Óvodás tanulás: síkidomok

Van most a bölcsimben néhány ügyes, kisovis korú gyerek, akikkel többek között némi ovis "tananyagot" is megpróbálunk elsajátítani a fejlesztéseken. Az egyik ilyen a síkidomok témaköre, amit most kezdtünk a körrel, a háromszöggel és a négyzettel.

Az iskolában is használt logikai készlet elemeit használtuk most, amikhez természetesen autizmus-barát, jól strukturált feladatokat készítettem. Az első feladat az volt, hogy az egyes elemeket (egyelőre csak a nagy, teli elemeket használtuk) a pontosan ugyanolyan színű és méretű, dekorgumiból kivágott elemre kellett helyezni. Közben persze én már mondogattam a formák (síkidomok) nevét, 2-3 alkalom után pedig már a gyerekek is tudták.

A következő lépés az volt, hogy a műanyag elemeket szét kellett válogatni. A feladat folytatása volt, hogy vissza is kértem az elemeket egyenként: "Kérek egy kört!" stb. Volt akinek már itt ment a két szempont szerinti válogatás is: "Kérem a kék háromszöget!"

És amiről még nincs kép: Nem csak logikai készlet darabokat, hanem kupakokra (alkoholos filccel) felrajzolt síkidomokat (ezek között már volt kisebb és nagyobb is) is válogattunk.

Ezek után már szinte pihenőfeladat volt a következő kettő, mire ezeket is megcsináltuk (nem egy foglalkozáson), már mindenkinek ment a két szempontú kiválasztás is. 

A negyedik feladatlap már tényleg csak a változatosság és a gyakorlás kedvéért készült, rajta ugyanazok a dekorgumi elemek, amikhez párt kellett keresni :)

És persze a változatosságon kívül azért is, mert legközelebb (talán a második félévben) ezzel fogjuk kezdeni: megcsináljuk így gyakorlásképp ezt, majd előkapom a lyukas elemeket is, és úgy kell az azonos színűeket és formájúakat párosítani.

Addigra túl leszünk majd a kicsi-nagy témán is, vagyis ugyanezek az elemek a kicsi párjukkal is játszanak majd valami másik feladatban.

És persze ha a logikai készlet elemeiben lévő lehetőségeket már ilyen jól kihasználtuk, jöhet a többi forma, a téglalap biztosan, mellé talán az ötszög és a trapéz. Vagy a pont és a vonal? Még nem tudom :) 

Mindenesetre ha már hatan vannak, lehet csinálni dobókockás játékot. És ha több gyerekből egy kis csoportot is össze lehet hozni, akkor a játék lehet társasjáték is. De ez még csak a jövő, addig még sok-sok feladat vár ránk, a síkidomok meg pihennek a dobozukban. :)

+1 Egy nagyon szuper fejlesztő játékot ajánlok még, itt lehet megvenni. (Ha van valakinek egy felesleges darab, én is örülnék neki ;))

És persze még vannak a fűzős játékok, amikor egy cipőfűzőt kell körbe vezetni meg az, amikor rúdra kell forma, vagy szín szerint felfűzni a kis lapokat. 

Színegyeztető

Ezt a játékot még nem mutattam, pedig szeretem. Hulladék papírból (gabonapelyhes dobozból) és dekorgumiból készült. A képek szerintem magukért beszélnek: az azonos mintájú kupakot kell rátenni a kartonon lévő körre. 

Két sorozat készült, így akár két gyerekkel is játszható egyszerre önálló munkában, vagy kvázi társasjátékként. (Pl. kérés tanulásához én felmutatok egy kupakot, és aki előtt van az a szín, az elkéri. Mindenből csak egy van, persze. Nagyobbaknál lehet egymástól is kérni úgy, hogy meg kell mondaniuk, melyik színűt kérik.)

Azért is szeretem, mert a dekorguminak van egy vastagsága, a körök pedig pont akkorák, hogy kupakba beleférnek, így a kupak nem csúszik el az alapon.

Így nyaraltunk külföldön

Idén a fiúk életében először külföldön voltunk. Természetesen először ültek repülőn is és a nyaralás is jó hosszú volt, szóval készültünk alaposan. :) Utánanéztünk a potenciális látnivalóknak, és ahogy látszik, sok-sok képet kerestünk a mobil napirendbe. (Bal oldalt a két lap.)

A képen fölötte látszik az a hetirend-szerű dolog, ahol néhány dolgot már géppel beleírtunk, de többnyire inkább ott töltögettük. (Nem fotóztam le, de a végére rendesen tele volt áthúzásokkal és nyilakkal az élet hozta újratervezéseknek hála.) Ezen követtük azt is, hány nap van még, ami elmúlt, azt mindig áthúztuk.

A képen középen látható két kis füzetről közelit is mutatok:

Ez a repülést és a reptéri procedúrát volt hivatott segíteni, és remekül működött. Áron bele-bele nézett, Jákob pedig végig követte, és szerencsére jól készültünk, épp úgy történtek a dolgok, ahogy terveztük. Nem csak azt írtuk le egyébként, hogy mi után mi következik, hanem, hogy feltehetően hol kell majd várni, ill. hogy mikor mit lehet csinálni, hogyan kell viselkedni. (Az otthonról indulástól a megérkezés utáni esti lefekvésig.)

