Szakdolgozatot írok bölcsődés korú SNI gyermekek körüli felnőttek kommunikációjáról :)

Update: Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte! Többen már ne tegyék, már dolgozom az eredményekkel! :)

Kedves erre járó!

Gyógypedagógus szakvizsga képzésen írom épp a szakdolgozatom, ehhez készült az alábbi három kérdőív. Kérem, akire  illik a leírás, és teheti, segítsen nekem egy kitöltéssel!

Bölcsődébe járó SNI gyermeket nevelő szülők itt.
Bölcsődébe járó SNI gyermeket gondozó kisgyermeknevelők itt.
Bölcsődébe járó SNI gyermekek fejlesztő szakemberei itt.

Nagy-nagy köszönet érte!

Tárgyas-képes napirend részlet

Ne gondoljunk nagy dologra, de azért mutatom, mert ritkán van ilyesmi a blogon.

Tehát: Van egy kisgyerek, aki hozzám jár fejlesztésre. Érti a képeket is (pontosabban ismert dolgokat fotóról felismer), nemrég kezdett kommunikációs kártyákat használni, de mikor elkezdtem neki bevezetni a  vizuális napirend használatát a fejlesztések alkalmával, úgy éreztem, mégis ez a félig tárgyas verzió lesz a nyerő. Egyelőre tanuljuk.

Elmesélem, mit látunk a képen: 

• Felül természetesen a gyerek fényképe és neve szerepel, ebbe kicsit beleradíroztam a fotón :)
• Alatta egy fésű jelzi, hogy ez az első dolgunk: egészen pontosan ezzel a fésűvel fésülködünk meg a tükörnél, majd egy kis tálba tesszük (pont nem látszik a képen, a napirend alatt van).
• Utána gyöngyfűzés következik, a napirendről levett gyöngyöt a játék idejére a gyöngyös doboz oldalára rögzítjük tépőzárral, majd ezt is a kis tálba tesszük. (Itt sokféle más dolgot is játszhatunk, a fa kocka, Pötyi, Tüsi, buborékfújó stb. játékok, vagy rajzoláshoz a ceruza ugyanígy tárggyal jelezhető - bár van aminek ő már pont ismeri a képét.)
• A következő tevékenységet egy kép jelzi, egész pontosan a kommunikációs füzetének a fotója: itt szabad játék következik, azt választ, amit szeretne. Amikor vége, akkor a kép is a tálba kerül.
• A foglalkozás végén mindig elfújjuk a gyertyát ezt jelzi a gyufásdoboz. Szakmailag nem túl didaktikus, de ez már nem kerül a dobozba, mert a gyertyagyújtáshoz elveszem, majd a gyertyával együtt beteszem a szekrénybe. Korábban kialakult, stabilan működő rutin, hogy ez alatt ő kidobja a használt gyufát, majd máris húzza a cipőjét és indulunk vissza a csoportba - mivel ez mindig így van, ezért nem éreztem, hogy ezt külön jeleznem kéne.

Mindent képekben

Azért is szeretem a vizuális segítségeket, mert kiváltja a százszorelmondást és a harcokat, miszerint "Nem akarok arcot mosni!" "De muszáj, gyere segítek!" "De akkor sem!" "De meg kell mosni, úgy leszel szép, tiszta gyerek. Gyere már!"stb. És ezen a mai napig újra és újra meg tudok lepődni és tudok neki örülni. Hogy ugye küzdünk, küzdünk, aztán egyszer csak megelégelem, képeket keresek, kinyomtatjuk, lamináljuk, kirakjuk és tádáááám, működik :) (Persze rá kell szánni némi időt, míg az ember megcsinálja, de azért napi két stresszmentes fogmosással elég hamar megtérül ez is :))

És azért is szeretem a vizuális segítségeket, mert így nem csak nekem szebb a világ, de ő is önállóbb. Nagyon fontos!

* Még a csap elzárását lehet, hogy bele kell tennem, mintha az egyelőre kimaradna :)

Autizmus barát program élményeink

Két nagyon jól szervezett programon is részt vettünk az utóbbi időben. A személyes élményeken túl mindkettőnél érdekesség, hogy kifejezetten autizmus barát volt a szervezés. Hogy mitől is? Elmesélem:

Az első egy csokoládé készítő délelőtt volt a Kockacsoki műhelyében, ahova  kettő közül csak az egyik gyerekemet vittem, a másik ugyanis nem szereti a csokit (igen, van ilyen :)).

Ahogy megérkezett a társaság (összesen csak 5 gyerek volt), mindenki kapott egy összefűzött feladatlapot/naplót, amiben együtt átnéztük (ki is volt írva, rajzolva nagyban is) a délután napirendjét, megismerkedtünk a hellyel, a segítő felnőttekkel. 

Ezután mindenki kötényt kötött, sapkát kapott, és némi útmutatás és kóstolgatás után munkához is láttak: egyenként készítettek és díszítettek csokit, türelmesen megvárták és nézték egymást (többnyire).

Ilyen szépségek kerültek a hűtőbe:

 

Amíg vártuk, hogy megdermedjen a csoki, naplóztunk: mindenki rajzolt, írt kedvére. (Mire hazaértünk, már vártak minket az ott készült fotók, ezeknek is volt hely a naplóban.)

Aztán jött még egy kis marcipán golyó gömbölyítés, nyalakodás, szülőknek, tesóknak finomság készítés. (Mondjuk nem voltunk túl éhesek az ebédnél aznap. :))

Végül egy nagy közös asztalnál szépen be is csomagolták a csokit. 

Összességében nagyon kellemes, csendes, családias és figyelmes volt a hangulat, a fiam nagyon jól érezte magát, azóta is büszkén kínálgatja a csokiját (hihetetlen, hogy még van belőle, de ő ilyen beosztós fajta, nem tudom, hol tanulta :))

Másik élményünk egy vasárnapi koncert, de nem akármilyen! A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány szervezésében a Budapesti Fesztiválzenekar kakaókoncertje ezúttal autizmus barát módon került megrendezésre. És nagyon, de nagyon profin!

Mi szokásunkhoz híven beírtuk a naptárba a koncert napját, de ezen túl aztán nem kellett sok energiát fektetnünk a felkészülésbe.

