Az autista emberek tényleg nem tudnak hazudni? - példákkal

Ez a kérdés gyakran felmerül és sok szülő felháborodik a feltételezéstől, hogy az ő gyere ne tudna hazudni. Hiszen "múltkor is azt mondta, hogy kész a házi feladata, aztán az órán mégis kiderült, hogy nem csinálta meg", vagy "mikor megkérdeztem, ki törte el a tányért a konyhában, simán a húgára fogta", vagy "az oviból hazafelé menet megkérdeztem, megette-e az ebédet és azt mondta, hogy igen, pedig kiderült, hogy nem is". És hasonlók. Akkor tehát tudnak hazudni, nem?

A dolog nem ilyen egyszerű. 

Ha valaki rákeres a témára, a legtöbb helyen olyanokat olvashat, mint hogy "van aki igen és van, aki nem" és hogy "bizonyos helyzetekben igen és bizonyos helyzetekben nem". Hát igen, ez nem ad túl sok útmutatást.

Mi, nem autista (=neurotipikus) emberek nagyon sokat hazudunk, többnyire úgy, hogy észre sem vesszük. Persze ezek nem hatalmas és nem is ártó szándékú hazugságok, de minden nap előfordul, hogy megdicsérjük valakinek a haját, vagy a ruháját (pedig nem is tetszik), hogy megköszönjük a vendéglátást és azt mondjuk, hogy szuperül éreztük magunkat (miközben azon agyalunk, hogyan úszhatnánk meg legközelebb), hogy kedvesen mosolyogva vesszük át az ajándékot (belül meg mérgelődünk, hogy megint egy újabb kacat), azzal vígasztalunk valakit, hogy nem ő szúrta el (holott a vak is látja, milyen hülye volt) stb. 

Aztán vannak a bonyolultabb, "megfontoltabb" (de még mindig nagyon ártalmatlan és hétköznapi) hazugságok. Vegyünk erre egy példát részletesen:

Egy kamasz gyereknek (legyen ő A) az iskolában elmeséli a társa (ő B), hogy egy harmadik valaki (C) milyen szuper új számítógépes játékot kapott, de kéri, hogy A ne mondja el C-nek, hogy tud róla, mert egyelőre titokban szeretné tartani. Emberünk, vagyis A nagyon szeretne elmenni C-hez és kipróbálni az új játékot. Mit tesz ilyenkor egy szociálisan ügyes kamasz? Azt hiszem, valamit a következőkből:

1. Megkéri B-t, hogy valahogy hivassa meg magukat C-hez. (Ha szerencséje van, B elvállalja és sikerül is neki.)

2. Kötetlen beszélgetést kezdeményez C-vel a számtógépes játékokról (miközben titokban tartja, hogy ő valójában már tud az új szerzeményről), hátha C-ből kibukik a dolog. Közben folyamatosan monitorozza C reakcióit és újratervezi a beszélgetés menetét, hogy a kívánt irányba haladjanak. Ha ügyesen csinálja, eljutnak odáig, hogy milyen jó lenne valamikor együtt játszani valamit.

3. Meghívja magához C-t számítógépes játékot játszani. Elmondja, hogy neki ugyan csak ócska, régi játékai vannak (még ha esetleg nem is így van), de azért örülne, ha C át tudna jönni. Ha szerencséje van, C rögtön felajánlja az ő új, szuper játékát, ha kevésbé szerencsés, akkor először náluk, az ő játékaival fognak játszani (tehát elég sokáig kell késleltetnie a saját vágyait), de utána már simán mondhatja C-nek, hogy "legközelebb hozzátok menjünk", vagy hogy "neked milyen játékaid vannak?".

És persze a fenti sok ügyeskedés ellenére is előfordulhat, hogy C tovább titkolózik és A sehogy nem tudja elérni, hogy játszhasson a játékkal, vagyis el kell tudni viselni a kudarcot és továbbra is titokban kell tartania, hogy ő már tud a játékról (hiszen másként aláásná a jó viszonyát B-vel és C-vel is).

Miért mehet ez nehezebben az autista kamaszok többségének?

• Mert általában nehéz elképzelniük, mit érez, mit gondol a másik és így nehezebben tudják bejósolni a társak reakcióit (lásd elmeolvasás nehezítettsége).
• Mert általában nehéz távoli dolgokat elképzelniük, megtervezniük, újraterveznük, a folyamatosan változó helyzetekre rugalmasan reagálniuk (lásd viselkedésszervezés nehezítettsége).
• Mert sokszor nehéz a titoktartás és a kudarctűrés is.

