Gyógyítani az autizmust

Igen, a gyerekeim autisták.

Nem, nem szeretném őket "meggyógyítani", mert így tökéletesek. Mint ahogy így tökéletesek mások a balkezességükkel, vagy a homoszexualitásukkal. (Csak apró adalék, hogy mai tudásunk szerint nincs is semmi, amivel az autizmus elmulasztható, vagy megelőzhető lenne.)

Igen, igyekszem őket támogatni minden törekvésükben és segíteni képességeik kibontakoztatásában épp úgy, mint ahogy tenném ezt akkor is, ha történetesen nem lennének autisták.

Igen, újra és újra felkavar, amikor távoli ismerősem nyilvánvaló jószándéktól vezérelve megosztanak velem kamu gyógyítókról, csodaszerekről szóló cikkeket. Hogy az egyébként gondolkodó(nak hitt) ismerőseimnem sem tűnik fel, hogy egy noname oldalon dátum, aláírás és hivatkozás nélkül megjelent áltudományos cikk esetleg kamu lehet. Hogy a teljes gyógyulást ígérő csodaszer mindig gyanús! Hogy nem gondolkodnak el azon, hogy ha valóban előkerülne valami csodaszer az autizmus (a rák stb.) gyógyítására, akkor vajon miért nem erről szól minden hír? Akkor vajon miért nem írnak erről neves szaklapok? Akkor vajon miért nem harsogja teljes torokból az a sok-sok szakember (orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok és más segítő szakma képviselői), aki életét az autista emberek és családjaik segítésére tették fel? Mindannyian, kivétel nélkül(!) a világméretű autizmus lobbi lefizetett tagjai lennének???

Érzem, hogy az már irreális elvárás lenne, hogy az autizmus természete felöl nézve elgondolkodjunk, de hátha egyszer eljön majd ez a világ is. Ha adott egy genetikailag (is) meghatározott eltérő működés, akkor azt vajon hogy lehet szembenézéssel és rábeszéléssel megváltoztatni?

Jaj, emberek, könyörgöm, gondolkodjunk! Nem kell mindent elhinni, ami le van írva!

5 dolog, ami 6 és ami nem igaz

Van itt ez a cikk, ami ugyan nem friss, de valamiért újra(?) felkapta a FB népe.

Kitűnő apropó a közös szomorkodásra, másra mutogatásra és magunk sajnálására. De kinek jó ez? Én személy szerint (bár nem akarok rózsaszín képet festeni és igen, sokszor ütközöm nehézségekbe a két autista gyerekemmel) egyetérteni sem tudok vele, akármilyen jól esne is.

"1. Az Esőembernél megáll a történet, a társadalom ennél többet nem nagyon akar tudni a dologról"?

Nem ezt tapasztalom. Látom és nap, mint nap élem, hogy az emberek többsége nagyon keveset tud az autizmusról és ebben a kevésben is nagyon sok a sztereotipia és a tévhit, de mit várunk tőlük, ha mi magunk is (Vajon a cikk írója is szülő? Még a neve sem derül ki.) az autisták "bezárult világáról" beszélünk. (Micsoda hülyeség! Az én gyerekeimnek és még sok más gyereknek, akiket ismerek nincs bezárult világuk!) Én azt látom, hogy az emberek kedvesek, megértőek, segítőkészek és érdeklődőek. Még akkor is, ha sokszor nehezen értik meg, miről is van szó, vagy hogy lehetne segíteni. (És sokszor mi szülők is nehezen értjük meg, ebben nincs semmi különbség.)

"2. Az óvodák és az iskolák nem szívesen foglalkoznak integráltan ezekkel a problémás gyerekekkel"?

Nem hiszem, hogy az óvodák és az iskolák jó szándékával lenne gond, bár persze nyilván vannak alapvetően befogadóbb szemléletű vezetők és pedagógusok és olyanok is, akik ha tehetik, kerülik  a kihívásokat. Ma Magyarországon még sok intézménybe nem vesznek fel autista gyereket, de ennek legtöbb esetben az az oka, hogy egyrészt nincs tudásuk az autizmusról és ezt tudják magukról (mennyivel rosszabb lenne, ha nem tudnák), másrészt félnek, hogy a nem tudásukkal kárt okoznak az autista gyereknek, vagy a társaknak. Teljesen jogos emberi magatartás félni az ismeretlentől, nem? És reméljük, egyszer eljön az idő, amikor lesz annyi autizmushoz értő szakember, hogy ezeknek az elesett, de jó szándékú pedagógusoknak is tud majd segíteni.

"3. A szülő csak magára számíthat, sem a közösség, sem az állam nem segít"?

Egyrészt valószínűleg szülője válogatja, másrészt azért vannak az objektív tények is. Autista gyerekek után jár némi emelt anyagi juttatás (ez az állam hozzájárulása, van amire elég, van amire nem), de segítséget kaphat az ember szülőklubokban, vagy képzések formájában olykor még ingyen is (pl. itt) Mellesleg azért ott van az ember családja, vagy a maga válogatta barátai is. Mint közösség.

"4. Az autizmusnak nincs médiaértéke"?

Nekem épp az megdöbbentő, hogy mennyire van! Sokszor már a csapból is az autizmus folyik, naponta jelennek meg a (változó színvonaló cikkek. (Aki nem hiszi, pörgesse végig jelen blog FaceBook oldalát - tény, hogy ide csak az általam jónak tartott cikkek kerülnek fel, szóval erősen szűrt válogatás. ;)) Mellesleg az utóbbi években már nem tudok elmenni szakmai továbbképzésre úgy (nem autizmus témájúra, persze!), hogy ne kerülne szóba a téma.

"5. Az autizmus sok pénzbe kerül"?

Mi nem? Melyik gyerek különóráira nem költenek vagyonokat a szülők? Hogy ezt épp fejlesztésnek és nem szakkörnek hívják? És? Az utazás történetesen erősen támogatott kiadás: a helyi járatokon ingyen utaznak az autista gyerekek és kísérőik(!), a helyközieken 90% kedvezménnyel. Ha valaki másik településre hordja iskolába, óvodába, vizsgálatra a gyerekét, az még kilométerenként számított utazási támogatást is kap. (A juttatásokról bővebben írtam pár éve itt.) Személyi segítő: sajnos még kevés az igazán jó intézmény és sok helyen nincs szaktudás, de szilárd meggyőződésem, hogy nem a minden gyerek mellé odaültetett (szintén kétséges autizmus tudással rendelkező) segítő a megoldás. Mint ahogy annak sem vagyok híve, hogy egy gyerek ezer helyre járjon fejlesztésre (mellesleg a cikkben péladként felsorolt terápiák közül mindegyik csak kiegészítő terápia, egyik sem közvetlenül az autizmusra hat, bár kétségkívül élvezetesek).

6. A szülő nehezen, vagy sehogy sem tud a problémamegoldó üzemmódból kikapcsolni?

Én szoktam hibázni, gyakran. És igen, fáradt is vagyok néha és elegem van, de ez is előfordul mindenkivel. Viszont igyekszem megtalálni a magam örömeit az életben, hogy ne minden keserűségemért és nehézségemért a gyerekeimet (és az autizmusukat) okoljam. Azt hiszem, ez utóbbi jól megy, a "jó anyaság"-on még dolgozom. Meggyőződésem, hogy aki tud örülni az életnek, annak nincs szüksége pontokba szedve utálni az egész világot :)

Liebster avard díj

Kaptam egy díjat a Nappali álmok című blog írójától. Nagyon köszönöm!

Ez egy vándordíj, melyet egy már korábban díjazott blogíró ad át olyan blogoknak, melyeket érdemesnek talál arra, hogy mások figyelmébe ajánlja. És válaszol az adományozó kérdésére.

Én ezt a kérdést kaptam: Miért kezdtél el blogot írni?

