A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociális történetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szociális történetek. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 15., vasárnap

Segítségek maszkviseléshez

 Az AOSZ oldalán már a tavaszi hullám óta hozzáférhető számos vizuális segédeszköz, mely hasznos lehet autista gyerekeknek és felnőtteknek ebben a fura időszakban. Érdemes böngészni!


Az ő képeiket felhasználva készítettem 3 szociális történet szerű segítséget (azért "szerű", mert a szociális történet eredeti kritériumainak nem feltétlen felelnek meg, de ettől még hasznosak lehetnek), melyeket most megosztok.

De előbb néhány gondolat, ötlet:

A maszkviselés számos autista embernek okoz gondot és bár az érdekvédelmi szervezetek (az AOSZ és az ÉFOÉSZ) folyamatosan tárgyalmak a Belügyminisztériummal, nem biztos, hogy ez egy-egy konkrét helyzetben is segítség az érintetteknek.

De mit lehet tenni?

Amíg a gyerek (még) nem tudja viselni a maszkot, addig nincs más, mint meggyőzni az ellenőrzést végző rendőröket, biztonságiakat, eladókat stb. Ilyen esetben segítség lehet, ha valaki felmutatja az AOSZ kártyát és arra hivatkozik. Ha valakinek nincs AOSZ kátyája (érdemes megcsináltatni), akkor jól jön, ha ő maga ír egy rövid, lényegre törő leírást, kártyát pl. ilyesmi szöveggel: "Gyermekem autizmussal él, ezért nem tud maszkot viselni. Az autizmus kívülről nem mindig látszik, de sokaknak kellemetlen/elviselhetetlen lehet a maszk viselése."

Ha viszont van bármi kis esély arra, hogy a gyerek egyszer majd felvegye a maszkot, akkor az ő érdekében is érdemes ezzel foglalkozni. Segíthet, ha

  • Fokozatosan hozzászoktatjuk, az utcára kilépve akár csak fél percre is, de ráadjuk. (Akkor már lehet azt mondani a biztonságiaknak, hogy most tanulja. ;)) Ha egy picit már elviseli, kaphat valami kis jutalmat, pl. egy falat édességet.
  • A lent található, vagy ehhez hasonló történetek, vagy képek (róla készült fotók, vagy rajzok) segítségével " átbeszéljük", mi is az elvárás és miért. Segíthet egy fotóalbum, melyben a közeli rokonok, hozzátartozók szerepelnek egy-egy maszk nélküli és maszkos képpel. (Anya maszk nélkül, anya maszkban, Apa maszk nélkül, Apa maszkban stb.) Ezt lehet sokat lapozgatni. 
  • Ha valaki képek, történetek, vagy megbeszélés hatására válik ügyesebb maszkviselővé, akkor is érdemes ezért valami kis jutalmat kitűzni. (Ezt akár bele is írhatjuk a történetbe.) Ez a jutalom lehet azonnali, de vannak, akik szívesen gyűjtenek pontokat (amiket valamire aztán be lehet váltani), vagy matricákat egy táblázatba. Ha ilyet vezetünk be, nagyon fontos, hogy előre tisztázzuk, pontosan miért és mennyi jutalom jár, ill. ezekhez a pontokhoz és az értük kapható jutalomhoz ne lehessen másképp hozzájutni.
  • Néhány gyereknél beválik, ha a maszk mintája valami kedvenc mesefigura, vagy ha sikerül valamilyen szerepjátékba ágyazni a maszkviselést (együtt küzdünk a vírusok ellen, vagy elbújunk előlük stb.).

És akkor a történetek:

Az első történet kicsit egyszerűbb nyelvezetű, a második kicsit részletezőbb, de mindkettő arról szól, hogy viselni kell a maszkot. Ezekre is, mint minden autista embereknek készült segédeszközre igaz, hogy nem jó mindenkinek, de talán vannak, akiknek hasznos lehet. Válasszuk a gyerek megértéséhez jobban igazodót!




A harmadik olyan gyerekeknek, vagy felnőtteknek íródott, akiket az zavar (vagy összezavar), hogy mások nem tartják be a szabályokat.



Köszönet a képekért az AOSZ-nak!


2020. október 12., hétfő

Az autista emberek tényleg nem tudnak hazudni? - példákkal

Ez a kérdés gyakran felmerül és sok szülő felháborodik a feltételezéstől, hogy az ő gyere ne tudna hazudni. Hiszen "múltkor is azt mondta, hogy kész a házi feladata, aztán az órán mégis kiderült, hogy nem csinálta meg", vagy "mikor megkérdeztem, ki törte el a tányért a konyhában, simán a húgára fogta", vagy "az oviból hazafelé menet megkérdeztem, megette-e az ebédet és azt mondta, hogy igen, pedig kiderült, hogy nem is". És hasonlók. Akkor tehát tudnak hazudni, nem?


A dolog nem ilyen egyszerű. 

Ha valaki rákeres a témára, a legtöbb helyen olyanokat olvashat, mint hogy "van aki igen és van, aki nem" és hogy "bizonyos helyzetekben igen és bizonyos helyzetekben nem". Hát igen, ez nem ad túl sok útmutatást.

Mi, nem autista (=neurotipikus) emberek nagyon sokat hazudunk, többnyire úgy, hogy észre sem vesszük. Persze ezek nem hatalmas és nem is ártó szándékú hazugságok, de minden nap előfordul, hogy megdicsérjük valakinek a haját, vagy a ruháját (pedig nem is tetszik), hogy megköszönjük a vendéglátást és azt mondjuk, hogy szuperül éreztük magunkat (miközben azon agyalunk, hogyan úszhatnánk meg legközelebb), hogy kedvesen mosolyogva vesszük át az ajándékot (belül meg mérgelődünk, hogy megint egy újabb kacat), azzal vígasztalunk valakit, hogy nem ő szúrta el (holott a vak is látja, milyen hülye volt) stb. 

Aztán vannak a bonyolultabb, "megfontoltabb" (de még mindig nagyon ártalmatlan és hétköznapi) hazugságok. Vegyünk erre egy példát részletesen:

Egy kamasz gyereknek (legyen ő A) az iskolában elmeséli a társa (ő B), hogy egy harmadik valaki (C) milyen szuper új számítógépes játékot kapott, de kéri, hogy A ne mondja el C-nek, hogy tud róla, mert egyelőre titokban szeretné tartani. Emberünk, vagyis A nagyon szeretne elmenni C-hez és kipróbálni az új játékot. Mit tesz ilyenkor egy szociálisan ügyes kamasz? Azt hiszem, valamit a következőkből:

1. Megkéri B-t, hogy valahogy hivassa meg magukat C-hez. (Ha szerencséje van, B elvállalja és sikerül is neki.)

2. Kötetlen beszélgetést kezdeményez C-vel a számtógépes játékokról (miközben titokban tartja, hogy ő valójában már tud az új szerzeményről), hátha C-ből kibukik a dolog. Közben folyamatosan monitorozza C reakcióit és újratervezi a beszélgetés menetét, hogy a kívánt irányba haladjanak. Ha ügyesen csinálja, eljutnak odáig, hogy milyen jó lenne valamikor együtt játszani valamit.

3. Meghívja magához C-t számítógépes játékot játszani. Elmondja, hogy neki ugyan csak ócska, régi játékai vannak (még ha esetleg nem is így van), de azért örülne, ha C át tudna jönni. Ha szerencséje van, C rögtön felajánlja az ő új, szuper játékát, ha kevésbé szerencsés, akkor először náluk, az ő játékaival fognak játszani (tehát elég sokáig kell késleltetnie a saját vágyait), de utána már simán mondhatja C-nek, hogy "legközelebb hozzátok menjünk", vagy hogy "neked milyen játékaid vannak?".

És persze a fenti sok ügyeskedés ellenére is előfordulhat, hogy C tovább titkolózik és A sehogy nem tudja elérni, hogy játszhasson a játékkal, vagyis el kell tudni viselni a kudarcot és továbbra is titokban kell tartania, hogy ő már tud a játékról (hiszen másként aláásná a jó viszonyát B-vel és C-vel is).

Miért mehet ez nehezebben az autista kamaszok többségének?

  • Mert általában nehéz elképzelniük, mit érez, mit gondol a másik és így nehezebben tudják bejósolni a társak reakcióit (lásd elmeolvasás nehezítettsége).
  • Mert általában nehéz távoli dolgokat elképzelniük, megtervezniük, újraterveznük, a folyamatosan változó helyzetekre rugalmasan reagálniuk (lásd viselkedésszervezés nehezítettsége).
  • Mert sokszor nehéz a titoktartás és a kudarctűrés is.
Azt gondolom, hogy az autista kamaszok tobbségének (és persze soha nem igaz minden mindenkire) a fenti megfontolt, apró és ártatlan hazugságokkal kikövezett taktikázás nem fog menni. Jobban el tudom képzelni, hogy már az első alkalommal alárulják magukat, pl. úgy, hogy nem mondják meg ugyan, hogy tudnak a játékról (tehát állják a szavukat), de simán megkérdezik C-t, hogy nincs-e meg nekik az adott játék. Ami azért elég átlátszó. Vagy hogy nem is mernek C-hez odamenni, hiszen tudják, hogy kikotyognák a titkot, ami megint csak feltűnést kelthet, ha korábban jóban voltak. Tahát nem arról van szó, hogy nem képesek egy olyan egyszerű, zárt végű hazugságra, mint hogy "Honnan tudtad, hogy megvan nekem X játék?" "Nem tudtam.", hanem arról, hogy bonyolult, több szereplős, a többiek gondulatait, érzelmeit, viselkedését folyamatosan monitorozó, vagy többszöri újratervezést igénylő "hazugságok" bizony nagyon nehezek.

