2019. január 3., csütörtök

Kódok :)

Dolgozom most egy kisgyerekkel, akinek a kódok megfejtése a mindene. Szerencsére elég sok dolog van (főleg, hogy matekot is tanítok neki), amit "el lehet adni" kódolásnak. Mutatok néhányat, amit neki készítettem, sajnos nem készült mindenről fotó.

Az egyik első játék volt, aminek az én szempontomból formák és a számok alak szerinti egyeztetése volt a célja. Szerinte persze kódfejtés. Mióta ezt kitaláltam, már sokkal nehezebb feladatokban is ügyes, mégis szívesen előveszi olyakor ezt is. Érthető, hogy mit kell csinálni ugye? (Ideírom azért a biztonság kedvvért: a "Kódolj!" felirattól indulva a csíkok egyik, majd másik végén lévő formákat, számokat kell sorban egyeztetni, míg végül eljutunk a "Megfejtetted!", vagy a "Sikerült!" feliratig. Olvasni szerencsére jól tud már.




Azért a hangzatos elnevezés és a doboz is sokat emelt a játék fényén, azt hiszem ;)


Egy másik nagyon egyszerű játék, amihez már fel kell tudni ismerni a számokat és így "megfejteni a kódot", vagyis annyi gémkapcsot fűzni a lyukba, amilyen szám szerepel a kártyán.


Amikor a fentiekhez hasonló feladatok már önmagukban nem voltak olyan izgalmasak, emelni kellett a tétet. A jól megfejtett kóddal ki lehett nyitni egy lakatot és megszerezni az (apró papírba csomagolt) kis kincset. (A kincs apró fém figura, kagyló, pénz érme, ilyesmi volt.) A kódfejtés menete itt is ugyanaz, mint az első játéknál, csak spatulára írtam a számokat és ebből is készült néhány variáció. (A háromjegyű számokat persze még nem kell tudnia kiolvasni, de egyeztetni igen.)



A következő típus az volt, mikor a feladathoz már egy bonyolultabb, több lépcsős utasítás is járt. Miután a pöttyök száma szerint emelkedő sort alkotott a kockákból, megfordította az oszlopot, aminek a másik oldalán számok voltak és a kivágott sablon segítségével kiválasztotta azt a három számot, mely a lakatot nyitotta.





Ez után az egyik kedvenc meséjével, a Lengemesékkel készült egy játék, amiről épp nincs kép, de majdnem olyan, mint az itt látható Barátnőm Bori témájú. Laminált kártyákat készítettem, rajta egy kedves képpel és egy a képhez tartozó kérdéssel (az első sorozatban csak olyanok voltak, mint hogy "Hányan ülnek a csónakban?" "Hány valamit tart a kezében X?" stb.). A megfelelő választ 4 lehetőség közül kellett kikeresni (a képen láthatóknál háromból) és gémkapoccsal megjelölni. A lakatra mindig 3 ilyen feladatkártya volt felfűzve, ha mindhármat mgfejtette, ki tudta nyitni a lakatot és a képeket hazavihette. (Ha nem kódfejtős-lakatos játék lett volna, akkor ezt a feladtot önellenőrzésre is alkalmassá lehet tenni, ha a kártya hátulján megjelöljk a jó választ.) 
Az itt látható boris kártyáknál már kicsit nehezebbek a feladatok, összeadások is becsúsztak.



És most a téli szünetben gondolkodom a következő izgalmas feladaton.

Néhány nagyobbaknak, ill. más gyerekeknek készült matekos feladatot is mutatok.
A fenti logikával működő szorzótábla gyakorló:



Ugyanez zárójeles műveletek gyakorlásához:


Volt egy ősszeépíthető korongokból álló játékunk, ebből készült egy csomó csipeszelős matek feladat. Pl. római számokhoz.


Összeadáshoz és kivonáshoz.



Ez pedig egy rém egyszerű legós feladat, amit kétféle módon is lehet játszani:
1. Én kirakom a Legókat, a gyerek kiválasztja (vagy leírja) a hozzá illő műveleteket.
2. Nehezebb, ha én adom a műveleteket és egy kupac Legót és neki kell kirakni.