Hol volt, hol nem volt nekem két másik blogom. Az egyiket azért kezdtem el írni, hogy az általam készített mindenféléket (lakásdekoráció, játék stb.) és a jól sikerült receptjeimet megosszam, ill. magamnak is konzerváljam (mai napig szeretnék onnan kereni néha, csak már nem lehet :(). A másikat akkor kezdtem, mikor a fiaim autizmusával kapcsolatos gondolatok feltolultak a fejemben, és már annyi volt, hogy nem lehetett mind a környezetemre zúdítani. Aztán egyszer csak a szolgáltató nem szolgáltatott többet, én meg két felé már nem vágytam írni, így született ez a blog.

És most nekem is kérdeznem kell. Legyen ez:

Melyik a kedvenc blogbejegyzésed a saját blogodon?

Mostanában nem olvasok túl sok blogot (volt idő...), de azért íme a kedvencek (függetlenül attól, kaptak-e már ilyen díjat és nem is mind blog):

Ötletek tanítóknak

Gyereketető

Patch... Which?

Nappali álmok

Autizmusmesék

Autizmussal élni

Adél, Áron és Kata csodálatos élete

Útlezárásos szülinapi zsúr

Jákob fiam most 6 éves, élete első szülinapi zsúrját tartottuk. A témát ő kérte: útlezárás. Ahogy a kedves ünnepelt, óhajtja, beleadtunk apait, anyait.

Ilyen lett a meghívó, kihajthatós, sorompóval lezárva (elnézést a pocsék képért!)

 

Kevés gyereket hívtunk, hiszen nagy tömeggel Jákob nem tud mit kezdeni, a vendéglista összeállításához pedig - mivel ő nem tudta elmondani, ki legyen még a legjobb barátján kívül - a gyógypedagógus óvónénije segítségét kértük. (Köszönjük, Márti!)

Készült egy "menetrend" is, amit Jákobnak kitettünk a rendes napirendjébe, de a többiek is a kezükbe kapták.

És aztán haladtunk terv szerint.

Így nézett ki a kertünk, itt gyűlt össze a társaság. (Kedves sógorom szerezte a bójákat és a lezáró szalagot, aminek nem tudom az igazi nevét. Köszönjük Neked is, Marcell!) A labirintust sorompó zárja (a képen elöl), nem lehetett csak úgy ki-be rohangálni ;) Ez egy vastagabb szerszámnyélből készült, amit fehérre festettem és piros szigetelőszalaggal körbetekertem.

Ugyanez rohanó gyerekekkel. A feladat az volt, hogy mindenki megtalálja a labirintusban azt a két elrejtett ajándékot, amin az ovis jele szerepel. (Elárulom, egy doboz útépítősre matricázott Tic-tac cukor volt és egy bójás szappanbuborék-fújó. Reménykedtünk abban, hogy nagyon hideg lesz, mert akkor kipróbálhattuk volna, hogyan fagy meg a levegőben, majd törik szét a földön a szappanbuborék.)

Biológiai szükségleteink kergettek be minket a házba. Ott először egy rövidet kirakóztunk. Hamarabb feladták, mint gondoltam, de sebaj, találtak mást!

Ez egy korábbi hangulatkép a készülődésről, de kb. látszik rajta, milyen volt az ünnepi asztal hangulata. A poharakat építkezős matricákkal jelöltük. A menüt nem cifráztam túl: sült krumpli volt, kuki, ropi, alma, répa, paprika és uborka meg az innivalók.

A fenti képen lévő két labdás bójával az én tervem az volt, hogy célba dobunk rájuk, de a gyerekek másképp gondolták: kalapnak, távcsőnek használták.

És persze később jött a torta.

Volt egy játék, amire Áronnal készültünk elő, ezért kicsit sajnáltam, hogy elmaradt, de mikor már a babák, az újonnan kapott ajándékok és az összes fellelhető autó szét volt pakolva, úgy ítéltem, egy homokozós játékot bevetni nem volna túl bölcs dolog. ;)

Hogyan kérdezzek a szüleitől? - vigyázat, szubjektív!

Babi vetette fel egyik hozzászólásában, hogy milyen nehezen megy oda egy sérült gyerek szülőjéhez. Hogy fél, nehogy udvariatlan legyen, nem tud kérdezni stb. Ezen azóta is sokat gondolkodom. Én kifejezetten szeretem, ha valaki kérdez tőlem a fiaimról, vagy akár az autizmusról. Figyelmes dolognak tartom. Jó érzés, hogy nem fél tőlünk, hogy törődik velünk. Valahogy a normalitás része, ha valamiről lehet beszélni.

Nemrég olvastam ezt a bejegyzést az Autizmusmeséken, és azzal szembesültem, hogy ezzel nem vagyok egyedül!

Valahogy amikor ezen gondolkodom, mindig az jut eszembe, hogy azok a szülők, akik sérült gyereket nevelnek semmiben nem mások, mint a többi szülő. Sosem kérték, sosem kívánták ezt az élethelyzetet, csak belecsöppentek. És jó eséllyel éppolyan új és ismeretlen volt nekik az egész mint bárki másnak.

Szóval ha szabad tanácsot adnom, mikor tanácstalanok vagytok, akkor először közeledjetek úgy a fogyatékos gyerek szülőjéhez, mintha csak egy bármilyen másik szülő lenne. Akivel lehet beszélgetni legalábbis az időjárásról, a főzésről, a bevásárlásról és hasonlókról. Aztán jöhet a gyerek csinos ruhája, kedves mosolya, szép szeme. "Milyen jókedvűnek tűnik ma!" és hasonló sablonok.

És ez persze még mind csak a forró kása kerülgetése, de egyre közelítve szerintem a kevésbé bátrak is meg fogják tudni kérdezni, amire kíváncsiak. Na jó, adok konkrét tippet: Szerintem többnyire lehet kezdeni az óvoda, iskola kérdésével (jár-e, miért oda), aztán azzal, hogy mi a probléma, mikor vették észre, nehéz volt-e elfogadni stb.

És igen, vannak olyan kérdések, amik kevésbé esnek jól, de én ezeknek is örülni szoktam, mert legalább kérdeznek. Az meg a mi (= fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők) dolgunk, hogy a saját rossz érzéseinken dolgozzunk. :) 

Úgyhogy hajrá!

A harmadik (színes) tábor

Tavaly az én kérésemre a tábort már nem végig nálunk, hanem három különböző helyszínen, a három családnál tartottuk. (A fiúknak túl sok volt a nálunk táborozó tömeg.) Ha már változtak a körülmények, próbáltunk ehhez igazítani a témát is és azt találtuk ki, hogy a három nyári táboros nap egy-egy szín köré csoportosuljon. Adta magát a piros-fehér zöld. (Bár a napokat kicsit sikerült felcserélnünk, mint ahogy a jobb oldali "forgatókönyvön" is látszik.)

 

A színes napokon mindenki a nap színének megfelelően öltözött és igyekeztünk nem csak a dekorációt, de az ételek és italok színét is ehhez igazítani.

Volt tehát a fehér nap nálunk. Szalaglengetéssel, szögeléssel és főleg érzékelő játékokkal: illatos, fehér "homokkal", tésztával, gyurmával, jéggel és habfürdővel.

A zöld napon természetesen téma volt a környezetvédelem (szelektív hulladék gyűjtés), készítettünk zöld papírból képeslapokat, zöldségekből finom és szép falatokat, a kertben koszorút és még fűszereket is kóstoltunk ott, ahol nőnek.

A piros napon gyűjtöttünk egy csomó piros dolgot (na jó, a képüket :)), varrtunk szivecskét, nemzetiszín gyurmával gyurmáztunk és a húsgombócos ebéden kívül természetesen dinnyét ettünk.

Itt azonban nem ért véget a dolog, nem tudtunk betelni a színekkel. Így ősszel tartottunk egy narancssárga napot. Volt tökfaragás, őszi falevelekkel mécses díszítés. Papírból kivágtuk mindenkinek a tenyérlenyomatát, ami felkerült egy nagy közös fára. Megpróbáltunk felismerni narancssárga italokat, ettünk sok gyümölcsöt és narancssárga marcipánnal gyurmáztunk.

