Kellenek-e az én gyerekemnek a képek? - saját tapasztalatainkról őszintén

Meggyőződésem, hogy MINDEN autizmussal élő gyereknek szüksége van vizuális segítségekre, akkor is, ha nagyon okos, jól beszél, vagy ha nincsenek viselkedésproblémái, hiszen ezek segítik őt a világ megértésében, abban, hogy ne csak a környezetét ne zavarja, de ő maga is jól érezze magát a világban. Csak nagyon nem mindegy, mit, hogyan és miért használunk. Íme a mi mesénk:

Hol volt, hol nem volt, jó pár éve volt már, mikor a gyerekeim (egymás után) megkapták az autizmus diagnózist. Már amikor a gyanú felmerült, első dolgom volt, hogy elkezdtem vadul utánaolvasni a dolognak és tanulni hozzá, így elég hamar eljutottam oda, hogy az autizmussal élő gyereknek bizony napirend kell. 

Le is gyártottam gyorsan a kétfélét (egy képeset, egy szövegeset, korábban már szerepeltek a blogon), elkezdtük használni. Küzdöttünk vele egy ideig, de bizony egy-két hónapnál nem húztuk tovább: Sok munka volt vele, és nem láttam, hogy olyan nagyon rászorulnánk (a gyerekeim többnyire nem borultak ki dolgokon, meg lehetett velük beszélni szinte mindent, nem voltak hatalmas feszültségek...), így aztán feladtuk és félretettük az egészet. Aztán újabb néhány hónap múlva megértettem, mi is az egész napirend-használat értelme és a kisebbik gyerekkel azóta is minden nap kirakjuk és követjük. És hasznos. Tényleg, igazából. Megéri a sok befektetett energiát. Kellett hozzá egy jó szakember, aki türelmesen, ész-érvekkel, tudással megértette velem, miért és hogyan is kell csinálni. Azóta is vallom, hogy a napirend használat igényli a legtöbb tudást és odafigyelést a szülőtől, de megtanultam azt is, hogy saját erőből bizony nagyon nehéz elkezdeni. És ha nem működik, az nem azért van, mert nincs rá szüksége a gyerekünknek, hanem valószínűleg inkább azért, mert nem csináljuk jól.

Ahogy a blogon is látszik azóta rengeteg vizuális eszközt készítettem és használtunk, köztük folyamatábrák, szabálykártyák, pontgyűjtők, naptárak és hasonlók. De talán még soha nem meséltem arról, hogyan is alakul ezeknek a segédeszközöknek a sorsa hosszú távon. Most ezt szeretném pótolni röviden.

Nagyjából a követező forgatókönyvek vannak:

1. Megálmodom és elkészítem az eszközt, elkezdjük használni, működik és örülünk neki az idők végezetéig. (Ideálisnak tűnő helyzet, de közel sincs mindig így, sőt!)
2. Megálmodom, elkészítem, használjuk, de idővel már kevésbé érdekli/ motiválja/ segíti a fiúkat, így valamit variálok rajta, hogy továbbra is érdekes legyen. (Ilyen volt pl. a fogmosás folyamatábránk itt és itt, vagy a hetirendek naptárak formája, ami mindig változik.)
3. Van olyan eszköz is, ami hosszú használat (esetleg több variáció) után válik feleslegessé, mert a gyerek nő, okosodik és ügyesedik, és lesz, amit már e nélkül is meg tud csinálni. A kisebbik fiamnál most ilyen(nek tűnik, még próbáljuk :)) az öltözés folyamatábra, a naggyal a fürdés-sel jártunk így. Még ideálisabbnak tűnő helyzet, de nagyon óvatos vagyok vele, hiszen inkább legyen kint az a kép feleslegesen, mint hogy felesleges feszültségeket generáljak.
4. Vannak rövid időre készülő segédeszközök (pl. pontgyűjtők), amik mikor betöltötték szerepüket, szépen kikopnak (mondjuk mert jön a nyár, és akkor már nincs rájuk szükség, a következő őszre pedig talán beépül, amit tanítottunk).
5. Nem ritka történet az sem, hogy megálmodok és elkészítek valamit, és kapásból nem működik. Ahogy írtam, ez nyilván abból fakad, hogy nem  a megfelelő eszközt választottam, vagy nem a megfelelő megvalósítást. Legutóbb az iskolás bejegyzésnél említettem egy ilyet a hazamenős folyamatábránál. Ettől nem szoktam megijedni, javítani mindig lehet :) 
6. Van, amikor egyfajta viselkedésproblémát egyszerre több fronton "támadunk". Pl. van egy szociális történet, egy szabálykártya, vagy más jelzés, jutalmazás, alternatív viselkedés tanítása, amit helyette tehet stb. egyszerre. (Nálunk ilyen volt, mikor a gyerekem rágcsálta az iskolában a könyveit és a ceruzáit. Most nem találom a blogon, lehet, hogy nem is írtam róla???) Ilyenkor nem mindig derül ki, mi használ, de valahogy nem is fontos, a lényeg, hogy a probléma megoldódik.

Én tehát azt ajánlom, mindenképp érdemes szakember segítségét kérni legalább a nagyobb dolgokhoz (napirendhez, PECS-hez, pontgyűjtős jutalmazáshoz mindenképp), a kicsikkel (folyamatábrák, időzítők, szabálykártyák kisebb jutalmak, napló, én-könyv stb.) bátran próbálkozzon ki-ki maga, és ne féljen változtatni, ha nem működik a dolog.