2018. április 27., péntek

Hetirend minimál

Részletesen volt már szó a hetirendről korábban (itt), de most egy nagyon egyszerű változatot szeretnék mutatni, ami úgy tűnik, megoldott egy nehéz helyzetet.
A bölcsődében, ahol dolgozom, nemrég elkezdtem foglalkozni egy kisfiúval, aki hetente egyszer (szerdánként) jön velem a fejlesztő szobába, majd a csoportjának is tartok egy közös foglalkozást. 
A kisfiú már az első külön foglalkozás után nagyon lelkes volt és mindig jönni akart, ha meglátott, a második után pedig már hétfőn is, kedden is kiborult, mikor találkoztunk és megtudta, hogy még nincs szerda. :( 
Erre a helyzetre gondoltam ki és készítettem el villám gyorsan a következő, nagyon egyszerű hetirendet, amit a bölcsődei csoportban a szekrényre tettem ki. Mivel a többi gyerek is aznap találkozik velem, így ők is nagyon szeretik és követik azóta. Olvasni természetesen nem tudnak, de azt látják, hogy a zöld keret minden nap arrébb kerül és azt is látják, hogy épp ott van-e a fejem, vagy nem. Úgy tűnik, működik a dolog, azóta nem volt kiborulás. Néha ilyen egyszerű. :)


További lehetőségek: Ugyanez a hetirend hasznos lehet még, ha tudjuk, mikor jön a bölcsődébe a doktor bácsi, vagy ha a csoport átlátogat az óvodába, vagy épp fényképezés, vagy más előre tudható extra program lesz. Egy autizmussal élő gyereknek nagy segítség, ha minél több dolgot tud előre és egy ilyen aprósággal máris könnyebbé tehetőek neki a hétköznapok.

(Mondtam már, hogy a hetirend az egyik kedvenc eszközöm?)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése