Így nyertünk egy évet az iskolában

Már év eleje óta meg akarom írni (meg sok mást is), de hát az a fránya idő...

Szóval a fiam, aki tavaly negyedikes volt, most nem ötödikes, bár nem is bukott meg. Hát ez meg hogyan lehetséges? Elmesélem.

Régóta utált iskolába járni és egyes tárgyak nehezek is voltak neki. Meg a tanuláson kívüli mindenfélék is. Így tudtuk, hogy valamit tennünk kell, ebben az iskolában (de máshol sem) nem fogja bírni az ötödik osztályt. Az iskola abban partner volt, hogy megbuktatják, ha akarjuk (amúgy 4-es, 5-ös jegyei voltak), de ezt mi nem szerettük volna, mert a fiunknak nehezen tudtuk volna megmagyarázni, hogy nem azért kapott 1-est, mert buta, hanem mert ez szolgálja az érdekeit.

Szóval keresgéltünk, gondolkoztunk és én megkérdeztem az AOSZ jogászát dr. Kálozi Mirjamot (ez itt a reklám helye), hogy mit tudnék tenni. És neki volt ötlete! A Nemzeti Köznevelési Törvényben szerepel egy furcsa paragrafus, mely így szól:

"56.§ (3) Szünetel a tanulói jogviszonya annak, akinek engedélyezték, hogy tanulmányait megszakítsa..."

És erről a törvény nem is ír többet, sem azt, hogy ki élhet ezzel a jogával, sem azt, hogy ki engedélyezheti.

Egy másik paragrafus szerint viszont:

"69. § (1) A köznevelési intézmény vezetője
...
c) dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály, kollektív szerződés, közalkalmazotti szabályzat nem utal más hatáskörébe..."

Úgy gondoltuk tehát, hogy az igazgató a szülő kérésére dönthet úgy, hogy a gyerek tanulmányi jogviszonyát egy évre megszakítsa (vagyis ne kelljen iskolába járnia). Egyébként ilyen akkor szokott előfordulni a gyakorlatban, ha a család valamiért egy időre külföldre utazik, ez a gyakorlat sokszor utamba is gördült, mint akadály. Merthogy persze nem volt sima az út:

1. Előszőr írásban megkértem az igazgatót a fenti jogszabályokra és egy csomó gyerekem körüli indokra hivatkozva, hogy engedélyezze a szüneteltetést. Ő nem mert egyedül dönteni, ezért...
2. állásfoglalást kért az EMMI-től, akik azt mondták, SNI gyerek esetében ebben az ügyben a Szakértői Bizottság dönt. Furcsán sántított a dolog, de természetesen...
3. megírtam a levelet a Szakértői Bizottságnak is hivatkozva a jogszabályokra, a saját indokaimra, az igazgatóra és az EMMI állásfoglalására. Ők nem írtak hivatalos választ (amit persze kötelező lenne nekik, de ezt hagyjuk), de felhívtak és elmondták, hogy az ő jogkörükbe ez a döntés nem tartozik bele. Egyébként később személyesen is beszéltem velük és az illető hölgy váltig ragaszkodott hozzá, hogy ilyet csak akkor lehet engedélyezni, ha valaki külföldre megy és nem értette, hogy én nem akarok hazudni és nem megyünk külföldre, de hiába kértem, hogy nyissuk ki együtt a jogszabályt és nézzük meg, hogy ez a külföld dolog benne van-e, erre nem volt hajlandó. Szóval folytatódott a kálvária. Persze közben mindig visszajeleztem az igazgatónak, aki egyébként emberileg nagyon megértette az érveimet és támogatta (volna) az ötletet.
4. A Szakértői Bizottság tanácsára időpontot kértem a Járási Hivatalba, ahol egy kedves és megértő hölggyel találkoztam, aki szintén arra hivatkozott, hogy csak külföldi tartózkodás esetén lehet ilyet igényelni, de kicsit nagyobb szerencsém volt vele, mert ő hajlandó volt velem megnézni a jogszabályt és belátta, hogy ez bizony csak a napi gyakorlat, de nem a törvény. Így miután meghallgatott, már egyetértően bólogatott, hogy ez milyen jó ötlet. Végül aztán azt mondta, ebben az ügyben szerinte mindenképp az igazgatónak kell döntenie. A kör bezárult.
5. Másnap írtam egy újabb hivatalos levelet az igazgatónak (ezeket a leveleket egyébként e-amilben és postán, ajánlva is mindig elküldtem) azzal, hogy mit mondott a Szakértői és a Kormányhivatal embere. Ő türelmet kért. Az első kérelem, amit írtam februári volt, ilyenkor már év végén jártunk.
6. Nyáron többször hívtam telefonon az igazatót (volt B terv meg C terv meg mindnféle, de azért mégicsak nyár vége volt lassan), de ő mindig azt mondta, hogy továbbította a kérésemet a tankerület vezetéséhez, ők majd rábólintanak és akkor minden rendben lesz.
7. Végül ő maga is megunta a várakozást és végül szeptember első hetében(!) (ekkor már ugye kellett volna vinnem a gyerekem iskolába, de én nem vittem) kézhez kaptam az engedélyt a szüneteltetésre. Az igazgatótól.

Mindezt azért osztom meg itt, mert meggyőződésem, hogy sok autista gyereknek (és egyébként más fogyatékkal élőknek is) az idő a legfőbb ellensége és nagy segítség lehet, ha valamire ily módon is kicsit több időt kapnak.

És hogy mi történik a gyerekemmel? Az aggódók kedvéért elmesélem ezt is, mert persze nem itthon parkoltatom a TV előtt :) Kispesten indult egy nagyon klassz tanulócsoport autista gyerekeknek, ahol most én is dolgozom és ahova a fiam is jár. Tehát szó nincs arról, hogy ő ez alatt az év alatt ne tanulna semmit, sőt! Tanul is, fejlesztést is kap és közben mindannyian igyekszünk begyógyítani az előző iskola okozta sebeket.