Segédeszközeink 1.

Ez egy régebbi bejegyzés, teljes egészében az előző blogról átmásolva, de hamarosan tervezek egy újabbat a manapság használatban lévő vizuális segédeszközeinkkel.

Korábbi elhatározásommal ellentétben ez egy személyesebb bejegyzés, jól esik kicsit összeszednem most ezeket a dolgokat.

Eleinte kicsit tartottam az efféle vizuális segédeszközök használatától, mert egyrészt körülményesnek, másrészt időigényesnek tartottam a hsználatukat. Meg aztán miután belevágtunk, egy időre fel is függesztettük a napirend használatát is, mert úgy tűnt, az én gyerekeimnek nincs szüksége rá ( = nem ordítanak, ha nincs).

De aztán nálam okosabbak tanítottak és meggyőztek, hogy a vizuális megtámogatás még a jól beszélő, okos vagy alkalmazkodó természetű autizmussal élőknek is nagy segítség. Egyrészt azért, mert tehermentesíti őket, hogy olyasmit kelljen nehezen megérteniük és fejben tartaniuk, ami nekik nem olyan egyszerű, mint nekünk, másrészt kompetenssé teszi őket, és nem csak sodródnak a történésekkel, hanem értik, tudják előre, mi fog velük történni. A folymatábrákkal pedig egyszerűen önállóbbakká válnak, ami nekik is sikerélmény, nekünk meg felszabadult szülői kapacitás.

Volt néhány nagyon pozitív tapasztalatunk, amikor a férjemmel mi is döbbenten álltunk, hogy egy-egy képes "besegítés" milyen gördülékennyé teszi a dolgokat. Nem akarom nagyon bő lére ereszteni, bár hosszan tudnék erről mesélni, de megmutatok néhány eszközt, amit használunk. Elsőként természetesen itt a klasszikus napirend, ez történetesen épp a kisebbik fiamé, amit én rajzoltam. Nem vagyok egy nagy rajztehetség, de nagyon igyekszem, és szerencsém van, hogy ő a meglehetősen elvont rajzokat is jól érti. Különben minden eszköznél igyekszem, hogy szépen nézzen ki, hiszen ezt látják, használják nap, mint nap. Ahogy ma már az ortopéd cipő sem feltétlenül (vagyis csak a legritkább esetben) fekete, a járóbot sem szürke stb.

Ez a hozzá való további kártyák egy része:

Azok kedvéért, akik nem ismerik a napirendi kártyák használatát elmondom, mi hogyan csináljuk: előző este, vagy aznap reggel felrakom az egész előttünk álló nap történéseit (hogy milyen részletességgel, azon néha variálunk, pl, hogy benne van-e minden pisilés, kézmosás, cipőhúzás). Máshol leggyakrabban tépőzárat használnak a rögzítéshez, mi blue tack-et szoktunk. Reggel a fiam felkel, megnézi mik lesznek aznap és a jelölő pöttyét az első képre teszi (ideális esetben legalábbis, mert néha azért próbál alkudozni :)). Aztán ha ezt a valamit megcsinálta, odamegy és átteszi a következő képhez és így tovább estig.

Szokták ezt úgy is csinálni, hogy ami elmúlt, azt leveszik és egy dobozba teszik, így mindig csak a legfelsőt kell nézni, nálunk erre már nincs szükség. Még "didaktikusabb" megoldás, amivel gondolom, hogy családokban talán kevésbé, de óvodákban és hasonló helyken lehet találkozni, hogy a tevékenységek helyénél vannak "hívóképek" (na, ezt nem tudom, hogy hívják igazából), vagyis az étkezőasztalnál az evés képe, a játszószőnyeg melletti falon a játék képe, a fürdőszobában a fogmosásé stb. és mellettük ugyanígy tépőzáras hely. A gyerek odamegy a saját napirendjéhez, leveszi a következő kártyát, azzal elmegy a következő tevékenység helyére, és ott kiragasztja. Amikor az adott tevékenységgel végzett, leveszi a kártyáját, megy újra a napirendjéhez, beteszi a dobozba, amit megcsinált, majd veszi a következőt és így tovább.

Nagyobbik fiamnak egy ideig volt egy ilyen szöveges napirendje, ahol egy blue tack galacsinnal jelölte, hogy épp hol tartunk.