Télre barna napot szerveztünk termésekkel, kézműveskedéssel, mézeskalácssütéssel és közös krumplis ebédkészítéssel.

Tavasszal ért megint hozzánk a staféta: sárga nap. Megpróbáltunk tüzet gyújtani a Nap energiájával, jógáztunk (Napüdvözlet), jártunk kendős (nap)táncot, tojásos dobozokból és fonalból pedig csibéket, tyúkokat és hasonlókat készítettünk.

Nehéz ezeknek a napoknak a hangulatát visszaadni, de még a programokra sem emlékszem mind. Ennyit sikerült most rekonstruálnom a meglévő képek alapján. Tudtuk volna még folytatni a témát, de úgy éreztük, keressünk inkább valami mást. Így jött aztán idén a virág-, a jármű- és a gyümölcsfesztivál. És már megvan a következő tervünk is ;)

A második (indiános) tábor

Az előző évitől eltérően 2011-ben három napos tábort szerveztünk, a csapat azonban (akkor egyszer) plusz egy családdal bővült. Így volt:

7 db gyerek a 2-7 éves intervallumból

4 db lelkes anyuka

1 db állandó apuka

2 db néhol felbukkanó apuka

sok-sok ötlet és némi előre összegyűjtött alapanyag.

A téma pedig: az indiánok.

A következők születtek:

1. Festettünk totemoszlopot

Ehhez a festéket (klejszternek hívják) magam készítettem. 

2. Anyukák közös munkája eredményeként épült egy tipi is a kertben.

3. Némi otthoni előkészítés után (miszerint pólófestés, bevagdosás, lányoknak szabás :)) elkészültek az indián ruhák gyöngyfűzéssel, pólófestéssel.

4. A fejdíszek pedig pólóból vágott csíkokból lettek fonva, színes tollal díszítve.

5. Este beavatási szertartás esküvel, próbatétellel, beavató itallal, ajándékkal stb. (Az ital nem volt épp kellemes: narancslé, benne kókuszreszelék. Az én gyerekeim nem is itták meg.)

6. Még mindig első nap: bölénysütés nyárson. Második nap: kukoricalepény.

7. Másnap korommal rajzolás (saját testre is).

8. Agyagozás.

9. Álomfogó készítés. (Nem az én projektem volt, de zseniális a technika!)

10. Amuletthez különféle kincsek (kagylók, gyöngyök, pénzek) batyuba kötözése.

11. Napszellem készítés: mindenkinek körberajzoltuk a kezét és kivágtuk a lenyomatot, majd felragasztottuk őket két papírtányér közé.

11. Indián dob készítés

Ehhez parafadugókat előre kifúrtam, majd beleragasztottam egy-egy sajtos dobozba. A doboz oldalára is csináltam 2-2 lyukat, majd kívül lefestettem fehérre. A többi közös munka: Az oldalsó lyukakba spárgát fűztünk, ennek a végére 1-1 gyöngyöt kötöttünk. Celluxxal, vagy csomóval oldottuk meg, hogy a zsinór ne mozduljon el. Aztán összeragasztottuk a doboz alját és tetejét, beledöftünk kínai (akarom mondani indián) evőpálcikát (ez felnőtt munka, erő kell hozzá, és a dugót is fogni kell közben), aztán már csak a díszítés volt hátra. Elég strapabíró darab lett.

Volt egy másik dob kísérletem is, amit végül elvetettem, de azért megmutatom, mert a hangja zseniális. Egy (nem éles szélű) konzervdobozra egyszerűen rá kell húzni egy lufit, aminek előzőleg levágtuk a száját és a keskeny részt. Legjobban úgy szól, ha megcsippentjük a membránt, de sajnos így nem él soká, legalábbis ezzel az ócska lufival.

12. Volt bölényvadászat is: A földbe leszúrtuk a hurkapálcikára erősített bölényképeket, ők voltak a csorda. Aztán labdával egyszerre támadtunk. A kicsik nagyobb labdát kaptak - legalábbis első körben :)

13. Arcfestés.

+1 Megnéztünk egy indiános ismeretterjesztő folmet is, nem is egyszer.

