Vizuális napirend - 5 lépés mielőtt belekezdenénk

Jól átgondolva a saját tapasztalatinkat arra jutottam, hogy az autizmus-specifikus segédeszközök közül a vizuális napirend a legnagyobb falat. 

Tagadhatatlanul rendkívül hasznos, nekünk itthon igen sokat segít. És ha az ember akadálymentes (=érthető és bejósolható) környezetet szeretne biztosítani a saját gyerekének, akkor előbb-utóbb elkerülhetetlen, DE a mellett, hogy a kártyákat elkészíteni is nagy energiaráfordítással jár, a működtetése is folyamatos figyelmet, éberséget és jelenlétet igényel. És ez egyáltalán nem könnyű, mikor az emeber a saját szabadidejében épp pihenni szeretne. És még csak nem is olvasásra, vagy alvásra gondolok, de otthon mindenki kicsit leereszt, néha hagyja a fenébe a mosatlant is, ilyesmi. De a napirendre ilyenkor is figyelni kell. És hétvégén is, karácsonykor is, ha úgy alakul, még éjszaka is, akkor is, ha épp beteg vagyok (vagy a gyerek), ha vendégek vannak, ha otthonról dolgozom...

Nem véletlen, hogy sokan feladják, nem szégyellem, elsőre így tettünk mi is, erről már írtam korábban. Vagyis ha most kérné valaki a tanácsom az út elején, nagy általánosságban talán azt mondanám, hogy kezdjék valami mással, egyszerűbbel (folyamatábrával, hetirenddel stb.) amiben könnyebben jön a sikerélmény és amire rövidebb ideig kell figyelni.

Nem írnám azonban ezt a bejegyzést, ha nem lennék a napirend-használat elkötelezett híve. Annak szeretnék most kicsit segíteni, aki még csak most ismerkedik ezzel az ezközzel, de már sejti, hogy miről beszélek :) Én a következő dolgokat tartanám fontosnak, mielőtt valaki belevág:

 

1. Tudjunk meg minél többet az autizmusról! Ha az embernek autizmussal élő gyermeke van, akkor (is) szeretné érteni, hogyan működik és miért így. Ez pedig egy egészen másfajta működés, mint a miénk, egészen más logika, mint amit megszoktunk, és egész másfajta gondolkodás, mint amit tanítottak nekünk. Vagyis akármilyen empatikusak vagyunk is, nem nagyon fogunk tudni ráérezni, vagy csak nagyon korlátozottan és lassan. Az, ha értjük az autizmust, abban is segít, hogy támogatni tudjuk a gyerekünket azokban a dolgokban, amelyek nehezek neki. Vagyis tudjuk, hogy miből erednek az ő nehézségei és miért úgy reagál, ahogy. Ha pedig napirendet (vagy bármilyen más segédeszközt) akarunk használni, és a használat közben fellép valamilyen nehézség, ne szoruljunk mindig szakemberek segítségére, mert nem lesznek mindig ott. Ma már sok helyen szerveznek tanfolyamot szülőknek ingyen, vagy megfizethető áron. De rengeteg könyv is kapható és elérhető, azokból is lehet meríteni. (Tervezem egy "best of" lista összeállítását.)
2. Ismerjük meg a gyerekünk megértési szintjét! (Ha van egy kis szerencsénk, ebben segítségünkre lesz egy szakember.) Fontos tudni, hogy a gyermekünk biztonságosan, könnyedén érti-e a képeket, vagy a tárgyas kommunikációval lenne jobb kezdenünk. Ha képek, akkor vajon az igazi tárgyak fényképeit, vagy az elvontabb rajzokat kezelné könnyebben? Előfordulhat, hogy az olvasásban olyan szinten van már, hogy elég lenne egy szöveges segítség.
3. Vegyük sorra a saját szokásainkat! Mi mindent szoktunk mi (a gyerek) csinálni? Ez nem is olyan könnyű, mint gondolnánk! Nyilván mindenki napirendjében szerepel evés, alvás, mosakodás, fogmosás, óvoda/iskola, játék, de vajon szoktunk-e együtt színházba, moziba, koncertre, múzeumba menni, sétálni, vásárolni, kutyát sétáltatni, játszóterezni, strandolni, barátokhoz, nagyszülőkhöz látogatni, orvoshoz, patikába, bankba menni, otthon segít-e a házimunkában (akár mosógép bepakolás), szokott-e TV-zni, számítógépezni, gyurmázni, labdázni stb. Milyen járművekkel utazunk, ha elmegyünk. Fontos-e a gyerekünknek, hogy ezt külön jelöljük? Kell-e külön kártya a WC-hez a fogmosáshoz, fürdéshez, törölközéshez, öltözéshez, vagy elég egy fürdőszoba jel? Mi a helyzet a ritka alkalmakkal, mint vendégek, karácsony, húsvét, születésnap stb. El sem hinné az ember, mennyi féle program van, nálunk ez több, mint 80 féle kártya. Ja igen, azt is érdemes előre átgondolni, vajon miből hány kell. Bátran írjunk listát és töltsünk el néhány napot, hetet a megfigyeléssel, tervezgetéssel, készülődéssel. Azon már biztosan nem múlik.
4. Térképezzük fel a lakásunkat! Ha megvan a lista arról, hogy mit csinálunk, vegyük sorba azt is, hogy mit hol csinálunk a lakásban! Ha a gyerekünknek hívóképekre is szüksége lesz (mostantól akkor a képes napirendről, és annak is erről a fajtájáról beszélek - elnézést a többiektől!), döntsül el, melyik tevékenységet melyik helyhez kapcsoljuk ezentúl. Ez nem könnyű, főleg, ha eddig nem így volt. Keressünk olyan felületeket a lakásban, ahova a hívóképeket elhelyezhetjük: ajtók, falak, hűtő, mosógép, csempe, bútorok ajtajai...
5. Készítsük el a kártyákat / válasszuk ki a tárgyakat! Ez sem kis feladat! Én a magam részéről a sját készítésű kártyák híve vagyok, mert ezeket a legkönnyebb pótolni. És nem kell hozzá rajztehetségnek lenni, ha valaki, hát én aztán tényleg nem vagyok az! Az ember lassan leküzdi a gátlásait :) A készítéshez jól jön még egy nyomtató (vagy nyomtatási lehetőség máshol) és egy lamináló (10E Ft körül már kapható jól használható darab), de ezek nélkül is simán megoldható a dolog, ha pl. kartonra rajzolunk. Az AOSZ-nál és a Vadaskertben segítenek is a kártyák elkészítésében, ha valaki inkább "gyárira" vágyik.

Sokat "beszéltem" már, jöjjenek a hívóképek használatát bemutató fotók:

 

Ez itt egy napirend a nap egy rövid szakaszára (ez történetesen egy fejlesztő foglalkozás, de nincs jelentősége):

 

 

Így vannak felragasztva a hívóképek (a napirendi kártyákkal megegyező, de annál nagyobb képek) szerte a szobában. Itt épp a nagy labdás játék képe a nagy labda mellett:

 

 

Ezek is hívóképek, és látszik az is, hogyan használjuk: A gyerek odamegy a napirendhez, leveszi a legfelső kártyát, megkeresi az annak megfelelő hívóképet, ami mellé (alá/fülé - tudtommal nincs jelentősége) odaragasztja a sajátját, majd csinálja, amit kell. Ha végzett (a vele lévő felnőtt szól, hogy vége a ....-nak), leveszi a saját kártyáját és visszamegy vele a napirendhez, ahol...

 

 

...leteszi a kártyát a napirend alatt lévő kis tartóba. Majd leveszi újra a legfelsőt, megkeresi az annak megfelelő hívóképet, felragasztja a sajátját stb.

 

 Jó móka ez! :)

Mit kezdjünk az autista gyerekünkkel otthon a koronavírus idején? 1. rész

Biztos sok család van, ahol kisebb-nagyobb aggodalommal tekintenek az előttünk álló hetek (hónapok?) elé, amikor minden kibillen a megszokott kerékvágásból. Ráadásul leginkább a négy fal között kell valahogy lekötni az autista csemetét. Én viszont amondó vagyok, hogy soha jobb alkalom arra, hogy végre mindenre legyen időnk, amire a héköznapi rohanás közepette eddig nem volt.

