Idén Londonban jártunk és találkoztam néhány szimpatikus ötlettel akadálymentesítés témában. Gondoltam megosztom itt, de nem azért, mert a szomszéd fűje mindig zöldebb, hanem mert klassz, hogy már van ilyen és London nincs is olyan messze! Reméljük, itthon is egyre többfelé találkozunk majd hasonlóval és lesz alkalmunk hozzászokni.
Ott kezdődik a dolog, hogy a legtöbb járdaszegély a kereszteződésekben rámpaszerűen le van süllyesztve a kerekesszékkel, vagy babakocsival közlekedőknek. Olykor hangot adó lámpák, gyakrabban taktilis és vizuális jelek segítik a gyengénlátókat. Utóbbi különben épületekben, aluljárókban is gyakori, igaz, itt is láttunk azért a vezetősávra pakolt betontömböt. Kár!
A metróban a peron széle szintén nagyon rendesen meg van jelölve, az állomások jó része pedig kerekesszékes szempontból is akadálymentesített (az újonnan épült vonalaknak természetesen minden állomása). Külön jelölik a metrótérképen (kék és fehér kerekeszékes jel), hogy hol lehet kerekesszékkel (=step free) feljutni a felszínre, ill. hol olyan a peron, hogy a kerekesszékkel közlekedő ember a metróból is ki tud szállni egyedül.
Személyes kedvencem, hogy egyes metrómegállókban az is ki van írva, hogy egyik, vagy másik irányba mi a legközelebbi akadálymentes kijárat. Amikor valamiért lezárás van, akkor a metrón be is mondják, hogy ha a lezárt állomás akadálymentes, akkor hol van a legközelebbi, amit használni lehet.
A metrókban mindenhol van segítségkérő pont. Több hleyen biztatnak is, hogy ha tüzet látunk, vagy gyanúsan viselkedő embert, mit tegyünk. De a lényeg a lényeg, hogy minden ilyen segélyhívóban van beépített indukciós hurok, így a hallókészüléket viselők is tudnak segítséget kérni, ha úgy adódik.
A városban több olyan felirattal találkoztunk, ahol a mozgássérülteket segítik a tájékozódásban, de a hírességeknél Braille írással is feliratozott térképet, ill. tapintható makettet is láttunk.
A metrókon az ajtóhoz közeli 2-2- ülés szinte mindenhol meg van jelölve, mint elsőbbségi ülés, és úgy tűnt, ezt azért elég komolyan is veszik. De e nélkül is sokszor láttunk olyat, hogy valaki átadta a helyét pusztán azért, mert a másik kicsit idősebb volt, vagy gyerek stb.
Sokat gondolkoztam azon, ebben mennyi szerepe lehet annak, hogy úton útfélen találkozni hasonló hirdetésekkel. Lehet, hogy ez tényleg működik és nálunk is kéne?
Hogy mennyire beépült a köztudatba, hogy mozgássérültek is élnek a világban, azt szerintem nagyon jól mutatja, hogy a Természettudományi Múzeum egyik kiállításán, ahol a földrengésekről és a vulkánokról volt szó, arról külön volt ábra, hogy mit tegyél földrengés esetén, ha kerekesszékben ülsz. Semmi felhajtás, egy infó a sok közül (mit tegyél, ha épp alszol, ha épp járművön vagy, ha épp vezetsz stb.).
Persze nem csak a mozgássérülteket segítik mindenfelé, pl. a múzeumokban. Volt pl. ilyen a Királyi Légierő Múzeumában:
A feliratok:
- Nagyméretű nyomtatott tájékoztatók elérhetőek a kiállításokról. (Milyen jól jön ez az idősebbeknek is!)
- Minden film feliratozott.
- Minden idegenvezetéshez használt fülhallgatóban található integrált indukciós hurok.
- Minden hanaganyagnak van írott formája. (Bár ebben nem vagyok biztos, hogy ezt jelenti :))
A British Museum-ban egész kis füzetet állítottak össze. Na jó, ez még készülhetett volna könnyen érthető kommunikációval, hogy tényleg mindenkinek érthető legyen! De ne legyünk telhetetlenek!
Ugyanitt egyébként gyerek- és családbarát programok is elérhetőek teljesen ingyen és szintén szimpatikus kis figyelmesség, hogy az információs pultnál odakészítettek egy kis dobogót a gyerekeknek.
Sosem láttam még hasonlót, ezért nagyon meglepett és persze nagyon megtetszett, hogy az Emirates által működtetett Temze felett közlekedő zárt libegő-szerű kocsik közül volt amelyikre ki volt írva (nem pont erre, ami a képen van), hogy csendes kocsi. Itt gondolom, nem szól a hangszóróból az idegenvezető szöveg, de megkockázatom, hogy beszélgetni sem való, ha épp ide szállok be. (Különben nekünk most a legnagyobb túristaszezonban sem volt akkora tömeg, hogy ismeretleneket tegyenek egybe, így mi ketten ültünk a 10 fős kabinban). A szenzoros érzékenységen túl is ezer és egy oka lehet, hogy valaki csendre vágyik, miközben lebeg, klassz, hogy már ezt is tiszteletben tartját itt-ott.
Szintén a szenzorosan érzékenyeknek, vagy az ijedősebb gyerekeknek lehet segítség, hogy a Természettudományi Múzeumban figyelmeztetnek, mikor jön a hangos "nagy attrakció" és lehetőséget adnak arra is, hogy kikerüld, ha nem szeretnéd. Hasonlót láttunk egyébként a Sealife nevű tengeri élőlényeket bemutató helyen is, itt a dörgés-villámlást lehetett kikerülni, igaz előtte meg automatikusan csinálnak mindenkiről egy vakus fényképet, amit a kijáratnál majd megpróbálnak nekünk eladni. Persze ezt is ki lehet hagyni, csak ehhez egyrészt résen kell lenni, másrészt rendelkezni kell azzal a képességgel, hogy szóljunk, hogy mi ezt nem szeretnénk.
Az egyik pályaudvaron találkoztunk ezzel a táblával: Gondolom, előzetesen lehet egyeztetni a személyzettel, hogy az utazáskor majd ilyen-olyan plusz segítségre van szükségünk (kíváncsi vagyok, milyen segítségeket lehet kérni) és akkor a segítőnkkel ennél a pontnál találhatunk egymásra az utazás előtt. (Bár a táblán azt írják, ha előre egyzetettem, mehetek rögtön a peronra is és ott fog várni a segítőm, de akkor vajon mire szolgál ez a tábla?)
Kis plusz mosolyognivaló, hogy a bal oldali közlekedésben elveszett túristákat is igyekeznek segíteni, sok helyen ki van írva, merre kell nézni a járdáról való lelépéskor. (Még így is nehéz ;))