Azt gondolom, hogy az autista kamaszok tobbségének (és persze soha nem igaz minden mindenkire) a fenti megfontolt, apró és ártatlan hazugságokkal kikövezett taktikázás nem fog menni. Jobban el tudom képzelni, hogy már az első alkalommal alárulják magukat, pl. úgy, hogy nem mondják meg ugyan, hogy tudnak a játékról (tehát állják a szavukat), de simán megkérdezik C-t, hogy nincs-e meg nekik az adott játék. Ami azért elég átlátszó. Vagy hogy nem is mernek C-hez odamenni, hiszen tudják, hogy kikotyognák a titkot, ami megint csak feltűnést kelthet, ha korábban jóban voltak. Tahát nem arról van szó, hogy nem képesek egy olyan egyszerű, zárt végű hazugságra, mint hogy "Honnan tudtad, hogy megvan nekem X játék?" "Nem tudtam.", hanem arról, hogy bonyolult, több szereplős, a többiek gondulatait, érzelmeit, viselkedését folyamatosan monitorozó, vagy többszöri újratervezést igénylő "hazugságok" bizony nagyon nehezek.

A legelső bekezdésben említett egyszerű, egy változós (igen, vagy nem) hazugságok tehát sokaknak mennek, a bonyolultabbak már nagyon kevés autista embernek sikerülnek. Az már egy következő bejegyzés témája lehet, hogy ez vajon rossz-e... ;)

Testkép, testséma, énkép

A testkép, testséma fejlesztése minden gyereknél nagyon fontos, bár az is igaz, hogy egy ép fejlődésű gyereknél, hacsak nem tartjuk kalodában, többnyire azért magától is kialakul. Vannak azonban esetek, amikor ez a terület kiemelt fontosságú. Ilyen mindenféle mozgásprobléma, végtaghiány és - bár kevésbé gondolnánk - az autizmus is.

Autizmusban elég gyakori, hogy a gyerekek - mint sok minden mást is - a saját testüket is másképp, nehezen érzékelik. Talán Donna Williams története (kérem, szóljon, aki tudja biztosan és pontosan!), hogy gyerekkorában éveket töltött azzal, hogy a kézfejét megpróbálta lerázni a karjáról, mert nem tudta, hogy hozzá tartozik. Furcsa, igaz? Márpedig a testünk egész életünkben velünk van (és nem csak az iskolában, mint sok más tudás), nem árt jóba lenni vele.

Ráadásul, ha nincs képem a testemről, hogyan lehetne képem a gondolataimról és az érzelmeimről? Ha pedig nincs képem a gondolataimról és az érzelmeimről, hogyan érthetném meg, hogy másoknak is vannak gondolataik és érzelmeik, amik ráadásul különböznek az enyémtől? És már itt is vagyunk az autizmus egyik nagy problémájánál, a már korábban is emlegetett elmeolvasás zavaránál.

Szóval hiszem, hogy sok minden múlik a saját testünk megismerésén és sokkal, de sokkal többet kéne vele foglalkoznunk. (Az én egyik gyerekemnek is van vele gondja rendesen, szóval egész közelről és sokat látom, milyen ez.)

Összegyűjtöttem hát most egy (korántsem teljes) listát olyan játékokról, amik segítségünkre lehetnek:

Mutogatós dalok, mondókák

Egészen kis kortól játszhatjuk, többet már csecsemőkkel is lehet közösen (kezüket fogva, vagy őket simogatva) mondogatni. Igazából minden mutogatós és simogatós dal ide tartozik, de most jöjjön csak néhány olyan (címek és kezdősorok, gondolom, a netről kikereshetőek a szövegek), amik kifejezetten testrészeket tanítanak.

• Lóg a lába, lóg a...
• Hej laboda, laboda...
• A fejem, a vállam, a térdem, a bokám...
• Itt a szemem, itt a szám...
• Kicsi orr, kicsi száj...
• Hüvelykujjam almafa...
• Hüvelykujjam korán kelt...

És néhány mozgásos, utánzós (ebből is nagyon sok van még):

• Tekeredik a kígyó
• Ugráljunk, mint a verebek
• Sétálunk, sétálunk
• Áll a baba, áll
• Ácsorogjunk, bácsorogjunk
• Bújj, bújj, itt megyek
• Bújj, bújj zöld ág
• Cini-cini muzsika
• Járjunk táncot

Testrészek érintése, simogatása

Kellemes intim, pihenős játék, ha a gyerek karját, lábát, hátát, hasát, talpát, arcát stb. siomgatjuk különféle anyagokkal, eszközökkel (szúrós labda, festőecset, szilikon ecset, festőhenger, puha és durvább ecset stb.). Közben mondhatjuk is, hogy "kezem, lábam..."

Önellátás

Sokat segít, ha az önellátási teendőkbe minél aktívabban bevonjuk a gyereket és közben tudatosítjuk is, épp mit csinál: mosakodás, kézmosás, törölközés, fogmosás (min. iskolás korig mindenképp segíteni kell még!), fésülködés, öltözés.

Nagymozgásos játékok

Bármi, amiben megtapasztalható, hogy hogyan mozog a test a térben: Pl. mindenféle fogócska, bújócska, kuckó építés, hinta, csúszda, futás, úszás, kerékpár, roller, kúszás, mászás, pokrócba betekerés, pörgetés, forgatás, trambulin, kirándulás, lovaglás, szánkó, később korcsolya, síelés, az összes egyensúlyozó játék, Tűz, víz repülő.

Szoborjáték és társai

Zenére sétálunk körbe, majd amikor megáll a zene, szoborrá (mozdulatlanná) kell dermedni. 

Egy másik hasonló játék a Simon mondja: Itt egy felnőtt (vagy kijelölt játékvezető) különböző utasításokat ad a többieknek, akiknek azonban csak akkor szabad azt végrehajtaniuk, ha előtte elhangzott, hogy "Simon mondja." Pl.: "Simon mondja emeld fel a karod." - megcsináljuk, de "Guggolj le!" - nem csináljuk meg. (Ebben a két esetben jó kitalálni valami mást kiesés helyett, hiszen ha épp az esik ki először, akinek a legtöbbet kéne gyakorolni, akkor nem biztos, hogy elérjük a célunkat. Ha már értik, lehet zálogot adni, de úgy is jó, ha csak simán örülünk a jó teljesítménynek.) 

Szintén ilyen gyors reagálást és irányváltást igényló játék a székfoglaló is, ezt biztos mindenki ismeri. 

Árnyképes játékok

Diavetítővel hátulról megvilágítunk valakit (aki a többiek mögött áll, de a képe az előttük lévő falra vetül), a többiek pedig kitalálják, milyen mozdulatot tett (pl. felemelte az egyik karját, terpeszbe állt, leguggolt stb.)

Szívverés, légzés megfigyelése

Először magunkon, később egymáson. Nyugalmi helyzetben fekve, vagy ülve és futás után. Össze lehet kötni relaxációs technikákkal, feszítéssel, lazítással.

Tükrös játék

Egymás mozdulatait kell utánozni szemben állva, mintha egymás tükörképei lennénk. (Vagy egy nagy tükör előtt egymás mellett állva, akkor jobbat a jobbal utánozzuk.)

Tárgyak elhelyezése magunkon

Praktikus a babzsák, de lehet kedvenc állatka, kendő, pillangó, vagy bármi más is. Kérhetjük egyszerűen, hogy szemben ülve csinálja azt, amit mutatunk (megint tükörben): tegye a tárgyat a fejére, hóna alá, felfordított tenyerébe, feneke alá, talpa alá, háta mögé stb, vagy kérhetjük ugyanezt szavakkal, kezdetben úgy, hogy mutatjuk is, aztán már a nélkül. Téri irányok gyakorlására is remek.

Testrészek megérintése

Lehet magán, vagy máson. Kérhetjük szóban, vagy húzhatunk képet. Lehet úgy is játszani, hogy körben állunk, mindenki húz két kártyát valamilyen testrész képével, vagy nevével, aztán egyik kezével a tőle balra lévőn érinti meg az egyik, a tőle jobbra lévőn a másik megadott testrészt. Mókás családi elfoglaltság :)

Egymás hátára rajzolás

Ezt mindenki ismeri: ki kell találni mit rajzoltak a hátára - nyilván valami életkornak, fejlettségi szintnek megfelelő legyen (vonal, kör, pont, napocska, fa, számok, betűk...).

Vonalelemek, betűk alakítása a testünkből

Iskolás korban még az írás előtt legjobb lenne, ha minden gyerek megtapasztalhatná saját fekvő és álló önmagát mint fekvő és álló egyenest, ha végigsétálhatna a kör-, vagy a hullámvonalon, mielőtt írnia kéne (és persze még közte is van néhány lépés ;)), ha társaival összekapaszkodva alkothatnának betűket és hasonlók. Sajnos erre a mai rohanó iskolában ritkán jut idő - tisztelet a kivételnek.

