Így nyertünk egy évet az iskolában

Már év eleje óta meg akarom írni (meg sok mást is), de hát az a fránya idő...

Szóval a fiam, aki tavaly negyedikes volt, most nem ötödikes, bár nem is bukott meg. Hát ez meg hogyan lehetséges? Elmesélem.

Régóta utált iskolába járni és egyes tárgyak nehezek is voltak neki. Meg a tanuláson kívüli mindenfélék is. Így tudtuk, hogy valamit tennünk kell, ebben az iskolában (de máshol sem) nem fogja bírni az ötödik osztályt. Az iskola abban partner volt, hogy megbuktatják, ha akarjuk (amúgy 4-es, 5-ös jegyei voltak), de ezt mi nem szerettük volna, mert a fiunknak nehezen tudtuk volna megmagyarázni, hogy nem azért kapott 1-est, mert buta, hanem mert ez szolgálja az érdekeit.

Szóval keresgéltünk, gondolkoztunk és én megkérdeztem az AOSZ jogászát dr. Kálozi Mirjamot (ez itt a reklám helye), hogy mit tudnék tenni. És neki volt ötlete! A Nemzeti Köznevelési Törvényben szerepel egy furcsa paragrafus, mely így szól:

"56.§ (3) Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa..."

És erről a törvény nem is ír többet, sem azt, hogy ki élhet ezzel a jogával, sem azt, hogy ki engedélyezheti.

Egy másik paragrafus szerint viszont:

"69. § (1) A köznevelési intézmény vezetője
...
c) dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe..."

Úgy gondoltuk tehát, hogy az igazgató a szülő kérésére dönthet úgy, hogy a gyerek tanulmányi jogviszonyát egy évre megszakítsa (vagyis ne kelljen iskolába járnia). Egyébként ilyen akkor szokott előfordulni a gyakorlatban, ha a család valamiért egy időre külföldre utazik, ez a gyakorlat sokszor utamba is gördült, mint akadály. Merthogy persze nem volt sima az út:

1. Előszőr írásban megkértem az igazgatót a fenti jogszabályokra és egy csomó gyerekem körüli indokra hivatkozva, hogy engedélyezze a szüneteltetést. Ő nem mert egyedül dönteni, ezért...
2. állásfoglalást kért az EMMI-től, akik azt mondták, SNI gyerek esetében ebben az ügyben a Szakértői Bizottság dönt. Furcsán sántított a dolog, de természetesen...
3. megírtam a levelet a Szakértői Bizottságnak is hivatkozva a jogszabályokra, a saját indokaimra, az igazgatóra és az EMMI állásfoglalására. Ők nem írtak hivatalos választ (amit persze kötelező lenne nekik, de ezt hagyjuk), de felhívtak és elmondták, hogy az ő jogkörükbe ez a döntés nem tartozik bele. Egyébként később személyesen is beszéltem velük és az illető hölgy váltig ragaszkodott hozzá, hogy ilyet csak akkor lehet engedélyezni, ha valaki külföldre megy és nem értette, hogy én nem akarok hazudni és nem megyünk külföldre, de hiába kértem, hogy nyissuk ki együtt a jogszabályt és nézzük meg, hogy ez a külföld dolog benne van-e, erre nem volt hajlandó. Szóval folytatódott a kálvária. Persze közben mindig visszajeleztem az igazgatónak, aki egyébként emberileg nagyon megértette az érveimet és támogatta (volna) az ötletet.
4. A Szakértői Bizottság tanácsára időpontot kértem a Járási Hivatalba, ahol egy kedves és megértő hölggyel találkoztam, aki szintén arra hivatkozott, hogy csak külföldi tartózkodás esetén lehet ilyet igényelni, de kicsit nagyobb szerencsém volt vele, mert ő hajlandó volt velem megnézni a jogszabályt és belátta, hogy ez bizony csak a napi gyakorlat, de nem a törvény. Így miután meghallgatott, már egyetértően bólogatott, hogy ez milyen jó ötlet. Végül aztán azt mondta, ebben az ügyben szerinte mindenképp az igazgatónak kell döntenie. A kör bezárult.
5. Másnap írtam egy újabb hivatalos levelet az igazgatónak (ezeket a leveleket egyébként e-amilben és postán, ajánlva is mindig elküldtem) azzal, hogy mit mondott a Szakértői és a Kormányhivatal embere. Ő türelmet kért. Az első kérelem, amit írtam februári volt, ilyenkor már év végén jártunk.
6. Nyáron többször hívtam telefonon az igazatót (volt B terv meg C terv meg mindnféle, de azért mégicsak nyár vége volt lassan), de ő mindig azt mondta, hogy továbbította a kérésemet a tankerület vezetéséhez, ők majd rábólintanak és akkor minden rendben lesz.
7. Végül ő maga is megunta a várakozást és végül szeptember első hetében(!) (ekkor már ugye kellett volna vinnem a gyerekem iskolába, de én nem vittem) kézhez kaptam az engedélyt a szüneteltetésre. Az igazgatótól.

Mindezt azért osztom meg itt, mert meggyőződésem, hogy sok autista gyereknek (és egyébként más fogyatékkal élőknek is) az idő a legfőbb ellensége és nagy segítség lehet, ha valamire ily módon is kicsit több időt kapnak.

És hogy mi történik a gyerekemmel? Az aggódók kedvéért elmesélem ezt is, mert persze nem itthon parkoltatom a TV előtt :) Kispesten indult egy nagyon klassz tanulócsoport autista gyerekeknek, ahol most én is dolgozom és ahova a fiam is jár. Tehát szó nincs arról, hogy ő ez alatt az év alatt ne tanulna semmit, sőt! Tanul is, fejlesztést is kap és közben mindannyian igyekszünk begyógyítani az előző iskola okozta sebeket.

Akadálymentes London

Idén Londonban jártunk és találkoztam néhány szimpatikus ötlettel akadálymentesítés témában. Gondoltam megosztom itt, de nem azért, mert a szomszéd fűje mindig zöldebb, hanem mert klassz, hogy már van ilyen és London nincs is olyan messze! Reméljük, itthon is egyre többfelé találkozunk majd hasonlóval és lesz alkalmunk hozzászokni.

Ott kezdődik a dolog, hogy a legtöbb járdaszegély a kereszteződésekben rámpaszerűen le van süllyesztve a kerekesszékkel, vagy babakocsival közlekedőknek. Olykor hangot adó lámpák, gyakrabban taktilis és vizuális jelek segítik a gyengénlátókat. Utóbbi különben épületekben, aluljárókban is gyakori, igaz, itt is láttunk azért a vezetősávra pakolt betontömböt. Kár!

