Érintések

Azt hiszem, nem vagyunk egyedül azzal a problémával, hogy a fiamnak nehéz megkülönböztetnie a különféle érintéseket: Nem érti, mi az ami finom,és még jól esik, és mi az, ami fáj, mi az, ami illő és mi az, ami nem. És ezzel (mármint a túl sok és sokszor nem épp helyénvaló érintéssel) sokszor az őrületbe kerget minket.

A "valamit most már kezdeni kéne ezzel” jegyében született az alábbi kis segítő kör:

Ehhez először is összeszedtem, alapvetően milyen érintéseket ismerünk (kéne ismernünk), és ezekre mi jellemző (mikor, hogyan, milyen gyakran, kinek jó, miért nem jó stb.). Az persze teljesen szubjektív, erősen család- és kultúrafüggő, hogy ki hogyan osztályozna, és milyen jellemzőket tart fontosnak, de íme az én hatos listám:

• Finom, gyengéd érintés
• Erős, de finom érintés (birkózás, szorítás stb.)
• Otthoni érintés (amit mással és máskor nem)
• Óvatlan érintés (amikor véléetlenül megcsíp stb.)
• Durva érintés (amikor direkt üt, vagy rúg)
• Tilos érintés (genitálák stb. persze a kivételes helyzetekkel együtt!) - ezt eredetileg nem is akartam belerakni, mert most nem ez volt a probléma, de aztán úgy éreztem, megkerülhetetlen, ha érintésről beszélünk

Aztán kivágtam egy jó nagy kört kartonból (az enyém kb. 25cm) és 6 részre osztottam (mekkora szerencse, hogy kört épp 6 részre a legkönnyebb osztani!). Az érintések neveit festékválasztáshoz használt színskála elemeire írtam, a hozzájuk tartozó szövegeket (wordben középre igazítva és kicsit háromszög formára formázva) kinyomtattam, formára vágtam, majd mindet felragasztottam.

Középre még egy kis nyíl is került, ami azóta a fiam kedvenc (otthoni) érintésére mutat, bár eredetileg nem ez volt a terv :)

Néhányszor elolvastuk már a szövegeket, de ez az összeszedés, közös átgonolás arra is jó, hogy amikor ott a helyzet (pl. egy véletlen belém könyökölés), akkor lehet rá hivatkozni, hogy ez most egy X érintés volt (itt épp óvatlan) és Y a teendő (itt pl. bocsánatot kell kérni, ha már megtörtént).

Először-utána

Egy nagyon klassz kis eszközt szeretnék mutatni azoknak, akik (még) nem használnak napirendet, de segíteni szeretnének autizmussal élő gyermeküknek/ tanítványuknak a tevékenységváltásban. Egy ilyen, vagy hasonló először-utána tábla láthatóvá teszi a dolgok sorrendjét, ami főleg akkor lehet nagy segítség, ha valamilyen "nemszeretem" dolgot kell végigcsinálni.

Ezen a bölcsis változaton pl. először ki kell bírni, hogy megvizsgál az doktor bácsi, utána viszont tudom, hogy mehetek majd az udvarra, amit szeretek,

Akkor is jól jöhet a tábla, ha valamilyen kevésbé kedvelt tevékenységre szeretnénk felkészíteni a gyereket: itt pl. már az étkezés kezdetekor tudja, hogy utána ki kell majd mennie fogat mosni.

A kettőt természetesen lehet kombinálni. Mondjuk az utóbbi esetben, amikor vége az evésnek, akkor, azt a képet levesszük, a fogmosás kerül az első helyre, a másodikra pedig valami hívogató tevékenység, pl. lehet menni az alvós állatkáért a délutáni alváshoz.

Otthoni használatban jól el tudok képzelni egy ilyet a játszótérre menésnél (meg főleg a hazaindulásnál, az gyakrabban okoz gondot), vagy a reggeli-esti öltözős-fogmosós rutin segítésében.

Természetesen ezt is el lehet készíteni tárgyakkal, vagy szöveges formában is, ill. azt is nagyon egyénre kell szabni, hogy a gyerek milyen képeket ért, mi mit jelent neki stb. (a doktor bácsi lehet pl. egy spatula, de egy fonendoszkóp képe, egy rendes fotó, vagy még ezer más dolog is, ami egyszer már összekapcsolódott vele.)

Még néhány példa. Egy fodrászos, utána játékboltos innen:

Egy kézzel írott szöveges (matek után iPad) és egy viselkedési szabályos (ha először szépen ülök, utána kapok csillagot) innen:

Egy fotós innen:

És rgy tárgyas innen:

Jön a tél és a hideg!

Ezért készült ez az egyszerű kis emlékeztető. Előrelátóan. Egyik délután leültünk 10 percre, és miközben én rajzoltam, átbeszéltük, hogy ha hideg lesz már, és csukva lesz az ajtó, akkor nem lesz ám kertből ki-be mászkálás, szellőztetés, nyafogás, kimegyek-bejövök! :) Most a kép a bejárati ajtóval szemben kapott helyet, így mindig lehet majd rá hivatkozni, már mielőtt kimennénk :) Remélem, idén tényleg megússzuk kevesebb vitával.