A többi már nem indiános: medencézés, rohangálás, hinta, csúzda, kerékpározás, közös étkezések, sátorban alvás, éjjel a vihar elöl a házba bemenekülés...

Az első nyári táborunk

Gyerektábor élmények és tapasztalatok

Három évvel ezelőtt a barátnőimmel kitaláltunk és megszerveztünk egy akkor még 2x2 napos igen intenzív nyári tábort összesen 6 csemeténknek. A helyszín a mi házunk és kertünk volt, a bátor és kalandvágyó másik két család a kertben aludt sátorban. A gyerekek 6, 5, 4, 4, 2 és 1 évesek voltak, tehát főleg az óvodás korosztályra terveztünk.

Többnyire kézműveskedéssel, kreatívkodással múlattuk az időt, mint pl.:

1. Papírhajtogatás. Első nap, az egyik ideiglenesen besegítő apuka vezényletével különböző klassz dolgokat készítettek a fiúk, lányok. Pl. szamuráj csákót hatalmas papírból (régi tervrajz). És sok-sok hajót (a 6 éves nagylány már egyedül!) Meg ezeket a klassz házakat, amik egy szigeten állnak a barlang (szintén csákó) mögött. (A pléd tenger amúgy a gyerekek ötlete volt, a legó hajónak készítették.)

Tanulság: Ez volt az egyik sikerprogram, mindenki megtalálta benne a magának valót. És jól lehetett kombinálni rajzolással, vágással. (Az origamit amúgy is szeretem, nagyon fejlesztő hatású.)

Saját felbuzdulásból is születtek kreatív alkotások:

2. "Hal" festés. Az ötlet az internet valamelyik, már elfelejtett (bocsánat, a forrásokat sosem mentem el!) bugyrából származik. Ecsetek nyelét levágtuk (köszönet érte a mi ügyes kezű nagypapánknak), spárgával felkötöttük a teraszon, a gyerekek pedig vízfestékkel lefestették. Én hétvégén lelakkoztam, a kép ez után készült.

Tanulság: Ez a festés nem kötötte le őket túl sokáig. Talán túl nehéz volt és nem tudtak benne elég kreatívak lenni? Az utolsó halakat felnőttek fejezték be, ahogy ez nyilván látszik a képeken :) Viszont a halak nagyon tartósak lettek így, igaz, nem éri őket túl gyakran víz, de azóta is őrizzük őket.

Hétvégén pecabotokat is készítettem: a karácsonyfánk ágaiból, spárgából, drótból.

Aztán jöhetett a nagy horgászat! Ezt már élvezték, igaz, volt egymás felé hadonászás, úgyhogy mindenképp felnőtt felügyelet szükséges a játékhoz.

3. Batikolás. A 3. nap nagy programja volt a batikolás. Először megnéztünk néhány képet batikolt dolgokról, hogy egyáltalán fogalmuk legyen, mit csinálunk majd. Közben bekevertük a festékeket is (batikfesték kreatív hobbi boltból). Miután mindenki kiválasztotta a neki tetsző színt és mintát összecsomóztuk a pólókat (kendőket, szütyőket, harisnyát és lepedőt). A mártogatás, kevergetés, állni hagyás a teraszon folyt. Az öblítés is, a babakádban.

Tanulságok: 1. A gyerekeket legkevésbé sem izgatta a dolog, úgyhogy ez erősen felnőtt programra sikeredett. De nekem nagy kedvencem volt :) Talán csak az elkészült pólók felpróbálásánál jöttek izgalomba, akkor sem mindenki. 2. A piros szín valamiért sokkal jobban beférkőzött a fonal/spárga alá, mint a többi. 3. Teljesen kezdőként is bátran bele lehet vágni a többszínű festésre, bár persze a végeredmény mindig a véletlen műve. 4. A festett dolgokat még jó ideig nem szabad más ruhákkal együtt mosni, sőt, önmagukat is hajlamosak összefogni - én sajnos ezt elszúrtam. 

Itt az ásztatás-kavargatás. A kis "csomagokban" a póló alján üveggolyók vannak, az eredmény pedig nagyon szép lett, mindjárt mutatom.