A metróban a peron széle szintén nagyon rendesen meg van jelölve, az állomások jó része pedig kerekesszékes szempontból is akadálymentesített (az újonnan épült vonalaknak természetesen minden állomása). Külön jelölik a metrótérképen (kék és fehér kerekeszékes jel), hogy hol lehet kerekesszékkel (=step free) feljutni a felszínre, ill. hol olyan a peron, hogy a kerekesszékkel közlekedő ember a metróból is ki tud szállni egyedül.

Személyes kedvencem, hogy egyes metrómegállókban az is ki van írva, hogy egyik, vagy másik irányba mi a legközelebbi akadálymentes kijárat. Amikor valamiért lezárás van, akkor a metrón be is mondják, hogy ha a lezárt állomás akadálymentes, akkor hol van a legközelebbi, amit használni lehet.

A metrókban mindenhol van segítségkérő pont. Több hleyen biztatnak is, hogy ha tüzet látunk, vagy gyanúsan viselkedő embert, mit tegyünk. De a lényeg a lényeg, hogy minden ilyen segélyhívóban van beépített indukciós hurok, így a hallókészüléket viselők is tudnak segítséget kérni, ha úgy adódik.

A városban több olyan felirattal találkoztunk, ahol a mozgássérülteket segítik a tájékozódásban, de a hírességeknél Braille írással is feliratozott térképet, ill. tapintható makettet is láttunk.

A metrókon az ajtóhoz közeli 2-2- ülés szinte mindenhol meg van jelölve, mint elsőbbségi ülés, és úgy tűnt, ezt azért elég komolyan is veszik. De e nélkül is sokszor láttunk olyat, hogy valaki átadta a helyét pusztán azért, mert a másik kicsit idősebb volt, vagy gyerek stb.

Sokat gondolkoztam azon, ebben mennyi szerepe lehet annak, hogy úton útfélen találkozni hasonló hirdetésekkel. Lehet, hogy ez tényleg működik és nálunk is kéne?

Hogy mennyire beépült a köztudatba, hogy mozgássérültek is élnek a világban, azt szerintem nagyon jól mutatja, hogy a Természettudományi Múzeum egyik kiállításán, ahol a földrengésekről és a vulkánokról volt szó, arról külön volt ábra, hogy mit tegyél földrengés esetén, ha kerekesszékben ülsz. Semmi felhajtás, egy infó a sok közül (mit tegyél, ha épp alszol, ha épp járművön vagy, ha épp vezetsz stb.).

Persze nem csak a mozgássérülteket segítik mindenfelé, pl. a múzeumokban. Volt pl. ilyen a Királyi Légierő Múzeumában:

A feliratok:

• Nagyméretű nyomtatott tájékoztatók elérhetőek a kiállításokról. (Milyen jól jön ez az idősebbeknek is!)
• Minden film feliratozott.
• Minden idegenvezetéshez használt fülhallgatóban található integrált  indukciós hurok.
• Minden hanaganyagnak van írott formája. (Bár ebben nem vagyok biztos, hogy ezt jelenti :))

A British Museum-ban egész kis füzetet állítottak össze. Na jó, ez még készülhetett volna könnyen érthető kommunikációval, hogy tényleg mindenkinek érthető legyen! De ne legyünk telhetetlenek!

Ugyanitt egyébként gyerek- és családbarát programok is elérhetőek teljesen ingyen és szintén szimpatikus kis figyelmesség, hogy az információs pultnál odakészítettek egy kis dobogót a gyerekeknek.

Sosem láttam még hasonlót, ezért nagyon meglepett és persze nagyon megtetszett, hogy az Emirates által működtetett Temze felett közlekedő zárt libegő-szerű kocsik közül volt amelyikre ki volt írva (nem pont erre, ami a képen van), hogy csendes kocsi. Itt gondolom, nem szól a hangszóróból az idegenvezető szöveg, de megkockázatom, hogy beszélgetni sem való, ha épp ide szállok be. (Különben nekünk most a legnagyobb túristaszezonban sem volt akkora tömeg, hogy ismeretleneket tegyenek egybe, így mi ketten ültünk a 10 fős kabinban). A szenzoros érzékenységen túl is ezer és egy oka lehet, hogy valaki csendre vágyik, miközben lebeg, klassz, hogy már ezt is tiszteletben tartját itt-ott.

Szintén a szenzorosan érzékenyeknek, vagy az ijedősebb gyerekeknek lehet segítség, hogy a Természettudományi Múzeumban figyelmeztetnek, mikor jön a hangos "nagy attrakció" és lehetőséget adnak arra is, hogy kikerüld, ha nem szeretnéd. Hasonlót láttunk egyébként a Sealife nevű tengeri élőlényeket bemutató helyen is, itt a dörgés-villámlást lehetett kikerülni, igaz előtte meg automatikusan csinálnak mindenkiről egy vakus fényképet, amit a kijáratnál majd megpróbálnak nekünk eladni. Persze ezt is ki lehet hagyni, csak ehhez egyrészt résen kell lenni, másrészt rendelkezni kell azzal a képességgel, hogy szóljunk, hogy mi ezt nem szeretnénk.

Az egyik pályaudvaron találkoztunk ezzel a táblával: Gondolom, előzetesen lehet egyeztetni a személyzettel, hogy az utazáskor majd ilyen-olyan plusz segítségre van szükségünk (kíváncsi vagyok, milyen segítségeket lehet kérni) és akkor a segítőnkkel ennél a pontnál találhatunk egymásra az utazás előtt. (Bár a táblán azt írják, ha előre egyzetettem, mehetek rögtön a peronra is és ott fog várni a segítőm, de akkor vajon mire szolgál ez a tábla?)

Kis plusz mosolyognivaló, hogy a bal oldali közlekedésben elveszett túristákat is igyekeznek segíteni, sok helyen ki van írva, merre kell nézni a járdáról való lelépéskor. (Még így is nehéz ;))

Társasjáték jutalmazással

Múlt héten elbúcsúztam (remélem, nem végleg) a korai fejlesztéstől, szeptembertől iskolásokkal dolgozom majd, de most még szeretném az egyik utolsó sikerélményemet megmutatni.

Járt hozzám egy szuper okos és nagyon helyes autista kisfiú, akinek nagyon nehéz, hogy bármiféle irányítást elfogadjon. Sokat fejlődött e téren, látszott rajta, hogy nagyon dolgozik az ügyön, de eddig bármilyen egyszerű társasjáték félével próbálkoztam (pl. ilyesmivel, csak a saját érdeklődésére szabva), zátonyra futottam. 

Most gondoltam egy nagyot, hogy az utolsó héten, amikor háromszor is találkozunk, újra nekifutnék a dolognak, hátha. És ha már utolsó hét, merjünk nagyot álmodni, rögtön egy kockával dobós, bábuval lépegetős játékot eszeltem ki, merthogy a kisfiú tényleg nagyon okos, tudtam, hogy a szabály megértésével nem lesz gond. 

Én magam készítettem el a társasjátékot, ahol akármennyit dob és lép valaki, jutalmat kap: vagy egy zászló képét (ezt ő különösen szereti), vagy valami édességet, amit egy dobozból választhat.

És csodák csodája (meg az azonnali jutalmazásnak) a dolog működött! Már az első napon három kört játszottunk, másnap pedig az anyukáját is bevontuk. Érezhető volt, hogy hárman már nehezebb a várakozás, de azért működött a dolog. Az igazi kihívás azonban a harmadik napon következett, mikor az édességes dobozból elfogyott az az egyetlen dolog, amit ő választani szokott. Még mi is elcsodálkoztunk rajta, milyen könnydén vette ezt, inkább nem kért édességet, mikor arra a mezőre lépett, de ha ránk került a sor, kivárta, míg mi falatozunk. Vagyis nagy lépést tett a felé, hogy olyan játékkal is tudjon majd játszani, ahol nincs minden lépésnél azonnali jutalom.

(Egy alkalommal volt egy olyan érzésünk az anyukájával, hogy már azt is érzi, hogy fontos, hogy ki ér először a célba, és nem örült, hogy nem ő, de ez csak egy villanásnyi ideig tartott. Ha tényleg ezt is érti majd, akkor szép feladat lesz annak tanítása, hogy a társasjátékban egyszer az egyik nyer, máskor a másik. :)))

Tájékozódás a neten, avagy világmegváltó szenzációk és áltudomány az autizmusban

Kedves ismerősömtől kaptam ezt a linket. Az oldal valódinak, hivatalosnak tűnik (nem lepik el a reklámok, valódi linkek mutatnak valódi, általam ismert oldalakra, a menü is semleges, átlagos, semmi szembeötlő szenzációhajhászás), a hír viszont gyanús.

Sajtómeghívó egy olyan eseményre, ahol az autizmus 5 okának megszüntetését (5 oka van?), az autizmus felszámolását ígéri az egyébként kevéssé tudományosnak tűnő Egyenlítő egészségügyi, oktatási és kultúrális alapítvány (így csupa kis betűvel). Szuper, de mi kelthet mégis gyanút, hogy tudunk utánajárni, igaz-e a hír, valóban valami nagy áttörésről van-e szó? Én így szoktam:

• Először is mindig elgondolkodom, vajon amit írnak, egybevág-e az autizmusról eddig megszerzett tudásommal, ha nem akkor érdmes kicsit kutakodni: Az autizmus gyógyítását ígérő szenzációk eleve gyanúsak (mai tudásunk szerint az autizmus az idegrendszer eltérő fejlődése, nem gyógyítható), de ez az 5 ok dolog is  fura, az "autizmus évről évre növekvő tendenciája" meg egyenesen olyan, mintha a google fordította volna. Szóval lépjünk tovább.
• Egy pillanatig persze elmélázom azon is, vajon miért nem ír erről a minden eddigi tudásunkat felforgató újdonságról az általam követett jópár autizmussal foglalkozó megbízható forrás. De persze nem komolyan, mert azért erősen sejtem, hogy valami álhírről, vagy áltudományosságról van szó. 
• Minden autizmusról szóló hírben meg szoktam nézni, ismerek-e valakit a hivatkozott szakemberek közül. Itt szerencsénkre elég sokan vannak, de nekem egy név sem ismerős. Nézzük hát meg őket! Szinész, szülő, természetgyógyász (máris gyanús), kurátor (nem is egy), gyermekvédő... Hopp, egy professzor, orvos, jól hangzik, nézzük őt! Beütöttem a google-ba és lássanak csodát néhány kattintással kiderült, hogy ez bizony a stabil pont technológia köre, ami legalább már ismerős. Évek óta feltűnt Magyarországon, egészen brutális, embertelen módszerekkel kezel embereket és persze gyógyulást ígér. Aztán készült egy-két leleplező videó és már az is két évvel ezelőtti hír, hogy a fickót a BBC lebuktatta és talán valami eljárás is indult ellene. Mellesleg emberünk (mármint aki most elő fog adni a sajtóeseményen) neve egy áltudományról szóló cikkben is feltűnik, ahol sajnos nem működik a link, amiről kiderülne, mi is az ő szerepe, de így legalábbis gyanús.
• Minden kétségem eloszlott, de azért legyen egy utolsó kör, mert nem értem, hogy kerül a Magyar Tudományos Akadémia ebbe az egészbe. Megnyitottam hát az oldalát, ott az eseménynaptárt és csodák csodája az előadásnak se híre, se hanva a nevezett napon. (Persze láttunk már furát, sajnos komoly szakmai szervezetek is meghívtak már efféle áltudományos maszlagot árulókat előadást tartani, amit aztán szakemberek közül is sokan "bekajálnak", de hurrá, hurrá, hogy itt egyszerű "elírásról" van szó!)

Hát, ha most sajtós lennék, bizony kérnék időpontot is és megnézném a saját szememmel :)

És egyúttal mindenkit arra biztatok, hogy ne higgyünk el mindent, ami le van írva, legalább kattintsunk párat, vagy kérdezzünk meg olyan ismerőst, aki tájékozottabb az adott témában - erre pl. kiválóan alkalmasak a közösségi oldalak ;)

Kézműveskedés, matatás 3 évesekkel

Idén nagyon ügyes kis 3 éves "csapatom" gyűlt össze. Mindent nyilván nem szoktam lefotózni, de megmutatok pár dolgot, amit idén csináltunk. A cél ilyenkor elsősorban a finommotorika és a szem-kéz koordináció és ezen keresztül a tári tájékozódás, a figyelem és más kognitív képességek fejlesztése és a sokszor a beszédindítás is.

Csipeszelés. Egyik kedvencem, bár inkább házimunka, mint kézműveskedés. :) A gyerekek is szeretik, mikor a szék és a bordásfal közti vastag cipőfűző-zsinórra kell felcsiptetni a zoknikat, ill. leszedni és párosítani őket. 

Fújás és rajzolás grízbe. Sok-sok fújó gyakorlatot csnáltunk idén (szalag, szélforgó, kis hajó, földön haladó papír hernyó, pom-pom stb.), de ezek között is legkreatívabb, mikor a kis képeket (nagyobbaknál logikai készlet elemeit) kell megkeresni a tálcára szórt grízben fújással. Ezt egy kolléganőmtől (köszi, Niki! :)) tanultam idén és mondhatom, tényleg nagy sikere van. Meg haszna is. És ha már ott a gríz, naná, hogy rajzolunk is bele!

Rajzolás borotvahabba: Ezt a játékot általában inkább a falon lévő nagy tükörnél szoktuk játszani, de van, akinek kényelmesebb a tálca. (Meg aztán a változatosság...) Aki egyelőre nem mer belenyúlni, azoknak szobafestő hengert és szivacsot adok, ha két gyerek van, az is izgalmas, ahogy ezen a két eszközön osztoznak. És persze innen már nincs messze a vízben pacsálás sem ;)

Gyurma. Előkerül persze a nagy klasszikus is! Szoktam variálni az állagot (főzött, vagy nem főzött gyurma) és a színt is. Lehet bele mintát készíteni, pálcikákat, vagy Pötyit szurkálni, kukoricát, kávészemet, gyöngyöt nyomogatni. Kicsit másfajta élmény, ha gyurmából kell képet készíteni, emihez nagy segítség egy laminált lap. Mi itt arról beszélgettünk, mi van fent és mi van lent. Csuda jókat találtak ki! (Ugyanígy szoktunk laminált papíron lévő pókot etetni, csigának házat készíteni, fára gyümölcsöt csipegetni.)

Festék. Idén március 15-e környékén került elő a festék, ezért alkalomhoz illő színeket választottam. Itt is a fújás volt a feladat, a papírra cseppentett híg festékből szívószál segítségével készült a kép. Utána festettünk ecsettel is, mert persze szerették volna (épp nem volt pipettám a csepegtetéshez), de én ilyen kicsiknél jobban szeretem a szivaccsal maszatolást, dugóval nyomdázást és hasonlókat.

Bárány fonalból. Húsvét környékén készítettük. Én előre kivágtam a "pucér" bárány formát, a gyerekek pedig rátekerték a fonalat. Bizony, eleinte nem volt könnyű összehangolni a két kéz munkáját! Aztán persze pihenésképp megsétáltattuk a bárányokat! :)

Építés logikai készlet elemeiből és számolópálcikákból. Egy kicsit nehezebb, unalmasabb feladat után (ritmikus sort csináltunk pálcikákból) a gyerekek (itt épp ketten voltak) kérték, hogy építhessenek és kérnek hozzá kereket is. Végül több érdekes alakzat is készült.

Madráfészek ágakból és fonalból. Ez még kora tavaszi munkánk volt. A gyerekek csirizt kentek a papírtányérra ecsettel, majd belenyomkodták a faágakat, felaprított fonalat. Végül beültettük a madarat is a fészekbe.

Nyaklánc. Anyák napjára láncot fűztünk, ez kicsit nagyobb projekt volt. Az első alkalommal szívószálat aprítottunk ollóval. Többen most próbálkoztak először a vágással. (A szívószálat egyébként könnyű vágni, mert nem hajlik el, mint a papír, ráadásul csak egy nyisszantás kell a sikerhez.) A virágokat én vágtam a nyaklánchoz dekorgumiból, és egy speciális kis fűzőzsinórt is készítettem egyik végén fogpiszkálóval. Aztán ők fűzték váltva, de milyen ügyesen!

Hetirend minimál

Részletesen volt már szó a hetirendről korábban (itt), de most egy nagyon egyszerű változatot szeretnék mutatni, ami úgy tűnik, megoldott egy nehéz helyzetet.

A bölcsődében, ahol dolgozom, nemrég elkezdtem foglalkozni egy kisfiúval, aki hetente egyszer (szerdánként) jön velem a fejlesztő szobába, majd a csoportjának is tartok egy közös foglalkozást. 

A kisfiú már az első külön foglalkozás után nagyon lelkes volt és mindig jönni akart, ha meglátott, a második után pedig már hétfőn is, kedden is kiborult, mikor találkoztunk és megtudta, hogy még nincs szerda. :( 

Erre a helyzetre gondoltam ki és készítettem el villám gyorsan a következő, nagyon egyszerű hetirendet, amit a bölcsődei csoportban a szekrényre tettem ki. Mivel a többi gyerek is aznap találkozik velem, így ők is nagyon szeretik és követik azóta. Olvasni természetesen nem tudnak, de azt látják, hogy a zöld keret minden nap arrébb kerül és azt is látják, hogy épp ott van-e a fejem, vagy nem. Úgy tűnik, működik a dolog, azóta nem volt kiborulás. Néha ilyen egyszerű. :)

További lehetőségek: Ugyanez a hetirend hasznos lehet még, ha tudjuk, mikor jön a bölcsődébe a doktor bácsi, vagy ha a csoport átlátogat az óvodába, vagy épp fényképezés, vagy más előre tudható extra program lesz. Egy autizmussal élő gyereknek nagy segítség, ha minél több dolgot tud előre és egy ilyen aprósággal máris könnyebbé tehetőek neki a hétköznapok.

(Mondtam már, hogy a hetirend az egyik kedvenc eszközöm?)

Nam csak a káros tartalom miatt ártalmas a TV, a számítógép és a telefon a kisgyerekeknek

Alapvetően nagy barátja vagyok a TV-nek és a számítógépnek. Hiszem, hogy fontos, hogy ezek használatát tudatosan, átgondoltan tanítsuk a gyerekeknek. Hogy az iskolások megtanuljanak tájékozódni és célzottan keresni a világhálón, megírni egy-egy e-mailt, kinyomtatni képeket, összeállítani egy prezentációt és "mellesleg" ellenállni a ránk zúduló virtuális kísértésnek. Felsősöknek a gépírást is tanítanám a kézírás mellett és örömmel látom, hogy egyre több tantárgyakhoz (is) kapcsolódó tartalom elérhető a neten.

Döbbenettel szemlélem azonban, hogy már az 2-3 éves kisgyerekek is rutinosan kezelik szüleik telefonját, töltik le a meséket, vagy keresgélnek a netes játékok között. Mellesleg szép számmal vannak, akik minden kezükbe adott ismeretlen lapos tárgyat elkezdenek görgetni.

Fontos a számítógép és a TV-nézés, de nem a 2-3 éveseknek! Persze sokan azzal védekeznek, hogy az ő gyerekük csak ilyen-olyan kedves, angol nyelvű (tehát duplán hasznos) stb. tartalomhoz fér hozzá. Sőt, a múlt hetem nagy döbbenete, hogy általam agyébként nagyra tartott internetes portálok is reklámozzák saját applikációjukat azzal, hogy az ő oldalukon biztonságos mesenézés :(

De miért is káros a kisgyereknek, ha a TV/telefon!számítógép/táblagép (e tekintetben nincs különbség) előtt tölti az idejét?

kép innen

1. Azért, mert neki még legfőbb dolga, hogy mozogjon, szaladgáljon. Ez elengedhetetlen a váz- és izomrendszer, valamint más életfontosságú szerveink (pl. a szív, a tüdő, vagy az agy, de az egynesúlyi rendszer is) megfelelő fejlődéséhez. Ha ebből elveszünk akár csak napi fél órát (nem ritkán jóval többet is), akkor az mind a fentiek kárára megy.
2. A mozgáson keresztük fejlődik a gyerek térérzékelése és testsémája is, ha ezekben elmarad a kortársaitól, az komoly problémákat okozhat (legkésőbb) az írás, olvasás és számolás tanulásában.
3. A szem fejlődése szempontjából ugyancsak fontos ez az időszak. A szemizmok a folyamatos mozgásban (ide nézek, oda nézek, közelre nézek, távolra nézek) erősödnek, ha erre nincs módjuk, mert a gyerek folyamatosan egy irányba és ugyanabba a távolságba fókuszál, akkor bizony itt is adódhatnak problémák, ami a szemészeti tüneteken túl ugyancsak a tanulásban okozhatnak nehézségeket.
4. A gyerekek alapvetően lassabban dolgoznak fel ingereket, hiszen az idegrendszerük még nem olyan érett, mint akár egy nagyobb gyereknek. Nem véletlen, hogy az anyukák is az úgynevezett dajkanelven beszélnek a gyerekhez, egyes szavakat kiemelve, lelassítva, többször megismételve. A TV (még a kifejezetten babák számára készített rémes műsorok sem) nem képes ezt a gyerek aktuális befogadóképességéhez igazítva adagolni, így az arra érzékenyebb gyerekeknél a nyelvfejlődésben is adódhatnak e miatt torzítások. (Arról nem is beszéve, hogy a kevéssé barátságos tartalmak is kontroll nélkül jutnak be és okoznak károkat ugyanezért.)
5. A háttérTV-zés leginkább a figyelem alakulására van káros hatással. A gyerek nem tanulja meg, hogyan figyeljen egyetlen tevékenységre (mondjuk az építésre), a figyelme ide-oda csapong. Aztán persze csodálkozunk, hogy nem tud 45 percet egy helyben ülni iskolás korára.
6. Nem utolsó sorban társas kapcsolatainkat is erősen meghatározza, hogy mennyi időt töltünk a gép előtt és ez az első években kiemelten fontos. A gyerek a TV-től, számítógéptől nem fog adekvát válaszokat kapni saját viselkedésére, arckifejezéseire, testtartására, megjegyzéseire stb. Nem fogja a gép őt sem (épp jókor) megdicsérni, sem visszamosolyogni, sem megsimogatni és nem figyel arra sem helyettünk, hogy mikor lankad a gyerek figyelme és lenne érdemes valami más tevékenységgel megkínálni őt.

A fenti lista nyilván nem teljes, de arra talán elég, hogy megerősítse, igen komoly felelősségünk van szülőként abban, mit engedünk a gyereknek.

Sokan azért választják a számítógépet, mert azzal leglább csendben elvan a gyerek, lehet mellette főzni, vagy takarítani és még rendetlenséget sem okoz. A főzésnek és a takarításnak nyilván meg kell lennie, de a rendetlenségen érdemes elgondolkodnunk. A rendetlenség, a maszatolás bizony a kisgyerekkor velejárói akkor is, ha nekünk ez nem annyira kényelmes. Vegyünk egy mály levegőt és engedjük a gyereket TV helyett segíteni a konyhában: kapjon egy kis golyónyi tésztát, amit gyúrkálhat, vagy egy kis tálnyi vizet, amit kanállal meregethet, egy tálcára kiöntött kevés rizst, vagy grízt, amibe rajzolhat, egy adag csipeszt, amivel ő is segíthet teregetni (vagy pakolhatja ide-oda a lakásban), pár befőttesüveget, aminek megkeresheti a tetejét, egy üres műanyag palackot, amibe szívószálat, vagy fogpiszkálót dobálhat, egy kupac gombot, amit pakolgathat, vagy egy reklámújságot, amit miszlikbe apríthat (vagy petrezselyemszárat), egy kis tejfölt, ami szétkenhet egy tálcán, egy szivacsot, amivel egy kis vizet felszívhat és kicsavarhat stb.

Jó játékot mindenkinek!

Karácsonyfadíszítő játék

Ezt a kis finommanipuláció- és figyelemfejlesztő játékot készítettem a karácsony előtti időszakra.

Az alap két telefontartó doboz volt, kb. 18cm magasak. Ezeket lefestettem, rápingáltam egy-egy fát, amire ollóval szúrtam lyukakat. A lyukakat segítségképp egy kis fehér festékkel körbe is festettem. Csillogós pom-pomokba félbetört fogpisztkálókat szúrtam és egy kis forró ragasztóval is megerősítettem. Ennyi. Jöhet a játék!

Jó ünnepi készülődést kicsiknek és nagyoknak!

Játékgyár

Elképesztő mennyiségű játékot gyártottam már iden szeptember óta. Új gyerekek, új igények... :) Néhányat most megmutatok, hátha valakinek inspirációul szolgál.

A kedvencem egy kisfiú kedvenc Youtube videója alapján készült játék. A feladat, hogy a vers alapján (amit én olvasok fel) kell az állatokat sorban a megfelelő színű házba tenni. A figurák is laminálva vannak és tépőzárral rögzíthetőek.

A következő játék egy olyan kisfiúnak készült, aki egyelőre nem beszél, de az órák nagyon érdeklik és egyszer már hallottam tőle, hogy tik-tak. A kinyomtatott, decoupage lakkal dekorgumira ragasztott órák egy formabedobó játék darabjai, egy persely-szerű doboz van hozzájuk.

Egy másik, kicsit nehezebb játék is készült ugyanezekhez az órákhoz, amiről nincs képem, de könnyen elképzelhető: Egy-egy laminált papírcsíkon az órák közül három szerepel, ezekre kell egyszerűen rátenni a megfelelő párjukat.

Idén sok csoportfoglalkozást tartok (erről egyszer majd írok bővebben), és ezeknek gyakori eleme a mondókázás, a nagy- és finommozgásos mondókák elmutogatása.

Egyik nagy kedvencem a következő:

Két kismadár ül a fán, egyik Péter, másik Pál.

Elszáll a Péter, elszáll a Pál,

Visszajön a Péter, visszajön a Pál.

Ezt úgy szoktuk játszani, hogy mindenki kap két kismadár ujjbábot (a képhez hasonló, ezeket sajnos nem én csináltam), ezeket emeli a vers szövegének megfelelően egyenként, majd szintén eldugja a háta mögé, majd előveszi. A végén még egy nagy csipogást is szoktunk rendezni.