Felkészülés az ovira és az iskolára

Úgy alakul az élet, hogy miközben a saját csemetém is iskolába készül, a bölcsiben is van két tünemény kisfiúm, akit az ovira szeretnék minél jobban felkészíteni (ráadásul ők egy helyre mennek tovább). Így készült 3 füzet, ami az oviról, iskoláról szól.

A füzetek egyforma méretűek, a hagyományosa legkisebb 9x13-as fénykép méretnél is kisebb fotóalbumok.

És hogy mi van bennük? Minden, ami segít, hogy az óvodás, iskolás közeg minél ismerősebb legyen majd szeptembertől:

• ez lesz óvodám, iskolám
• itt fogunk játszani, tanulni, enni, aludni stb.
• ez lesz a jelem
• ez lesz a csoportom/osztályom
• ők lesznek óvónénik, tanító nénik
• ezt lehet/ kell majd csinálni
• ez lesz olyan, mint a bölcsiben/oviban is volt
• és a legfontosabb: mikor jön értem Anya, vagy Apa
• stb.

Amihez csak lehet, ahhoz gyűjtöttem képet. Különösen fontos szerintem az emberek képe. Az ovisok füzetében egy oldalpár egyik felén van a szöveg, másikon egy kép.

Jákobnak már nem gond a hosszabb szöveg és a több kép sem.

Nem könnyű feladat az sem, hogy értsék, valaminek most vége lesz. Bölcsiseknél ez életkorukból adódóan is nehéz, de még egy dologgal próbálok majd segíteni: Amikor elkövetkeznek az utolsó fejlesztős alkalmak (szerencsére ez 3 egymást követő nap szokott lenni a héten), kirakom majd a fejlesztés (torna) képét a falra. Először 3-at, aztán, a foglalkozás végén mindig leveszünk egyet, így legközelebb már csak 2, majd egy lesz, az utolsó alkalom végén pedig az utolsó kép is lekerül.

Hiányozni fognak.

Jákobbal két dolgot tervezek még:

• Az ő füzetében van még pár lap, oda a várható első iskolai napról készítek majd egy ismertetőt (fehér ing, ünnepség, elsősök avatása stb.)
• Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy egy kicsit az autizmusról is beszélgessünk. A formáját még nem tudom, de ez valami én-könyvbe való dolog lesz. És még van egy hónapunk ;)

Jutalmazós, pontgyűjtős

Mi felnőttek nagyon nem bánnánk, ha lassan megszűnne a csemeték éjszaka közepi átvándorlása az ágyunkba. Ezért gondoltunk egy nagyot és kiötöltünk egy (reményeink szerint) motiváló pontgyűjtős játékot.

Mindenkinek van külön pontgyűjtő csíkja, ezen pipáljuk, ha egy éjjel sikerült végig az ágyában maradnia.

Aztán akinek összegyűlt a megfelelő számú pipája (ez az első alkalommal 4, utána folyamatosan nő, vagyis 5,6,7 stb. számú pipa kell), az választhat hétvégi programot. Ehhez közösen összedugva a fejünket készítettünk egy kis füzetet a lehetséges programokkal. Olyasmik szerepelnek benne, mint metrózás, játszóház, focimeccs, állatkert, Csodák Palotája, uszoda, bowling, mozi stb. És a lista természetesen bővíthető, bármikor feltűnhet valami kecsegtető lehetőség. (Azért hogy ne lőjünk magunknak öngólt, vagyis ne legyünk kiszolgáltatva gyermekeink alvási kényének-kedvének, a korcsolyázást, kerékpározást, kirándulást, színházat és koncerteket nem vettük be a választható programok közé, ezekről továbbra is mi döntünk :))

Nem mondom, hogy zökkenőmentesen indult a dolog, de azért az első beváltott programon már túl vagyunk. talán kéne még mellé egy szociális történet arról, miért is jó nekünk, ha a saját ágyunkban alszunk.

Segédeszközeink 4.

Mostanában ilyen új vizuális eszközök készülnek mifelénk:

Továbbra is küzdünk a WC mellé pisilés problémájával, amit most épp egy ilyennel próbálunk orvosolni, sajnos kevés sikerrel - ilyen is van, de nem adjuk fel! ;)

Egy másik újításunk az étkezéshez kapcsolódik. Vagyunk olyan szerencsések, hogy mindkét gyerekünk jó evő, de min ne lehetne csiszolni? :) Most épp az volt a célom, hogy csökkentsük a felvágott és más kevésbé egészséges ételek jelenlétét a hétköznapokban. Készítettem hát egy listát sok-sok étellel, amin minden héten mindenből csak egyet eszünk, majd pirossal kihúzzuk. Így biztosan nem lesz egész héten vacsorára felvágottas kenyér. Szerepelnek a listán egészséges, de kevésbé kedvelt ételek is megnyugtatásul: ezeket is csak egyszer kell legyűrni a héten. Egyébként a lista közel sem tökéletes, valószínűleg lesz javított változata, pl. bekerülnek majd az ilyen-olyan szendvicskrémek, amire egyelőre nincs kereslet - nagy bánatomra.

Autizmusban nem ritka probléma, hogy valaki nem tud segítséget kérni, főleg amikor valami feszült helyzet van. Hiába beszél amúgy jól meg sokat. Arról, hogy mi ilyenkor a teendő, arról született egy szociális történet Jákobnak, aki aztán fogta a könyvet, kinyitotta a megfelelő oldalon, odatette maga mellé a földre és úgy kezdett játszani, amikor pedig elakadt, "puskázott". Ezért rajzoltam egy zanzásított, laminált változat is a gyakorlati tanácsokkal. És ez működik, azóta javult a helyzet, bár ezt, azt hiszem, jó ideig tanulhatjuk még. (Hogy valami személyeset is mondjak, a legnehezebb, hogy mi felnőttek ne erősítsük meg a nem kívánt viselkedést, vagyis ne rohanjunk rögtön a segítségére, amikor visítani kezd, várjuk meg, míg megtalálja a jó megoldást a fejében. És bízzunk benne, hogy ez egyre rövidebb idő alatt sikerül majd.)

Ez a téma Áront is megihlette, szerinte ha írunk arról, hogy ha valami nem sikerül, akkor arról is kell, ha valami sikerül - imádom, hogy ilyen pozitív :)

Viselkedés problémák és megoldási stratégiák

Két autista gyerek ellenére elmondhatom, nem vagyunk vastagon megszórva viselkedés problémákkal. Kisebbek persze vannak (és főleg voltak) és ezek a kicsik is képesek rendesen megkeseríteni egy család életét. ;) Az elmúlt években sokat tanultam arról, mit lehet tenni, amikor egy ilyen dolog előkerül, vagy épp elviselhetetlen méreteket ölt. (Igen, vagyunk olyan szerencsések, hogy nem egyedül kell szembenéznünk a nehézségeinkkel, hanem van szakember segítségünk, nem is akármilyen! Mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, keressen valakit, aki autizmusban képzett és kívülről látja a helyzetet.)

Hogy milyen viselkedésproblémákról beszélek? Csak azok kedvéért, akik nem találkoznak autizmussal élő gyerekekkel: A legdurvább mindig az, ha valaki önmagát, vagy mást bánt (üt, harap stb.), ha veszélyes, vagy egészségtelen dolgokat csinál (párkányon mászkál, vagy mindent megeszik beleértve akár a székletet, vagy a mosóport), de vannak simán csak idegesítő, társadalmilag nem elfogadott rossz szokások (csúnya beszédtől a folyton meztelenre vetkőzésen át az utcán sikításig). Az könnyen belátható, hogy gyerekeink ezeket nem direkt és főleg nem a mi bosszantásukra csinálják, még ha sokszor úgy is tűnik. Általában kommunikációs-szociális nehézség áll a háttérben: nem tudják másképp jelezni, mit szeretnének, vagy mit nem, vagy biztonságot nyújt nekik a helytelen viselkedésre adott reakciónk ("Azt legalább tutira tudom, hogy anya kiabálni fog, ha ezt most kiöntöm."), esetleg szenzoros probléma áll a háttérben (jó érzés köpködni, vagy fogkrémet a falon szétkenni) és annak nem értése, hogy ez miért rossz, vagy másban milyen érzéseket kelt. Röviden :) A dolog persze egész bonyolult és mindig egyéni elbírálást igényel.

Azért megpróbálok most pontokba szedni néhány tanácsot, ami nekünk segít ilyenkor (többnyire):