Játékok csoportban

Méret szerint sorba rendeződés (vagy bármilyen más sorban "ki áll melletted/mögötted/előtted?"), külső jegyek (hajszín és -hossz, szemszín, fiú-lány, ruházat, szemüveg stb.) megfigyelése, helycserés játékok (körben, vagy kis szigeteken állva pl. "cseréljenek helyet azok, akiken szoknya van!"). 

"Mi változott meg?" játék: egy gyerek behunyja a szemét, a többiek megváltoztatnak magukon valamit, vagy helyet cserélnek, az illető gyerek pedig miután kinyitotta a szemét kitalálja.

Társasjátékok

Most hallottam egy helyes kisvakondos játékról, ahol különböző cselekvéseket kell végrehajtani (mosolyogni, integetni, felmászni valakinek a hátára stb.) Itt elérhető.

Gyári játékok közül nagyobbaknak jó még a Twister, vagy az Aktivity. Utóbbinak elkészíthetjük házi változatát is, amikor csak el kell mutogatni (mondjuk kép alapján) egy-egy mozdulatot, egyszerű cselekvést. Nem a győzelemért, csak hogy jól érezzük magunkat ;) Ez a mi hasonló készletünk egy része, néha elővesszük:

Babázás

Testrészek megmutatása, megnevezése a babán, fürdetés, etetés, öltöztetés, altatás stb.

Finommozgásos játékok

Nem tartozik ide annyira szorosan, de ugyanúgy, ahogy a nagy mozgások, ezek is segítenek megtapasztalni magunkat a térben. Meg aztán ott a gyurma, amiből készíthetünk ember formát, a festés (kézzel,lábbal, sárral, vízzel aszfaltra stb.), az ember formájú kirakó, vagy építhető kocka, a rajzolás (saját, ill. egymás testének körberajzolása nagy méretű csomagolópapíron) stb. 

Itt laminált lapokon lévő (így többször használható)  hiányos fejre/testre lehet gyurmából, vagy másból (gombok, zsenilia, számolópálcika, gyufa stb.) szemet, orrot, szájat, karokat, lábakat készíteni:

Játék az ujjakkal

Kéz körberajzolása, színezése,  ujjak megnevezése, összetett, vagy asztalra fektetett tenyerekkel megadott ujjak elemelése, szembefordított kezekkel megadott ujjak (pl. jobb hüvelyt a bal mutatóhoz) összeérintése, ugyanez párban.

Mára ennyi, remélem, mindenki talál közte kedvére valót!

A napló

Az utolsó "nagy és hivatalos" autizmus specifikus eszköz, amiről még nem írtam, a napló. Nekünk is van, legalábbis Jákobnak.

A napló egy sima lapú kisebb, vagy nagyobb (nálunk A/5-ös) füzet, amibe fényképekkel, rajzokkal, szöveggel rögzítjük a nap eseményeit. Elsődleges célja, hogy segítse a gyereket abban, hogy másoknak meséljen arról, hogy mi történt vele. Az a gyerek, aki magától nem tudja felidézni a hétvége eseményeit az iskolában, óvodában, kezébe veheti a naplóját és abból mesélhet a társainak, nevelőinek, mit is csinált a családjával. A napló ily módon a pedagógusok és a szülők kommunikációját is segíti - legalábbis ideális esetben. Nem beszélő gyerekeknél pedig különösen fontos lenne, bár sajnos nem hinném, hogy mindenkinek van.

Naplót vezetni azonban, azt hiszem, akkor is érdemes, ha a gyermekünkkel foglalkozó pedagógusok nem nyitottak az ilyesmire, mert a gyereknek így is jó lehet visszanézni, lapozgatni, mi is történt vele, és könnyebben felidézi, vagy rögzíti az eseményeket.

Bár a napló elsődleges célja a "naplózás", ezen kívül is sok mindenre használható. Nálunk ezek kerülnek a naplóban:

• A napi történések képekkel és szöveggel rajzolva. "Tankönyv szerint" egy lapra egy kép, nálunk ennél jóval több.
• Ha egy-egy eseményt erősebb érzelem kísér (elestem, ajándékot kaptam stb.), mi mellé szoktuk rajzolni a mosolygós, sírós stb. arcot is. Egy időben ezt matricával csináltuk, akkor Jákobnak kellett kiválasztania több lehetőség közül az odaillő arcot. Így kapcsolódtunk az elmeolvasás tanításához. (l. kép)
• Nálunk a naplóba kerülnek a jutalommatricák is. (Pl. éjjel száraz volt a pelusom, szépen kifújtam az orrom stb.)
• A rajzok mellett sokszor kerül bele kinyomtatott fénykép, vagy kivágott kép is, ezt mindig az események hozzák magukkal.

