A szülőkkel való együttműködés autista gyerekeknél

Minden magára valamit is adó autizmussal foglalkozó szakember tudja, hogy a szülőkkel való együttműködés nagyon fontos dolog, hiszen minden szakirodalom említi, minden előadáson elhangzik, ráadásul még a szakmai irányelvekben is szerepel, pl. itt: "Ajánlás25 A szakembereknek folyamatosan és hosszútávon együtt kell működniük a családokkal az ellátás, oktatás, nevelés tervezésében. (erős ajánlás) [3, 4, 48, 62] A családdal való együttműködés a fejlesztés, támogatás, gondozás elengedhetetlen része. A fejlesztés sikerességének egyik alapfeltétele"

Aki kicsit elgondolkodik a dolgon, magától is rájön, miért annyira fontos ez. Az autista gyerekeknél nem ritka, hogy egészen másképp viselkednek otthon, mint a bölcsődében, óvodában, iskolában, ezért ha szakemberként jól akarok ismerni egy gyereket (ami a megfelelő fejlesztés szervezéséhez, tervezéséhez azért nem árt), akkor tudnom kell arról is, amit nem látok. Egy másik fontos tényező, hogy bár a fejlesztés a szakemberek feladata, bizonyos eszközök használatát, egyes technikákat, módszereket a szülőknek is el kell sajátítaniuk, hogy segíteni tudják gyermeküket a nap 24 órájában. Az már csak apró adalék, hogy az autista gyereket nevelő családok gyakran elszigetelődnek, a szülők mentálisan is kimerülnek, segítség híján pedig ezt a felnőttek és a testvérek is, vagyis az egész rendszer megsínyli.

Na jó, jó, de mit csináljunk akkor a szülőkkel? Elég ha néha elmondjuk nekik, mit gyakoroljanak otthon? Szerintem nagyon nem, pedig sokszor még ez sem történik meg. Elmondom én hogyan csinálom szakemberként, de nagyon kíváncsi lennék, másnak van-e még jó ötlete:

A kép nem saját, de a forrását sajnos nem találtam meg, de úgy érzem, nagyon ide illik.

• Az év kezdete előtt minden szülővel felveszem a kapcsolatot (én kör e-maileket szoktam írni, mert nekem is csak 24 óra egy nap), hogy tudják, mikor kezdek dolgozni, hogyan indulnak a fejlesztések stb.
• Ahogy alakul az órarend, azt is igyekszem mindenkivel egyeztetni, átbeszélni.
• Minden szülőt, aki nincs bent a fejlesztő foglalkozásokon megkérek, hogy beszélgessünk személyesen is. Ha ez nem megoldható (mondjuk mert a szülő dolgozik), akkor szoktam ajánlani a telefont, e-mailt. Igyekszem ezekben rugalmasnak lenni, hiszem, hogy én nyújtom a szolgáltatást, nekem kell igazodnom az igényekhez. 
• A személyes beszélgetések alkalmával mindig azt kérdezem meg először, mi most a helyzet otthon. Van-e valami nehézség, amivel épp küzdenek - ez a legfontosabb információ, hiszen amit a szülő problémaként jelez, azzal foglalkozni kell! Örömmel hallgatom a gyerekek otthoni ügyesedését, sikereit, az új kedvenceket (mesék, figurák, játékok) igyekszem beépíteni, felhasználni a foglalkozások során. Ezek a beszélgetések igen hasznosak, ha jól figyelünk. Bennem sokszor ilyenkor körvonalazódik, hogy mivel is lenne jó hangsúlyosabban foglalkozni, ill. képet kapok arról is, épp mennyire bevonható, terhelhető a család.
• Az év eleji beszélgetéseknél (vagyis inkább csak akkor, ha új nálam a gyerek) mindig elmondom, hogy a(z élethelyzetből adódóan) szülő nélkül tartott foglalkozások teljesen nyitottak, tehát ha a szülő, nagyszülő bármikor épp ráér, hogy egy-egy alklalmat megnézzen, akár bejelentkezés nélkül is örömmel látjuk. Ha erre sor kerül (azért a szülők jó fejek és általában nem bejelentés nélkül toppannak be), igyekszem utána egy beszélgetésre is sort keríteni (akár másik gyerek foglalkozásának a terhére is, ezek hosszú távon kiegyenlítődnek), hogy utána beszélgetni tudjunk arról, amit láttak. Értelme úgy lesz az egésznek, ha ők is megértik, mit miért csináltunk. Természetesn foglalkozásoktól függetlenül is bármikor lehet hozzám jönni beszélgetni, ezek (éppúgy mint az év eleji beszélgetések) nagyon továbbvivőek nekem is.
• Év közben minden foglalkozásról írok pár sort a szülőknek egy erre a célra bevezetett fejlesztő üzenő füzetbe. Igen, ez elég sok "plusz" munka, de nagyon megéri! Autista gyerekeknél (még a jól beszélőknél is) sokszor probléma, hogy nem tudják otthon elmesélni, mit csináltak, mit játszottak, így akinek nincs még naplója, ami alapján megoszthatná szüleivel az élményeit, ott legalább a szülő tudjon mi alapján kérdezni.
• A foglalkozásokon időről időre igyekszem fényképeket is készíteni, hogy a szülők lássák, mit csinál a gyerek, ezeket aztán e-mailben szoktam elküldeni. A fotók jó alapul szolgálhatnak otthoni beszélgetésekhez, így a nélkül, hogy erre külön felhívnám a figyelmet, máris olyan helyzetet teremtettem, melyben otthoni tanulás folyik.
• Az év során néhány alkalommal fel szoktam ajánlani a szülőklub lehetőségét is, ahol az aktuális szülőgárda igényeitől függően egy-egy témát járunk körül közösen (pl. az óvodaválasztás fel szokott merülni), vagy csak kötetlenül beszélgetünk egy kis tea és süti mellett. Ezekre az alkalmakra a bölcsődés gyerekekekkel foglalkozó kisgyermeknevelőket is meg szoktam hívni, akik szívesen jönnek is és így mindannyiunkban erősödik az "együtt dolgozunk" érzés.
• Volt már, hogy a gyerekeknek és szülőknek közös, kötetlen tornatermi játékot szerveztem (akkor még hozzáfértünk egy tornateremhez), idén pedig egy közös délutáni játszóterezés körvonalazódik.
• Az év során többször van, hogy a gyerekekről véleményt kell írnom (fejlesztési terv, vizsgálathoz csatolt pedagógiai vélemény, év végi értékelés stb.). Ilyenkor mindig a szülőknek mutatom meg először amit írtam (általában e-mailben elküldöm) és megkérem őket, hogy olvassák át és jelezzék, ha valami kimaradt, vagy ha valamit másképp látnak. Csak ezután küldöm el a főnökömnek ellenőrzésre, majd tovább, ha épp arra van szükség. Szerencsére sok szülő él ezzel a lehetőséggel és nem hiszem, hogy csorbulna a szakmai tekintélyem attól, ha a véleménybe beleírom, hogy ezt, vagy azt pedig otthon másképp látják, a gyerek másképp csinálja stb. A vélemény megosztásának másik előnyét abban látom, hogy míg beszélgetés közben könnyen elterelődünk, könnyű félreérteni amit mondok, a leírt szöveg azonban viszonylag objektíven mutatja, hogyan is látom a gyerek fejlődését egy adott pillanatban, min kell dolgoznunk. Szóval segíti a feldolgozást, támogatja a gyászmunkát (remélem).
• Nem volt még rá példa, de nyitott vagyok az ügyben is, hogy ha egy családnak otthon van szüksége segítségre (pl. egy segédeszköz bevezetésével, otthoni helyzetek megoldásával), akkor elmegyek és segítek, hiszen az a dolgom, hogy az egész családot támogassam a gyerek érdekében. 
• Ugyanígy igyekszem a szülőkön keresztül felvenni a kapcsolatot más fejlesztő szakemberekkel, vagy fejlesztő helyekkel is, ahova a gyerek jár. Ha szükséges, egyeztetjük az egyéni fejlesztési tervet is.
• A fent leírtakon túl is igyekszem keresni a lehetőségeket és bármilyen kezdeményezésnek örülök, legyen az a folyosón, vagy utcán összefutás, vagy épp egy e-mail váltás.

A fent leírtakat összefoglalva úgy is mondatnám, hogy igyekszem mindent, amit én tudok és ami befolyásolja a gyerek fejlesztését, fejlődését, hétköznapjainak alakulását, megosztok a családdal akkor is, ha nem lenne feltétlenül muszáj. És persze reménykedem abban, hogy "cserébe" én is hasonló őszinteséget és odafordulást kapok tőlük. Hiszem, hogy az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők és a velük foglalkozó szakemberek az egymás közti kommunikációval, érdemi közös munkával is azt a bázist erősítik, melyre a gyermek támaszkodni tud képességei kibontakoztatása érdekében.