Az első és legfontosabb, hogy a gyerek napjait valahogy mindenképp struktúrálni kell, különben az otthon töltött értékes idő nem a fejlődést, inkább a visszafejlődést szolgálja majd. Nem engedhetjük, hogy a gyerek ezt a nagyon hasznos időt korlátlan TV-zéssel, tabletezéssel töltse, vagy épp ne csináljon semmit. A hétvége kitűnő lehetőség arra, hogy mi magunk is kitaláljuk és amennyire lehet, a gyerekkel is megosszuk, mi hogyan lesz az otthonlét idején. Ha a gyereknek az óvodában, iskolában van vizuális napirendje/hetirendje, akkor épp ez a legjobb alkalom, hogy ezt otthon is bevezessük, megtanuljuk. Ez lehet néhány sorban kirakott tárgy (ruhák az öltözéshez, labda a focizáshoz, távirányító a TV-zéshez, fogkefe a fogmosáshoz stb.), lehetnek képek a falon, vagy egy mappában (fontos, hogy a képek olyanok és akkorák legyenek, hogy a gyerek könnyedén és jól értse őket), lehet egy papírra írt lista, falinaptár, google naptár, vagy még ezer féle más dolog. Fontos, hogy a napirend használatát, a miérteket és hogyanokat érteni kell. Nagyon át kell gondolni és a saját gyerekünkre szabni, lehetőleg szakemberrel konzultálva érdemes belevágni.

Ha a gyerek jár valamilyen fejlesztésre, érdemes felvenni a kapcsolatot az ottani pedagógussal és tanácsot kérni tőle. Biztos lesz tippje arra, mit érdemes gyakorolni otthon a gyerekkel, ill. talán arról is lehet vele közösen gondolkodni, hogyan érdemes a napokat beosztani, hogy az a gyerek számára élhető legyen. Napirend bevezetése ügyében is nyugodtan kérjünk segítséget.

A napirend elemei a következők lehetnek (és persze bármi más is, csak ötletadónak sorolok fel néhány dolgot, nem sorban ;)):

• reggeli/tízórai/ebéd/uzsonna/vacsora
• fürdés/fogmosás/fésülködés/hajmosás/körömvágás
• játék Anyával/Apával/a tesóval
• önálló játék (ennek a hosszát nagyon a gyerek teherbírására kell szabni és esetleg érdemes hozzá egyéb vizuális segytségeket is nyújtani)
• tanulás/fejlesztő játék
• rajzolás/gyurmázás/festés
• közös főzés/mosás/mosogatás stb.
• torna/akadálypálya a lakásban/séta, vagy kerékpár az utcán/játék a kertben
• tabletezés/TV (ne legyen sok és semmiképp ne menjen egész nap a TV!)

Napirend bevezetéséről, használatáról korábban is sokat írtam már, itt olvashatóak.

Íme a fiaim korábbi hetirendje (egyik gyerek), naptárja (másik gyerek), napirendje (másik gyerek) egy falon:

Tervezek még írni az önálló játék struktúrálásáról, az otthoni tanulásról és más témákról is. Hamarosan! Addig is kitartás! :)

Segédeszközeink 1.

Ez egy régebbi bejegyzés, teljes egészében az előző blogról átmásolva, de hamarosan tervezek egy újabbat a manapság használatban lévő vizuális segédeszközeinkkel.

Korábbi elhatározásommal ellentétben ez egy személyesebb bejegyzés, jól esik kicsit összeszednem most ezeket a dolgokat.

Eleinte kicsit tartottam az efféle vizuális segédeszközök használatától, mert egyrészt körülményesnek, másrészt időigényesnek tartottam a hsználatukat. Meg aztán miután belevágtunk, egy időre fel is függesztettük a napirend használatát is, mert úgy tűnt, az én gyerekeimnek nincs szüksége rá ( = nem ordítanak, ha nincs).

De aztán nálam okosabbak tanítottak és meggyőztek, hogy a vizuális megtámogatás még a jól beszélő, okos vagy alkalmazkodó természetű autizmussal élőknek is nagy segítség. Egyrészt azért, mert tehermentesíti őket, hogy olyasmit kelljen nehezen megérteniük és fejben tartaniuk, ami nekik nem olyan egyszerű, mint nekünk, másrészt kompetenssé teszi őket, és nem csak sodródnak a történésekkel, hanem értik, tudják előre, mi fog velük történni. A folymatábrákkal pedig egyszerűen önállóbbakká válnak, ami nekik is sikerélmény, nekünk meg felszabadult szülői kapacitás.

Volt néhány nagyon pozitív tapasztalatunk, amikor a férjemmel mi is döbbenten álltunk, hogy egy-egy képes "besegítés" milyen gördülékennyé teszi a dolgokat. Nem akarom nagyon bő lére ereszteni, bár hosszan tudnék erről mesélni, de megmutatok néhány eszközt, amit használunk. Elsőként természetesen itt a klasszikus napirend, ez történetesen épp a kisebbik fiamé, amit én rajzoltam. Nem vagyok egy nagy rajztehetség, de nagyon igyekszem, és szerencsém van, hogy ő a meglehetősen elvont rajzokat is jól érti. Különben minden eszköznél igyekszem, hogy szépen nézzen ki, hiszen ezt látják, használják nap, mint nap. Ahogy ma már az ortopéd cipő sem feltétlenül (vagyis csak a legritkább esetben) fekete, a járóbot sem szürke stb.

Ez a hozzá való további kártyák egy része:

Azok kedvéért, akik nem ismerik a napirendi kártyák használatát elmondom, mi hogyan csináljuk: előző este, vagy aznap reggel felrakom az egész előttünk álló nap történéseit (hogy milyen részletességgel, azon néha variálunk, pl, hogy benne van-e minden pisilés, kézmosás, cipőhúzás). Máshol leggyakrabban tépőzárat használnak a rögzítéshez, mi blue tack-et szoktunk. Reggel a fiam felkel, megnézi mik lesznek aznap és a jelölő pöttyét az első képre teszi (ideális esetben legalábbis, mert néha azért próbál alkudozni :)). Aztán ha ezt a valamit megcsinálta, odamegy és átteszi a következő képhez és így tovább estig.

Szokták ezt úgy is csinálni, hogy ami elmúlt, azt leveszik és egy dobozba teszik, így mindig csak a legfelsőt kell nézni, nálunk erre már nincs szükség. Még "didaktikusabb" megoldás, amivel gondolom, hogy családokban talán kevésbé, de óvodákban és hasonló helyken lehet találkozni, hogy a tevékenységek helyénél vannak "hívóképek" (na, ezt nem tudom, hogy hívják igazából), vagyis az étkezőasztalnál az evés képe, a játszószőnyeg melletti falon a játék képe, a fürdőszobában a fogmosásé stb. és mellettük ugyanígy tépőzáras hely. A gyerek odamegy a saját napirendjéhez, leveszi a következő kártyát, azzal elmegy a következő tevékenység helyére, és ott kiragasztja. Amikor az adott tevékenységgel végzett, leveszi a kártyáját, megy újra a napirendjéhez, beteszi a dobozba, amit megcsinált, majd veszi a következőt és így tovább.

Nagyobbik fiamnak egy ideig volt egy ilyen szöveges napirendje, ahol egy blue tack galacsinnal jelölte, hogy épp hol tartunk.

Most úgy látjuk, nincs szüksége a napired részletességére, viszont segít neki, ha napokkal, hetekkel előre tudja, milyen programok várnak ránk, ezért ő egy hagyományos asztali naptárat használ. Egyelőre úgy, hogy én írom be neki az eseményeket, de ő teszi ugyanígy naponta arrébb a jelölő pöttyöt. Így minden nap tudja azt is, a hétnek melyik napjánál tartunk, milyen névnap van és a hónap hányadik napja.

Hasonló céllal használjuk a hetirendet is, ami főleg az ovis időszakban volt nagy segítség, mert szerepeltek benne az állandó, hétről hétre ismétlődő óvodai programok, akárcsak egy iskolai órarendben, a hétvégénél pedig a "család" kártya.

Most, hogy nyár van, ezt is hétről hétre variálnunk kell majd. Ez egy mostani nagymamás itthon töltött hét. (Most látom, milyen megviseltek már a betűk, fogok is csinálni egy újat, szebbet :))

A hetirendhez való néhány kártyánk:

Vannak kisebb kiegészítő kártyáink is, amiket a napirend és a hetirend mellett használunk. Olyanok pl, mint "Anya" (jön értem az oviba kivételesen ebéd után), "Nagymama" (vigyáz ma ránk), "nem" kártya mással kombinálva (nem jön ma haza este Apa), időjárás kártyák (...ha nem esik az eső).