A legelső bekezdésben említett egyszerű, egy változós (igen, vagy nem) hazugságok tehát sokaknak mennek, a bonyolultabbak már nagyon kevés autista embernek sikerülnek. Az már egy következő bejegyzés témája lehet, hogy ez vajon rossz-e... ;)

2020. szeptember 20., vasárnap

Kamasz szótár

Nemrég egy képzést tartottunk és a szülőkkel való beszélgetés közben rájöttem, hogy ismerni a kamaszok által használt aktuális nyelvet igen nagy tudás, melyhez sok szülőnek nincs hozzáférése. Én a kamasz fiaimtól sokat hallom (és sokszor persze nem is értem :)) ezeket, de most az ő segítségükkel összeszedtem pár ma használatos mondatot. Hátha valaki tudja használni a fia/lánya segítésében.





nyomatja: csinálja "Egész nap nyomatja a számítógépen."

gyász: "Mi a gyász van veled?" "Hát ez egy gyász!"

rák: Ugyanazt jelenti, mint a gyász, l. fent. "Menj a rákba!" "Mi a rák?!"

kiégni: "Hát én kiégek." kb: Ezt nem hiszem el!

rédzs, kirédzsel: ideges lesz, felbosszantja magát, kiborul "Ez egy rédzs game" (=könnyen ki lehet tőle borulni) "Mindjárt kirédzselek."

rássol, vagy rushol: siet, elsiet. 

epik: menő "Ez nagyon epic." "So epic."

flexel: vagánykodik, menőzik "Nagyon flexel az új autójával."

sweg: menő (Állítólag ez a szó már idejétmúlt.)

yolo: ("You only live once") kb. klassz, töltelékszó. Magában ritkán használják, de pl. ebben a számban igen a sweg-gel együtt.

skippel: kihagy valamit, átlép, továbblép "Ezt a mozit most inkább skippeljük!"

cringe (kringe, vagyx kringé változatban is): kínos. Másokra mondjuk olyankor, mikor mi öregek kb. fognánk a fejünket és mi kérünk elnézést. 

random: tetszőleges, véletlenszerű "Kiválasztunk egy random filmet."

pro: profi, ügyes valamiben "Ő nagyon pro ebben a játékban." "Nagyon pro vagy!"

núb: (noob) amatőr, kezdő. Bántó, degradáló jelző. "Noobokkal nem játszunk."

LOL: "Loughing out loud", vagyis hangosan röhögve. Vicces. Mondat végére szokták tenni, iróniát fejez ki, pl.: "Jó kis játék, LOL" (Nem keverendő össze a League of Legends játékkal, ami szintén LOL.)

Bff: ("Best friends forever"): Legjobb barátok (vagyunk) - főleg lányok használják.

fullos, vagy full maxos: tökéletes, menő "Full maxos a telóm." "Tök fullos a szettem."

gengel: bandázik "Nagyba' megy a geng a kerítésnél."

prank: vicces átverés (kedves, nem bántó szándékú). "Megprenkeljük Tomit?"

toxik: közösségekre mondják, akik mérgező légkört teremtenek maguk körül "Ilyen toxik közösséggel eddig még nem találkoztam."

adom: tetszik "Nagyon adja." "Ezt adom." Teljesen valószínűtlen igekötőkkel is működik, pl. "Szétadom"

Vágod?: Érted? "Nem tudom bezárni a Discordot, vágod?" (idézet BTurbotól, de különben bármilyen mondat végén működik)


Ha valaki bővítené velem a listát, annak köszönöm!

2016. november 21., hétfő

Haj- és körömvágás

[Work+around+the+head.JPG]
(kép innen)

"Paul, aki 8 éves, nem szeretett fodrászhoz járni. Viselkedése szülei számára annyira felzaklató volt, hogy végül oda jutottak, hogy álmában vágták a haját. Paul tanára és a szülei a hajvágáshoz kapcsolódóan egy olyan rutint terveztek, amely a következő lépésekből állt: 1., Házilag készítettek egy mesekönyvet, amely a fodrászhoz járásról szólt; 2., Paul szombati napirendjébe beletettek egy fényképet a fodrászüzletről, hogy Paul és az édesapja minden szombaton elmehessenek a fodrászhoz köszönni; 3., Gyakran lejátszottak Paulnak egy fodrászhoz járásról szóló kereskedelmi videókazettát; 4., Paul sok vágást igénylő kézműves tevékenységet végzett, amelyek során vágni kellett, és 5., Paulnak a fodrásznál tett látogatásait fokozatosan bővítették azzal, hogy üljön be a székbe, hallgassa a kedvenc zenéjét, valamint használjon egy olyan táblázatot, amely megmutatja neki, mennyi ideig kell ülnie. Ezeknek a mini-rutinoknak az egyenként történő bevezetésével Paul lassan kezdte eltűrni a hajvágásokat."
(Kathleen Ann Quill: Tedd - Nézd - Hallgasd - Mondd c. könyvéből)

Annak, hogy az autista gyerekek közül sokan nem szeretik a haj- és körömvágást, számtalan oka lehet. Vannak köztük, akiket zavar, hogy a levágott haj a testükre hullik, vagy egyáltalán, hogy elválik a fejüktől. Lehet túl hangos, vagy fájdalmas a hajnyaró gép, ijesztő az olló érintése és csattogása, de akár csak a dolog (a helyzet, a történések, a "meddig fog tartani?") kiszámíthatatlansága, szokatlansága is lehet az, ami miatt olyan nagyon nehéz elviselni a haj, vagy a körömvágást. 

Az első dolog, amit erről gondolok az az, hogy ha egy gyerek azt mondja (vagy látjuk rajta), hogy ez neki ennyire nagyon (akár elviselhetetlenül) rossz, akkor azt higgyük el. Nem vagyunk az ő bőrében, nem tudhatjuk. Neki meg nincs oka mást mondani, mint ami a valóság. Én személy szerint sosem mondtam a gyerekeimnek, hogy "Jaj, ne csináld már, nem is olyan rossz ez!", vagy hogy "Ne hisztizz már, ez nem is fáj!".

A második dolog, amit gondolok, hogy ha hajvágásra kerül a sor (nálunk inkább csak ez zűrös), akkor megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy megpróbálom a leginkább elfogadható körülményeket megteremteni nekik. Ilyesmikre gondolok:

  • Hagyok időt a rákészülésre és azt is érthetővé teszem, hogy ennek egyszer vége lesz és utána valami más következik (napirend).
  • Valamilyen módon jelzem (óra, számolás, éneklés), meddig fog tartani ez az egész. Nálunk a fiúk kiskorában az ujjmondókák remekül beváltak a körömvágáshoz (Kicsi kövér hüvelykapó...). Hajvágásnál meg máig gyakran van visszaszámlálás a vége előtt mondjuk fél perccel.))
  • Együtt megkeressük azt a testhelyzetet, ami a leginkább elfogadható. Nálunk pl. áttörés volt, mikor rájöttünk, hogy állva is lehet hajat vágni,és akkor a levágott hajakból kevesebb hullik a testükre. De miért ne lehetne akár fekve is?
  • Ha segítség, hogy a gyerek ruhában marad, vagy ha letakarjuk egy lepellel, esetleg ha hátrahajtja a fejét, ekkor tegyünk így.
  • Megpróbálok olyan tevékenységet kínálni hozzá, ami elterelheti a gyerek figyelmét. Nálunk nem vált be, de sokan szeretnek közben TV-t nézni, vagy tabletezni, miért ne tehetnék? Másoknak épp az segít, ha nézhetik magukat a tükörben. Nálunk egy időben a gumicukor vált be: én vágtam a gyerek haját, a férjem meg adogatta a gumicukrot. Ha a gyereknek gondolkodnia is kell (pl. megmondani, milyen színűt kér), akkor kevésbé tud a hajvágásra figyelni.
  • Ahogy a fenti idézetben is olvasható, érdemes lehet előre videón, avyg képen megnézni a hajvágást, ellátogatni a fodrászüzletbe, kipróbálni a széket stb.
És végül a jutalom: Senki nem szeret olyasmin átesni, ami piszok nehéz neki. Ha mégis megteszi (csak azért mert mi úgy ítéljük, hogy a haja már túl hosszú és nem szép), akkor azért bizony jár a jutalom! Ez lehet valai nassolnivaló, matrica, kedves tevékenység (pl. ágyban gyömöszölés), de akár valami a hajvágáshoz kapcsolódó dolog is. Valaki mesélte egyszer, hogy az ő gyerekét úgy lehetett rávenni a hajvágásra, hogy megígérték neki, hogy felveszik közben videóra és visszanézheti.


Itt is, mint mindig, legyünk kreatívak! :)

Akinek van még jó ötlete, megköszönöm, ha ideírja kommentben!

2016. május 26., csütörtök

Az ivásról

Az auti.hu-n a napokbanmegjelent egy jól összeszedett írás arról, hogyan vegyük rá az autista gyereket, hogy eleget igyon. Sok autista gyereket ismerek, akinél ez nem probléma, de történetesen az egyik gyereknél nálunk is felmerül. Főleg iskolás napokon. Márpedig ha nem iszik eleget, akkor ő is nyűgös, ingerlékeny délutánra. Gondoltam, megosztom, nálunk mi vált be.

  • Természetesn, mint mindig, most is több fronton támadtunk.
  • Először is megkértük a tanító nénit, hogy az iskolai napirendben rakja ki az ivást. Ez valamit segített, de önmagában kevés volt.
  • Kézenfekvő, hogy igyekeztünk olyan italt küldeni, amit szívesen iszik, ez egy időben a kefír volt, később áttértünk az egy kis dobozos almalé + egy kis palack víz kombinációra. A palackot mi is bejeleöljük, de nem az időpontokat írjuk rá, hanem azt, hogy hány decilitert ivott belőle.
  • Írtam egy szociális történetet is arról, miért fontos az ivás. Erre egy kis motiváló kép is került és az egészet betettük a tolltartóba.
  • Készítettem egy folyadéktáblázatot, nálunk ez hozta az igazi áttörést. A szociális történetből kiderült, hogy egy gyereknek naponta legalább 1l folyadékot kell meginnia. (Ebbe mi nem számoljuk bele a levest, vagy a gabonapehelyhez megivott tejet, csak a pohárból/dobozból/palackból elfogyasztott innivalókat. Az 1l-en is lehet vitatkozni: nyilván lehetne több, de ennél jóval kevesebb folyadékkal is életben lehet maradni. Nálunk ez tűnt vállalhatónak.) A folyadéktáblázatban minden megivott dl-t ki kell pipálni* - az iskolában elfogyasztottakat (általában az almalé + víz összesen 5dl) délután, vagy vacsora közben írjuk be. Vacsora közben számolunk is, hogy állunk (persze mi, felnőttek már korábban is észben tartjuk, hogy még véletlenül se kelljen a vacsoránál fél litert meginni :)). A táblázat szaggatott vonallal jelzett rubrikáiba bekerülhetnek az esetleges plusz decik - ilyen is sokszor van, akkor együtt örülünk. A pipálás egyébként már önmagában is jutalom mifelénk :)


*Mellesleg az űrmértékekre is gyakorolunk kicsit a liter-deciliter átszámításokkal :)

Ha valakinek segítség a fenti táblázat, használja nyugodtan :)

2015. március 22., vasárnap

Hangerő szabályzó

A kisebbik fiamnak nem mindig könnyű eltalálni, mikor milyen hangerővel kéne beszélni. Ez nem mai probléma, csak néha nehezebbé válik vele az élet, és akkor nekibuzdulunk. Most viszont már volt olyan szerencsénk (hurrá új iskola!), hogy a gyógypedagógusa is segített a megoldáskeresésben.
Készített neki egy szociális történetet, ami arról szól, hogy hol milyen hangerővel kell beszélni az 1-5-ig skálán. Az egyes hangerőkhöz így nevek, számok és színek is tartoznak. Bent az iskolában bevezettek egy hangerőszabályzót is, ami állítólag a tanítási órákon is jól működik.
Szóval mi már csak ehhez a bent működő rendszerhez tettük hozzá az itthoni felét: A szociális történetet megkaptam a gyógypedagógustól és kicsit átírtam az itthoni helyzetekre. És készítettem egy kicsi hangerőszabályzót is a megadott színekkel. Kivételesen szinte semmi technika: ceruza, vonalzó, színes és filctoll. Laminálás, jancsiszeg, nyíl papírból.


Ismerve az eszközök eltűnési hajlandóságát rögtön kettőt csináltam, az egyiknek klassz kis mágnes is került a hátuljára - na, ez az, ami már másnap nem volt meg :)


A fiam szereti, mindenhova viszi, figyeli, számon tartja, ki épp hogy beszél, ill. próbálgatja (velünk is bemutattatja) az adott hangerőket. Szóval szerintem sínen vagyunk, bár még hosszú az út. :)

2014. április 21., hétfő

Mesekönyv válogatás autizmus szemmel

Azok a könyvek, amikben nincs túl sok megfejteni való elvont szimbólum, vagyis hétköznapi gyerekekről és hétköznapi szituációkról szólnak, alapvetően autizmus-barátnak tekinthetők és így segítségünkre lehetnek. Nem mondom,hogy mi csak ilyeneket olvasunk, de vannak köztük nagy kedvencek, így most ezekből mutatok néhányat. A válogatás persze nem teljes, alapja a saját könyvespolcunk (egy egészen kis töredéke).