Saját készítésű laminált bábjaim viszont ezek a macik, melyeket a mutató és középső ujjukat bedugva (nem könnyű, inkább a mutató és hüvelyk, vagy a két mutató szokott sikerülni) kell mozgani. Nyulász Péter aranyos versikéjét találtam hozzá, mely jól elmutogatható:

Éhes mackó

Cammog a mackó, emeli a lábát 
Ágak között, bokor alatt keresi a málnát 
Mézet is enne, mászik a fára 
De az öreg odvas fának letörik az ága 
Fenekére huppan, sajog keze lába 
Szomorkodik szegény maci: nem lesz vacsorája 

A következő egy egyszerű, akár színtanulásra is alkalmas formabedobó építőkockákból, a kép magáért beszél.

Van egy olyan kisfiúm is, aki a járműveket kedveli, neki egy korábbi játékomat gyártottam újra buszos-villamosos változatban. A szabály rendkívül egyszerű: felváltva pöckölünk az asztal szélére állított gyufásskatulyával, és amilyen képet sikerül pöckölnünk, olyat veszünk magunkhoz a középen lévő kupacból. Ezeket leggyakrabban csak magunk elé tesszük sorban, majd ha középről elfogytak, akkor ki-ki felolvassa a maga sorát, de más bonyolítás is kitalálható hozzá.

Gyógyítani az autizmust

Igen, a gyerekeim autisták.

Nem, nem szeretném őket "meggyógyítani", mert így tökéletesek. Mint ahogy így tökéletesek mások a balkezességükkel, vagy a homoszexualitásukkal. (Csak apró adalék, hogy mai tudásunk szerint nincs is semmi, amivel az autizmus elmulasztható, vagy megelőzhető lenne.)

Igen, igyekszem őket támogatni minden törekvésükben és segíteni képességeik kibontakoztatásában épp úgy, mint ahogy tenném ezt akkor is, ha történetesen nem lennének autisták.

Igen, újra és újra felkavar, amikor távoli ismerősem nyilvánvaló jószándéktól vezérelve megosztanak velem kamu gyógyítókról, csodaszerekről szóló cikkeket. Hogy az egyébként gondolkodó(nak hitt) ismerőseimnem sem tűnik fel, hogy egy noname oldalon dátum, aláírás és hivatkozás nélkül megjelent áltudományos cikk esetleg kamu lehet. Hogy a teljes gyógyulást ígérő csodaszer mindig gyanús! Hogy nem gondolkodnak el azon, hogy ha valóban előkerülne valami csodaszer az autizmus (a rák stb.) gyógyítására, akkor vajon miért nem erről szól minden hír? Akkor vajon miért nem írnak erről neves szaklapok? Akkor vajon miért nem harsogja teljes torokból az a sok-sok szakember (orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok és más segítő szakma képviselői), aki életét az autista emberek és családjaik segítésére tették fel? Mindannyian, kivétel nélkül(!) a világméretű autizmus lobbi lefizetett tagjai lennének???

Érzem, hogy az már irreális elvárás lenne, hogy az autizmus természete felöl nézve elgondolkodjunk, de hátha egyszer eljön majd ez a világ is. Ha adott egy genetikailag (is) meghatározott eltérő működés, akkor azt vajon hogy lehet szembenézéssel és rábeszéléssel megváltoztatni?

Jaj, emberek, könyörgöm, gondolkodjunk! Nem kell mindent elhinni, ami le van írva!

A szülőkkel való együttműködés autista gyerekeknél

Minden magára valamit is adó autizmussal foglalkozó szakember tudja, hogy a szülőkkel való együttműködés nagyon fontos dolog, hiszen minden szakirodalom említi, minden előadáson elhangzik, ráadásul még a szakmai irányelvekben is szerepel, pl. itt: "Ajánlás25 A szakembereknek folyamatosan és hosszútávon együtt kell működniük a családokkal az ellátás, oktatás, nevelés tervezésében. (erős ajánlás) [3, 4, 48, 62] A családdal való együttműködés a fejlesztés, támogatás, gondozás elengedhetetlen része. A fejlesztés sikerességének egyik alapfeltétele"

Aki kicsit elgondolkodik a dolgon, magától is rájön, miért annyira fontos ez. Az autista gyerekeknél nem ritka, hogy egészen másképp viselkednek otthon, mint a bölcsődében, óvodában, iskolában, ezért ha szakemberként jól akarok ismerni egy gyereket (ami a megfelelő fejlesztés szervezéséhez, tervezéséhez azért nem árt), akkor tudnom kell arról is, amit nem látok. Egy másik fontos tényező, hogy bár a fejlesztés a szakemberek feladata, bizonyos eszközök használatát, egyes technikákat, módszereket a szülőknek is el kell sajátítaniuk, hogy segíteni tudják gyermeküket a nap 24 órájában. Az már csak apró adalék, hogy az autista gyereket nevelő családok gyakran elszigetelődnek, a szülők mentálisan is kimerülnek, segítség híján pedig ezt a felnőttek és a testvérek is, vagyis az egész rendszer megsínyli.

Na jó, jó, de mit csináljunk akkor a szülőkkel? Elég ha néha elmondjuk nekik, mit gyakoroljanak otthon? Szerintem nagyon nem, pedig sokszor még ez sem történik meg. Elmondom én hogyan csinálom szakemberként, de nagyon kíváncsi lennék, másnak van-e még jó ötlete:

A kép nem saját, de a forrását sajnos nem találtam meg, de úgy érzem, nagyon ide illik.