1. Fontos, hogy én magam tudjam, megfigyeljem, hogy pontosan mi zavar, miért zavar és mit is szeretnék helyette. Tapasztalatból mondom, hogy érdemes naplózni, hogy mi történik (egyszerre mindig csak egy problémás viselkedéssel törődni), mikor, miért és mi következik utána. (Arról, hogy ezt hogyan kell profin csinálni, Janoch Mónika: Problémás viselkedések megelőzése, kezelése c. könyvében lehet olvasni. Nem könnyű, sok odafigyelést igényel, de néha megéri. A könyvből egyébként tisztába kerülhetünk a problémás viselkedések kezelésének minden más elméleti szabályával is.) Én azt tapasztaltam, hogy már az, hogy elkezdem leríni, mi történik és milyen körülmények váltják ki, sokat segít abban, hogy megértsem és rájöjjek a megoldásra. (Példa: ha a gyerekem rosszul alszik, az vajon azt jeleni-e, hogy az elalvás nem megy?  Ha igen, akkor mennyi idő, hányszor egy héten, és mit csinál helyette? Vagy éjjel alszik rosszul? Felébred, vagy csak forgolódik? Ha felébred, hányszor? Az éjszaka melyik részében? A hét melyik napjain? Összefügg-e azzal, mi volt nap közben? stb.) A végső cél persze az, hogy a megfigyeléseinkből a viselkedés okaira rájöjjünk, mert e nélkül...
2. Világos és érthető (láthatóvá tett) szabályok és elvárások, autizmus-specifikus környezet: napirend, folyamatábrák, viselkedéses szabályok, szociális történetek. (Aki olvassa a blogot, annak ez nyilván már a könyökén jön ki.) Kevesebb stressz biztos, hogy csökkenti a viselkedésproblémákat, ez is könnyen belátható, mi is így működünk.
3. Ha lehet, célszerű a helytelen viselkedést megelőzni, időben "elcsípni", a gyereket más tevékenység felé terelni. Vagy úgy módosítani a környezetet, hogy ne legyen alkalma rá (elrakni azt a bizonyos tárgyat, bezárni a szekrényt, nem engedni x kisgyerek közelbe stb.).
4. A helytelen viselkedés figyelmen kívül hagyása, ha ez lehetséges. Önsértő, vagy veszélyes viselkedéseknél nem lehet megtenni, de nekünk csúnya beszédnél pl. egész jól működött, hogy rá sem hederítettünk. Mondjuk hosszú idő volt és eleinte azzal is számolni kell, hogy a helytelen viselkedés erősödhet, hiszen a gyerek mindent megtesz, hogy a megszokott reakciót kiváltsa. (Ahol figyelmen kívül hagyni nem lehet a viselkedést, ott is célszerű minél kevesebb "felhajtással" reagálni.)
5. A helytelen viselkedés helyett lehet hasonló, de kevésbé zavaró alternatívát kínálni, vagy azt elfogadható mederbe terelni (nem lehet pl. a lakás közepén az ásványvizet a szőnyegre önteni, de lehet egy a kádba tett törölközőt locsolni vízzel). A pozitív viselkedést érdemes jutalmazni.

+1 Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy kérjünk segítséget! (Remélhetőleg van kitől.) Egyrészt szakmai segítséget a viselkedés problémákkal kapcsolatos megfelelő stratégia megtalálásához, másrészt olyan segítséget, ami kicsit tehermentesít minket, vagy a családot. (Nagyszülők, más segítők.) Csak az tud adni, aki maga is kap valahol, valakitől!

Eric Scopler szerkeszetette azt a könyvet, melynek Életmentő kézikönyv szülőknek krízishelyzetek megoldásához autizmusban és hasonló állapotokban a címe. Ebben sok-sok konkrét eset van, amikre a szülők így-úgy megoldást találtak, egy-egy szakember pedig a dolog elméleti hátterét is "hozzáteszi" az esethez. Remélem, jól emlékszem, elég rég olvastam! ;)

Segédeszközeink 3.

Két "kissebb segítőnk" kimaradt a múltkori felsorolásból, mindkettő egy-egy nagyon konkrét probléma magoldására született.

1. Kanál a tányérban

A konfliktus: A közös étkezések alkalmával Jákob állandóan hadonászott a kanállal, amiről az étel így egyrészt szanaszét folyt/repült, másrészt az én ruhámra kente, merthogy véletlenül épp én ülök mellette az asztalnál. Jó darabig próbálkoztunk a hagyományos "ne hadonássz már a kanállal, hányszor szóltam" megoldással, aztán a rövid "kanál a tányérba" mondattal (+mutatás), de egyik sem működött. Maradt a kártya.

A megoldás: Elkészítettem a kártyát, kitettem az asztalra. Megbeszéltük, lejátszottuk, hogy milyen az, amikor a kanál a tányérban van, együtt örültünk neki. Aztán mikor jött a kritikus pillanat, csak felemeltem a kártyát, Jákob elé tartottam és mondtam a ráírt szöveget. Néhány alkalom után, már mondani sem kellett, ill. még később el is hagytuk a kártyát, akkor már elég volt a tányérra mutatnom, mert már volt képe arról, mit akarok.

Hosszú távon: Nem tűnt el teljesen a hadonászás, de már teljesen elfogadható a mennyisége, ill. ahogy fent is írtam, Jákob már érti, hogy mit kérünk tőle, ha kérünk.

2. Csönd kártya

A konfliktus: Jákob (is) hajlamos folyamatosan beszélni, kérdezni, ha egyszer belelendül, és ez nála igen gyakran meseolvasás közben jön el, ami elég zavaró.

A megoldás: Készítettünk csönd kártyát, amit megintcsak kipróbáltunk, betanultunk az óvodai "kis lakat a szádra" gesztussal egybekötve. (Ez komolyan hangzik, de mondjuk 1 perc volt: "Nézd, így kell!" :)) Eleinte már a mese előtt elővettük, Jákob pedig fogta a kezében. Ha beszélni kezdett, csak rámutattunk. (Néha maga a kártya is alkalmat adott a kérdezésre: "Csend kártya? Csendben kell maradni? Nem szabad beszélni?" stb., de még mindig kevesebb, mint előtte.)

Hosszú távon: Mostanában inkább csak akkor vesszük elő a kártyát, ha konfliktus van, akkor viszont egész jól működik. Bár legutóbb Jákob kissé megrágcsálta, amitől csöndben volt ugyan, de hát... :)

Segédeszközeink 2.

Egy régi bejegyzés folytatásaként megmutatom, milyen eszközöket használunk most.

Van nekünk egy ilyen falunk, ahol sok-sok hasznos információ található.

Balra fönt a segélyhívó telefonszám van, amit ha leveszünk, a hátuljára fel van írva, mit kell mondani a telefonba, miután felvették. Ezt Áronnak készítettük vész esetére (egyedül még nyilván nincs itthon, de előfordulhat, hogy a vele lévő felnőttet éri baleset, rosszul lesz stb.).

Alatta Áron naptára, erről korábban volt már szó. Ugyanúgy használja, mint mi tennénk, azzal a különbséggel, hogy egy piros pötty (igazából egy blue-tack-kel rögzített hűtőmágnas) jelöli, épp melyik napnál tartunk. És többnyire én írom bele az eseményeket.

Jákob hetirendje csak formailag alakult át a korábbiakhoz képest. Ebben az állandó (főleg óvodai) programokat jelöljük, és Áronhoz hasonlóan ő is egy koronggal jelöli, hol vagyunk. (Ez a hetirend úgy készült, hogy egy kartonra felragasztottam a színes papírdarabokat, melyek a napokat jelölik, rá is írtam a napok nevét, valamint felülre kivágott betűkből, hogy "hetirend". Aztán az egészet bevontam öntapadós fóliával, majd blue tack-kel rögzítettem a falra. A kis kártyák laminálva vannak, részben fényképesek, részben rajzosak.) 

Áron most épp egy elég hagyományos szöveges napirendet használ, ahol a kis szövegcsíkok szintén laminálva vannak. A részletességén még variálunk, most épp készültek olyan

lapok, ahol pl. a reggeli, fogmosás, öltözés együtt szerepel.

Korábban egy ilyen kézzel írott variációt is kipróbáltunk abban a reményben, hogy kevesebb energia, de egyáltaláán nem. És variálni, változtatni is nehezebb rajta. A füzet egyébként ugyanígy a falra volt fellógatva.

Aztán van még itt évkör is. Ez néhány hónapja készült, amikor Jákobék az oviban is az évszakokkal foglalkoztak, és már nagyon sok mindent tudott, de valahogy úgy éreztem, hogy mégsem áll össze a fejében a körforgás, az évszakok és a hónapok egymásutánisága. A képen is látható, hogy a hónapokat a nevükkel, az évszakokat viszont színekkel is jelöltem. Ezen kívül szerepelnek még rajta a főbb nemzeti, családi stb. ünnepek és természetei jelenségek (visszajönnek a madarak, lehullanak a levelek stb.) is. Egy körbeforgatható nyíl mutatja, hol tartunk épp (ezt jancsiszöggel rögzítettem). Nem vagyok vele túl elégedett, mert messziről nem látszik jól, lehet, hogy egyszer lesz egy szebb. De tény, hogy mikor Jákob meglátta és néhányszor körbeforgatva a nyilat elmondtuk, mi mi után következik, szemmel látható volt, hogy a dolog elérte célját :)

Eddigi tapasztalatunk azt mutatja, hogy a folyamatábrákat előbb-utóbb elkerülhetetlenül fölül kell vizsgálni, hogy megfeleljenek az aktuális igényeknek.

Ez történt a fogmosás folyamatábrával is. Áron már jó ideje használta, Jákobnak viszont egyelőre mi mossuk a fogát, így nem tartottam fontosnak, hogy rá szabjuk. Fellépett azonban az a probléma, hogy sehogy sem akarta engedni, hogy a fogkefét betegyük a szájába. Minden alkalommal hosszas alkudozás, néha harc volt, hogy nekiálljunk a fogmosásnak. Aztán onnan már ment minden simán. Kínlódtunk egy darabig, kipróbáltunk ezt-azt, de végül a folyamatábra átalakítása lett a megoldás: bekerült egy első kép, mely szerint "fogkefe a számba". Hihetetlen, de igaz, a dolog működött, onnantól hagyta :)

Még egy változást bevezettünk: egy 30 másodperces homokórát is bevontunk a "játékba", látszik is a kép alján. Ez Áronnak is segít, hogy egy-egy fázis megfelelő ideig tartson, Jákobot pedig kicsit lefoglalja, hogy mi addig nyugodtan moshassuk a fogát. Talán hamarosan már egyedül is megy majd :)

A korábban használt csak szöveges fürdésrendből is készült egy rajzos válozat Jákob kedvéért. Ez néhány hete van kitéve a kád mellé (egyszer változtattam is rajta), Jákob pedig nagyon motivált, és szinte teljesen egyedül fürdik a segítségével. (Vagyis egyedül, de a minőség hagy némi kívánnivalót maga után, úh. kicsit be szoktunk segíteni.) Nem tudom, mennyire látszik, de szerepelnek a testrészek, és az is, mikor kell tusfürdőt nyomni, kezét bevizezni, ill. lemosni magát.

