A nyúl viszi? Avagy ki dönt, a gyerek, vagy a felnőtt?

Sokszor látom mostanában a vívódást kisgyermeket nevelő anyukák arcán, és néha ki is mondják szavakkal: rászóljak a gyerekre, vagy nem? Ha nem akarja azt csinálni, amit kérek tőle, mit tegyek? Hogyan neveljem? 

Tényleg pici, 2-3 éves gyerekekre gondolok, főleg róluk szeretnék írni, de az elvek persze a nagyobbakra is igazak.
Én magam alapvetően azzal a nézettel értek egyet, amit ma talán divatosnak is tekintünk, hogy nem kell a gyereket őrmester módjára idomítani, egyszerűen figyelni kell az igényeire, kövteni kell a fejlődését, ott lenni, együtt lenni vele, hagyni, hogy ő maga fedezze fel a világot.

DE vannak dolgok, amikben mégiscsak a felnőttnek kell döntenie, ezzel megszabva a kereteket. A keretek fontosak, hiszen ezek adják a biztonságot, a támaszt a továbblépéshez, a gyerekek pedig úgy tudják megtapsztalni őket, hogy olykor beléjük ütköznek. Vagyis mindig vannak konfliktusok, de ne féljünk ettől! Ha egy gyerek háromszor, négyszer ugyanabba a falba ütközik, legközelebb már tudni fogja, hogy ott van és hiába próbálkozik. Ha viszont nincsenek falak, akkor teljes bizonytalanságban tapogatózik, mert nincs mire támaszkodnia.
Hogy mire is gondolkok kornkrétan? Melyek azok a helyzetek, mikor kedvesen, de határozottan, nem csak magyarázva, de akár megfogva, szelíd erőszakkal odébbtessékelve a gyereket meg kell húznunk a határokat?

• Mindenkinek egyértelmű, hogy ilyen helyzet, ha a gyerek az autók elé szaladna, vagy épp a mély vízbe készül beleugrani. Ilyenkor a felnőtt közbelép, azonnal megfogja, megállítja, csak aztán magyaráz.
• Vannak akiknek kevésbé egyértelmű, pedig egész hasonló, hogy dönthet-e arról, hogy beveszi a felírt gyógyszert, hogy engedi-e bekötni magát az autóban a gyerekülésbe, hogy akar-e elmenni az orvoshoz. Nem, ezekben a helyzetekben sem dönthet a gyerek, mert az életéről, az egészségéről van szó. Legjobb ha gyorsan cselekszünk és tétovázás nélkül tesszük amit tenni kell, így a gyerek könnyebben megérti a határokat.
• Fontos tanulási helyzetek még azok, mikor valaki másnak okozna kárt, vagy fájdalmat a gyerekünk. Pl. kiveszi a másik gyerek kezéből a játékát, vagy rászórja a homokot. Ilyenkor nekünk, szülőknek kell határozottan rászólnunk, és ha kell fizikailag is segítenünk őt abban, hogy hogyan viselkedjen (megfogni a kezét és visszanyújtani vele az elvett lapátot). Ha már érti, akkor azt is kérhetjük, hogy bocsánatot kérjen, hiszen szeretnénk, ha felnőttként is tiszteletben tartaná majd mások érzéseit, igényeit stb.
• Vannak azok a dolgok, amiben azért nem dönthet egy gyerek, mert egyszerűen még nem tud, hiszen nem látja át a helyzet minden aspektusát. Ne terheljünk egy kisgyereket akkora teherrel, amit nem bír el! Nem tud dönteni arról, hogy akar-e bölcsődébe, vagy nagymamához menni, vagy nem. Nem tud dönteni arról, hogy hazafelé legyen-e bevásárlás (ha e nélkül nincs mit enni vacsorára). Nem dönthet arról, ki jöjjön érte a bölcsődébe (ha mi már úgyis tudjuk, hogy a családi logisztika miatt az egyik könnyebben megoldható, mint a másik). Nem választhat, hogy mit kér vacsorára (ha mi már úgyis tudjuk, mi az ami egészséges és amit szeretnénk, ha enne).
• Sok olyan szabály is van, ami családonként eltérő lehet, de fontos, hogy nem kell mindenben alárendelnünk magunkat a gyereknek, neki is segítség, ha kimondjuk és kezdettől, alkudozás nélkül betartatjuk, ami nekünk fontos (pl. ha nem szabad Anya táskájába belenyúlni, vagy Apa telefonjával játszani, bizonyos fiókokat kihúzogatni stb.).

Miközben határokat szabunk, mindig tartsuk észben, hogy ez nem a mi érdekünk, hanem a gyereké. Fontos, hogy tudja azt is, hogy akármilyen butaságot, vagy nekünk épp nem tetsző dolgot csinált is épp, és bármennyire haragszunk is, akkor is szeretjük őt. Soha ne fenyegessük azzal, hogy nem, vagy kevésbé fogjuk szeretni, ha ezt vagy azt teszi, hiszen később is szükségünk lesz a feltétlen bizalmára. Tudnia kell, hogy bármit tehet, bármit elmondhat, mi akkor is mellette állunk (pl. mikor kamasz lesz).

És akkor mégis hogy fogja a gyerek megtanulni, hogy ő is dönthet, az ő szava is számít? Millió helyzet van erre is, mert igen, ez is nagyon fontos tanulás!

• Dönthet pl. arról, hogy mivel és hogyan játszik. Nem kell elvárnunk, hogy azonnal ugorjon, ha megcsillantunk valamit, ami szerintünk érdekes, vagy nem kell, hogy az egyes játékokkal pont rendeltetésüknek megfelelően játsszon. Ha a szőnyeget takarónak használja, az teljesen rendben van, de ha a Montessori torony karikáit még nem sorban húzza fel, vagy a válogatós játékban még nem csoportosít színek szerint, akkor sem kell kijavítanunk. Én azt gondolom, hogy ha egy ekkora gyereket bármilyen foglalkozásra, vagy fejlesztésre hordunk, ott sem kell mindenáron minden felajánlott játékon végigeröltetni. Ebben az életkorban még nincs kialakult feladattudat és a foglalkozást vezető felnőtt dolga, hogy olyasmivel kínálja a gyereket, amit szívesen elfogad, ill. csak nagyon finoman feszegesse a határokat.
• Dönthet arról, hogy éhes-e, mikor épp ebédelünk, vagy hogy mennyit eszik. Sok szülő kétségbeesik és elkezd könyörögni a gyereknek, ha csak egy-egy falatot eszik, de ha jól belegondolunk, egész biztosan nem fog éhenhalni a 2-3 óra múlva esedékes következő étkezésig. (Persze ez csak akkor igaz, ha alapvetően rendben van a gyerek étkezése, viszont ha nincs, akkor forduljunk szakemberhez!)
• Bizonyos határok között dönthet arról, hogy milyen ruhát vesz fel, választhat pl. két évszaknak és alkalomnak megfelelő lehetőség közül, ha neki ez fontos.
• Egy kislány dönthet a napi hajviseletéről, pl. hogy 1 copf legyen, vagy 2, gumi legyen benne, vagy csatt.
• Ha van ilyen lehetőség, dönthet arról is, hogy a két-három közeli játszótér közül, melyikre menjünk délután és ott mit és milyen sorrendben próbál ki.
• Felkínálhatunk neki lehetőségeket az étkezések alkalmával is, de itt is legyenek keretek. Pl. választhat két köret, vagy két zöldség közül, de nem ehet csokis kekszet a főzelék helyett.

Lehet, hogy nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, de érdemes (magunkban is) foglalkozni vele!