Most úgy látjuk, nincs szüksége a napired részletességére, viszont segít neki, ha napokkal, hetekkel előre tudja, milyen programok várnak ránk, ezért ő egy hagyományos asztali naptárat használ. Egyelőre úgy, hogy én írom be neki az eseményeket, de ő teszi ugyanígy naponta arrébb a jelölő pöttyöt. Így minden nap tudja azt is, a hétnek melyik napjánál tartunk, milyen névnap van és a hónap hányadik napja.

Hasonló céllal használjuk a hetirendet is, ami főleg az ovis időszakban volt nagy segítség, mert szerepeltek benne az állandó, hétről hétre ismétlődő óvodai programok, akárcsak egy iskolai órarendben, a hétvégénél pedig a "család" kártya.

Most, hogy nyár van, ezt is hétről hétre variálnunk kell majd. Ez egy mostani nagymamás itthon töltött hét. (Most látom, milyen megviseltek már a betűk, fogok is csinálni egy újat, szebbet :))

A hetirendhez való néhány kártyánk:

Vannak kisebb kiegészítő kártyáink is, amiket a napirend és a hetirend mellett használunk. Olyanok pl, mint "Anya" (jön értem az oviba kivételesen ebéd után), "Nagymama" (vigyáz ma ránk), "nem" kártya mással kombinálva (nem jön ma haza este Apa), időjárás kártyák (...ha nem esik az eső).

A mobil napirendet eleinte arra az esetre vezettük be, ha az óvoda után nem rögtön haza mentünk, hanem el kellett intéznünk ezt-azt (vásárlás, posta, tankolás, akármi). Egy-egy névjegykártya tartót kaptak a fiúk rajta a saját fényképükkel és ehhez készítettünk egy nagy (és azóta is folymatosan növekvő) kupac megfelelő méretű kártyát. Ezeket folyton a táskámban hordom, és akármilyen váratlan helyzet adódik, ezzel érthetőbbé tudom tenni. Ha több dolgot intézünk egymás után, így egyszerűen tudják követni, ha pedig az előre tervezett programban változás van, azt is könyebben elfogadják így.

Hamar kiderült, hogy a mobil napirend nagyon hasznos dolog, ha választanom kéne, ezt mondanám kedvenc eszközömnek. Egy ideje minden házon kívüli programnál használjuk. Ezt vittük magunkkal a nyaralásra is, ahol a délelőtti és a délutáni "sort" mindig kitettük, mielőtt a szállásunkról elindultunk.

Ahogy mondtam ezekből a kártyákból egyre több lesz, a nyaralás előtt pl. az ott várható programokból (miszerint strand, fagyizás stb.) is készültünk, de még így is kiderül, hogy valamihez nincs kép. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy gyorsan rajzolni kell, ezt nálunk jól meg lehet beszélni a fiúkkal, többnyire asszisztálnak is :)

Az önellátási tevékenységeket folyamatábrákkal támogatjuk meg. Ezeket mi egyben szoktuk kinyomtatni és laminálni, így variálni mondjuk nem nagyon lehet. De nincs is mindenhez ilyenünk. Nagyobbik fiam már jól olvas, ezért a csak neki szóló listák pusztán szövegesek. Van egy a fogmosáshoz,

egy a fürdéshez,

egy- az elindulás előtti öltözéshez és a hazaéréskori vetkőzéshez (ugyanannak a két oldala),

egy-egy az esti és a reggeli öltözéshez (ez is két oldalas, forgatós),

egy volt az ovis hazamenős öltőzéshez,

és egy a reggeli készülődéshez (már nincs szükség rá, fejben van :)).

Vannak aztán kisebb megsegítések is. Az egyik ilyen pl. a TV kikapcsoláshoz való két kép. A fiúk arca, és hol egyik, hol másik kerül fel a TV sarkába mesenézéskor elkerülendő azt a konfliktust, hogy ki fogja majd kikapcsolni, ha vége. Érdekes, hogy ha ugyanezt csak megbeszélnénk, akkor ott még alkudoznának, veszekednének, de ha ott van "feketén-fehéren" a kép, akkor ott vitának helye nincs. (Ezt nem fotóztam le.)

Alkalmi segítség volt, amikor a nyaralás idejének múlásának szemléltetését oldottuk meg egy nagyon egyszerű vizuális módon: készítettünk 9 kis Balaton képet, amit a szálláson kitettünk és minden este (9 napig voltunk ott) levettünk egyet.

Volt egy olyan esetünk is, amikor egy konfliktust sikerült rendeznünk képek segítségével. Erről nincs fotó. A fiúk sehogy sem tudtak megegyezni, ki melyik játékkal játszik, és egyikük már annyira behergelte magát, hogy mi sem tudtunk segíteni a megbeszélésben. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam két papírlapot és lerajzoltam rájuk a két játékot, amin a vita folyt, majd mindenki választott egyet-egyet. És ez így sima ügy volt, megintcsak nem volt vita.

Van még egy szintén kipróbálás előtt álló kártyánk: a megállapodás kártya. Terv szerint szintén a konfliktusok rendezésében segít majd. Ez mágneses, egyelőre a hűtőn várakozik a bevetésre.

Nem kifejezetten vizuális segédeszköz, mégis ide kívánkozik a fiúk pontgyújtő kártyája. Mindenkinek szerepel rajta a fényképe és 8 kis hely, ahova akkor kaphat pontot, ha valami elvárt dolgot csinál (szépen eszik, egyedül öltözik, kinek mi). Egy-egy pontgyűjtő kör kezdetén megállapodunk abban, épp mire gyűjtünk, és alkoholos filccel azt is felírjuk a "buborékokba". Ha összegyűlnek a pontok, jöhet a várva várt valami, aztán kezdődik újra a célkitűzés és a gyűjtés. Nagyon új még nálunk ez a rendszer, kíváncsian várom, hogy működik majd hosszú távon.

Ami pedig nem kép, de vizuális segítség: Most kezdünk használni egy felhúzhatós konyhai órát arra az esetre, ha valamire (leginkább Anyára) várni kell. Ha nem tudok azonnal segíteni valmaiben, gyorsan felhúzom, és megyek, amint csörög az óra. Kis számú tapasztalatunk alapján úgy tűnik, ez működni fog így, és nem lesz türelmetlenkedés, sírás, nyafogás.

Szintén tervben van egy homokóra a fogmosáshoz. Aki egyedül mos fogat, annak abban fog segíteni (remélem), hogy ne legyen kész fél perc alatt, hanem alaposabban mossa meg, aki meg épp most szeretne önállósodni (de meglátásunk szerint még nem tud elég alapos lenni), annak pedig abban, hogy kibírja, hogy először 1 percig mi mossuk a fogát és csak utána ő.

Összegzésként válasz néhány fel nem tett kérdésre:

• Igen, sok munka és idő elkészíteni ezt a rengeteg kártyát, az interneten keresgélés, méretre igazítás, majd nyomtatás, vagy rajzolás, kivágás, felragasztás, laminálás és újra kivágás igényel némi áldozatot, de látva mennyire hasznos, azt mondom, bőven megéri.
• Nem, sem színes nyomtatónk, sem laminálónk nincs otthon, mert eddig meg tudtuk oldani másképp, de hamarosan tervezzük legalább az utóbbi beszerzését. Elkerülhetetlen.
• Igen, rengeteg blue tack-et használunk, én jobban szeretem, mint a tépőzárat, mert bárhova feltehetőek vele a képek akár a nyaraláson is, és a bútorokat, vagy a szoba falát sem kell visszafordíthatatlanul összetépőzárazni. Egy szekrény-, vagy szobaajtó, a fürdőszobában pedig csempe mindenhol akad, ahova a blue tack jól tapad. (Igaz, épp ma találtam egy szőnyegbe ragadt és kiszedhetetlen blue tack darabot, de tényleg ez volt az első!)
• Igen, ezt a nagy zűrzavart mind átlátjuk (a fiúk is) és az eszközök nem teherként, hanem segítségként vannak jelen. Ezt korábban azért én sem gondoltam.
• Nem, a lakásunk nem néz ki úgy, mint egy képcsarnok, bár bevallom, ettől azért tartottam korábban. És valójában most sem tudom, hogy azért nem érzem tehernek (rendetlenségnek) ezt a rengeteg képet, mert tényleg sikerült őket izlésesre készíteni és diszkréten elhelyezni (néhányat tényleg nem venni észre), vagy csak ahogy bekúsztak egyesével szépen lassan, volt időnk megszokni a látványt. Szóval kíváncsi lennék a hozzánk érkező vendégek véleményére, mennyire nyújt fura látványt a lakásunk.

Huh, ez jó hosszú lett, remélem, azért nem teljesen hiábavaló :)

update: folytatása Segédeszközeink 2. és Segédeszközeink 3.