Az öltözésrend is tipikusan egy változó valami, most is készülök már a nyári válozatra, de egyelőre ez van. Jákob mostanában nagyon igyekszik önálló lenni, amit szeretnénk kihasználni, itt viszont jó időbe telt, mire rájöttünk, hogy kell neki egy pötty, amit rakosgathat ahhoz, hogy tényleg önállóan tudja követni a folymatot. Így viszont ki is választja a következő ruhadarabot, csak abban kell segíteni, hogy megfelelő helyen bújjon be a pulcsiba, elöl legyen a ruha eleje, a zokni sarka a sarkára kerüljön stb. A kék pötty csak a fotó kedvéért került oldalra, egyébként nap közben a napocskán, éjszakaka pedig a hátoldalon lévő esti öltözésrenden, a holdacskán szokott várakozni.



Jóval korábban készült ez a játékválasztó. Nem egy szabályos forma, sőt változtatni sem lehet rajta a képeket, de nekünk nagyon bevált. Jákobbal előfordul, hogy nem találja a helyét, vagy napokig ugyanazzal az egy játékkal játsszik, ilyenkor segítenek megint a képek. A lap egyik oldalára olyan játékok képei kerültek, melyekkel egyedül is tud játszani, a másik oldalon felnőtt segítséget igénylő játékok találhatóak. Mikor épp tanácstalankodik, gyorsan előkapjuk, és többnyire működik is.

Ez pedig egy szabályos forma, amit a munkahelyemre készítettem egy bölcsis kisgyereknek. Azért kerek, hogy ne sugalljon sorrendet. Az alap itt külön van laminálva, a kis képek pedig cserélhetőek rajta. Lehet úgy is használni, hogy ha a játékidőben valamelyikkel már játszott, akkor azt lefordítjuk, és legközelebb már mást kell választania.

Utolsónak egy humoros vizuális megsegítés a WC-ben, ami szerintem bármelyik fiús családban jól jöhet. ;)

Segédeszközeink 1.

Ez egy régebbi bejegyzés, teljes egészében az előző blogról átmásolva, de hamarosan tervezek egy újabbat a manapság használatban lévő vizuális segédeszközeinkkel.

Korábbi elhatározásommal ellentétben ez egy személyesebb bejegyzés, jól esik kicsit összeszednem most ezeket a dolgokat.

Eleinte kicsit tartottam az efféle vizuális segédeszközök használatától, mert egyrészt körülményesnek, másrészt időigényesnek tartottam a hsználatukat. Meg aztán miután belevágtunk, egy időre fel is függesztettük a napirend használatát is, mert úgy tűnt, az én gyerekeimnek nincs szüksége rá ( = nem ordítanak, ha nincs).

De aztán nálam okosabbak tanítottak és meggyőztek, hogy a vizuális megtámogatás még a jól beszélő, okos vagy alkalmazkodó természetű autizmussal élőknek is nagy segítség. Egyrészt azért, mert tehermentesíti őket, hogy olyasmit kelljen nehezen megérteniük és fejben tartaniuk, ami nekik nem olyan egyszerű, mint nekünk, másrészt kompetenssé teszi őket, és nem csak sodródnak a történésekkel, hanem értik, tudják előre, mi fog velük történni. A folymatábrákkal pedig egyszerűen önállóbbakká válnak, ami nekik is sikerélmény, nekünk meg felszabadult szülői kapacitás.

Volt néhány nagyon pozitív tapasztalatunk, amikor a férjemmel mi is döbbenten álltunk, hogy egy-egy képes "besegítés" milyen gördülékennyé teszi a dolgokat. Nem akarom nagyon bő lére ereszteni, bár hosszan tudnék erről mesélni, de megmutatok néhány eszközt, amit használunk. Elsőként természetesen itt a klasszikus napirend, ez történetesen épp a kisebbik fiamé, amit én rajzoltam. Nem vagyok egy nagy rajztehetség, de nagyon igyekszem, és szerencsém van, hogy ő a meglehetősen elvont rajzokat is jól érti. Különben minden eszköznél igyekszem, hogy szépen nézzen ki, hiszen ezt látják, használják nap, mint nap. Ahogy ma már az ortopéd cipő sem feltétlenül (vagyis csak a legritkább esetben) fekete, a járóbot sem szürke stb.

Ez a hozzá való további kártyák egy része:

Azok kedvéért, akik nem ismerik a napirendi kártyák használatát elmondom, mi hogyan csináljuk: előző este, vagy aznap reggel felrakom az egész előttünk álló nap történéseit (hogy milyen részletességgel, azon néha variálunk, pl, hogy benne van-e minden pisilés, kézmosás, cipőhúzás). Máshol leggyakrabban tépőzárat használnak a rögzítéshez, mi blue tack-et szoktunk. Reggel a fiam felkel, megnézi mik lesznek aznap és a jelölő pöttyét az első képre teszi (ideális esetben legalábbis, mert néha azért próbál alkudozni :)). Aztán ha ezt a valamit megcsinálta, odamegy és átteszi a következő képhez és így tovább estig.

Szokták ezt úgy is csinálni, hogy ami elmúlt, azt leveszik és egy dobozba teszik, így mindig csak a legfelsőt kell nézni, nálunk erre már nincs szükség. Még "didaktikusabb" megoldás, amivel gondolom, hogy családokban talán kevésbé, de óvodákban és hasonló helyken lehet találkozni, hogy a tevékenységek helyénél vannak "hívóképek" (na, ezt nem tudom, hogy hívják igazából), vagyis az étkezőasztalnál az evés képe, a játszószőnyeg melletti falon a játék képe, a fürdőszobában a fogmosásé stb. és mellettük ugyanígy tépőzáras hely. A gyerek odamegy a saját napirendjéhez, leveszi a következő kártyát, azzal elmegy a következő tevékenység helyére, és ott kiragasztja. Amikor az adott tevékenységgel végzett, leveszi a kártyáját, megy újra a napirendjéhez, beteszi a dobozba, amit megcsinált, majd veszi a következőt és így tovább.

Nagyobbik fiamnak egy ideig volt egy ilyen szöveges napirendje, ahol egy blue tack galacsinnal jelölte, hogy épp hol tartunk.

Most úgy látjuk, nincs szüksége a napired részletességére, viszont segít neki, ha napokkal, hetekkel előre tudja, milyen programok várnak ránk, ezért ő egy hagyományos asztali naptárat használ. Egyelőre úgy, hogy én írom be neki az eseményeket, de ő teszi ugyanígy naponta arrébb a jelölő pöttyöt. Így minden nap tudja azt is, a hétnek melyik napjánál tartunk, milyen névnap van és a hónap hányadik napja.

Hasonló céllal használjuk a hetirendet is, ami főleg az ovis időszakban volt nagy segítség, mert szerepeltek benne az állandó, hétről hétre ismétlődő óvodai programok, akárcsak egy iskolai órarendben, a hétvégénél pedig a "család" kártya.

Most, hogy nyár van, ezt is hétről hétre variálnunk kell majd. Ez egy mostani nagymamás itthon töltött hét. (Most látom, milyen megviseltek már a betűk, fogok is csinálni egy újat, szebbet :))

A hetirendhez való néhány kártyánk:

Vannak kisebb kiegészítő kártyáink is, amiket a napirend és a hetirend mellett használunk. Olyanok pl, mint "Anya" (jön értem az oviba kivételesen ebéd után), "Nagymama" (vigyáz ma ránk), "nem" kártya mással kombinálva (nem jön ma haza este Apa), időjárás kártyák (...ha nem esik az eső).

A mobil napirendet eleinte arra az esetre vezettük be, ha az óvoda után nem rögtön haza mentünk, hanem el kellett intéznünk ezt-azt (vásárlás, posta, tankolás, akármi). Egy-egy névjegykártya tartót kaptak a fiúk rajta a saját fényképükkel és ehhez készítettünk egy nagy (és azóta is folymatosan növekvő) kupac megfelelő méretű kártyát. Ezeket folyton a táskámban hordom, és akármilyen váratlan helyzet adódik, ezzel érthetőbbé tudom tenni. Ha több dolgot intézünk egymás után, így egyszerűen tudják követni, ha pedig az előre tervezett programban változás van, azt is könyebben elfogadják így.

Hamar kiderült, hogy a mobil napirend nagyon hasznos dolog, ha választanom kéne, ezt mondanám kedvenc eszközömnek. Egy ideje minden házon kívüli programnál használjuk. Ezt vittük magunkkal a nyaralásra is, ahol a délelőtti és a délutáni "sort" mindig kitettük, mielőtt a szállásunkról elindultunk.

Ahogy mondtam ezekből a kártyákból egyre több lesz, a nyaralás előtt pl. az ott várható programokból (miszerint strand, fagyizás stb.) is készültünk, de még így is kiderül, hogy valamihez nincs kép. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy gyorsan rajzolni kell, ezt nálunk jól meg lehet beszélni a fiúkkal, többnyire asszisztálnak is :)

Az önellátási tevékenységeket folyamatábrákkal támogatjuk meg. Ezeket mi egyben szoktuk kinyomtatni és laminálni, így variálni mondjuk nem nagyon lehet. De nincs is mindenhez ilyenünk. Nagyobbik fiam már jól olvas, ezért a csak neki szóló listák pusztán szövegesek. Van egy a fogmosáshoz,

egy a fürdéshez,

egy- az elindulás előtti öltözéshez és a hazaéréskori vetkőzéshez (ugyanannak a két oldala),

egy-egy az esti és a reggeli öltözéshez (ez is két oldalas, forgatós),

egy volt az ovis hazamenős öltőzéshez,

és egy a reggeli készülődéshez (már nincs szükség rá, fejben van :)).

Vannak aztán kisebb megsegítések is. Az egyik ilyen pl. a TV kikapcsoláshoz való két kép. A fiúk arca, és hol egyik, hol másik kerül fel a TV sarkába mesenézéskor elkerülendő azt a konfliktust, hogy ki fogja majd kikapcsolni, ha vége. Érdekes, hogy ha ugyanezt csak megbeszélnénk, akkor ott még alkudoznának, veszekednének, de ha ott van "feketén-fehéren" a kép, akkor ott vitának helye nincs. (Ezt nem fotóztam le.)

Alkalmi segítség volt, amikor a nyaralás idejének múlásának szemléltetését oldottuk meg egy nagyon egyszerű vizuális módon: készítettünk 9 kis Balaton képet, amit a szálláson kitettünk és minden este (9 napig voltunk ott) levettünk egyet.

Volt egy olyan esetünk is, amikor egy konfliktust sikerült rendeznünk képek segítségével. Erről nincs fotó. A fiúk sehogy sem tudtak megegyezni, ki melyik játékkal játszik, és egyikük már annyira behergelte magát, hogy mi sem tudtunk segíteni a megbeszélésben. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam két papírlapot és lerajzoltam rájuk a két játékot, amin a vita folyt, majd mindenki választott egyet-egyet. És ez így sima ügy volt, megintcsak nem volt vita.

Van még egy szintén kipróbálás előtt álló kártyánk: a megállapodás kártya. Terv szerint szintén a konfliktusok rendezésében segít majd. Ez mágneses, egyelőre a hűtőn várakozik a bevetésre.

Nem kifejezetten vizuális segédeszköz, mégis ide kívánkozik a fiúk pontgyújtő kártyája. Mindenkinek szerepel rajta a fényképe és 8 kis hely, ahova akkor kaphat pontot, ha valami elvárt dolgot csinál (szépen eszik, egyedül öltözik, kinek mi). Egy-egy pontgyűjtő kör kezdetén megállapodunk abban, épp mire gyűjtünk, és alkoholos filccel azt is felírjuk a "buborékokba". Ha összegyűlnek a pontok, jöhet a várva várt valami, aztán kezdődik újra a célkitűzés és a gyűjtés. Nagyon új még nálunk ez a rendszer, kíváncsian várom, hogy működik majd hosszú távon.

Ami pedig nem kép, de vizuális segítség: Most kezdünk használni egy felhúzhatós konyhai órát arra az esetre, ha valamire (leginkább Anyára) várni kell. Ha nem tudok azonnal segíteni valmaiben, gyorsan felhúzom, és megyek, amint csörög az óra. Kis számú tapasztalatunk alapján úgy tűnik, ez működni fog így, és nem lesz türelmetlenkedés, sírás, nyafogás.

Szintén tervben van egy homokóra a fogmosáshoz. Aki egyedül mos fogat, annak abban fog segíteni (remélem), hogy ne legyen kész fél perc alatt, hanem alaposabban mossa meg, aki meg épp most szeretne önállósodni (de meglátásunk szerint még nem tud elég alapos lenni), annak pedig abban, hogy kibírja, hogy először 1 percig mi mossuk a fogát és csak utána ő.

Összegzésként válasz néhány fel nem tett kérdésre:

• Igen, sok munka és idő elkészíteni ezt a rengeteg kártyát, az interneten keresgélés, méretre igazítás, majd nyomtatás, vagy rajzolás, kivágás, felragasztás, laminálás és újra kivágás igényel némi áldozatot, de látva mennyire hasznos, azt mondom, bőven megéri.
• Nem, sem színes nyomtatónk, sem laminálónk nincs otthon, mert eddig meg tudtuk oldani másképp, de hamarosan tervezzük legalább az utóbbi beszerzését. Elkerülhetetlen.
• Igen, rengeteg blue tack-et használunk, én jobban szeretem, mint a tépőzárat, mert bárhova feltehetőek vele a képek akár a nyaraláson is, és a bútorokat, vagy a szoba falát sem kell visszafordíthatatlanul összetépőzárazni. Egy szekrény-, vagy szobaajtó, a fürdőszobában pedig csempe mindenhol akad, ahova a blue tack jól tapad. (Igaz, épp ma találtam egy szőnyegbe ragadt és kiszedhetetlen blue tack darabot, de tényleg ez volt az első!)
• Igen, ezt a nagy zűrzavart mind átlátjuk (a fiúk is) és az eszközök nem teherként, hanem segítségként vannak jelen. Ezt korábban azért én sem gondoltam.
• Nem, a lakásunk nem néz ki úgy, mint egy képcsarnok, bár bevallom, ettől azért tartottam korábban. És valójában most sem tudom, hogy azért nem érzem tehernek (rendetlenségnek) ezt a rengeteg képet, mert tényleg sikerült őket izlésesre készíteni és diszkréten elhelyezni (néhányat tényleg nem venni észre), vagy csak ahogy bekúsztak egyesével szépen lassan, volt időnk megszokni a látványt. Szóval kíváncsi lennék a hozzánk érkező vendégek véleményére, mennyire nyújt fura látványt a lakásunk.

Huh, ez jó hosszú lett, remélem, azért nem teljesen hiábavaló :)

update: folytatása Segédeszközeink 2. és Segédeszközeink 3.