A mobil napirendet eleinte arra az esetre vezettük be, ha az óvoda után nem rögtön haza mentünk, hanem el kellett intéznünk ezt-azt (vásárlás, posta, tankolás, akármi). Egy-egy névjegykártya tartót kaptak a fiúk rajta a saját fényképükkel és ehhez készítettünk egy nagy (és azóta is folymatosan növekvő) kupac megfelelő méretű kártyát. Ezeket folyton a táskámban hordom, és akármilyen váratlan helyzet adódik, ezzel érthetőbbé tudom tenni. Ha több dolgot intézünk egymás után, így egyszerűen tudják követni, ha pedig az előre tervezett programban változás van, azt is könyebben elfogadják így.

Hamar kiderült, hogy a mobil napirend nagyon hasznos dolog, ha választanom kéne, ezt mondanám kedvenc eszközömnek. Egy ideje minden házon kívüli programnál használjuk. Ezt vittük magunkkal a nyaralásra is, ahol a délelőtti és a délutáni "sort" mindig kitettük, mielőtt a szállásunkról elindultunk.

Ahogy mondtam ezekből a kártyákból egyre több lesz, a nyaralás előtt pl. az ott várható programokból (miszerint strand, fagyizás stb.) is készültünk, de még így is kiderül, hogy valamihez nincs kép. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy gyorsan rajzolni kell, ezt nálunk jól meg lehet beszélni a fiúkkal, többnyire asszisztálnak is :)

Az önellátási tevékenységeket folyamatábrákkal támogatjuk meg. Ezeket mi egyben szoktuk kinyomtatni és laminálni, így variálni mondjuk nem nagyon lehet. De nincs is mindenhez ilyenünk. Nagyobbik fiam már jól olvas, ezért a csak neki szóló listák pusztán szövegesek. Van egy a fogmosáshoz,

egy a fürdéshez,

egy- az elindulás előtti öltözéshez és a hazaéréskori vetkőzéshez (ugyanannak a két oldala),

egy-egy az esti és a reggeli öltözéshez (ez is két oldalas, forgatós),

egy volt az ovis hazamenős öltőzéshez,

és egy a reggeli készülődéshez (már nincs szükség rá, fejben van :)).

Vannak aztán kisebb megsegítések is. Az egyik ilyen pl. a TV kikapcsoláshoz való két kép. A fiúk arca, és hol egyik, hol másik kerül fel a TV sarkába mesenézéskor elkerülendő azt a konfliktust, hogy ki fogja majd kikapcsolni, ha vége. Érdekes, hogy ha ugyanezt csak megbeszélnénk, akkor ott még alkudoznának, veszekednének, de ha ott van "feketén-fehéren" a kép, akkor ott vitának helye nincs. (Ezt nem fotóztam le.)

Alkalmi segítség volt, amikor a nyaralás idejének múlásának szemléltetését oldottuk meg egy nagyon egyszerű vizuális módon: készítettünk 9 kis Balaton képet, amit a szálláson kitettünk és minden este (9 napig voltunk ott) levettünk egyet.

Volt egy olyan esetünk is, amikor egy konfliktust sikerült rendeznünk képek segítségével. Erről nincs fotó. A fiúk sehogy sem tudtak megegyezni, ki melyik játékkal játszik, és egyikük már annyira behergelte magát, hogy mi sem tudtunk segíteni a megbeszélésben. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam két papírlapot és lerajzoltam rájuk a két játékot, amin a vita folyt, majd mindenki választott egyet-egyet. És ez így sima ügy volt, megintcsak nem volt vita.

Van még egy szintén kipróbálás előtt álló kártyánk: a megállapodás kártya. Terv szerint szintén a konfliktusok rendezésében segít majd. Ez mágneses, egyelőre a hűtőn várakozik a bevetésre.

Nem kifejezetten vizuális segédeszköz, mégis ide kívánkozik a fiúk pontgyújtő kártyája. Mindenkinek szerepel rajta a fényképe és 8 kis hely, ahova akkor kaphat pontot, ha valami elvárt dolgot csinál (szépen eszik, egyedül öltözik, kinek mi). Egy-egy pontgyűjtő kör kezdetén megállapodunk abban, épp mire gyűjtünk, és alkoholos filccel azt is felírjuk a "buborékokba". Ha összegyűlnek a pontok, jöhet a várva várt valami, aztán kezdődik újra a célkitűzés és a gyűjtés. Nagyon új még nálunk ez a rendszer, kíváncsian várom, hogy működik majd hosszú távon.

Ami pedig nem kép, de vizuális segítség: Most kezdünk használni egy felhúzhatós konyhai órát arra az esetre, ha valamire (leginkább Anyára) várni kell. Ha nem tudok azonnal segíteni valmaiben, gyorsan felhúzom, és megyek, amint csörög az óra. Kis számú tapasztalatunk alapján úgy tűnik, ez működni fog így, és nem lesz türelmetlenkedés, sírás, nyafogás.

Szintén tervben van egy homokóra a fogmosáshoz. Aki egyedül mos fogat, annak abban fog segíteni (remélem), hogy ne legyen kész fél perc alatt, hanem alaposabban mossa meg, aki meg épp most szeretne önállósodni (de meglátásunk szerint még nem tud elég alapos lenni), annak pedig abban, hogy kibírja, hogy először 1 percig mi mossuk a fogát és csak utána ő.

Összegzésként válasz néhány fel nem tett kérdésre:

• Igen, sok munka és idő elkészíteni ezt a rengeteg kártyát, az interneten keresgélés, méretre igazítás, majd nyomtatás, vagy rajzolás, kivágás, felragasztás, laminálás és újra kivágás igényel némi áldozatot, de látva mennyire hasznos, azt mondom, bőven megéri.
• Nem, sem színes nyomtatónk, sem laminálónk nincs otthon, mert eddig meg tudtuk oldani másképp, de hamarosan tervezzük legalább az utóbbi beszerzését. Elkerülhetetlen.
• Igen, rengeteg blue tack-et használunk, én jobban szeretem, mint a tépőzárat, mert bárhova feltehetőek vele a képek akár a nyaraláson is, és a bútorokat, vagy a szoba falát sem kell visszafordíthatatlanul összetépőzárazni. Egy szekrény-, vagy szobaajtó, a fürdőszobában pedig csempe mindenhol akad, ahova a blue tack jól tapad. (Igaz, épp ma találtam egy szőnyegbe ragadt és kiszedhetetlen blue tack darabot, de tényleg ez volt az első!)
• Igen, ezt a nagy zűrzavart mind átlátjuk (a fiúk is) és az eszközök nem teherként, hanem segítségként vannak jelen. Ezt korábban azért én sem gondoltam.
• Nem, a lakásunk nem néz ki úgy, mint egy képcsarnok, bár bevallom, ettől azért tartottam korábban. És valójában most sem tudom, hogy azért nem érzem tehernek (rendetlenségnek) ezt a rengeteg képet, mert tényleg sikerült őket izlésesre készíteni és diszkréten elhelyezni (néhányat tényleg nem venni észre), vagy csak ahogy bekúsztak egyesével szépen lassan, volt időnk megszokni a látványt. Szóval kíváncsi lennék a hozzánk érkező vendégek véleményére, mennyire nyújt fura látványt a lakásunk.

Huh, ez jó hosszú lett, remélem, azért nem teljesen hiábavaló :)

update: folytatása Segédeszközeink 2. és Segédeszközeink 3.

Kellenek-e az én gyerekemnek a képek? - saját tapasztalatainkról őszintén

Meggyőződésem, hogy MINDEN autizmussal élő gyereknek szüksége van vizuális segítségekre, akkor is, ha nagyon okos, jól beszél, vagy ha nincsenek viselkedésproblémái, hiszen ezek segítik őt a világ megértésében, abban, hogy ne csak a környezetét ne zavarja, de ő maga is jól érezze magát a világban. Csak nagyon nem mindegy, mit, hogyan és miért használunk. Íme a mi mesénk:

Hol volt, hol nem volt, jó pár éve volt már, mikor a gyerekeim (egymás után) megkapták az autizmus diagnózist. Már amikor a gyanú felmerült, első dolgom volt, hogy elkezdtem vadul utánaolvasni a dolognak és tanulni hozzá, így elég hamar eljutottam oda, hogy az autizmussal élő gyereknek bizony napirend kell. 

Le is gyártottam gyorsan a kétfélét (egy képeset, egy szövegeset, korábban már szerepeltek a blogon), elkezdtük használni. Küzdöttünk vele egy ideig, de bizony egy-két hónapnál nem húztuk tovább: Sok munka volt vele, és nem láttam, hogy olyan nagyon rászorulnánk (a gyerekeim többnyire nem borultak ki dolgokon, meg lehetett velük beszélni szinte mindent, nem voltak hatalmas feszültségek...), így aztán feladtuk és félretettük az egészet. Aztán újabb néhány hónap múlva megértettem, mi is az egész napirend-használat értelme és a kisebbik gyerekkel azóta is minden nap kirakjuk és követjük. És hasznos. Tényleg, igazából. Megéri a sok befektetett energiát. Kellett hozzá egy jó szakember, aki türelmesen, ész-érvekkel, tudással megértette velem, miért és hogyan is kell csinálni. Azóta is vallom, hogy a napirend használat igényli a legtöbb tudást és odafigyelést a szülőtől, de megtanultam azt is, hogy saját erőből bizony nagyon nehéz elkezdeni. És ha nem működik, az nem azért van, mert nincs rá szüksége a gyerekünknek, hanem valószínűleg inkább azért, mert nem csináljuk jól.

Ahogy a blogon is látszik azóta rengeteg vizuális eszközt készítettem és használtunk, köztük folyamatábrák, szabálykártyák, pontgyűjtők, naptárak és hasonlók. De talán még soha nem meséltem arról, hogyan is alakul ezeknek a segédeszközöknek a sorsa hosszú távon. Most ezt szeretném pótolni röviden.

Nagyjából a követező forgatókönyvek vannak:

1. Megálmodom és elkészítem az eszközt, elkezdjük használni, működik és örülünk neki az idők végezetéig. (Ideálisnak tűnő helyzet, de közel sincs mindig így, sőt!)
2. Megálmodom, elkészítem, használjuk, de idővel már kevésbé érdekli/ motiválja/ segíti a fiúkat, így valamit variálok rajta, hogy továbbra is érdekes legyen. (Ilyen volt pl. a fogmosás folyamatábránk itt és itt, vagy a hetirendek naptárak formája, ami mindig változik.)
3. Van olyan eszköz is, ami hosszú használat (esetleg több variáció) után válik feleslegessé, mert a gyerek nő, okosodik és ügyesedik, és lesz, amit már e nélkül is meg tud csinálni. A kisebbik fiamnál most ilyen(nek tűnik, még próbáljuk :)) az öltözés folyamatábra, a naggyal a fürdés-sel jártunk így. Még ideálisabbnak tűnő helyzet, de nagyon óvatos vagyok vele, hiszen inkább legyen kint az a kép feleslegesen, mint hogy felesleges feszültségeket generáljak.
4. Vannak rövid időre készülő segédeszközök (pl. pontgyűjtők), amik mikor betöltötték szerepüket, szépen kikopnak (mondjuk mert jön a nyár, és akkor már nincs rájuk szükség, a következő őszre pedig talán beépül, amit tanítottunk).
5. Nem ritka történet az sem, hogy megálmodok és elkészítek valamit, és kapásból nem működik. Ahogy írtam, ez nyilván abból fakad, hogy nem  a megfelelő eszközt választottam, vagy nem a megfelelő megvalósítást. Legutóbb az iskolás bejegyzésnél említettem egy ilyet a hazamenős folyamatábránál. Ettől nem szoktam megijedni, javítani mindig lehet :) 
6. Van, amikor egyfajta viselkedésproblémát egyszerre több fronton "támadunk". Pl. van egy szociális történet, egy szabálykártya, vagy más jelzés, jutalmazás, alternatív viselkedés tanítása, amit helyette tehet stb. egyszerre. (Nálunk ilyen volt, mikor a gyerekem rágcsálta az iskolában a könyveit és a ceruzáit. Most nem találom a blogon, lehet, hogy nem is írtam róla???) Ilyenkor nem mindig derül ki, mi használ, de valahogy nem is fontos, a lényeg, hogy a probléma megoldódik.

Én tehát azt ajánlom, mindenképp érdemes szakember segítségét kérni legalább a nagyobb dolgokhoz (napirendhez, PECS-hez, pontgyűjtős jutalmazáshoz mindenképp), a kicsikkel (folyamatábrák, időzítők, szabálykártyák kisebb jutalmak, napló, én-könyv stb.) bátran próbálkozzon ki-ki maga, és ne féljen változtatni, ha nem működik a dolog.

Tárgyas-képes napirend részlet

Ne gondoljunk nagy dologra, de azért mutatom, mert ritkán van ilyesmi a blogon.

Tehát: Van egy kisgyerek, aki hozzám jár fejlesztésre. Érti a képeket is (pontosabban ismert dolgokat fotóról felismer), nemrég kezdett kommunikációs kártyákat használni, de mikor elkezdtem neki bevezetni a  vizuális napirend használatát a fejlesztések alkalmával, úgy éreztem, mégis ez a félig tárgyas verzió lesz a nyerő. Egyelőre tanuljuk.

Elmesélem, mit látunk a képen: 

• Felül természetesen a gyerek fényképe és neve szerepel, ebbe kicsit beleradíroztam a fotón :)
• Alatta egy fésű jelzi, hogy ez az első dolgunk: egészen pontosan ezzel a fésűvel fésülködünk meg a tükörnél, majd egy kis tálba tesszük (pont nem látszik a képen, a napirend alatt van).
• Utána gyöngyfűzés következik, a napirendről levett gyöngyöt a játék idejére a gyöngyös doboz oldalára rögzítjük tépőzárral, majd ezt is a kis tálba tesszük. (Itt sokféle más dolgot is játszhatunk, a fa kocka, Pötyi, Tüsi, buborékfújó stb. játékok, vagy rajzoláshoz a ceruza ugyanígy tárggyal jelezhető - bár van aminek ő már pont ismeri a képét.)
• A következő tevékenységet egy kép jelzi, egész pontosan a kommunikációs füzetének a fotója: itt szabad játék következik, azt választ, amit szeretne. Amikor vége, akkor a kép is a tálba kerül.
• A foglalkozás végén mindig elfújjuk a gyertyát ezt jelzi a gyufásdoboz. Szakmailag nem túl didaktikus, de ez már nem kerül a dobozba, mert a gyertyagyújtáshoz elveszem, majd a gyertyával együtt beteszem a szekrénybe. Korábban kialakult, stabilan működő rutin, hogy ez alatt ő kidobja a használt gyufát, majd máris húzza a cipőjét és indulunk vissza a csoportba - mivel ez mindig így van, ezért nem éreztem, hogy ezt külön jeleznem kéne.

Napirend: milyen kártyákra lesz szükség

Ha valaki napirend bevezetés előtt áll, az egyik legnagyobb feladat, hogy összegyűjtse, mihez is kéne kártyát készíteni. Persze akármennyire is rákészülünk, ez-az biztos kimarad :) Mi egy évig gyújtögettük mire teljes lett a készlet, és még nyilván jönnek újak folyamatosan. 

Összeszedem, nálunk mi minden van/volt használatban , hátha segít (meg ami még eszembe jutott). Azt is érdemes végiggondolni, miből hány kell (pl. hányszor eszünk, vagy játszunk egy nap), vagy hogy érdemes-e tartalékot is készíteni, mert a gyerek ide-oda bedugdossa, elvész, tönkremegy stb. (Nálunk a laminálás miatt egyébként elég strapabíróak.)

étkezések (lehet, hogy nem kell különöböző kártya mindegyikhez, nekünk van):

reggeli

tízórai

ebéd

uzsonna

vacsora

önellátás, higiénia:

öltözés, vetkőzés

hajmosás

hajvágás (ha otthon)

kézmosás

fogmosás

fürdés

bili, WC

körömvágás

alvás

otthoni programok (kinél mi ugye):

szabad játék

asztali játék

rajzolás

matricázás

kézműveskedés, barkácsolás

kötött játékok (pl. TSMT, logopédia, torna stb.), vagy mozgásos játék (hinta, labda, pörgés, szobabicikli, trambulin stb.)

TV nézés

olvasás

zenehallgatás

táncolás

diavetítőzés

számítógépezés

házi feladat írás

bepakolás a táskába

rendrakás

házimunka (vagy külön-külön, amiket ő csinál)

kisállat gondozás

sütés-főzés (ha szokott segíteni)

kert (esetleg külön-külön is amit lehet, pl: hinta, csúszda, homokozás, labdázás, tollaslabda, ping-pong, frizbi, kerékpár, roller, függőágy, szappanbuborék stb.)

kerti munka

medence

tűzrakás

vendégek (jönnek)

bébiszitter/nagyszülők jönnek

elmenős programok:

utazás járművekkel (nálunk elég központi kérdés, hogy mivel fogunk menni, így jelöljük azt is)

esetleg külön: villamos, busz, autó, metró stb. (l. fent)

kerékpározás

séta, kirándulás

kutyasétáltatás

játszótér

orvos

védőnő

patika

fodrász

bevásárlás

posta

színház

kiállítás, múzeum

hangverseny, koncert

mozi

játszóház

Csodák Palotája, Tropicarium, Állatkert stb.

könyvtár

temető

uszoda, strand

nyaralás (főleg, ha van fix hely), telek

testvérért óvodába/isklába, anyáért, apáért menés

vendégség

óvoda, iskola

fejlesztés, különóra

nagyszülők

"szezonális" történések:

születésnapi, névnapi köszöntés (torta, ajándék)

szánkózás

karácsonyfa díszítés

karácsonyozás

csillagszórózás

koccintás (nálunk szilveszterkor van ilyen :))

tüzijáték

csizmapucolás

húsvéti tojásfestés

locsolkodás

Korábban ezekben a bejegyzésekben írtam már a napirendről.
Akinek más is van, légyszi írja meg kommentben! Köszönöm!

Tárgyas napirend

A munkahelyemen kezdtem tárgyas napirendet használni egy kisfiúval az együtt töltött időnk egy részének struktúrálásához így: Mikor belép a szobába odamegyünk ehhez a napirendhez, levesszük a legfölső akármit, dolgozunk vele, eltesszük. Megint odamegyünk, levesszük a következőt, dolgozunk vele, eltesszük, majd ue. a harmadikkal. Az utolsó dolgonak mindig valami olyat igyekszem tenni, amit jutalomértékű, hogy legyen motiváció a másik kettő elvégzéséhez.

 

Ez még tavaly volt, azóta már annyit ügyesedett, hogy ez is kevés :)

 

A felső tagozat első tapasztalatai

A kép illusztráció, innen. 

Merthogy a nagyobbik fiam elkezdte. És bizony nehezebb. Tényleg.

Összeszedtem néhány dolgot, amiben más a felső tagozat és kicsit elgondolkodtam a segítségadás lehetséges módjain is:

• Rengeteg az új tanár. Ha jól számolom, a fiamat 10-nél több tanár tanítja, gondolom, máshol is hasonló a létszám. És akkor ebben a számban még nincs benne, ha esetleg új igazgató, iskolatitkár, konyásnéni, portás stb. kerül a asuliba. Egy gyengébb arcfelismerő képességgel rendelkező gyereknek bizony már itt meggyűlik a baja a felső tagozattal. (Nálunk két dolog miatt nem volt gond: egyrészt, mert a fiam jó az arcfelismerésben, másrészt, mert ez egy pici iskola, a legtöbb tanárt már ismerte helyettesítésekből, az udvarról, folyosóról, innen-onnan.) Ha valakinél arra számítunk, hogy ez gondot fog okozni, jobb inkább előre készülni. Hogy hogyan? Én biztos úgy csinálnám, hogy először is megkeresném az igazgatót év végén és kérnék egy név szerinti listát azokról, akiket már lehet tudni. Mivel sok suliban még augusztus végén is alakul a végleges lista, ezért folyamatosan frissíteni kell az információkat a nyáron, ehhez jó eséllyel lehet partnert találni a suliból. Az iskola folyosóján vannak kint tablók. Keresnék egy minél frissebbet és lefotóznám. Erről aztán lehet lesni, hogy melyik névhez, melyik arc tartozik, és ha a gyerek csak párat tud memorizálni a nyáron (barátunk még a FaceBook, sok tanár elérhető ott is), már annyival is előrébb vagyunk.
• Rengeteg az új tantárgy. Ebből is érdemes előre készülni, ezt tuti meg tudják mondani már a 4. osztály végén, és annyival is előrébb vagyunk.
• Rengeteg a lecke. Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk elképesztően sokszor adnak teljesen értelmetlen, gondolkodást nem igénylő, időrabló feladatokat is (másold le 3x a vastag betűs részeket - döbbenet, hogy ilyen még van!). Így aztán a fiam hiába az osztály legjobb tanulója, hiába fújja rég fejből a tananyagot, mégis rengeteg időt tölt a házi feladattal. Ilyenkor fel szoktam ajánlani, hogy ezt-azt megcsinálok helyette, de mivel az csalás... Szóval csalni nem lehet, így rengeteg időt tölt házi feladattal, ami persze mind a játék, mozgás kikapcsolódás (pl. olvasás!) rovására megy.
• Minden nap be kell pakolni. Nálunk alsóban tanártól függően hol az volt a rend, hogy mindent benthagynak, csak a házit hozzák haza, hol az, hogy mindig mindent hozni-vinni kell. Felsőben viszont már tényleg minden napra tantárgyak szerint kell bekészíteni a cuccokat. Ehhez jó előre kialakítani, átbeszélni (ha kell leírni) egy rutint: Ki csinálja? Kell hozzá segítség? És reggel, vagy este lenne jobb?
• Teremről teremre vándorolnak. Nálunk ez a legnehezebb ügy, hiszen ez azt jelenti, hogy minden szünetben minden cuccot vinni kell. És amikor már a második új pulóvert hagyta el egy héten belül, bizony írtunk a tolltartóba egy listát, hogy minek kell nála lennie, mielőtt elhagyja a termet.
• Maguknak kell alkalmazni a szabályokat. És ugye nem is annyira a szabályok betartása, mint inkább a rugalmasan kezelésük problémás - legalábbis nálunk. Tilos pl. az udvari szünetből tanár nélkül felmenni, de tesi előtt ezt az én gyerekemen kívül senki nem tartja be. Így aztán mindenki át is tud öltözni az óra elejéig. Kivéve az én gyerekemet.
• És betartani a napirendet. Felsőben már senki nem fog szólni, hova kell menni, mikor van különóra, mikor jön a szülő stb. Ha a gyereknek ez gondot okozhat, akkor bizony lehet, hogy pont most kell bevezetni a vizuális napirend használatát, akár egy okostelefonnal, tablettel (ami így a gyerek segédeszköze, olyan, mint másnak a szemüveg, tehát légyszi, ne vegyék el reggel!). Vagy egy otthon minden reggel gyorsan megírt cetlivel akár.
• És nem vigyáz rájuk senki. Vagyis sokat vannak tanári felügyelet nélkül. Szerencsére ebből nekünk még nem volt gondunk, de bizony ha a társak esetleg bánthatják a gyerekünket, akkor habozás nélkül engedélyt kell kérjünk ahhoz, hogy a gyerekünk egyedül öltözhessen a teremben, vagy kimehessen óráról mosdóba, vagy egyedül reggelizzen, ebédeljen stb. Meg kell keresni a módját, hogy ne legyen egyedül veszélyes helyzetben, vagy mindig legyen mellette olyan megbízható társ, segítő, aki vigyáz rá. (Hajrá kortárs segítés!)
• Szekrénykulcs. Na, ha valami, hát ez kiszúrás! A legtöbb szekrényen számzáras lakat van, de az én gyerekemnek (és 2 társának) persze épp kulcsos jutott. 3 gyerek, két kulcs, hm. Plusz egy dolog, amire figyelni kell, akinek meg pont nem jutott kulcs, még a kabátját sem tudja kivenni (vagyis nehezen, a szomszéd szekrényből), ha a másik kettő pl. valamiért épp elment haza ebéd után.
• A házi feladatot és egyéb infókat fel kell írni, át kell addni. Az én gyerekemnek (mármint ennek, a másiknak nem ;)) ez épp erőssége, de nincs ez mindenkivel így. Ha gondot okoz, hogy a házi feladatot felírja a gyerek, akkor adhatunk neki egy telefont, hogy fotózza le (akár magát a feladatot, akár a szomszéd füzetét, aki felírta, vagy a táblát), vagy (a tanár segítségével) megkérhetünk egy társat (vagy mindig másikat), hogy írja fel a mi gyerekünknek is. Fontos, hogy a tanár is tudjon róla, hogyha ez gond lehet, akár ő is készíthet a fontos feladatokról (mit kell hozni, hova megy az osztály, ilyesmi) listát a gyerekünknek, vagy akár az egész osztálynak egy FaceBook csoporton, levelezőlistán, vagy blogon keresztül.
• A szabályok és elvárások megértése árnyaltabb tudást kíván. Az én gyerekem pl. rendszerint megcsinál mindent, amit az egész osztály kap feladatul (felhozni a tízórait, összeszedni a telefonokat, kiosztani a nemtudommit). Érdekes, hogy nem a többiek nyomják rá ezt a feladatot, őket egyszerűen csak nem érdekli (még), hogy megtörténnek-e a dolgok, az én fiam meg látja, hogy senki nem csinálja, így aztán teszi ő. Amitől aztán még rövidebb neki a szünet, pedig az el- és előpakolás is nehezebben megy neki, mint a többieknek. Így aztán rendszerint egy nagy rohanás a szünete, elkésik az óráról stb. Egy szociális történet (mi az egyén dolga, mi a csoporté, mik a fontosabb szempontok, hogyan nem kerül a csoport igénye az egyén igénye elé...) itt is sokat tud segíteni. Jutalmazással, akár.

Mit kezdjünk az autista gyerekünkkel otthon a koronavírus idején? 3. rész

A kormány által elrendelt "digitális oktatás" még a legfelkészültebb pedagógusoknak is új és szokatlan, nem beszélve a szülőkről, akik nincsenek hozzászokva, hogy nekik kell egész nap lekötni, ráadásul estleg még tanítani is a gyerekeiket. Ezért a legfontosabb dolog, amit javasolni tudok:

1. Legyünk türelmesek! Legyünk türelmesek magunkkal és a gyerekünkkel is, egyik napról a másikra nem megy az átállás. És legyünk türelmesek a pedagógusokkal is, többségük erőn felül dolgozott az elmúlt hétvégén, hogy elkezdje megtanulni, kidolgozni, mit és hogyan lehet. Ráadásul egy részük (köztük én is) úgy teszi ezt, hogy közben a saját gyerekeik programját, tanulását is meg kell szervezne és a család etetéséről is gondoskodnia kell. Nekik is időre van szükségük és néhány nap, ill. hét az átállásra egyáltalán nem túlzás. Ha szerencsénk van, akkor ennek a nehéz helyzetnek egyik nagyszerű hozománya lehet, hogy a pedagógusok beletanulnak a digitális oktatásba, megismerkednek új anyagokkal, felületekkel és talán meg is tapasztalják, hogy bizony, sok mindent így is lehet, sőt!

Miközben a türelmünket építgetjük, autista gyereket nevelő szülőként a következőt tehetjük még tanulás ügyben:

2. Építsük ki azt a struktúrát, amibe a tanulás belefér majd. Korábban is írtam, milyen fontos a napirend és ennek láthatóvá tétele. Gondoljuk át, várhatóan mennyi az a tanulási idő, amire a gyerekünknek szüksége lesz a tanuláshoz, ill. amit elbír (és mi is) és készítsünk órarendet. Ha kezdetben ebben az órarendben még közös meseolvasás, zenehallgatás és táncolás van, az is csodás és nem kell aggódnunk a tananyagban/fejlesztésben való lemaradás miatt. Mi év közben is sokat tanulunk itthon (a fiam magántanuló), így egy kicsit felkészültebbek vagyunk, mégsem ment minden flottul az első napon, sőt! A második nap elején így nézi ki a heti órarend tervünk:

Ha néhány nap alatt már beletanultunk az új rendbe, akkor jöhet a tananyag: 1-2 óra tantárgyi tanulás a tankönyvekbő, vagy/tabletes feladatok. Az M5 csatorna oktatási csatornává alakult, felsősöknek, ill. középiskolásoknak talán ezt is érdemes nézni.
Rengeteg csoport alakult digitális tartalmak megosztására, szóval érdemes keresgélni, ha komolyan gondoljuk. Alsósoknak egyébként az Okosdoboz, a Learning Apps lehet jó, ha több gyerekünk van a Kahoot kvízeivel versenyezni is lehet. A Youtube-on rengeteg tananyaghoz kapcsolódó videó van, érdemes keresgélni, de a Googlebe beírva a tananyag címét, vagy kulcsszavait, jó eséllyel találunk kvízeket és egyéb tartalmakat is. Megjelent egyébként egy módszertani ajánlás is, itt sok hasznos tanácsot, linket találhatunk. Hajrá!

És még egy tanács:

3. Gondolkodjunk el, mi az a viselkedésprobléma, ami leginkább nehézséget okoz most az életünkben, ill. mi az, amiben szeretnénk a gyerekünkkel előre lépni. Ha van bármi ötletünk, érdemes keresni vele a gyerek fejlesztőjét (esetleg óvó-, vagy tanító nénijét). Ne féljünk segítséget kérni, ill. bízzunk abban, hogy a bedobott ötletek, kérések talán neki is segítségül szolgálnak abban, hogyan szervezze meg a "digitális oktatást".

Nyár, nyaralás, struktúra

Korábban írtam már erről, de sajnos a régi bejegyzések nem mind elérhetőek, vagy épp a képek nem látszanak. Szóval most újra!

Itt a nyár. És a legtöbb autista gyereknek, akik év közben hétfőtől péntekig meglehetősen kiszámítható módon óvodában, iskolában vannak, ráadásul ott állandó napirend szerint telnek a napok, ez bizony elég nehéz időszak. Saját tapasztalatom szerint főleg az átállás, vagyis a szünet eleje. Ilyenkor hol ez vigyáz a gyerekre, hol az, hol megyünk valahova, hol nem, hol korábban kelünk, hol később... Teljes kiszámíthatatlanság.

Érdemes hát jó előre készülni és felkészíteni a gyereket is (ha lehet), ne érje váratlanul a dolog.

Azoknak akik életkorukból, vagy sérültségükből fakadóan még nem értik a képeket, érdemes a különböző helyszenekhez (pl. óvoda, otthon, nagyszülők stb.) egy-egy tárgyat társítani. Reggel felkeléskor ezzel a tárggyal lehet jelezni, mi is várható aznapra. Ha a gyerek már ügyesebb és érti, akkor ezeknek a tárgyaknak a másolatát (vagy kicsinyített mását) akár egy hétre előre is ki lehet rakni.

Ugyanez a hetirend képekkel is működhet és év közben is jó szolgálatot tesz: mutatja, mikor kell bölcsődébe/óvodába/iskolába menni és mikor nem, ill. azt is, melyik nap milyen különóra, vagy más program várható. A hetirend az egyik kedvenc eszközöm, szülőként is könnyen, viszonylag kevés energiabefektetéssel működtethető és sokszor csodákat tesz. Számos viselkedésproblémára megoldás lehet, pl. amikor vasárnap reggel a gyerek áll az ajtóban és ordítva követeli, hogy menjünk az X nénihez a bölcsődébe, vagy amikor napi 100x megkérdezi, mikor lesz már az ilyen-olyan különóra az iskolában.

Hasonlóan jó szolgálatot tesz nagyobbaknál egy naptár, vagy határidőnapló, de akár a google naptára is, ha azt bármikor meg tudja nézni.

A mi első nyári programokat tartalmazó naptárunk így nézett ki:

Mi idén arra a négy hétre, amit hét közben a nagyszülőknél töltenek a gyerekek külön kis lapot készítetünk, amit ki-ki kiszínezett magának: ebbe beleírtuk, hogy melyik héten melyik nap és kivel jönnek, ill. mennek a fiúk. (Persze mindenkinek azt érdemes beleírnia, ami az ő gyerekének a fontos.)

Mikor nyaralni megyünk, többnyire alaposan felkészülünk a tervezett programokból. Korábban mindenhez készítettünk képet is, hiszen kellett a mobil napirendbe, amit mindig magunkkal vittünk.

Mióta mindkét gyerek megbízhatóan tud olvasni, már arany életünk van. Itthon közösen nézegetünk képeket a neten, tervezgetünk. Többnyire fellistázzuk egy papírra, mi mindent szeretnénk majd csinálni/megnézni, aztán már ott a helyszínen döntünk arról, mi melyik napon legyen és szépen pipálgatunk a listán. A napirendet meg ceruzával írjuk papírra.

Így nézett ki a tavalyi nyaralásnál a hűtőnk fala: Felül a buszmenetrend, bal alul a napok (délelőtt és délután rovattal), ahova menet közben írogattuk be a dolgokat, jobb oldalon a képes az összes előre felkutatott programlehetőség a választáshoz, alul egy nem témába vágó ivós táblázat, erről írtam már korábban itt - már nem használjuk, beépült.

Ez egy régebbi nyaralós kép, ahol annyi példányban kinyomtattuk a szállás képét, ahány napra mentünk majd a megérkezéskor (gyurmaragasztóval) kiraktuk a szekrényre. Esténként egyet mindig levettünk, így mindenkinek egyértelmű volt, mennyi időt töltünk még ott. Az alatta lévő lapon egy a fentihez hasonló, csak más stílusú és kevesebb elemből  álló "programválasztó" látható.