• Az év kezdete előtt minden szülővel felveszem a kapcsolatot (én kör e-maileket szoktam írni, mert nekem is csak 24 óra egy nap), hogy tudják, mikor kezdek dolgozni, hogyan indulnak a fejlesztések stb.
• Ahogy alakul az órarend, azt is igyekszem mindenkivel egyeztetni, átbeszélni.
• Minden szülőt, aki nincs bent a fejlesztő foglalkozásokon megkérek, hogy beszélgessünk személyesen is. Ha ez nem megoldható (mondjuk mert a szülő dolgozik), akkor szoktam ajánlani a telefont, e-mailt. Igyekszem ezekben rugalmasnak lenni, hiszem, hogy én nyújtom a szolgáltatást, nekem kell igazodnom az igényekhez. 
• A személyes beszélgetések alkalmával mindig azt kérdezem meg először, mi most a helyzet otthon. Van-e valami nehézség, amivel épp küzdenek - ez a legfontosabb információ, hiszen amit a szülő problémaként jelez, azzal foglalkozni kell! Örömmel hallgatom a gyerekek otthoni ügyesedését, sikereit, az új kedvenceket (mesék, figurák, játékok) igyekszem beépíteni, felhasználni a foglalkozások során. Ezek a beszélgetések igen hasznosak, ha jól figyelünk. Bennem sokszor ilyenkor körvonalazódik, hogy mivel is lenne jó hangsúlyosabban foglalkozni, ill. képet kapok arról is, épp mennyire bevonható, terhelhető a család.
• Az év eleji beszélgetéseknél (vagyis inkább csak akkor, ha új nálam a gyerek) mindig elmondom, hogy a(z élethelyzetből adódóan) szülő nélkül tartott foglalkozások teljesen nyitottak, tehát ha a szülő, nagyszülő bármikor épp ráér, hogy egy-egy alklalmat megnézzen, akár bejelentkezés nélkül is örömmel látjuk. Ha erre sor kerül (azért a szülők jó fejek és általában nem bejelentés nélkül toppannak be), igyekszem utána egy beszélgetésre is sort keríteni (akár másik gyerek foglalkozásának a terhére is, ezek hosszú távon kiegyenlítődnek), hogy utána beszélgetni tudjunk arról, amit láttak. Értelme úgy lesz az egésznek, ha ők is megértik, mit miért csináltunk. Természetesn foglalkozásoktól függetlenül is bármikor lehet hozzám jönni beszélgetni, ezek (éppúgy mint az év eleji beszélgetések) nagyon továbbvivőek nekem is.
• Év közben minden foglalkozásról írok pár sort a szülőknek egy erre a célra bevezetett fejlesztő üzenő füzetbe. Igen, ez elég sok "plusz" munka, de nagyon megéri! Autista gyerekeknél (még a jól beszélőknél is) sokszor probléma, hogy nem tudják otthon elmesélni, mit csináltak, mit játszottak, így akinek nincs még naplója, ami alapján megoszthatná szüleivel az élményeit, ott legalább a szülő tudjon mi alapján kérdezni.
• A foglalkozásokon időről időre igyekszem fényképeket is készíteni, hogy a szülők lássák, mit csinál a gyerek, ezeket aztán e-mailben szoktam elküldeni. A fotók jó alapul szolgálhatnak otthoni beszélgetésekhez, így a nélkül, hogy erre külön felhívnám a figyelmet, máris olyan helyzetet teremtettem, melyben otthoni tanulás folyik.
• Az év során néhány alkalommal fel szoktam ajánlani a szülőklub lehetőségét is, ahol az aktuális szülőgárda igényeitől függően egy-egy témát járunk körül közösen (pl. az óvodaválasztás fel szokott merülni), vagy csak kötetlenül beszélgetünk egy kis tea és süti mellett. Ezekre az alkalmakra a bölcsődés gyerekekekkel foglalkozó kisgyermeknevelőket is meg szoktam hívni, akik szívesen jönnek is és így mindannyiunkban erősödik az "együtt dolgozunk" érzés.
• Volt már, hogy a gyerekeknek és szülőknek közös, kötetlen tornatermi játékot szerveztem (akkor még hozzáfértünk egy tornateremhez), idén pedig egy közös délutáni játszóterezés körvonalazódik.
• Az év során többször van, hogy a gyerekekről véleményt kell írnom (fejlesztési terv, vizsgálathoz csatolt pedagógiai vélemény, év végi értékelés stb.). Ilyenkor mindig a szülőknek mutatom meg először amit írtam (általában e-mailben elküldöm) és megkérem őket, hogy olvassák át és jelezzék, ha valami kimaradt, vagy ha valamit másképp látnak. Csak ezután küldöm el a főnökömnek ellenőrzésre, majd tovább, ha épp arra van szükség. Szerencsére sok szülő él ezzel a lehetőséggel és nem hiszem, hogy csorbulna a szakmai tekintélyem attól, ha a véleménybe beleírom, hogy ezt, vagy azt pedig otthon másképp látják, a gyerek másképp csinálja stb. A vélemény megosztásának másik előnyét abban látom, hogy míg beszélgetés közben könnyen elterelődünk, könnyű félreérteni amit mondok, a leírt szöveg azonban viszonylag objektíven mutatja, hogyan is látom a gyerek fejlődését egy adott pillanatban, min kell dolgoznunk. Szóval segíti a feldolgozást, támogatja a gyászmunkát (remélem).
• Nem volt még rá példa, de nyitott vagyok az ügyben is, hogy ha egy családnak otthon van szüksége segítségre (pl. egy segédeszköz bevezetésével, otthoni helyzetek megoldásával), akkor elmegyek és segítek, hiszen az a dolgom, hogy az egész családot támogassam a gyerek érdekében. 
• Ugyanígy igyekszem a szülőkön keresztül felvenni a kapcsolatot más fejlesztő szakemberekkel, vagy fejlesztő helyekkel is, ahova a gyerek jár. Ha szükséges, egyeztetjük az egyéni fejlesztési tervet is.
• A fent leírtakon túl is igyekszem keresni a lehetőségeket és bármilyen kezdeményezésnek örülök, legyen az a folyosón, vagy utcán összefutás, vagy épp egy e-mail váltás.

A fent leírtakat összefoglalva úgy is mondatnám, hogy igyekszem mindent, amit én tudok és ami befolyásolja a gyerek fejlesztését, fejlődését, hétköznapjainak alakulását, megosztok a családdal akkor is, ha nem lenne feltétlenül muszáj. És persze reménykedem abban, hogy "cserébe" én is hasonló őszinteséget és odafordulást kapok tőlük. Hiszem, hogy az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők és a velük foglalkozó szakemberek az egymás közti kommunikációval, érdemi közös munkával is azt a bázist erősítik, melyre a gyermek támaszkodni tud képességei kibontakoztatása érdekében.

Iskolai készülődés: Bepakolni a táskába

Ma láttam egy jó kis segítséget, amin a gyerek ellenőrizheti, mindent bepakolt-e a táskájába. Ez az. És valljuk be, egy ilyen kis pipálhatós lap bizony jól jön majd szeptembertől, hogy kevesebb munkánk legyen nekünk. Elkészítettem ebből a saját, magyar nyelvű verziónkat, íme:

Az alsó üres sor az év közben felmerülő egyebeknek maradt szabadon.
A szerkesztés igen barkács (Wordben csináltam), így viszont könnyen át lehet írni, szóval aki szeretné, szóljon és szívesen elküldöm.

A nyúl viszi? Avagy ki dönt, a gyerek, vagy a felnőtt?

Sokszor látom mostanában a vívódást kisgyermeket nevelő anyukák arcán, és néha ki is mondják szavakkal: rászóljak a gyerekre, vagy nem? Ha nem akarja azt csinálni, amit kérek tőle, mit tegyek? Hogyan neveljem? 

Tényleg pici, 2-3 éves gyerekekre gondolok, főleg róluk szeretnék írni, de az elvek persze a nagyobbakra is igazak.
Én magam alapvetően azzal a nézettel értek egyet, amit ma talán divatosnak is tekintünk, hogy nem kell a gyereket őrmester módjára idomítani, egyszerűen figyelni kell az igényeire, kövteni kell a fejlődését, ott lenni, együtt lenni vele, hagyni, hogy ő maga fedezze fel a világot.