A naplónk nem túl szép, persze a rajzok is amatőrök és néhol nagyon össze-vissza benyomást tesz, de jól használható és igen hasznos. Ilyen:

Találkoztam már olyannal, hogy a naplót az ÉN könyv részeként említik, ami nem véletlen. A határok nálunk is erősen összefolynak. Nagyobb eseményeket, nyaralást, kirándulást, óvodaváltást stb. az ÉN könyvben is rögzíteni szoktuk, de természetesen a naplóba is bekerülnek.

Kicsit mesélek még Áron idevágó segítségeiről, hiszen neki nincs naplója. Legalábbis általában. Merthogy most nyáron nyitottunk neki egyet, hogy szeptemberben könnyebb legyen mesélni a suliban, és hogy az emlékek sokáig megmaradjanak. Sajnos mivel nekem nincs időm, erőm két naplót írni (sokszor az az egy is sok), így aztán napi szinten ebbe sem kerülnek bejegyzések, de a főbb történéseket igyekszünk így-úgy rögzíteni. Áron nagyon szeret mindent, ami táblázat, így készítettem egy "ezt olvastam a nyáron"lapot, de van egy foghullató lap is, amibe a kiesések dátumait vezeti - ezt teljesen egyedül. Kerül majd bele egy naptár is, hogy mikor hol volt.

Ez a napló egyébként A/4-es különálló lapokból áll, amiket egy dossziéban tartunk és nyár végén fogunk összefűzni. Áron készített neki szép borítót is. Ebbe is ragasztunk majd fényképeket, de rajz és írás is készült már bele. 

Év közben Áron nagyon jól fejben tartja a napi történéseket, szerintem ebben egyáltalán nem marad el a kortársaitól, sőt! A nagyobb, fontosabb események pedig nála bekerülnek az ÉN könyvbe a szociális történetekkel együtt.

Elmeolvasás:Öcsi és bátyó

Korábban már mutattam, hogyan tettem játszatóvá a "miként tanítsuk az elme olvasását..." c. könyvet.

Ami a tudásszintet illeti, azóta is ott tartunk, hogy megpróbáljuk megmondani, ki mit érezhet bizonyos szituációkban (nagyon ritkán kerül elő, de persze így is érezhető a javulás). Ehhez készítettem egy másik képsorozatot is az Öcsi és Bátyó c. Marék Veronika könyv képeiből. sajnos csak 3 érzelemhez találtam képeket, de az is valami :)

Lassan a rajzolásban is kezdek "megbátorodni" (ha már tehetségem nincs :)), úgyhogy lehet, hogy hamarosan rajzolok is néhányat.

Elmeolvasás

Aki kicsit is otthonosan mozog a témában, annak nem mondok újat azzal, hogy autizmusban sérül az elmeolvasás képessége. Vagyis az a tudás, hogy kitaláljuk, mások mit gondolnak, hogy éreznek stb. Ez pedig nem ritkán okoz galibákat, és nagy mértékben nehezíti az autizmussal élők életét és bármilyen közösségbe való beilleszkedésüket.

Saját fiaimmal ezért igyekszem ezen is dolgozni kicsit mégpedig nagyrészt P. Howlin, S. Baron-Cohen, J. Hadwin: Miként tanítsuk az elme olvasását autizmussal élő gyermekeknek c. könyve segítségével.

Első lépésként a gyereknek fényképen kell tudnia megkülönböztetni a négy alapérzelmet: vidám, szomorú, mérges, fél. Ha ez már megy, akkor a feladat ugyanez rajzon. Ezek összekapcsolására játszottuk egy játékot, amikor a rajzos arcokkal "feiratozott" dobozokba kell szétválogatni fotókat. Itt egyelőre csak 3 felé. (A képek egyébként felkerültek már a másik blogomra is, sok más témájú játékkal együtt, de gondoltam, itt is hasznos.)

Következő lépésként a gyermeknek azt kell tudnia megmondani, hogy bizonyos szituációkban hogy érezhetnek a szereplők. (Képek a könyvből - én átírtam E. sz. 2. sz-re, vagyis, hogy te hogyan érzed magad, amikor...)

Következő lépésként az fog következni, hogy valaki vágyik valamire, és vagy megkapja, vagy nem, és itt kell tudni megmondani, hogy mit érezhet. De mi még kicsit elidőzünk az előzőnél, ehhez tervezek még eszközt gyártani.