontos dolgok. Különösen így van ez, ha autista gyermekünk is velünk tart, hiszen nekik többnyire nem könnyű a reggeli teendők megszervezése, ill. az idő beosztása.

Íme tehát néhány tipp, amely segítségünkre lehet:

1. Természetesen itt is, mint mindig a legfontosabb, amit tennünk kell, hogy minél több dolgot előre jelzünk a gyereknek. Ha egyébként nem is használunk vizuális napirendet, reggelre akkor is érdemes készítenünk legalább egy ellenőrző listát. Ez a gyerek megértési szintjétől (szimbólumszintjétől) függően lehet tárgyas, képes, vagy szöveges is. Angolul rengeteg példát találni a neten (morning routine), ez a pipálós verzió pl. innen való. Nagyobbaknak az óra állását is mellé rajzolhatjuk, vagy írhatjuk.

2. A fent említett bejegyzés ötlete, hogy zenét is használhatunk, hogy a gyerek tudja, hol tartunk. Ehhez persze az kell, hogy megtanulja, melyik kedvenc szám végére hol kell tartani. Nem baj, ha ezt is megtámogatjuk képekkel, tárgyakkal.

3. Az egyes megcsinálni-valókra szánt időt órával is jelezhetjük. Ez lehet felhúzható konyhai óra, vagy homokóra is. Néha tényleg csodát tesz!

4.  Az egyes részfeladatok elvégzését (öltözés, fogmosás stb.) folyamatábrákkal segíthetjük, ez növeli a gyerek önállóságát és több időt hagy nekünk. Ilyet sokat mutattam már a blogon, van pl. itt és itt.

5. A ruhákat akár egy hétre előre is kikészíthetjük (ez így kicsit hetirendként is működik), akár a gyerekkel együtt is.

6. Autizmusban sokszor nagyon jól jön, ha valami jutalmat ígérünk az elvégzett munkáért cserébe. Fogmosás utánra, ha lehet, nem ajánlanék nasit, de lehet pl. játékidő, egy rövid mese, vagy (ha nekünk belefér) valami kedvelt közös tevékenység, csikizés stb. Fontos, hogy ezt is vizuálisan előre jelezzük, tehát legyen valamilyen "ha ezt mind megcsináltam, akkor..." jelzés képes formában, vagy akár tárgyakkal (utóbbit úgy, hogy pl. egymás mellé tesszük a polcon a poharat, a ruhákat, a fogkefét, majd a sor végére a távirányítót és ha kell, segítünk sorban elvenni, és csinálni, ami következik). Fontos, hogy amit beígértünk, azt kapja is meg a gyerek, ne maradjon el, mert mondjuk már nincs rá idő!

7. Ha gondot okoz, hogy a gyerek nem akar felkelni, vagy épp túl korán kel fel, jelezhetjük neki az időt hanggal (valami zene), vagy fénnyel (pl. az éjszakai fény lekapcsolásával). Ezeket egy időkapcsoló segítségével (amit a konnektorba tudunk dugni, és ebbe dugjuk a CD, vagy a lámpa zsinórját) akár automatikussá is tehetjük. Segítség lehet, ha pl. hétvégén nem szeretnénk, hogy már hajnalban felkeljen. Így megtanítható, hogy csak akkor kelünk fel, ha megszólal a zene/ elalszik a lámpa.

8. Hogy semmi ne maradjon otthon kis cetlikkel, vagy akár rajzos formában is készíthetünk emlékeztetőt a kijárathoz. Az első kép innen, a másikat sajnos nem tudom.

9. Ha az előszobában minden családtagnak van egy külön kis rekesze/ doboza,/ fiókja/ akasztója, akkor oda lehet készíteni mindent előre, kevesebb az esély, hogy valami otthon marad.

10. Mindig keressünk valami örömet a reggelbe. Ahogy mi is, a gyerekek is akkor készülődnek szívesen, ha van miért. A hetirendben, napirendben előre jelezhetjük, mi minden klassz dolog vár ma ránk. :)