Mindent készen kaptunk a Cseperedő Alapítványtól: A koncert előtt a honlapon minden információt megtaláltunk. Ezt látta az ember, ha megnyitotta a  Cseperedő honlapján a Kakaókoncertet:

Ahogy látszik, mindenre rá lehetett kattintani, és a helyszíntől, a programon keresztül, a viselkedési szabályokig mindenre felkészülhettünk. Volt sok kép, térkép, hang, videó, szociális történet...

Pillanatok alatt nagy családi kedvenccé vált a Sárával forgatott videó, amin körbevezetett minket a helyszínen és előre elmondta, mire is számítsunk majd. (A mosdót pl. rögtön megtaláltuk, ahogy odaértünk, és a koncerttermet sem kellett sokat keresgetünk, de még azt is tudtuk, milyen színű széken ülünk majd.)

Persze két gyerekkel néztük, csak nem mindent egyszerre :)

A koncerten egy képes műsorfüzet segítette, hogy mindenki tudja követni a koncertet.

Még kis matricákat is kaptunk, amivel jelölhettük, hol tartunk épp - ebben a karmester is segített, ő is mutatta, mit csináljunk.

És ha ez még minden nem lenne elég, a kakaózás után egy itthon kitölthető kis füzetet (összekötős, kiszínezős,megkeresős stb.) és egy lufit is kapott minden gyerek.

Mondanom sem kell, nem volt könnyű lefektetni őket, mikor hazaértünk, pedig jó késő volt már!

Nagyon köszönjük, Kockacsoki! 

Nagyon köszönjük, Cseperedő Alapítvány!

PECS 1: A kezdetek

Mi a PECS? Angol mozaikszó: Picture Exchange Communication System, vagyis képcserés kommunikáció. Nem, vagy alig beszélő autizmussal élők kommunikációjának támogatására kitalált módszer.

Hogyan működik? A gyerek (vagy felnőtt, de most az egyszerűség kedvéért maradjunk az előzőnél) átad egy képet, melyért "cserébe" megkapja, amit szeretne, vagyis pontosan az történik, mintha kimondta volna az adott szót. Ezek a szavak kezdetben konkrét dolgok, tárgyak: játékok, étel, ital stb. Később a szavakat felváltják a mondatok, ekkor már azt várjuk, hogy a gyerek igéket is használjon ("Kérek vizet!"), vagy megszólítsa, akihez beszél ("Apa, menjünk sétálni!"), melléknevekkel árnyalja a beszédét ("Kérem a piros sálat!") stb. De most csak az első fázisról, a szavak használatának tanításáról szeretnék pár szót ejteni.

Ugyanennek tárgyas variációja egy korábbi bejegyzésben (itt) olvasható.

1. Első lépésként felmutatunk egy tárgyat, amiről tudjuk, hogy a gyerek szeretné és lerakunk elé egy a tárgyat ábrázoló képet (ez attól függően, hogy mit ért meg a gyerek,lehet fotó, színes, vagy fekete-fehér rajz). Azt várjuk (és segítjük), hogy átadja a képet, mire mi azonnal átadjuk a kívánt tárgyat és szóban is megerősítjük, vagyis kimondjuk a tárgy nevét. (A kártyára célszerű a nevet rá is írni, hogy mindig minden felnőtt ugyanúgy nevezze.) Itt még egymáshoz közel, egymással szemben ülünk, a képet pedig mindig visszatesszük a gyerek elé addig, amíg még lehet kérni az aktuális dolgot. Ezt jó sokszor elgyakoroljuk.
2. Ha egy tárggyal már jól megy, kipróbáljuk kettővel: az egyik ami eddig is volt, ami ismerős, és amiről tudjuk, hogy szeretné, a másik valami kevésbé vágyott dolog. A gyerek előtt most két kép van, és azt kapja meg, aminek a képét átadja nekünk. Idővel így megtanulja, hogy figyelni kell azt is, melyik kártyát adja oda. Megint gyakorlás.
3. Ha egymáshoz közel ülve már megy, lehet kicsit távolodni, a kezünket nem odatartani, hogy a gyereknek aktívabban kelljen kezdeményeznie, kelljen egyet lépnie, vagy fordulnia, hogy a képet átadja.
4. Nehezítés az is, ha a képet tesszük tőle kicsit távolabb, miközben a tárgyat látja. Tehát először a képért kell elmennie, aztán hozzánk, hogy átadja.
5. Ha két képpel már jól megy, lehet 3-ra, 4-re növelni a képek számát, szélesíteni a kívánható dolgok körét.
6. Megint nagy lépés, ha olyasmit lehet kérni, ami aktuálisan épp nem látszik (mondjuk a szekrényben van).
7. Ha már több képet használunk, be lehet vezetni a kommunikációs füzet használatát is: itt a képeket tépőzárral rögzítjük, tehát a gyereknek le is kell vennie, hogy átadhassa. Íme egy kommunikációs füzet a kezdet kezdetén:

8. Természetesen később lehet növelni a képek számát, ill. a füzetbe belső lapok is kerülnek, amiken az aktuálisan nem használt képeket tároljuk. (A gyerek tudja, hogy ott van, de azt is, hogy most nem lehet kérni.) A mondatok használatánál pedig megjelenik az ún. mondatcsík, de ez már egy másik bejegyzés...

Low cost akadálypálya

Egy időben nagyon sokat akadálypályáztunk itthon is a fiaimmal, mostanában azonban inkább a bölcsődében "élem ki magamat". Itt nagyon sok klassz eszköz van, de azért van terep a házi barkácsolásnak is. Kapható pl. méregdrágán bója+rúd készlet, de én most egy ilyet készítettem teljesen ingyen: lomtalanításnál találtam egy kupac rácsos ágyhoz való  rácsot, ezeket dugdostam bele kiürült joghurtos dobozokba. A dobozra kisollóval simán lehet lyukat vágni. Nem tudom, mennyire látszik a képen, de különböző magasságban vágtam a rudakat, így lehet egyre nehezedő pályát csinálni belőle. Ennek a hat akadálynak az elkészítése a joghurtos doboz fóliájának a leszedésével együtt sem nagyon volt több idő, mint 10 perc.