Idén a nyár itthon töltött napjaihoz (lesz bőven és mi nagyon szeretjük) készítettünk egy "Nyári terveink" lapot: Egy sima fehér papírt felragasztottuk a szekrény oldalára, erre írogatjuk, amikor eszünkbe jut valami a "hű, még ezt is kéne csinálni a szünetben" témában. Szépen gyűlnek, de már pipánk is van ;)

A nyaralásaink végén most már két éves kedves hagyományunk, hogy értékeljük az egyes programokat: felírjuk papírokra, mi mindent csináltunk az elmúlt napokban és mindenki szavazhat. Kiosztunk fejenként x darab pénzérmét, vagy bármi mást és azt ki-ki oda teszi, ahova szeretné. Így alakul egyéni és közös rangsor is. A fiúk nagyon szeretik és nekünk is jó visszajelzés.

Mikor hazaértünk a nyaralásról a magunkkal hozott kis ereklyéket, jegyeket, prospektusokat felhasználva készítünk az én könyvekbe egy-két oldalnyi emlékeztetőt. Ez segítség a későbbi felidézéshez. (Most már függetlenül attól, hogy naplót épp használunk-e.)

Jó nyaralást, kreatív készülődést mindenkinek!

Haj- és körömvágás

(kép innen)

"Paul, aki 8 éves, nem szeretett fodrászhoz járni. Viselkedése szülei számára annyira felzaklató volt, hogy végül oda jutottak, hogy álmában vágták a haját. Paul tanára és a szülei a hajvágáshoz kapcsolódóan egy olyan rutint terveztek, amely a következő lépésekből állt: 1., Házilag készítettek egy mesekönyvet, amely a fodrászhoz járásról szólt; 2., Paul szombati napirendjébe beletettek egy fényképet a fodrászüzletről, hogy Paul és az édesapja minden szombaton elmehessenek a fodrászhoz köszönni; 3., Gyakran lejátszottak Paulnak egy fodrászhoz járásról szóló kereskedelmi videókazettát; 4., Paul sok vágást igénylő kézműves tevékenységet végzett, amelyek során vágni kellett, és 5., Paulnak a fodrásznál tett látogatásait fokozatosan bővítették azzal, hogy üljön be a székbe, hallgassa a kedvenc zenéjét, valamint használjon egy olyan táblázatot, amely megmutatja neki, mennyi ideig kell ülnie. Ezeknek a mini-rutinoknak az egyenként történő bevezetésével Paul lassan kezdte eltűrni a hajvágásokat."

(Kathleen Ann Quill: Tedd - Nézd - Hallgasd - Mondd c. könyvéből)

Annak, hogy az autista gyerekek közül sokan nem szeretik a haj- és körömvágást, számtalan oka lehet. Vannak köztük, akiket zavar, hogy a levágott haj a testükre hullik, vagy egyáltalán, hogy elválik a fejüktől. Lehet túl hangos, vagy fájdalmas a hajnyaró gép, ijesztő az olló érintése és csattogása, de akár csak a dolog (a helyzet, a történések, a "meddig fog tartani?") kiszámíthatatlansága, szokatlansága is lehet az, ami miatt olyan nagyon nehéz elviselni a haj, vagy a körömvágást. 

Az első dolog, amit erről gondolok az az, hogy ha egy gyerek azt mondja (vagy látjuk rajta), hogy ez neki ennyire nagyon (akár elviselhetetlenül) rossz, akkor azt higgyük el. Nem vagyunk az ő bőrében, nem tudhatjuk. Neki meg nincs oka mást mondani, mint ami a valóság. Én személy szerint sosem mondtam a gyerekeimnek, hogy "Jaj, ne csináld már, nem is olyan rossz ez!", vagy hogy "Ne hisztizz már, ez nem is fáj!".

A második dolog, amit gondolok, hogy ha hajvágásra kerül a sor (nálunk inkább csak ez zűrös), akkor megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy megpróbálom a leginkább elfogadható körülményeket megteremteni nekik. Ilyesmikre gondolok:

• Hagyok időt a rákészülésre és azt is érthetővé teszem, hogy ennek egyszer vége lesz és utána valami más következik (napirend).
• Valamilyen módon jelzem (óra, számolás, éneklés), meddig fog tartani ez az egész. Nálunk a fiúk kiskorában az ujjmondókák remekül beváltak a körömvágáshoz (Kicsi kövér hüvelykapó...). Hajvágásnál meg máig gyakran van visszaszámlálás a vége előtt mondjuk fél perccel.))
• Együtt megkeressük azt a testhelyzetet, ami a leginkább elfogadható. Nálunk pl. áttörés volt, mikor rájöttünk, hogy állva is lehet hajat vágni,és akkor a levágott hajakból kevesebb hullik a testükre. De miért ne lehetne akár fekve is?
• Ha segítség, hogy a gyerek ruhában marad, vagy ha letakarjuk egy lepellel, esetleg ha hátrahajtja a fejét, ekkor tegyünk így.
• Megpróbálok olyan tevékenységet kínálni hozzá, ami elterelheti a gyerek figyelmét. Nálunk nem vált be, de sokan szeretnek közben TV-t nézni, vagy tabletezni, miért ne tehetnék? Másoknak épp az segít, ha nézhetik magukat a tükörben. Nálunk egy időben a gumicukor vált be: én vágtam a gyerek haját, a férjem meg adogatta a gumicukrot. Ha a gyereknek gondolkodnia is kell (pl. megmondani, milyen színűt kér), akkor kevésbé tud a hajvágásra figyelni.
• Ahogy a fenti idézetben is olvasható, érdemes lehet előre videón, avyg képen megnézni a hajvágást, ellátogatni a fodrászüzletbe, kipróbálni a széket stb.

És végül a jutalom: Senki nem szeret olyasmin átesni, ami piszok nehéz neki. Ha mégis megteszi (csak azért mert mi úgy ítéljük, hogy a haja már túl hosszú és nem szép), akkor azért bizony jár a jutalom! Ez lehet valai nassolnivaló, matrica, kedves tevékenység (pl. ágyban gyömöszölés), de akár valami a hajvágáshoz kapcsolódó dolog is. Valaki mesélte egyszer, hogy az ő gyerekét úgy lehetett rávenni a hajvágásra, hogy megígérték neki, hogy felveszik közben videóra és visszanézheti.

Itt is, mint mindig, legyünk kreatívak! :)

Akinek van még jó ötlete, megköszönöm, ha ideírja kommentben!

Viselkedés problémák és megoldási stratégiák

Két autista gyerek ellenére elmondhatom, nem vagyunk vastagon megszórva viselkedés problémákkal. Kisebbek persze vannak (és főleg voltak) és ezek a kicsik is képesek rendesen megkeseríteni egy család életét. ;) Az elmúlt években sokat tanultam arról, mit lehet tenni, amikor egy ilyen dolog előkerül, vagy épp elviselhetetlen méreteket ölt. (Igen, vagyunk olyan szerencsések, hogy nem egyedül kell szembenéznünk a nehézségeinkkel, hanem van szakember segítségünk, nem is akármilyen! Mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, keressen valakit, aki autizmusban képzett és kívülről látja a helyzetet.)

Hogy milyen viselkedésproblémákról beszélek? Csak azok kedvéért, akik nem találkoznak autizmussal élő gyerekekkel: A legdurvább mindig az, ha valaki önmagát, vagy mást bánt (üt, harap stb.), ha veszélyes, vagy egészségtelen dolgokat csinál (párkányon mászkál, vagy mindent megeszik beleértve akár a székletet, vagy a mosóport), de vannak simán csak idegesítő, társadalmilag nem elfogadott rossz szokások (csúnya beszédtől a folyton meztelenre vetkőzésen át az utcán sikításig). Az könnyen belátható, hogy gyerekeink ezeket nem direkt és főleg nem a mi bosszantásukra csinálják, még ha sokszor úgy is tűnik. Általában kommunikációs-szociális nehézség áll a háttérben: nem tudják másképp jelezni, mit szeretnének, vagy mit nem, vagy biztonságot nyújt nekik a helytelen viselkedésre adott reakciónk ("Azt legalább tutira tudom, hogy anya kiabálni fog, ha ezt most kiöntöm."), esetleg szenzoros probléma áll a háttérben (jó érzés köpködni, vagy fogkrémet a falon szétkenni) és annak nem értése, hogy ez miért rossz, vagy másban milyen érzéseket kelt. Röviden :) A dolog persze egész bonyolult és mindig egyéni elbírálást igényel.

