Múlt héten elbúcsúztam (remélem, nem végleg) a korai fejlesztéstől, szeptembertől iskolásokkal dolgozom majd, de most még szeretném az egyik utolsó sikerélményemet megmutatni.
Járt hozzám egy szuper okos és nagyon helyes autista kisfiú, akinek nagyon nehéz, hogy bármiféle irányítást elfogadjon. Sokat fejlődött e téren, látszott rajta, hogy nagyon dolgozik az ügyön, de eddig bármilyen egyszerű társasjáték félével próbálkoztam (pl. ilyesmivel, csak a saját érdeklődésére szabva), zátonyra futottam.
Most gondoltam egy nagyot, hogy az utolsó héten, amikor háromszor is találkozunk, újra nekifutnék a dolognak, hátha. És ha már utolsó hét, merjünk nagyot álmodni, rögtön egy kockával dobós, bábuval lépegetős játékot eszeltem ki, merthogy a kisfiú tényleg nagyon okos, tudtam, hogy a szabály megértésével nem lesz gond.
Én magam készítettem el a társasjátékot, ahol akármennyit dob és lép valaki, jutalmat kap: vagy egy zászló képét (ezt ő különösen szereti), vagy valami édességet, amit egy dobozból választhat.
És csodák csodája (meg az azonnali jutalmazásnak) a dolog működött! Már az első napon három kört játszottunk, másnap pedig az anyukáját is bevontuk. Érezhető volt, hogy hárman már nehezebb a várakozás, de azért működött a dolog. Az igazi kihívás azonban a harmadik napon következett, mikor az édességes dobozból elfogyott az az egyetlen dolog, amit ő választani szokott. Még mi is elcsodálkoztunk rajta, milyen könnydén vette ezt, inkább nem kért édességet, mikor arra a mezőre lépett, de ha ránk került a sor, kivárta, míg mi falatozunk. Vagyis nagy lépést tett a felé, hogy olyan játékkal is tudjon majd játszani, ahol nincs minden lépésnél azonnali jutalom.
(Egy alkalommal volt egy olyan érzésünk az anyukájával, hogy már azt is érzi, hogy fontos, hogy ki ér először a célba, és nem örült, hogy nem ő, de ez csak egy villanásnyi ideig tartott. Ha tényleg ezt is érti majd, akkor szép feladat lesz annak tanítása, hogy a társasjátékban egyszer az egyik nyer, máskor a másik. :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése