Nyár, nyaralás, struktúra

Korábban írtam már erről, de sajnos a régi bejegyzések nem mind elérhetőek, vagy épp a képek nem látszanak. Szóval most újra!

Itt a nyár. És a legtöbb autista gyereknek, akik év közben hétfőtől péntekig meglehetősen kiszámítható módon óvodában, iskolában vannak, ráadásul ott állandó napirend szerint telnek a napok, ez bizony elég nehéz időszak. Saját tapasztalatom szerint főleg az átállás, vagyis a szünet eleje. Ilyenkor hol ez vigyáz a gyerekre, hol az, hol megyünk valahova, hol nem, hol korábban kelünk, hol később... Teljes kiszámíthatatlanság.

Érdemes hát jó előre készülni és felkészíteni a gyereket is (ha lehet), ne érje váratlanul a dolog.

Azoknak akik életkorukból, vagy sérültségükből fakadóan még nem értik a képeket, érdemes a különböző helyszenekhez (pl. óvoda, otthon, nagyszülők stb.) egy-egy tárgyat társítani. Reggel felkeléskor ezzel a tárggyal lehet jelezni, mi is várható aznapra. Ha a gyerek már ügyesebb és érti, akkor ezeknek a tárgyaknak a másolatát (vagy kicsinyített mását) akár egy hétre előre is ki lehet rakni.

Ugyanez a hetirend képekkel is működhet és év közben is jó szolgálatot tesz: mutatja, mikor kell bölcsődébe/óvodába/iskolába menni és mikor nem, ill. azt is, melyik nap milyen különóra, vagy más program várható. A hetirend az egyik kedvenc eszközöm, szülőként is könnyen, viszonylag kevés energiabefektetéssel működtethető és sokszor csodákat tesz. Számos viselkedésproblémára megoldás lehet, pl. amikor vasárnap reggel a gyerek áll az ajtóban és ordítva követeli, hogy menjünk az X nénihez a bölcsődébe, vagy amikor napi 100x megkérdezi, mikor lesz már az ilyen-olyan különóra az iskolában.

Hasonlóan jó szolgálatot tesz nagyobbaknál egy naptár, vagy határidőnapló, de akár a google naptára is, ha azt bármikor meg tudja nézni.

A mi első nyári programokat tartalmazó naptárunk így nézett ki:

Mi idén arra a négy hétre, amit hét közben a nagyszülőknél töltenek a gyerekek külön kis lapot készítetünk, amit ki-ki kiszínezett magának: ebbe beleírtuk, hogy melyik héten melyik nap és kivel jönnek, ill. mennek a fiúk. (Persze mindenkinek azt érdemes beleírnia, ami az ő gyerekének a fontos.)

Mikor nyaralni megyünk, többnyire alaposan felkészülünk a tervezett programokból. Korábban mindenhez készítettünk képet is, hiszen kellett a mobil napirendbe, amit mindig magunkkal vittünk.

Mióta mindkét gyerek megbízhatóan tud olvasni, már arany életünk van. Itthon közösen nézegetünk képeket a neten, tervezgetünk. Többnyire fellistázzuk egy papírra, mi mindent szeretnénk majd csinálni/megnézni, aztán már ott a helyszínen döntünk arról, mi melyik napon legyen és szépen pipálgatunk a listán. A napirendet meg ceruzával írjuk papírra.

Így nézett ki a tavalyi nyaralásnál a hűtőnk fala: Felül a buszmenetrend, bal alul a napok (délelőtt és délután rovattal), ahova menet közben írogattuk be a dolgokat, jobb oldalon a képes az összes előre felkutatott programlehetőség a választáshoz, alul egy nem témába vágó ivós táblázat, erről írtam már korábban itt - már nem használjuk, beépült.

Ez egy régebbi nyaralós kép, ahol annyi példányban kinyomtattuk a szállás képét, ahány napra mentünk majd a megérkezéskor (gyurmaragasztóval) kiraktuk a szekrényre. Esténként egyet mindig levettünk, így mindenkinek egyértelmű volt, mennyi időt töltünk még ott. Az alatta lévő lapon egy a fentihez hasonló, csak más stílusú és kevesebb elemből  álló "programválasztó" látható.

Idén a nyár itthon töltött napjaihoz (lesz bőven és mi nagyon szeretjük) készítettünk egy "Nyári terveink" lapot: Egy sima fehér papírt felragasztottuk a szekrény oldalára, erre írogatjuk, amikor eszünkbe jut valami a "hű, még ezt is kéne csinálni a szünetben" témában. Szépen gyűlnek, de már pipánk is van ;)

A nyaralásaink végén most már két éves kedves hagyományunk, hogy értékeljük az egyes programokat: felírjuk papírokra, mi mindent csináltunk az elmúlt napokban és mindenki szavazhat. Kiosztunk fejenként x darab pénzérmét, vagy bármi mást és azt ki-ki oda teszi, ahova szeretné. Így alakul egyéni és közös rangsor is. A fiúk nagyon szeretik és nekünk is jó visszajelzés.

Mikor hazaértünk a nyaralásról a magunkkal hozott kis ereklyéket, jegyeket, prospektusokat felhasználva készítünk az én könyvekbe egy-két oldalnyi emlékeztetőt. Ez segítség a későbbi felidézéshez. (Most már függetlenül attól, hogy naplót épp használunk-e.)

Jó nyaralást, kreatív készülődést mindenkinek!

Én-könyv újra

Korábban írtam már erről a témáról, akkor főleg a saját fiaimmal kapcsolatos tapasztalataimra támaszkodva. Azóta viszont sok más gyerekkel is készítettem én-könyvet, jellemzően 3 év körüli bölcsődésekkel. Az, hogy egy kisgyerek beszéljen, nem feltétel az én könyv készítéséhez, az viszont igen, hogy felismerje magát és másokat (személyeket, tárgyakat, helyszíneket) fényképen.

Az, hogy miről szól az én-könyv, hogy mi kerül bele, elég egyéni, főleg attól függ, hogy az adott kisgyereknek mi épp a nehéz, mi a célunk egyáltalán az én-könyv bevezetésével és persze az is, mennyit ért a felolvasott szövegből (szavak, vagy mondatok).

A bölcsődéseknek általában egy kis alakú fényképalbumot szoktam kérni, amibe becsúsztathatók és szükség esetén akár cseréletők a képek. Ez elég tartós és a mérete miatt a gyerekkézben is jól elfér.

Egy oldalra mindig csak egy (ritkábban kettő, valamiért összekapcsolódó) kép kerül.

Kb. ilyenek szoktak benne szerepelni sorban (persze nem mindenkinél minden, és főleg nem egyszerre!!! Szép lassan lehet bővíteni.):

• Ez vagyok én, a nevem...
• ...éves vagyok
• Fiú vagyok/lány vagyok.
• ... színű a hajam.
• ...színű a szemem.
• Ő az anyukám, (a neve...)
• Ő az apukám, (a neve...)
• Ő(k) a testvére(i)m. (Nagymama, egyéb fontos és közeli rokonok,akikkel naponta találkozik.)
• Ő a kutyám/macskám stb.
• Itt lakom (cím)
• Itt szoktam aludni/ez a szobám.
• Ez a kedvenc alvós állatom/játékom (ha van).
• Ezt szeretek játszani (otthon, játszótéren, apával/anyával)
• Ez a kedvenc ételem/italom/ruhám/játszóterem (bármi, ami fontos neki)
• Ezt a ... nem szeretem (ezzel óvatosan, ne pont itt erősítsünk rá arra, amit esetleg később szeretnénk megszerettetni ;))

• Ide járok bölcsődébe/óvodába. (esetleg a csoport neve)
• ...a jelem.
• Itt szoktam enni/aludni/játszani/pisilni...
• Ezt szeretem csinálni a bölcsiben/oviban.
• Ezt nem szeretem... (l. fent)
• ... a gondozónéni(ei)m/óvónéni(ei)m.
• ... a barátom/...-al szeretek játszani.

• Itt jöhetnek pl. szabályok is, ha a gyerek érti, és ha ezzel szeretnénk dolgozni (óvatosan és egyszerre csak egy-egy). Olyanok, amiket meg akarunk tanítani. Pl.: "Nyáron rövidujjút hordok, ősszel felveszem a pulóvert." vagy "Szeretek motorozni. A motort néha odaadom más gyereknek is."
• Szerepelhetnek benne a gyerek már megtanult ügyességei, pl. "Már egyedül fel tudom venni a cipőmet." "Már tudok a WC-be pisilni."
• Folyamatban lévő tanulási helyzeteket is meg lehet támogatni egy-egy fotóval: "Most tanulom egyedül kifújni az orrom."
• Az én-könyv remek terep az intézményváltásra való felkészítésre. Több egymás utáni képen bevezethetjük pl. az ovit, így: "Szeptembertől a ... óvodába fogok járni." "A ... csoport lesz a csoportom." "Az óvodában ... lesz a jelem." "... néni lesz az óvónénim." "Az óvódában lehet majd... játszani" "Ha ovis leszek meglátogathatom majd ...-t a bölcsődében." Minél több kisebb-nagyobb információt és képet sikerül összeszednünk az óvodáról, annál zökkenőmentesebb lesz a váltás. Saját tapasztalatom, hogy ezzel nem érdemes nagyon előre készülni, inkább csak az utolsó találkozások egyikén, vagy akkor, mikor már nem jön többet bölcsibe (aztán otthon még nézegethetik), mert a majd szeptemberben dolog elég megfoghatatlan és esetleg a várakozás is kelthet feszültséget.

• Ha eljutunk idáig, nagyon fontos megjeleníteni az érzelmeket is, pl. Örülök, amikor..." "Szomorú vagyok, amikor... Ez rendben van." Mérges vagyok, amikor... Ez rendben van." Ha el tudunk csípni fotót a gyerekről, az a legjobb, de a neten is keresgélhetünk vidám/szomorú/mérges arcú embereket. Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a saját érzelmeiket és soha ne kapjanak olyan reakciót, amely ezt tiltja ("Ne legyél mérges!") Mindenkinek joga van rosszul érezni magát, vagy haragudni a világra. Azt viszont lehet tanítani, hogyan lehet és hogyan nem lehet (inkább az kerüljön be, amit igen) ilyenkor viselkedni. (nagyon egyénreszabottan). Pl.: "Ha mérges vagyok, püfölhetem a fotelt" (Ez persze már az én-könyvön kívül is komoly tanítási helyzet, nem elég "elmondani".) Ide kerülhetnek a problémás viselkedések kapcsán esetleg mások érzései is: "Ha valakit megrúgok, az fáj neki." (a mit tegyek helyette is legyen ott).

Én legtöbbször fotókat, internetről gyűjtött képeket használok az én könyvbe, de lehet rajzolni is, vagy a gyerekkel rajzoltatni, ez a négy oldal úgy kerül majd be egy kisfiú én-könyvébe, hogy fejlesztési helyzetben kiszínezi majd a megfelelő részeket (a gyertyákat, a kisfiút, a figura haját és szemét).

Biztos rengeteg ötlet van még, most ezek jutottak eszembe, remélem, segítettem!

A múltkori bejegyzásben is írtam, de most is szeretném hangsúlyozni, hogy az én-könyv szerintem alapvetően családi műfaj. El lehet kezdeni az óvodában, bölcsődében, iskolában, de jó, ha a család is be tud kapcsolódni, vagy át tudja venni.

És végül egy ajánló: Az FSzK szervezésében nemrég újra volt (és gondolom, még lesz is) képzés, az Ö.T.V.E.N. című programhoz, ami egy az én-könyvhöz nagyon hasonló elemeket használó önismereti (+ társas viselkedés, egészségnevelés, nagy hangsúllyal saját autizmus és szexualitás) munkafüzet, tananyaggyűjtemény. Elsősorban pedagógusoknak, gondozóknak hasznos, de nekik nagyon ajánlom!

A napló

Az utolsó "nagy és hivatalos" autizmus specifikus eszköz, amiről még nem írtam, a napló. Nekünk is van, legalábbis Jákobnak.

A napló egy sima lapú kisebb, vagy nagyobb (nálunk A/5-ös) füzet, amibe fényképekkel, rajzokkal, szöveggel rögzítjük a nap eseményeit. Elsődleges célja, hogy segítse a gyereket abban, hogy másoknak meséljen arról, hogy mi történt vele. Az a gyerek, aki magától nem tudja felidézni a hétvége eseményeit az iskolában, óvodában, kezébe veheti a naplóját és abból mesélhet a társainak, nevelőinek, mit is csinált a családjával. A napló ily módon a pedagógusok és a szülők kommunikációját is segíti - legalábbis ideális esetben. Nem beszélő gyerekeknél pedig különösen fontos lenne, bár sajnos nem hinném, hogy mindenkinek van.

Naplót vezetni azonban, azt hiszem, akkor is érdemes, ha a gyermekünkkel foglalkozó pedagógusok nem nyitottak az ilyesmire, mert a gyereknek így is jó lehet visszanézni, lapozgatni, mi is történt vele, és könnyebben felidézi, vagy rögzíti az eseményeket.

Bár a napló elsődleges célja a "naplózás", ezen kívül is sok mindenre használható. Nálunk ezek kerülnek a naplóban:

• A napi történések képekkel és szöveggel rajzolva. "Tankönyv szerint" egy lapra egy kép, nálunk ennél jóval több.
• Ha egy-egy eseményt erősebb érzelem kísér (elestem, ajándékot kaptam stb.), mi mellé szoktuk rajzolni a mosolygós, sírós stb. arcot is. Egy időben ezt matricával csináltuk, akkor Jákobnak kellett kiválasztania több lehetőség közül az odaillő arcot. Így kapcsolódtunk az elmeolvasás tanításához. (l. kép)
• Nálunk a naplóba kerülnek a jutalommatricák is. (Pl. éjjel száraz volt a pelusom, szépen kifújtam az orrom stb.)
• A rajzok mellett sokszor kerül bele kinyomtatott fénykép, vagy kivágott kép is, ezt mindig az események hozzák magukkal.

A naplónk nem túl szép, persze a rajzok is amatőrök és néhol nagyon össze-vissza benyomást tesz, de jól használható és igen hasznos. Ilyen:

Találkoztam már olyannal, hogy a naplót az ÉN könyv részeként említik, ami nem véletlen. A határok nálunk is erősen összefolynak. Nagyobb eseményeket, nyaralást, kirándulást, óvodaváltást stb. az ÉN könyvben is rögzíteni szoktuk, de természetesen a naplóba is bekerülnek.

Kicsit mesélek még Áron idevágó segítségeiről, hiszen neki nincs naplója. Legalábbis általában. Merthogy most nyáron nyitottunk neki egyet, hogy szeptemberben könnyebb legyen mesélni a suliban, és hogy az emlékek sokáig megmaradjanak. Sajnos mivel nekem nincs időm, erőm két naplót írni (sokszor az az egy is sok), így aztán napi szinten ebbe sem kerülnek bejegyzések, de a főbb történéseket igyekszünk így-úgy rögzíteni. Áron nagyon szeret mindent, ami táblázat, így készítettem egy "ezt olvastam a nyáron"lapot, de van egy foghullató lap is, amibe a kiesések dátumait vezeti - ezt teljesen egyedül. Kerül majd bele egy naptár is, hogy mikor hol volt.

Ez a napló egyébként A/4-es különálló lapokból áll, amiket egy dossziéban tartunk és nyár végén fogunk összefűzni. Áron készített neki szép borítót is. Ebbe is ragasztunk majd fényképeket, de rajz és írás is készült már bele. 

Év közben Áron nagyon jól fejben tartja a napi történéseket, szerintem ebben egyáltalán nem marad el a kortársaitól, sőt! A nagyobb, fontosabb események pedig nála bekerülnek az ÉN könyvbe a szociális történetekkel együtt.

Én könyv

Az egyik legjobb dolog, amit az autizmussal megismertem, az én könyv. Ha valaha lesz még olyan az életben, hogy nem autista kisiskolások közé keveredem, biztos, hogy velük is csinálnék ilyet. Mert hasznos és jóóóóó! Egy csomó minden másra is lehet használni, mint amire eredetileg kitalálták (ki találta ki?), de erről most nem szeretnék írni. Arról viszont igen, szerintem miért olyan nagyon fontos, hogy autizmussal élő gyerekekkel én könyvet vezessünk. De erről majd a végén.

 

Előtte viszont: Mi is ez? Az én könyv egy olyan saját készítésű és folyamatosan bővülő, változó füzet, amiben minden benne van (lehet/ kéne, hogy legyen), ami az adott gyereknek magával kapcsolatban fontos. Vagyis egyfajta önismereti gyűjtemény. Fontos, hogy mindig egyes szám első személyben íródjon.

 

A külcsín lehet egyéni, de legyen bővíthető. A miénk egy-egy gyűrűs dosszié.

 

Az első oldalon mindenképp legyen egy fotó a tulajdonosról. Alatta, mellette szerepelhetnek a személyes adatok.

 

 

A következő oldalak szólhatnak a családtagokról (nálunk külön van a szűkebb és a tágabb család), a lakásról, ahol élünk, az iskoláról, óvodáról, barátokról, más ismerősökről.

 

 

Ha kicsit mélyebbre ásunk, arról is szólnunk kell, mit szeret csinálni az illető és mit nem. Kivel mit. Mikor mérges, vagy szomorú. Jó, ha sikerül ezekről képet is készítenünk, de a rajz is jobb, mint a semmi.

 

 

Még mélyebbre ásva jöhetnek azok a dolgok, amik nehezek az illetőnek (ha eljön az idő, így tudjuk bevezetni az autizmus-témát), miben szorul segítségre, hogy és kitől lehet segítséget kérni. Miben tud maga változtatni és ezt hogyan teszi (ez nagy téma) stb. 

  

Az én könyv nagyon egyéni, testreszabott műfaj. Fontos, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amik az adott gyereknek fontosak, amik őt foglalkoztatják. Mindezt olyan szinten, amit ő megért. (Pl. az előző képen látszó rengeteg fotó sok gyereknek biztosan túlzás egy oldalon - nekünk elmegy.)

A mi naplónkban is sok személyes tartalom van, ezeket nem is fogom a nyilvánosság elé tárni, de azért mutatok egy oldalt a példa kedvéért: Jákob még nem nagyon érti, mit is jelent az, hogy valaki családtag, vagy nem, mi lesz velünk, ha felnövünk, melyik kapcsolataink maradnak meg, mik azok, amik elmúlhatnak stb. Erre készült (többek között) ez az oldalpár, ahol egyrészt látszik, hogy kikkel vagyunk "összekötve" (a család; bal felső sarokban az állandóságot jelképező álló figura), és kik azok akik csak egy ideig vannak jelen az életünkben (bal felső sarokban a változást jelző mozgó figura)

 

 

Ahogy írtam, a mi én könyveink folyamatosan változnak: Egészen biztosan kerül bele új oldal a tulajdonos szülinapja környékén (most ennyi idős vagyok, ekkora, ezeket szeretem csinálni, ezek a barátaim, ezt nem szeretem stb.), de a nyaralásokról, nagyobb élményekről is szoktunk készíteni egy-egy oldalt - ez már kicsit összemossa egy másik hasznos holmival, a naplóval, arról is írok majd. Szintén ide szoktuk lefűzni a szociális történetek egy részét.

 

És akkor néhány záró gondolat arról, miért is fontos szerintem: Olvasmányaimból úgy tűnik, a jó képességű autizmussal élőknek sem könnyű feladat, hogy önmagukat, mint önálló entitást azonosítsák. Többen beszámolnak arról, hogy gyerekként sokáig nem tudták, hogy az ő kezük hozzájuk tartozik, azt ők mozgatják és hasonlók. A szenzoros problémák tovább nehezítik ezt a dologt, nem egyszerű megmondani, felismerni, mi hol van, amit érzek, az fájdalom-e stb. Kamaszkorban nagy riadalmat tud kelteni a testük változása is (mint minden változás), erre sem árt felkészülni. És ez még csak a test!

Ha valaki nem tudja, hogy az érzései az ő érzései, könnyen sírva fakad, ha más szomorú, vagy érez fájdalmat, ha más esik el. Könnyen belátható az is, hogy a túlcsorduló indulatokat is csak úgy lehet kezelni, ha az illető tudja, hogy mivel van dolga.

A harmadik dolog a másság, az autizmus kérdése. Fontosnak gondolom, hogy minél előbb megtanítsuk gyerekeinknek, hogy hogyan kezeljék ezt a dolgot, hiszen egészen biztosan soha nem lesznek olyanok, mint a többség, vagyis ha boldog, kiegyensúlyozott életet akarnak élni, jobban teszik, ha megbarátkoznak saját másságukkal. Ehhez viszont a legfontosabb dolog tisztában lenni önmagukkal. Kell, hogy tudják, kik is ők, mik az ő érzéseik, hogy ugyanúgy, ahogy kívülről sem vagyunk egyformák, belülről is különbözünk. Ha a másik ember gondol, vagy érez valamit, azt nem kell nekik is ugyanúgy gondolni. Ha valaki mond nekik valamit, azt nem kell gondolkodás nélkül elfogadniuk és végrehajtaniuk. Lehet egyedül lenni, lehet furcsa dolgoknak örülni, lehet másképp boldognak lenni. Igen, ez teljesen rendben van. Nekem ide vezet az én könyv. (Kéne is vele foglalkoznunk többet! :))

+1 Épp azért, mert az én könyv egy nagyon személyes, intim műfaj, azt gonolom, ennek aztán igazán a családban a helye. Persze negyon klassz dolog, ha az óvodai, iskolai pedagógusok is felkészültek és segítenek, de ép gyerekeket is a szüleik tanítanak meg a saját testük, lelkük ismeretére. Az én könyvbe óhatatlanul beivódik a család kultúrája, a normái, hite stb. És ez szerintem szép és összekovácsoló dolog.

 

Az én könyvről olvashattok itt is.
És sok helyen szerveznek én könyv készítő foglalkozásokat, akit érdekel, nézzen szét a neten.