Azért megpróbálok most pontokba szedni néhány tanácsot, ami nekünk segít ilyenkor (többnyire):

1. Fontos, hogy én magam tudjam, megfigyeljem, hogy pontosan mi zavar, miért zavar és mit is szeretnék helyette. Tapasztalatból mondom, hogy érdemes naplózni, hogy mi történik (egyszerre mindig csak egy problémás viselkedéssel törődni), mikor, miért és mi következik utána. (Arról, hogy ezt hogyan kell profin csinálni, Janoch Mónika: Problémás viselkedések megelőzése, kezelése c. könyvében lehet olvasni. Nem könnyű, sok odafigyelést igényel, de néha megéri. A könyvből egyébként tisztába kerülhetünk a problémás viselkedések kezelésének minden más elméleti szabályával is.) Én azt tapasztaltam, hogy már az, hogy elkezdem leríni, mi történik és milyen körülmények váltják ki, sokat segít abban, hogy megértsem és rájöjjek a megoldásra. (Példa: ha a gyerekem rosszul alszik, az vajon azt jeleni-e, hogy az elalvás nem megy?  Ha igen, akkor mennyi idő, hányszor egy héten, és mit csinál helyette? Vagy éjjel alszik rosszul? Felébred, vagy csak forgolódik? Ha felébred, hányszor? Az éjszaka melyik részében? A hét melyik napjain? Összefügg-e azzal, mi volt nap közben? stb.) A végső cél persze az, hogy a megfigyeléseinkből a viselkedés okaira rájöjjünk, mert e nélkül...
2. Világos és érthető (láthatóvá tett) szabályok és elvárások, autizmus-specifikus környezet: napirend, folyamatábrák, viselkedéses szabályok, szociális történetek. (Aki olvassa a blogot, annak ez nyilván már a könyökén jön ki.) Kevesebb stressz biztos, hogy csökkenti a viselkedésproblémákat, ez is könnyen belátható, mi is így működünk.
3. Ha lehet, célszerű a helytelen viselkedést megelőzni, időben "elcsípni", a gyereket más tevékenység felé terelni. Vagy úgy módosítani a környezetet, hogy ne legyen alkalma rá (elrakni azt a bizonyos tárgyat, bezárni a szekrényt, nem engedni x kisgyerek közelbe stb.).
4. A helytelen viselkedés figyelmen kívül hagyása, ha ez lehetséges. Önsértő, vagy veszélyes viselkedéseknél nem lehet megtenni, de nekünk csúnya beszédnél pl. egész jól működött, hogy rá sem hederítettünk. Mondjuk hosszú idő volt és eleinte azzal is számolni kell, hogy a helytelen viselkedés erősödhet, hiszen a gyerek mindent megtesz, hogy a megszokott reakciót kiváltsa. (Ahol figyelmen kívül hagyni nem lehet a viselkedést, ott is célszerű minél kevesebb "felhajtással" reagálni.)
5. A helytelen viselkedés helyett lehet hasonló, de kevésbé zavaró alternatívát kínálni, vagy azt elfogadható mederbe terelni (nem lehet pl. a lakás közepén az ásványvizet a szőnyegre önteni, de lehet egy a kádba tett törölközőt locsolni vízzel). A pozitív viselkedést érdemes jutalmazni.

+1 Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy kérjünk segítséget! (Remélhetőleg van kitől.) Egyrészt szakmai segítséget a viselkedés problémákkal kapcsolatos megfelelő stratégia megtalálásához, másrészt olyan segítséget, ami kicsit tehermentesít minket, vagy a családot. (Nagyszülők, más segítők.) Csak az tud adni, aki maga is kap valahol, valakitől!

Eric Scopler szerkeszetette azt a könyvet, melynek Életmentő kézikönyv szülőknek krízishelyzetek megoldásához autizmusban és hasonló állapotokban a címe. Ebben sok-sok konkrét eset van, amikre a szülők így-úgy megoldást találtak, egy-egy szakember pedig a dolog elméleti hátterét is "hozzáteszi" az esethez. Remélem, jól emlékszem, elég rég olvastam! ;)

A hetirendről

Többször írtam már, hogy szerintem a napirend általában túl nagy falat elsőre a családoknak, ezért én leggyakrabban a hetirendet szoktam ajánlgatni, mert:

• Láthatóvá teszi a hétköznapok (bölcsi, ovi, iskola) és a hétvége (otthon levés) rendjét, ezzel csökkenti a gyerekben lévő feszültséget. („Ma megyünk?”)
• Segít tájékozódni az egyes napok rendjében. („Ma lesz úszás? Ovi előtt, vagy után?”)
• Csökkenti a várakozás okozta stresszt („Mikor lesz már a születésnapom?”)
• Azt is tudjuk vele jelezni, ha valami kivételesen elmarad, ezzel is jó adag feszültséget véve le a gyerek válláról. („Nem ilyenkor szoktunk menni tornázni? Mi történt?”)
• Jelölhető rajta egy csomó olyan fontos dolog, ami a gyereknek érdekes (pl. milyen járművel utazunk majd, mikor jön a nagymama stb.)
• Formában és részletezettségben is nagyon egyénre szabott lehet (mint minden más eszköz) a nagyon egyszerű, ovi-ovi-ovi-ovi-ovi-otthon-otthon típusú hetirendtől a több tevékenységet, személyeket, más fontos információkat is jelölő eszközig, akár határidőnaplóig.
• És nem utolsó sorban: Elkészíteni és működtetni is viszonylag egyszerű, tehát meglehetősen szülőbarát.

A hetirend akkor is nagyon hasznos és fontos, ha a gyerek egyébként jól beszél, és érti, amit megbeszélünk vele - nem véletlenül használunk mi felnőttek is naptárat és hasonlókat. Fejben tartani egy csomó információt nekünk is megterhelő, egy autista gyereknek, aki nehezebben tájékozódik térben és időben is (és amúgy is van bőven megküzdeni valója a világban) főleg. 

Ahogy írtam, a hetirend rendkívül sokféle lehet. 

Az egyik legegyszerűbb, ha egy lapra felrajzoljuk a napokat jelölő oszlopokat, és ezekbe ragasztjuk, vagy rajzoljuk az adott nap fontos eseményét jelző képet (vagy írjuk a szöveget). Ilyet találunk pl. itt:

De a mi régi (a fiaim óvodás korából való) hetirendjeink is hasonlóak voltak (ez a kép már szerepelt itt):

Egy sima karton is remek alap, mint pl. itt:

 

Profibbak ilyen szépre is megcsinálhatják, jelölve napszakokat is (délelőtt, délután stb.) mint itt, különösen jó ötlet annak jelölése, hogy hol tartunk (mi egy műanyag koronggal szoktuk):

Kreatívaknak határ a csillagos ég: tépőzárral, mágneses felülettel igazán igényes és tartós hetirendet készíthetünk. Ez készen kapható ugyan, de hasonlót is készíthetünk, mint itt: 

Ha egy ici-pici barkácsolás is rémisztően hangzik, készen kapható legolcsóbb asztali naptárat is használhatunk, amibe vasárnap este akár közösen belerajzoljuk/ írhatjuk a következő heti programokat, vagy gyurmaragasztóval beleragaszthatjuk a már elkészített laminált képeket (esetleg a kettő kombinációja):

Nekünk pl.egy időben volt ilyen:

Nagyobb gyerekeknek, akiknek már nem okoz gondot a bonyolultabb ábrákon való tájékozódás, illetve akik a hétköznapok-hétvégék váltakozását már értik, elég lehet, ha egy havi (idén véletlenül épp két heti :)) bontású naptárat használunk. Ide már csak az extra és előre tervezhető programok kerülnek bele (napirendet és nagyon részletes iskolai óraredet is használunk mellette):

Ez pedig egy régebbi (pocsék kép, tudom), egy nyárra készült több hónapra szóló tervező:

És hogy hogyan használjuk? A napirendhez hasonlóan a hetirendet is mindig a felnőtt kezeli, vagyis ő rakja ki, mi várható. Nem alku tárgya, és nem a gyerek választásának, kommunikációjának eszköze, arra való, hogy elmondjuk a segítségével, mi fog történni a héten. (Persze ha már jól begyakoroltuk a hetirend használatát, lehet együtt gondolkodni, programot választani stb.)

Fontos, hogy valamilyen módon jelöljük is, hogy hol tartunk. Ez lehet egy csipesz, korong, keret (l. fent), de az elmúlt napok képeinek levétele, áthúzása, kipipálása is. Fontos, hogy ezt viszont a gyerek csinálja!

Ha a gyerek már érti, akkor az elmaradó programokat nem kell levenni, hanem áthúzással, vagy rátett piros kereszttel jelölhető, hogy terveztük ugyan, de ezen a héten nem lesz (pl. különóra).

Kedves anyukák, apukák, hetirendre fel, megéri! :)