Ha valaki otthon szeretne akadálypályát készíteni a gyerekének, mert mondjuk a rossz idő miatt épp a lakásba szorultak egy napra, az alábbiakat ajánlom:

• ágyról levett matracon lehet gurulni,bukfencezni, ugrálni
• ha a szőnyeg alá plüss állatokat dugdosunk, az is érdekes, egyenetlen járásfelületet ad
• lehet székre fel, a másik oldalon pedig lemászni
• szék, vagy asztal alatt átbújni
• két szék (vagy ágy, kanapé, bármi) közé kifeszített lepedő, takaró alatt átbújni
• párnáról párnára lépni, vagy ugrani, csak itt figyeljünk, hogy a párna ne csúszhasson el (tegyük szőnyegre, vagy fektessünk alá valami csúszásgátlót)
• keskeny ösvényt készíthetünk két partvisnyélből, vagy kötélből, de az is lehet feladat, hogy egy kacskaringós kötélen úgy menjenek végig, hogy egyik lábuk az egyik, másik a másik oldalon legyen

Ha az akadálypálya kezd túl könnyűvé válni, akkor lehet tapsra mozdulatlanná válni (szoborjáték), vagy hátra arcot csinálni, és úgy folytatni tovább.

A kommunikáció tanítása autizmusban: a kezdetek

Gondolom, nem mondok új dolgot azzal, hogy a kommunikáció tanítása nem a beszéddel, de még csak nem is a kártyákkal kezdődik. És talán azzal sem, mennyire fontos (autizmusban ez a legfontosabb), hisz amíg valaki nem ért másokat,és nem tudja kifejezni, ő maga mit szeretne, addig semmi másról nem tudunk gondolkodni.

Először is tudnunk kell, hogy autizmusban (főleg) nem  a szavak kimondása (a száj, a hangszalagok stb. mozgatása) a nehéz, hanem annak megértése, hogy én a beszédemmel elérhetek valamit, befolyásolhatom mások viselkedését, és ettől nekem jó lesz. Ezen a vonalon kell tehát dolgoznunk.

Az első lépés mindig az, hogy megfigyeljük, mi az, amit már tud a gyerek. Szokta-e pl. a felnőtt kezét odahúzni tárgyakhoz? Hozza-e a kocsikulcsot, ha autózni akar. Nyújtja-e a karját, hogy vegyük fel? Ad-e valamilyen hangot, hogy magára vonja a figyelmünket? stb. Ha ez megvan, akkor először is örüljünk, hogy a gyerek már egy csomó mindent tud :)

Aztán jöhet a munka: Ha azt szeretném, hogy a kommunikáció lényegét megértse (l. fent), meg kell tanítanom, hogy ha átad (később majd mond) valamit, akkor azzal elérhet valamit, ami neki jó. Nagyon fontos rögtön az elején tanítani azt is, hogy a kommunikációhoz hozzátartozik, hogy a másikhoz "beszélek", nem csak úgy a levegőbe, mert akkor hiába van nekem a legvarázslatosabb szókincsem és kiejtésem, ha épp nincs ott senki, aki meghallja.

Tudjuk azt is, hogy autizmusban a láthatóvá tétel sokat szokott segíteni, a beszéd pedig tipikusan nem látszik, és gyors, és követhetetlen. Ezért találták ki azt a megközelítést, melyben a kommunikációt lelassítva, láthatóvá téve, és a másikhoz való kapcsolódást is segítve tárgyak (később majd képek) átadásával tanítják, tanítjuk.

Természetes helyzeteket érdemes provokálni elsőre: a gyereket a keze mozgatásával (beszéd nélkül!) segítjük, hogy átadja a tárgyat, amivel szeretne valamit. Ideális esetben ehhez két ember kell: egy, aki a gyerekkel szemben áll, ő a kommunikációs partner (várja a tárgyat kinyújtott tenyérrel, később a nélkül), a másik, aki teljes csendben hátulról segíti a gyereket a mozdulatban. Pl.: Ha meg akarjuk tanítani a gyereknek, hogy a cipője átadásával kérje a sétát (amiről egyébként tudjuk, hogy nagyon szeretné!), akkor amikor ezt valamilyen tőle megszokott módon jelzi (pl. elkezdi püfölni a bejárati ajtót, vagy lefekszik a földre), akkor valaki csendben segít neki felemelni a cipőt, míg a másik felnőtt már ott áll "ugrásra készen", hogy átvegye a tárgyat, utána pedig azonnal megerősíti a tárgy átadását: megdicséri a gyereket, és máris indulnak. Néhány (kinél több, kinél kevesebb) alkalom után a gyerek már tudni fogja, hogy nem kell ajtót csapkodnia, elég, ha odaadja a cipőt. Fontos, hogy eleinte minden alkalommal azonnal kapjon megerősítést, vagyis ha kell, napi 100x menjünk ki sétálni. :) (Az, hogy várni tudjon, vagy hogy megértse, hogy most nem lehet majd következő lépések.)

Ugyanez kedvenc játékkal (gyakran beválik a szappanbuborék, van, akinél a búgócsiga, felhúzós játék...) is tanítható: akkor húzom fel a játékot újra, miközben ott ülünk a szőnyegen, ha átadta a tárgyat. 

Mutatok egy kicsit már mesterségesebb, majdnem képes (igazából tárgyas) helyzetet is. Itt a gyerek kedvelt nasiját egy műanyag lapra ragasztottam, úgy, hogy látszódjon, de ne lehessen levenni, megenni. Ezt leteszem elé az asztalra. A kezembe fogok egy ugyanilyen nasit, és amikor a gyerek nyúlna érte, segítek (ideális esetben a másik felnőtt segít) neki, hogy átadja nekem az előtte lévő "kártyát". Ha a "kártya" (kommunikációs tárgy) megérkezett a tenyerembe, máris adom az igazi finomságot. Aztán visszaadom a kommunikációs tárgyat, és lehet újra kérni, amíg csak szeretné.

Néhány ugyanilyen nasis "kártya" (kis zacskóba tényleg bármi beletehető!):

Természetesen nem cél a beszéd kiküszöbölése, így az "akciót" minimális(!) beszéddel is kísérjük: amikor átadja a tárgyat, mondjuk annak a nevét, amit szeretne. (pl "Séta.") Semmi mást, hogy egyrészt ne kelljen kihámoznia a sok szövegből, hogy mi tartozik ide, másrészt ne kapcsolódjon össze a szituáció valami más mellékes szöveggel (pl. "Azt szeretnéd, hogy..."). 

Egy pillanatig ne gondolja senki azt sem, hogy a tárgy-, vagy képcserés kommunikáció hátráltatja a beszéd beindulását! Sőt! Ha a gyerek egyszer már érti, hogy mit is kell csinálni, mi a kommunikáció értelme (mások befolyásolása), sokkal könnyebben megjelennek a szavak is, ha egyébként erre képes. és mivel beszélni sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint tárgyakat, vagy képeket átadogatni, ezért aki csak teheti, az beszélni fog.

Szivárványos pálcikás

Egy játékot mutatok gyorsan, aztán hamarosan (most már tényleg!) jön majd rendes, autizmusos bejegyzés is :)
Tehát legutóbb egy szivárványos témájú pálcikás játék készült ajándékba ovisoknak, vagyis a velük foglalkozó nagyon kedves gyógypedagógusnak.
Így néz ki (az életben persze szebb a színe, de hát ez a vakus dolog nekem nem megy túl jól):

Most ugyan nem az én dolgom lesz kitalálni, mit is játsszanak vele, de azért íme néhány ötlet (nehézségi sorrendben), hátha valaki hasonlót készítene:

• Legegyszerűbb az előre beszurkált pálcikák kiszedegetése és tálba (esetleg szűkebb nyakú palackba) pakolása, ezzel már egész kicsik is boldogulnak.
• Következő lépés, ha a gyerek maga teszi be a helyére a pálcikákat. Először csak pár darabot, aztán egyre többet, egyelőre a nélkül, hogy a színekre figyelnie kéne.
• Lehet színek szerint is bedugdosni.
• Lehet váltva dugdosni (szerepcserével): "Egyet te, egyet én." Ezt is lehet közös tálból, vagy mindenki a sajátjából. Itt már kell tudni egy kicsit várni és a másikra figyelni.
• Több gyerekkel ugyanez, minél többen vannak, annál nehezebb a várakozás.
• Ha a cél a kommunikáció fejlesztése, olyat is lehet csinálni, hogy valaki az egyik, valaki a másik színű pálcikákat gyűjti (dugdossa be), és akkor egyenként mutatjuk fel a pálcikákat és megkérdezzünk, hogy "Ki kéri?" és várjuk a választ, hogy "Én." Itt már a saját színemen kívül (mondjuk enyém a lila, kék, zöld) arra is kell figyelnem, amit felmutatnak, és jókor kell tudni szólni (mondjuk nem a pirosnál). Ha ezzel a formulával már jól megy, variálhatjuk a kérdést is: "Kié?" (Enyém.) "Ki szeretné?" Kinél van? (Nálam.) stb.
• Talán legnehezebb a dobókockás társasjáték, ami szintén többféle variációban játszható. Pl: felváltva dobunk és a közös tálból dugdossuk be a pálcikákat a helyükre. Ilyenkor nincs nyertes, egy csapat vagyunk, csak arra figyelünk, van-e még az adott színből (és persze egymásra). Egy másik változatban szétosztjuk a pálcikákat és mindenki a sajátját dugdossa stb.

Formabedobó az egész világ

Az őszi szünetben egy bölcsis csoportnak készítettem egy készletnyi formabedobót. Akit az is érdekel, miért, az olvasson végig, de előbb mutatom a képeket.

Fogtam tehát egy cipős dobozt, ebből két elemű formabedobó készült: dugókat és kupakokat lehet bele dobni. Később kapott még egy réteg festést ;)

Aztán fogtam három fagyi-tartó akármit (hű, de finom fagyit vettem benne nyáron! :)), amiknek a tetejére különféle nyílásokat vágtam pom-pomnak, fagyi pálcikának és kis papír izéknek (ezek egy ragasztós kreatív játék darabkái voltak).

Egy klasszikus palackos bedobálós, ezúttal ebbe is fagyi pálcikák kerültek - ilyen jópofa kör keresztmetszetűek. (Mennyi fagyit eszünk mi, te jó ég!)

Egy vitaminos doboz új borítást kapott (a régit egyszerűen képtelenség volt simán lemosni róla), a tetejére egy jó nagy (és kicsit csúnyára sikeredett) lyukat, bele pedig agyag golyókat, amit eredetileg a virágföldre teszünk.

Ezt a dobozt a benne lévő háromszög alakú izékkel (valami chipses gyűjtős volt, azt hiszem) együtt a bölcsiből hoztam, én csak a nyílást készítettem most rá.

Ugyanez egy műanyag tetejű befőttesüveggel. (Ez üvegből van, nem fogom bevinni a csoportba.)

Itt pedig az egész szépen bepakolva a cipős dobozva kis tálakkal együtt, amiből lehet szedegetni a dolgokat.

A műanyag tetőkre úgy készítettem a nyílásokat, hogy harapófogóval megfogtam egy szöget (a kplönféle lyukakhoz különböző átmérőjűt), a gáz lángja fölé tartottam, hogy fölforrósodjon, aztán a műanyagba nyomtam. Ahol csík kellett, ott többszöri melegítéssel tágítottam a lyukat.

És akkor a mese: 

Vannak gyerekek, akiknek nehézséget jelent, hogy a saját szabadidejüket megszervezzék (nem csak úgy simán, mint minden más gyerek is néha, hanem tényleg és nagyon komolyan, mert ilyen a sérülésük). Vagyis nehezen találnak játékot, tanácstalanok, unatkoznak, ettől feszültek lesznek és a dolgok egészen csúnyán el tudnak fajulni. Márpedig a bölcsődékben leginkább szabad játék helyzetek vannak. Ebbe a csoportba történetesen két ilyen kisgyerek is került, és most azt szeretném kipróbálni, segít-e valamit az ő problémájukon, ha legalább napi egy-két alkalommal felkínálunk nekik valami strukturált, asztali játékot (több sajnos nem nagyon megy, már ezt is nagyon nehezen fogadják a kisgyermeknevelők, hisz ahogy írtam, a bölcsődében a szabad játék a "rend" - és nem véletlenül, a gyerekek többségnek ennyi idősen ez való). Az nyilvánvalóan nem működik, hogy csak ők ketten ülnek le játszani, így arra gondoltam, készíthetnénk néhány dobozt, ami csak ilyenkor kerül elő (vagyis nincs mindig kirakva) és amivel mindenki, aki szeretne játszhat. Egy asztalhoz 4 gyereknél több nem fér oda, szóval ez a készlet egy asztalnak már bőséges választék.

Egyébként amúgy is szoktak hasonló "foglalkozások" lenni a bölcsiben néhanap: Pötyizni, Legózni, gyöngyöt fűzni, rajzolni, vagy gyurmázni pl. mindenkinek csak az asztalnál szabad. Nem akarok tehát teljesen életidegen dolgot, csupán ezeknek a játékoknak a gyakoriságát szeretném növelni, hogy ezzel megelőzzünk problémás viselkedéseket.

Azt hiszem, jól látszik, hogy játék (itt épp formabedobó) bármiből készülhet. Ha beválik a tervem, hasonló szisztémával színpárosítós, fűzős, kupak-csavarós stb. játékokat is el tudok képzelni.

Szurkolás! :)

Jön a tél és a hideg!

Ezért készült ez az egyszerű kis emlékeztető. Előrelátóan. Egyik délután leültünk 10 percre, és miközben én rajzoltam, átbeszéltük, hogy ha hideg lesz már, és csukva lesz az ajtó, akkor nem lesz ám kertből ki-be mászkálás, szellőztetés, nyafogás, kimegyek-bejövök! :) Most a kép a bejárati ajtóval szemben kapott helyet, így mindig lehet majd rá hivatkozni, már mielőtt kimennénk :) Remélem, idén tényleg megússzuk kevesebb vitával.

Sünik

Tudom, nem vagyok túl aktív mostanság, de hát az a fránya idő! :)

Azért most íme a legújabb játék a bölcsiseimnek cipős dobozból, fa pálcikákkal (jégkrémhez voltak, de klassz henger alakúak) és két különböző színű festett sünivel.

(Persze nem üvegpohárral használjuk majd, leginkább egy keskeny dobozt szeretnék, azt még be is lehetne süllyeszteni a dobozba.)

Így néz ki a feladat egyik "megoldása":

És persze ezzel a játékkal is különböző szinteken lehet játszani: 

• Egyszerűen bedugdosni a lyukakba a pálcikákat a színektől függetlenül.
• Szín szerint válogatni.
• Megszámolni a pálcikákat,
• Páros játékban felváltva dugdosni.
• Páros játékban a színekre is figyelve dugdosni, esetleg még számolni is.
• Ha csinálnék hozzá egy dobókockát, vagy pörgettyűt, akkor a sünik versenyezhetnének is, hogy kinek gyűlik előbb össze az összes tüskéje.
• Lehet elkérni, vagy "megvenni" is a tüskéket valami játék keretében: "Kérek egy barnát!"
• Matematika feladatokhoz is jó, csak azt mondjuk nem bölcsiben: az elsős gyerekem pl. rögtön megjegyezte, hogy 6+6=12, de lehetne egy-egy süni tüskéinek színeivel is variálni.

A feladatoktól függően a következő teróületek fejlesztésére alkalmas:

• figyelem, koncentráció
• finommanipulásió
• szem-kéz koordináció
• téri tájékozódás
• szociális kompetenciák: egymásra figyelés, várakozás
• kommunikáció
• logikus gondolkodás, problémamegoldás
• stb.

Kellenek-e az én gyerekemnek a képek? - saját tapasztalatainkról őszintén

Meggyőződésem, hogy MINDEN autizmussal élő gyereknek szüksége van vizuális segítségekre, akkor is, ha nagyon okos, jól beszél, vagy ha nincsenek viselkedésproblémái, hiszen ezek segítik őt a világ megértésében, abban, hogy ne csak a környezetét ne zavarja, de ő maga is jól érezze magát a világban. Csak nagyon nem mindegy, mit, hogyan és miért használunk. Íme a mi mesénk:

Hol volt, hol nem volt, jó pár éve volt már, mikor a gyerekeim (egymás után) megkapták az autizmus diagnózist. Már amikor a gyanú felmerült, első dolgom volt, hogy elkezdtem vadul utánaolvasni a dolognak és tanulni hozzá, így elég hamar eljutottam oda, hogy az autizmussal élő gyereknek bizony napirend kell. 

Le is gyártottam gyorsan a kétfélét (egy képeset, egy szövegeset, korábban már szerepeltek a blogon), elkezdtük használni. Küzdöttünk vele egy ideig, de bizony egy-két hónapnál nem húztuk tovább: Sok munka volt vele, és nem láttam, hogy olyan nagyon rászorulnánk (a gyerekeim többnyire nem borultak ki dolgokon, meg lehetett velük beszélni szinte mindent, nem voltak hatalmas feszültségek...), így aztán feladtuk és félretettük az egészet. Aztán újabb néhány hónap múlva megértettem, mi is az egész napirend-használat értelme és a kisebbik gyerekkel azóta is minden nap kirakjuk és követjük. És hasznos. Tényleg, igazából. Megéri a sok befektetett energiát. Kellett hozzá egy jó szakember, aki türelmesen, ész-érvekkel, tudással megértette velem, miért és hogyan is kell csinálni. Azóta is vallom, hogy a napirend használat igényli a legtöbb tudást és odafigyelést a szülőtől, de megtanultam azt is, hogy saját erőből bizony nagyon nehéz elkezdeni. És ha nem működik, az nem azért van, mert nincs rá szüksége a gyerekünknek, hanem valószínűleg inkább azért, mert nem csináljuk jól.

Ahogy a blogon is látszik azóta rengeteg vizuális eszközt készítettem és használtunk, köztük folyamatábrák, szabálykártyák, pontgyűjtők, naptárak és hasonlók. De talán még soha nem meséltem arról, hogyan is alakul ezeknek a segédeszközöknek a sorsa hosszú távon. Most ezt szeretném pótolni röviden.

Nagyjából a követező forgatókönyvek vannak:

1. Megálmodom és elkészítem az eszközt, elkezdjük használni, működik és örülünk neki az idők végezetéig. (Ideálisnak tűnő helyzet, de közel sincs mindig így, sőt!)
2. Megálmodom, elkészítem, használjuk, de idővel már kevésbé érdekli/ motiválja/ segíti a fiúkat, így valamit variálok rajta, hogy továbbra is érdekes legyen. (Ilyen volt pl. a fogmosás folyamatábránk itt és itt, vagy a hetirendek naptárak formája, ami mindig változik.)
3. Van olyan eszköz is, ami hosszú használat (esetleg több variáció) után válik feleslegessé, mert a gyerek nő, okosodik és ügyesedik, és lesz, amit már e nélkül is meg tud csinálni. A kisebbik fiamnál most ilyen(nek tűnik, még próbáljuk :)) az öltözés folyamatábra, a naggyal a fürdés-sel jártunk így. Még ideálisabbnak tűnő helyzet, de nagyon óvatos vagyok vele, hiszen inkább legyen kint az a kép feleslegesen, mint hogy felesleges feszültségeket generáljak.
4. Vannak rövid időre készülő segédeszközök (pl. pontgyűjtők), amik mikor betöltötték szerepüket, szépen kikopnak (mondjuk mert jön a nyár, és akkor már nincs rájuk szükség, a következő őszre pedig talán beépül, amit tanítottunk).
5. Nem ritka történet az sem, hogy megálmodok és elkészítek valamit, és kapásból nem működik. Ahogy írtam, ez nyilván abból fakad, hogy nem  a megfelelő eszközt választottam, vagy nem a megfelelő megvalósítást. Legutóbb az iskolás bejegyzésnél említettem egy ilyet a hazamenős folyamatábránál. Ettől nem szoktam megijedni, javítani mindig lehet :) 
6. Van, amikor egyfajta viselkedésproblémát egyszerre több fronton "támadunk". Pl. van egy szociális történet, egy szabálykártya, vagy más jelzés, jutalmazás, alternatív viselkedés tanítása, amit helyette tehet stb. egyszerre. (Nálunk ilyen volt, mikor a gyerekem rágcsálta az iskolában a könyveit és a ceruzáit. Most nem találom a blogon, lehet, hogy nem is írtam róla???) Ilyenkor nem mindig derül ki, mi használ, de valahogy nem is fontos, a lényeg, hogy a probléma megoldódik.

Én tehát azt ajánlom, mindenképp érdemes szakember segítségét kérni legalább a nagyobb dolgokhoz (napirendhez, PECS-hez, pontgyűjtős jutalmazáshoz mindenképp), a kicsikkel (folyamatábrák, időzítők, szabálykártyák kisebb jutalmak, napló, én-könyv stb.) bátran próbálkozzon ki-ki maga, és ne féljen változtatni, ha nem működik a dolog.

Kommunikáció alapok autizmussal élőkkel

A múlt héten sok új élményben volt részem, sok tapasztalatot szereztem és sokat tanultam többek között autizmussal élő fiatalokkal és fiatalokról, hála a Kalandok és Álmok Szakmai Műhelynek.

Mostanra összeállt a fejemben egy lista (nyilván nem teljes) olyan apró és praktikus tippekkel, amik megkönnyíthetik az autizmusban kezdők dolgát, ha autizmussal élő iskolásokkal, fiatalokkal szeretnék megtalálni a hangot. (Ők most mind beszélő autisták voltak.) 

Íme tehát néhány hasznos tipp (nem lehet elégszer elmondani, hogy SOHA nem igaz minden, minden autizmussal élőre):

1. Beszéljünk keveset! Mondanivalónk egy részét pótolhatjuk gesztusokkal, mutatással, az udvariassági formulákat pedig korlátozzuk a legminimálisabbra, vagy hagyjuk ki. (De legalábbis tegyük a mondat végére, elöl legyen a lényeg, mert előfordulhat, hogy a mondat végét már nem tudja követni az illető.)
2. Használjunk egyszerű szavakat, rövid mondatokat, konkrét, lényegre törő utasításokat! Ne féljünk az utasításoktól, ezek sokkal inkább érthetőek, mint amennyire bántóak.
3. Kerüljük a képes beszédet, az átvitt értelmű és ironikus kifejezéseket, tartsuk észben, hogy az autizmussal élők többnyire szó szerint értik, amit mondunk!
4. Mondjunk ki mindent, amit gondolunk, érzünk! Arra ne számítsunk, hogy az autizmussal élő gyerek a viselkedésünkből, arckifejezésünkből rájön, hogy rossz kedvünk van, megbántott minket, vagy valamit várunk tőle. Mondjuk meg neki.
5. Ha azt szeretnénk, hogy az autizmussal élő fiatal valami hosszabb, bonyolultabb dolgot megértsen, vagy megjegyezzen, adjuk oda neki írásban is! Tartsuk észben, hogy az autizmussal élők többnyire vizuális gondolkodók!
6. Bonyolultabb feladatokat bontsunk lépésekre! Általában nem megy könnyen a saját viselkedésük megszervezése (mivel kezdjem, és mi legyen utána stb.).
7. Tegyük kiszámíthatóvá, bejósolhatóvá a helyzetet: Amennyire lehet igyekezzünk előre elmondani (leríni, megmutatni), mi fog történni, ez meddig fog tartani és mi lesz azután. Amit előre megbeszéltünk, azt természetesen tartsuk is be, az autizmussal élőknek az átlagnál nehezebb a változások megértése és elfogadása.
8. Viselkedjünk mi is kiszámíthatóan, kerüljük a kiabálást, a hirtelen mozdulatokat! Ezek rémisztőek, érthetetlenek lehetnek.
9. Ha az autista ember nem néz a szemünkbe, egyszerűen tekintsük ezt természetesnek! Ne gondoljuk, hogy így nem figyel ránk, sőt higgyük el, hogy így tud csak igazán figyelni.
10. Hagyjunk neki néha pihenőt, ha igényli! Az autizmussal élőknek nagyon kifinomult, vagyis túl érzékeny lehet az érzékelésük, ezért néha telítődhetnek a sok ingerrel: hangokkal, zajokkal képekkel, érintésekkel. Ilyenkor legjobb, ha nem beszélünk, nem érünk hozzájuk, hagyjuk őket kicsit feltöltődni. (Nem biztos, hogy tud szólni, amikor pihenésre van szüksége, még ha egyébként jól beszél is. Ha feszültebb, idegesebb, támadó, vagy épp magába zárkózik és nem reagál, mindig gondoljunk erre!)
11. Figyeljünk a közelségre, érintésekre! Sokan nem szeretnek túl közel menni másokhoz, vagy zavarja őket, ha megérintjük őket. Ezt tartsuk tiszteletben! (Persze van, akit ez nem zavar, vagy kifejezetten igényli az érintést, de ezt úgyis észre fogjuk venni :))
12. Szólítsuk meg őt! Az autizmussal élő emberek sokszor nem tudják értelmezni, magukra vonatkoztatni az általánosságban elhangzó utasításokat (pl: "Mindenki csinálja ezt!"), ezért ha azt látjuk, hogy nem csinálja, amit a csoporttól/ osztálytól kértünk, szólítsuk meg őt a nevén, és utána kérjük (pl: "Dani csináld ezt!")

Ne felejtsük, hogy ha ezeket a tanácsokat megfogadjuk, az még nem fejlesztés, egyszerűen a legalapvetőbb akadálymentes(ebb) kommunikáció, a másik fél tisztelete.

A lista természetesen nem teljes, szívesen bővíteném. Ha valakinek van ötlete, kérem, írja meg kommentben, nagyon örülnék neki!

Csipeszelős-pompomos

Egy apró finommotorika fejlesztő feladat.
Hozzávalók:

• egy csomag pom-pom
• festék-keverő tálka (a nagy felfedezett a száz forintos boltban, eddig nem is láttam ilyet)
• csipesz
• gyerek ;)

WC-papír tépés

A kép magáért beszél. És megint működik! (És felemelő érzés, mikor az ember kisebbik gyereke is el tud már olvasni rövidebb szavakat. Hajrá szöveges segítségek! :))

Iskola

Elkezdődött az iskola az új elsőssel. Eddig nagyon ígéretes, és bár nyilván nem csak ezen múlik, mutatom, mesélem, milyen vizuális segítségek segítik őt a mindennapokban - egyelőre.

Természetesen van neki órarendje. Az itthoni változat szöveggel és a suliban is használt képekkel készült (a tanító nénink volt olyan rendes, hogy átküldte a képeket, tehát pontosan azok). Igaz, azóta tudjuk, hogy Jákob a csak képeset és a csak szövegeset is remekül olvassa.

Egy ugyanolyan piciben a tolltartóba is került, azóta egy olyan változat is van, amiben az is látszik, mikor megy be hozzá a gyógypedagógus, ill. mikor viszi ki. Ma esti feladatom, hogy egy napközis rendet is elkészítsek, mert holnap kipróbáljuk azt is (egyelőre heti egy nap lesz csak).

Az iskolában, az öltözőszekrénybe van beragasztva egy folyamatábra, ami azt mutatja, mit kell csinálni, mikor megérkezik (öltözés, táska, várni, bemenni a terembe stb.), egy másikat pedig a napközis tanító néni őriz (ugye látszik, mindenki milyen segítőkész? :)), és odaadja Jákobnak ebéd után, mikor készülődni kell haza. Két oldalas, ahogy látszik is. Volt belőle egy korábbi változat is, de azt kissé elszúrtam (sok szöveg volt, kevesebb kép, egy oldalon a hétfő-csütörtöki és a pénteki változat stb.), ezt viszont, úgy tűnik, jól tudja használni.

 

Aztán otthon várja a következő. Nem tudom, ezt hosszú távon mennyire fogjuk használni, az első napokban jól jött, csak akkor nem volt még házi, most már van házi, viszont kicsit másképp alakult a sorrend, nincs bepakolás, mert hétfőn visznek mindent, szóval lehet, hogy ez nem fog kelleni, de azért mutatom:

A tolltartóban van még egy kis matricázás: így mindig bekerül a hegyező a tolltartóba (remélem), és be is lehet csukni utána.

Egyelőre ezek vannak, de biztos, hogy lesz még. És persze a fejlesztésen is használnak napirendet, hordjuk a naplót, alakulnak a szabályok... Jó. :)

Szöges tábla

Angolul geoboard-nak hívják, fogalmam sincs mi a magyar neve :) A miénket Nagypapa készítette egy régi dísz-vágódeszkából. A cél az volt, hogy kicsit rágyúrjunk a ceruzafogásra az ujjak erősítésével. A képen azt hiszem, jól látszik, miről beszélek:

Szeretik. És a most divatos apró színes gumikkal is jól lehet játszani.

Vízesés

Ezt is sok helyen láttam már, jó képet viszont nem sikerült csinálnom, úh. elmondom, miről van szó: Ha az ember olyan szerencsés, hogy van egy fala, amire ragasztani lehet, vagy egy kerítése (mint nekünk), amire akasztgathat, akkor pár üres PET palackkal remek játékot fabrikálhat. Felül beönti a vizet, az meg a palackokon, csöveken, lyukakon, tölcséren keresztül folyik le, majd érkezik - nálunk - a lavórba. Isteni szórakozás az egész családnak. (Mondanám, hogy nyári meleg napokon, de mi először egy esős délelőtt álltunk neki, amikor egy ideig még nem ázott át a felettünk lévő fa, úh. még ősszel is nyugodtan bele lehet fogni.)

Volt olyan palack, amit függönykampóval akasztottunk fel, így mobil.

Másokat gyorskötözővel fixen rögzítettünk.

A tölcsér-szerűen állított palackoknál látványosabb, ha fent hagyjuk a kupakot, csak kilyukasztjuk. Persze ha koszos a víz (falevelek stb.), akkor a kupakot néha le kell venni tisztítani.

Megpróbáltunk egy golyós szelepet is összehozni, de nem találtunk olyan labdát/ golyót, ami egy ideig lezár, majd felemelkedik. Pedig elvben működnie kell.

Egy vízimalom kerekéhez hasonlító forgó részt is készítettem spatulákból és egy szalag spulnijából, de az még kudarcosabb volt, igaz, már a "hogyan tegyük fel" résznél elbuktunk. És amúgy sem forgott, valószínűleg túl ritkán voltak a lapátok. Majd jövőre!

Babzsák és effélék

Egy korábbi babzsákos bejegyzés folyamatosan nagyon népszerű (meg van egy másik is itt), most megmutatom, milyen kis aranyosakat készítettem idén a bölcsiseimnek:

Ezek most egészen apró, 30 grammos babzsákok (összehasonlításul egy átlagos "bolti" babzsák 110g körül van), amik ráadásul ilyen érdekesen (két oldalán egymásra merőlegesen) vannak összevarrva. Miközben készítettem, marokba és két kézbe (ezért is mértem ki mindegyik tömegét pontosan) fogás, célba dobás és párosítás jártak a fejemben. Jó lenne még színtanuláshoz és sima - mintás differenciáláshoz is.

A narancssárga egyébként egy kakukktojás, nem valódi babzsák: egy-egy Kinder tojás belső van belevarrva az anyagba, amiben rizs van. Ja, a babzsákokban is rizs, lencse és bab felváltva, bár a párok mindig egyformák. És ilyen kis mérethez a vékony anyagok jobbak.

És még egy nyáron készült holmi: érzékelő, lábfej-boltozat erősítő szőnyeg 3 rekesszel. Az egyikben polisztirol gyöngy, a másikban cseresznyemag, a harmadikban parafa dugó van. Fincsi.

Fejlesztés kacatokkal

Azt gyanítom, sok korai fejlesztést végző szakembernek van az enyémhez hasonló kacatos doboza, amiben apró tárgyak vannak. De miért is ne lehetne otthon is? A gyerekek nagyon szeretnek ilyesmivel játszani akkor is, ha konkrét fejlesztési céllal használjuk őket, és akkor is, ha csak simán kiborítjuk közösen a szőnyegre és nézegetjük, pakolgatjuk, beszélgetünk.
Ilyesmi kupacról beszélek, bár ez még egy nem teljes "készlet", szokott benne lenni csipesz, lufi, masni, zsebóra, gyűszű, lakat, tükör stb.

Ezt a készletet aztán nagyon sokféleképpen szoktam használni, íme néhány játék:

• A legegyszerűbb szókincsfejlesztés: Egy zsákba beleteszek pár tárgyat (a gyerek figyelmi terjedelmétől függ, hogy 3-at, vagy akár 10-et), aztán a gyerek egyenként kihúzza és megnevezi, kipróbálja őket (diót, mogyorót pl. meg szoktuk törni, cipzárat felhúzzuk, tépőzárat összeragasztjuk és szétszedjük párszor stb. Játszható felváltva is (egyet én húzók, egyet ő), vagy több gyerekkel, akkor már azt is tanuljuk, hogy hogyan kell várni, figyelni egymásra.
• A tárgyak visszakérése: Elég hamar eljutunk oda, hogy a tárgyakat vissza is szoktam kérni, hogy eltegyük - persze nem egyszerre. (Csak akkor úgy kell gazdálkodni a gyerek figyelmével, hogy még ezt is bírja végig!) Legegyszerűbb mondjuk csak színeket mondani (kérem a pirosat/zöldet stb.), de lehet funkció szerint is kérni (kérem azt, amivel az ajtót nyitjuk ki/amivel eszünk stb.), méret, vagy forma szerint is (kérem azt, amelyik gömb alakú/ amelyik a legkisebb stb.) és persze legjobb ezek kombinációjával, ha már megy. (Persze nagyon fontos itt is és a további játékoknál is, hogy előre eldöntsük, mit szeretnénk játszani és ahhoz válogassuk a tárgyakat.)
• A tárgyak elhelyezése: Mikor a gyerek kihúzott egy tárgyat és megnevezte, megmondjuk neki, hova tegye. A második tárgytól érdekes: tedd a kulcs mellé/ a vödörbe/ a sámli alá/ a kocka mögé stb. 
• Párosítós: A kihúzott tárgyak között meg kell keresni a párokat, majd elmondani az összefüggést (pl. a kulcs nyitja a lakatot, vagy a zsinórra szoktuk felfűzni a gyöngyöt stb.) Egy ilyen készlet látszik a következő képen:

• Csoportosítás: Lehet hasonló az előzőhöz, csak itt mondjuk 3 játékot és 3 ennivalót kell szétválogatni. Vagy eleve adni egy tálat mondjuk a pirosaknak, egyet a kékeknek, és kihúzás után ebbe kell beletenni. Színen és funkción kívül játszhatjuk (főleg nagyobbakkal) a tárgyak méretével, alakjával, anyagával is, ezekhez is készíthetünk előre lapokat, ahova az adott kívánalomnak megfelelő tárgyat tesszük. (Ezt képekkel előszeretettel szokták játszani autista gyerekek fejlesztésén: egyik lapra a téli ruhadarabokat, másikra a nyáriakat gyűjti egy-egy gyerek, ezt jól előkészíti a tárgyas + tálas verzió.)
• Szín szerinti válogatás: Egy tojástartó kis rekeszeit kibélelünk különböző színű papírral (vagy színes edényeket használunk) és az apró tárgyakat a megfelelő helyre kell tenni. (Pl. a zsákból kihúzunk 6 különböző színű apró tárgyat, ide-oda tesszük őket, majd a tojástartóba "elpakoljuk".)
• Nagyobbak feladatai: A tárgyak csoportosítása a nevük kezdőbetűje, vagy szótagszám szerint. Nekik persze olyan tárgyak is előkerülhetnek, mint sátor cölöp, csapágy, gázgyújtó, öngyújtó, gémkapocs, jancsi-szög, könyvjelző stb. 
• +1 Iskolakezdős ötlet: A játék az iskolás szavak gyakorlására is alkalmas: vonalzó, radír, hegyező, korong, háromszög, számegyenes stb.