Kedvenc kortárs szerzőm Berg Judit, aki minden korosztálynak ír mindenféle jót. A legkisebbeknek szóló remek sorozata a Maszat. Hétköznapi helyzetek (személyes kedvencem az áramszünet :)), nagyon kevés szöveg és Agócs Írisz (szintén kedvenc :)) imádnivaló illusztrációi.

Berg Judit: Maszat és a csőtörés

Saját gyerekkoromból maradt A baba első lexikonja. Ezt én is kedveltem anno, és egy időben a fiúkkal is szívesen olvasgattuk. Otthoni és utcai történések, mint reggeli, bilizés, homokozás, családi séta, kevés és lényegre törő szöveg és sok kép jellemzi.

Napjaink hasonló giga-sorozata az Anna, Peti, Gergő, amit nem szívesen reklámoznék, mert sem a képi világával, sem a nyelvi igényességével nem vagyok kibékülve, de azt el kell ismernem, hogy a benne szereplő hétköznapi családi történetek igenis segítik a gyereket a világ megértésében, sőt ráismerhetnek ismerős helyzetekre és helyszínekre. Nekünk két kötet van meg, de mára már kinőttük.

Van viszont egy másik kedvencünk, ami kicsit hasonló, és amit jó szívvel ajánlok: a Barátnőm, Bori sorozat. Előbbivel ellentétben ezek kis vékony füzetek (jó sok), bennük egy-egy történettel, mint pl. Bori nem áll szóba idegenekkel, vagy Bori kórházba kerül, Bori fogorvoshoz megy, Bori iskolás lesz és hasonlók. Most jelent meg ugyanebben a kiadásban Berci néhány története is, gondolom, ezek is hasonlók - már ki is néztük a Berci foga mozog részt, gondolom, hamarosan Jákobnál is aktuális lesz.

Liane Schneider, Eva Wenzel-Bürger: Bori eltéved Sabine Kraushaar, Christian Tielmann: Berci foga mozog

Ugyancsak sorozat, bár nagyobbaknak szól A vad focibanda. 13 rész egy kiskamasz focicsapat életéből, mindenféle barátok között szokásos konfliktussal, rivális bandával iskolával és hasonlókkal. Nem mondom, hogy a szépirodalom csúcsa, de szociális tananyagnak kiváló annak, aki már megérti.

Joachim Masannek: A vad focibanda 1. - Leó, a cselkirály

Legújabb szerzeményünk (a nyuszi hozta) a Leszel a barátom? Ovis mesék című kötet. Ez is nagyon helyes szövegestől, illusztrációstól. 15 szokásos óvodai történet nemalvással, nemevéssel, nembarátkozással és hasonlókkal.

Vadadi Adrienn: Leszel a barátom? - Ovis mesék

2014. április 19., szombat

Szociális történetek megint

A szociális történetekről írtam már korábban itt. Mi elég sokat használjuk ezeket, egyrészt arra, hogy felkészüljünk új, ismeretlen szituációkra, másrészt arra, hogy felmerülő nehézségeket tegyünk a helyére vele. 

Az előbbire példa, mikor orvoshoz, vagy valamilyen vizsgálatra megyünk. Írtam múltkor a Szakértői Bizottság vizsgálatáról, arra egy ilyennel készültünk:


Harmonika alakban összehajtogatható, rajta van, mikor mi fog történni, és a végén az is, mi lesz a jutalom, ha mindezt kibírjuk :)
Hasonló készült már korábban, mikor orvoshoz mentünk, és várható volt, hogy hosszan kell várakozni (kellett), plusz azt is meg kell még hallgatni türelmesen, amíg Anya a doktor nénivel megbeszéli a dolgokat. Jelentem, jól ment.



Hasonló készült már a logopédiai foglalkozáshoz is, Jákob kifejezetten szereti ezeket, és utána tényleg jobban megy az egy helyben ülés, vagy bármi más. Nálunk általában nincs gond ezzel, de ünnepekre való felkészülésben is nagy segítség lehet.