DE vannak dolgok, amikben mégiscsak a felnőttnek kell döntenie, ezzel megszabva a kereteket. A keretek fontosak, hiszen ezek adják a biztonságot, a támaszt a továbblépéshez, a gyerekek pedig úgy tudják megtapsztalni őket, hogy olykor beléjük ütköznek. Vagyis mindig vannak konfliktusok, de ne féljünk ettől! Ha egy gyerek háromszor, négyszer ugyanabba a falba ütközik, legközelebb már tudni fogja, hogy ott van és hiába próbálkozik. Ha viszont nincsenek falak, akkor teljes bizonytalanságban tapogatózik, mert nincs mire támaszkodnia.
Hogy mire is gondolkok kornkrétan? Melyek azok a helyzetek, mikor kedvesen, de határozottan, nem csak magyarázva, de akár megfogva, szelíd erőszakkal odébbtessékelve a gyereket meg kell húznunk a határokat?

• Mindenkinek egyértelmű, hogy ilyen helyzet, ha a gyerek az autók elé szaladna, vagy épp a mély vízbe készül beleugrani. Ilyenkor a felnőtt közbelép, azonnal megfogja, megállítja, csak aztán magyaráz.
• Vannak akiknek kevésbé egyértelmű, pedig egész hasonló, hogy dönthet-e arról, hogy beveszi a felírt gyógyszert, hogy engedi-e bekötni magát az autóban a gyerekülésbe, hogy akar-e elmenni az orvoshoz. Nem, ezekben a helyzetekben sem dönthet a gyerek, mert az életéről, az egészségéről van szó. Legjobb ha gyorsan cselekszünk és tétovázás nélkül tesszük amit tenni kell, így a gyerek könnyebben megérti a határokat.
• Fontos tanulási helyzetek még azok, mikor valaki másnak okozna kárt, vagy fájdalmat a gyerekünk. Pl. kiveszi a másik gyerek kezéből a játékát, vagy rászórja a homokot. Ilyenkor nekünk, szülőknek kell határozottan rászólnunk, és ha kell fizikailag is segítenünk őt abban, hogy hogyan viselkedjen (megfogni a kezét és visszanyújtani vele az elvett lapátot). Ha már érti, akkor azt is kérhetjük, hogy bocsánatot kérjen, hiszen szeretnénk, ha felnőttként is tiszteletben tartaná majd mások érzéseit, igényeit stb.
• Vannak azok a dolgok, amiben azért nem dönthet egy gyerek, mert egyszerűen még nem tud, hiszen nem látja át a helyzet minden aspektusát. Ne terheljünk egy kisgyereket akkora teherrel, amit nem bír el! Nem tud dönteni arról, hogy akar-e bölcsődébe, vagy nagymamához menni, vagy nem. Nem tud dönteni arról, hogy hazafelé legyen-e bevásárlás (ha e nélkül nincs mit enni vacsorára). Nem dönthet arról, ki jöjjön érte a bölcsődébe (ha mi már úgyis tudjuk, hogy a családi logisztika miatt az egyik könnyebben megoldható, mint a másik). Nem választhat, hogy mit kér vacsorára (ha mi már úgyis tudjuk, mi az ami egészséges és amit szeretnénk, ha enne).
• Sok olyan szabály is van, ami családonként eltérő lehet, de fontos, hogy nem kell mindenben alárendelnünk magunkat a gyereknek, neki is segítség, ha kimondjuk és kezdettől, alkudozás nélkül betartatjuk, ami nekünk fontos (pl. ha nem szabad Anya táskájába belenyúlni, vagy Apa telefonjával játszani, bizonyos fiókokat kihúzogatni stb.).

Miközben határokat szabunk, mindig tartsuk észben, hogy ez nem a mi érdekünk, hanem a gyereké. Fontos, hogy tudja azt is, hogy akármilyen butaságot, vagy nekünk épp nem tetsző dolgot csinált is épp, és bármennyire haragszunk is, akkor is szeretjük őt. Soha ne fenyegessük azzal, hogy nem, vagy kevésbé fogjuk szeretni, ha ezt vagy azt teszi, hiszen később is szükségünk lesz a feltétlen bizalmára. Tudnia kell, hogy bármit tehet, bármit elmondhat, mi akkor is mellette állunk (pl. mikor kamasz lesz).

És akkor mégis hogy fogja a gyerek megtanulni, hogy ő is dönthet, az ő szava is számít? Millió helyzet van erre is, mert igen, ez is nagyon fontos tanulás!

• Dönthet pl. arról, hogy mivel és hogyan játszik. Nem kell elvárnunk, hogy azonnal ugorjon, ha megcsillantunk valamit, ami szerintünk érdekes, vagy nem kell, hogy az egyes játékokkal pont rendeltetésüknek megfelelően játsszon. Ha a szőnyeget takarónak használja, az teljesen rendben van, de ha a Montessori torony karikáit még nem sorban húzza fel, vagy a válogatós játékban még nem csoportosít színek szerint, akkor sem kell kijavítanunk. Én azt gondolom, hogy ha egy ekkora gyereket bármilyen foglalkozásra, vagy fejlesztésre hordunk, ott sem kell mindenáron minden felajánlott játékon végigeröltetni. Ebben az életkorban még nincs kialakult feladattudat és a foglalkozást vezető felnőtt dolga, hogy olyasmivel kínálja a gyereket, amit szívesen elfogad, ill. csak nagyon finoman feszegesse a határokat.
• Dönthet arról, hogy éhes-e, mikor épp ebédelünk, vagy hogy mennyit eszik. Sok szülő kétségbeesik és elkezd könyörögni a gyereknek, ha csak egy-egy falatot eszik, de ha jól belegondolunk, egész biztosan nem fog éhenhalni a 2-3 óra múlva esedékes következő étkezésig. (Persze ez csak akkor igaz, ha alapvetően rendben van a gyerek étkezése, viszont ha nincs, akkor forduljunk szakemberhez!)
• Bizonyos határok között dönthet arról, hogy milyen ruhát vesz fel, választhat pl. két évszaknak és alkalomnak megfelelő lehetőség közül, ha neki ez fontos.
• Egy kislány dönthet a napi hajviseletéről, pl. hogy 1 copf legyen, vagy 2, gumi legyen benne, vagy csatt.
• Ha van ilyen lehetőség, dönthet arról is, hogy a két-három közeli játszótér közül, melyikre menjünk délután és ott mit és milyen sorrendben próbál ki.
• Felkínálhatunk neki lehetőségeket az étkezések alkalmával is, de itt is legyenek keretek. Pl. választhat két köret, vagy két zöldség közül, de nem ehet csokis kekszet a főzelék helyett.

Lehet, hogy nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, de érdemes (magunkban is) foglalkozni vele!