Melléktermék :) A középső az enyém

Ezen az oldalon azok a dolgok száradnak, amiket én festettem

A másik oldalról. Látszik, hogy a piroson alig észrevehető a csík. A kék körök (l. fent) pedig a golyós festés eredményei.

4. Lábbal festés. Ujjfestékkel csináltuk nagy összeragasztott tervrajzokra a teraszon.

Tanulságok: 1. Jobb lett volna valami vastagabb papír, ez nagyon könnyen szakadt és tapadt a lábukhoz. 2. Először úgy csináltuk, hogy a felnőttek kezében volt egy-egy szivacs, arra nyomtuk a festéket és nálunk lehetett talpat kenetni. De jobban működött az a technkia, hogy a papírra nyomtunk festéket és azt tapicskolták szét. 3. Összességében kb. negyed órát kötötte le a gyerekeket, de látványos, vagy különösebben élvezetes egyáltalán nem volt a dolog. (azóta tudom, hogy lábbal a teraszra is remekül lehet festeni és a festék is olcsóbb :))

5. Agyagozás. Kreatív boltban vettem agyagot, abból lehetett mindenfélét csinálni. Készült is szarvas meg süni, nyárs szalonnával és burgonyával, süti és még ki tudja mi minden, de gyöngyből nem lett annyi, amennyit szerettünk volna, így én még hétvégén készítettem párat. Az volt ugyanis a tervünk, hogy ezeket száradás után kiégetjük a tábortűzben, majd láncot fűzünk belőlük. Ehhez készíttem két tálat az agyagból, ebbe tettük a gyöngyöket, majd alufóliába csomagoltuk, hogy könnyebb legyen kiszedni a hamuból. Próbálta már valaki alufólia nélkül?

Tanulság: A gyöngyök klasszul kiégtek, sőt néhányan túl is. De legalább érdekes lett a színük. A lyukakat viszont nagyobbra kellett volna készítenünk (fogpiszkálót és vastagabb gyufát használtunk), mert sok gyöngybe nem ment bele a kenderfonál. Különben jó tudni hogy az itthoni tűz ilyesmire is alkalmas.

6. Gyöngyfűzés. Akinek nem volt kedve az agyag gyöngyökhöz, annak elővettük az ételfestékkel színesre festett penne tésztákat.

7. Képeslap készítés lyukasztással. Abszolút sikerprogram volt ez is és a lyukasztás is jól megfér a ragasztással, rajzolással, hajtogatással.

Gyerek munkák

Felnőtt munkák

8. Kenyérsütés. 2x is. :) Délelőtt begyúrtam egy legegyszerűbb kenyértésztát, a csendes pihenő után pedig a gyerekekkel kiszaggattuk. Én osztottam a maroknyi tészta-darabokat, ők pedig azt készítettek belőle, amit akartak: perecet, kiflit, csigát, kukacot, tekercset. A lepényről mondjuk lebeszéltem őket, mert a többivel együtt sülve az odaégett volna. A péksütik tetejét megkentük langyos vízzel, majd megszórtuk durva szemű sóval. Este aztán meg is ettük.

Tanulságok: Nem vágyott rá mindenki másodszor is, de azért ezt is sikeres programnak ítélem. :)

9. Rajzolás földre tett csomagolópapírra. Ez spontán program volt, nem terveztük, a gyerekek kérték. Kisebbeknek jó leragasztani a lapot a földre, de nálunk erre már nem volt szükség. :)

A kreatívkodáson kívül volt persze kertben rohangálás, medencézés, vizipisztolyozás, szappanbuborék-fújás, tábortűz és szalonnasütés, éneklés, hangszerezés és olvasás is. És egy kis szülők agyára menés :) Csillagnézés is lett volna (volt állványos távcső, meg minden), ha a csillagok is velünk vannak. 

A hangszerezéshez készítettem a tábor előestéjén mindenkinek egy névre szóló fúvós hangszert is spatulából, szívószálból és gumiból. Ötlet innen. Sikere volt.