A viselkedéses, tanítós kategóriában legújabb könyvünk (ugyanaz a könyv-szerű kivitelezés, mint korábban) a köszönésről szól. Ennek kicsit módosítva (a neveinket kivéve, pedig úgy jobb volt :)) ideírom a szövegét, hátha valakinek segítség:


Minden gyerek tudja, hogy ha találkozik valakivel, illik köszönni. Ez udvarias dolog.
Amikor egy másik gyerekkel találkozunk, úgy köszönünk neki, hogy „Szia!”
Amikor több gyerek is ott van, bátran, hangosan azt mondjuk nekik, hogy „Sziasztok!”
Felnőtteknek pedig azt, hogy „Jó napot kívánok!”
Amikor reggel megérkezünk az óvodába, így köszönünk: „Jó reggelt! Sziasztok!”
Néha, amikor köszönni kell, az ember furcsán érzi magát, nem tudja, mit tegyen. Zavarban van. Ez normális. Ilyenkor odabújhat Apához, vagy Anyához, vagy megfoghatja a kezüket és úgy köszön.
Ha Anya, vagy Apa megérkezik az oviba, a kisgyerek öleléssel, vagy puszival üdvözölheti őket. Családtagok között így szokás.
A barátjával, testvérével kezet is foghat. Ez nagyfiús dolog.
Ha az ember valakinek köszönni szeretne, de ő épp nem figyel, megérintheti a karját, vagy a vállát.
Mások szeretik, ha köszönünk nekik, ettől jobban érzik magukat.

Sokaktól hallom, hogy azért nem készítenek maguk vizuális segítséget a gyereküknek, mert nem tudnak rajzolni. Szóval (nem először :)) megmutatom, hogy én mennyire "tudok". (A fenti pálcikaembereset már ne is említsük!) De elég ennyi!


Amikor valamiről szociális történetet akarok írni, általában úgy kezdem, hogy elkezdek keresgélni a neten. Angolul tudók előnyben! Rengeteg történet van fent készen, de persze soha sincs egyik sem pont ránk szabva, így egy papíron szoktam összegyűjteni, mik a használható ötletek, plusz a magam gondolatai, és ebből próbálok valami nagyon egyszerű, logikusan felépített dolgot összerakni.

A könyvkészítésről írtam korábban, de van, hogy egy sima A/4-es lapra kerülnek a mondatok egymás alá (mellettük a rajz), vagy egy összehajtható papírcsíkra rajzolok, ahogy fent is látható.
Az eredmény általában nem azonnali, sokszor elolvassuk a történeteket, és szép lassan épülnek be a gyerekeim viselkedésébe. De beépülnek. És általában csak az első olvasást kell nekem "szerveznem", utána már kérik, hozzák, később újra és újra előveszik. (Egyszer azért volt olyan, hogy egy annyira érzékeny pontra tapintottam, hogy a fiam hallani sem akart ezzel kapcsolatban semmiről.)

Néhány történetet összeszedegettem a netről, ami mutatja, mi mindent lehet:

"Együtt játszani" innen.

 "Ha mérges vagyok, nem ütöm meg Anyát" innen

"Jelentkezés" innen

És lehet fotós is: "Osztozkodni egy játékon" innen


Végül egy köszönős szociális történet videóval angolul tudóknak itt.

2013. november 13., szerda

Segédeszközeink 4.

Mostanában ilyen új vizuális eszközök készülnek mifelénk:

Továbbra is küzdünk a WC mellé pisilés problémájával, amit most épp egy ilyennel próbálunk orvosolni, sajnos kevés sikerrel - ilyen is van, de nem adjuk fel! ;)




Egy másik újításunk az étkezéshez kapcsolódik. Vagyunk olyan szerencsések, hogy mindkét gyerekünk jó evő, de min ne lehetne csiszolni? :) Most épp az volt a célom, hogy csökkentsük a felvágott és más kevésbé egészséges ételek jelenlétét a hétköznapokban. Készítettem hát egy listát sok-sok étellel, amin minden héten mindenből csak egyet eszünk, majd pirossal kihúzzuk. Így biztosan nem lesz egész héten vacsorára felvágottas kenyér. Szerepelnek a listán egészséges, de kevésbé kedvelt ételek is megnyugtatásul: ezeket is csak egyszer kell legyűrni a héten. Egyébként a lista közel sem tökéletes, valószínűleg lesz javított változata, pl. bekerülnek majd az ilyen-olyan szendvicskrémek, amire egyelőre nincs kereslet - nagy bánatomra.



Autizmusban nem ritka probléma, hogy valaki nem tud segítséget kérni, főleg amikor valami feszült helyzet van. Hiába beszél amúgy jól meg sokat. Arról, hogy mi ilyenkor a teendő, arról született egy szociális történet Jákobnak, aki aztán fogta a könyvet, kinyitotta a megfelelő oldalon, odatette maga mellé a földre és úgy kezdett játszani, amikor pedig elakadt, "puskázott". Ezért rajzoltam egy zanzásított, laminált változat is a gyakorlati tanácsokkal. És ez működik, azóta javult a helyzet, bár ezt, azt hiszem, jó ideig tanulhatjuk még. (Hogy valami személyeset is mondjak, a legnehezebb, hogy mi felnőttek ne erősítsük meg a nem kívánt viselkedést, vagyis ne rohanjunk rögtön a segítségére, amikor visítani kezd, várjuk meg, míg megtalálja a jó megoldást a fejében. És bízzunk benne, hogy ez egyre rövidebb idő alatt sikerül majd.)


Ez a téma Áront is megihlette, szerinte ha írunk arról, hogy ha valami nem sikerül, akkor arról is kell, ha valami sikerül - imádom, hogy ilyen pozitív :)


2013. május 27., hétfő

Szociális történetek

A szociális történetek módszerével először ezen a könyvön keresztül találkoztam (Kapható pl. az Autizmus Alapítványnál):
Szociális történetek I.
A könyvben szereplő történetek különösebben nem nyerték el a tetszésemet (ennél mélyebben ebbe most nem ennék bele, jó, hogy egyáltalán létezik ilyen), de a módszer már akkor is felcsigázott. Lényege, hogy az autizmussal élő gyermek számára az ő szintjének megfelelő nyelvi bonyolultsággal (=leginkább nagyon leegyszerűsítve), képekkel megtámogatva leírunk, "elmagyarázunk" egy-egy szociális helyzetet. Ez nem hangzik túl egyszerűen, de mindjárt megmutatom, mennyire az mégis. Szóval érleltem magamban már egy ideje a témát, mikor a neten ráakadtam ezekre a könyvekre:
Először csak egyet rendeltünk meg, mert épp támába vágott, de aztán gyorsan az összeset. Egyszerűen bűbájos, a szöveg is, a rajz is. Végtelenül egyszerű és célratörő, mégis igényes. Hármat le is fordítottunk azon melegiben (a fordítást simán belematricáztuk a könyvbe), a másik három azóta is a polcon várakozik - khm az elfoglalt szülők :S
És akkor elkezdődött a saját könyv gyártás. Eddig négy kötet "jelent meg" és csak azért nem több, mert piszok idő- és energiaigényes az elkészítésük: Ha megvan a szöveg, a megfelelő elrendezésben begépelem egy táblázatba. (Egy oldalon egy 2x2-es táblázat, ahol a bal felső rublikába a könyv 1, a bal alsóba a 3. oldala kerül, a következő oldalra a 2. és a 4., majd az 5. és a 7. és így tovább. A jobb oldalak egyelőre maradnak üresek, kivéve a cím, ami a 2. oldal mellé kerül.) Ügyelek arra, hogy a cellák magassága és szélessége megegyezzen és a papíron is ugyanott helyezkedjenek el. Miután kinyomtattam (két oldalasra) és soronként szétvágtam őket, félbehajtom, sorbarendezem az oldalakat, majd jön a rajzolás. Nekem ehhez is a Liam könyvek szolgáltak mintául, de jól rajzoló anyukák variálhatnak :) Sima géppapírt használtam, így nem annyira tartós, de megteszi. Tűzőgéppel tűztem össze (praktikus arra is figyelni, hogy a margó elég széles legyen ahhoz, hogy összetűzés után is jól olvasható legyen a szöveg - nekem ez nem mindig sikerült.)
És akkor íme a végeredmény:

A "történetek" természetesen olyan problémás helyzetek, amelyelyeken szeretnénk változtatni, a képen legfölül lévő pl. arról szól hogyan kell és illik viselkedni az asztalnál. (Nem is gondolnánk, mennyi szabályt betartunk egy ilyen hétköznapi szituációban is, amik mögött mind szociális megértés van!)
Nagyon személyes részleteket nem akarok közzétenni, ezért is nem látszik a többi cím, de íme néhány részlet a könyvek belsejéből is. A legújabb kötetből két kedves:



És az asztalosból két egymás utáni oldal, amiből látszik, miért írjuk:

Írunk egyébként más formátumú szociális történeteket is főleg Áronnak, ami kicsit kevesebb energia. Ezek egy-egy A/4-es lapon lévő szövegek (a többsége inkább általánosabb, kevésbé személyes, "ezt így szokás" típusú, pl. kézfogás, bemutatkozás, egyebek) jóval kevesebb, internetről összeszedegetett képpel (tehát messze nem mondatonként - neki elég így). Ezekhez alkalmasint feladatlap is készül, ami segíti a feldolgozást. Terveim között szerepel, hogy sok-sok ilyen fog még készülni, de ezek elég személyesek a problémák jellege miatt, úh. inkább csak azt mutatom meg, melyik könyvből merítek sok-sok ötletet hozzá:
Ez is egy zseniális, nagy alakú, színes, guszta és jól használható könyv, nagyon jó lenne, ha hasonlót magyarul (és a hazai viszonyokra adaptálva) is lehetne kapni.