Itt látszik, hogy néztek ki az oldalak: Egy sor kép-szöveg volt egy oldal. (Egyébként az egyik átvizsgálásnál álló férfinak nagyon tetszett, hosszan lapozgatta, nem győzött örülni, hogy ilyen van és kérdezte, hogy hol lehet kapni :) )

Az egyik leghasznosabb dolog a kinyomtatott és laminált metrótérkép volt, Jákob minden utat végig követett, meg is tanulta a megállókat rendesen :)

Nem győzök hálát adni a Google-nek sem a Google maps-ért, nagyon sokat használjuk és használtuk most is: már itthon megnéztük a házat, ahol lakni fogunk (belülről is voltak képeink csak az nem innen :)), a boltot, ahova vásárolni járunk majd, a metrómegállót, a játszótereket stb.

Az idei év nagy újdonsága volt, hogy most már Jákob is jól olvas, így a vizuális segítségek nagy része már szövegesen is működik. A napirendet pl. Katiékhoz hasonlóan mi is reggelente írtuk papírra. (Isteni szabadság érzés! :))

Ez meg egy rögtönzött programválasztó, amikor épp azon agyaltunk családilag, mi is legyen a következő program:

És egy bónusz: Ez már nem vizuális segítség, de jól sikerült, így megmutatom, hátha más is kedvet kap. Főleg Áron szereti nagyon az efféle értékeléseket és rangsorokat. A nyaralás utolsó napján felírtunk minden programot egy-egy kis cédulára, madj mindenki ugyanannyi darab pénzt kapott, amivel szavazhatott. Oda és annyi pénzt lehetett tenni a programokhoz, ahogy csak akartuk. Így kialakult egy végső sorrend, de azt is érdekes volt nézni, milyen eltérések voltak a családtagok véleményei között.

Meg kell mondani, hogy autista? - 5 érv a mellett, hogy igen

Sokan gondolják, még szülők között is, hogy a gyerek diagnózisát el kell titkolni, hiszen "címke" nélkül jobb óvodát, iskolát stb. választhatnak, nem kell átutazni a várost, nincs megbélyegzés, nem néz csúnyán a nagymama stb. Persze nem kétlem, hogy vannak helyzetek, amikor ez az egyedüli célravezető megoldás, de azt is gondolom, hogy elég sok érv szól a diagnózis mellett ahhoz, hogy erősen elgondolkodjunk:

1. Közhely, de igaz, hogy az autista gyerek nem csak a heti 1-2 fejlesztésen autista, hanem a nap 24 órájában, egy héten 7 nap. És ahogy a szemüveges gyerekre sem csak néha tesszük fel a szemüveget, neki is szüksége van a folyamatos szakszerű segítségre, segédeszközökre stb.
2. Ha egy gyerekről az óvodában/ iskolában nem tudják, hogy autista, automatikusan az átlagra szabott elvárásokhoz mérik majd őt, amiknek olykor egészen biztosan nem fog tudni megfelelni. Vagyis a diagnózis eltitkolásával a saját gyerekünknek generálunk kudarcokat az életben.
3. Sokan panaszkodunk, hogy nincs az autista gyereknek megfelelő ellátás, de ha nem jelennek meg a "rendszerben" az autizmus diagnózisok (mert ha diagnózisért még csak-csak el is megyünk, de a Szakértői Bizottsághoz már kevésbé), vagyis nem látszik, hogy egy-egy településen, kerületben milyen nagy számú ellátatlan gyerek él, akkor nincs nyomás a fenntartókon, hogy a megfelelő ellátást megszervezzék. Minek kéne oda több autista gyerekeket integráló intézmény, ahol szemmel láthatóan alig van autista gyerek?
4. Ha a diagnózist eltitkoljuk, azt kétféleképpen kommunikálhatjuk a saját autista gyerekünk felé: Vagy neki sem mondjuk meg, vagyis hazudunk neki, vagy neki megmondjuk, de arra kérjük, ő ne mondja meg másnak, vagyis hazudjon. Egyik sem jobb. Ez persze nem biztos, hogy egy 3-4 éves gyereknél égető problémának tűnik, de később egészen biztosan az lesz.
5. Ha az autizmussal élő gyerekek szüleit megkérdezzük, mit kívánnának hosszú távon a gyereküknek, többnyire azt válaszolják, hogy boldog, kiegyensúlyozott felnőtt életet. Nem nehéz belátni, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott élethez kell némi önbizalom és önelfogadás. Hogyan várhatom azonban a gyerekemtől azt, hogy saját magát az autizmusával együtt elfogadja, ha egyszer én magam sem fogadom el, letagadom a diagnózist? Milyen értéket, elvárást közvetítek így felé?

Nyári számegyenes

A kisebbik gyerekem, bár még csak első osztályos volt, most hirtelen a negatív számok iránt kezdett el érdeklődni, mikor egy Erdős Pálról szóló nagyon klassz mesekönyvet vettünk újra elő. (ezt)

Hurrá, hurrá, gondoltam, akkor barátkozzunk velük :)

A teraszon felrajzoltunk egy klassz hosszú számegyenest aszfaltkrétával (nekünk -14-től 14-ig fért el, a negatív és a pozitív számok és a 0 is különböző színnel) és a következőket játszottuk:

• A gyerek valamelyik számra áll, én pedig mondom a műveleteket: +6, -8 stb, vagy "vegyél el 2-t" "adj hozzá 9-et" stb.
• Ugyanez ugrással, vagyis fejben kell kiszámolni, és utána ugrani a megfelelő helyre - igaz, így csak az 1-el, 2-vel, 3-mal végzett műveletek jönnek szóba.
• Utána már nem összeadást és kivonást, hanem számszomszédokat kértem, pl. "Ugorj a 2 kisebbik számszomszédjára!" stb.

Na, itt el is fáradt a gyerekem, pedig ötletem bőven volt még. :)

Azért leírom, amik még eszembe jutottak, hátha rá tudom venni máskor is:

• különböző más "matekos" instrukciókat is lehet adni, pl "Ugorj arra, ami a 4 és a 6 között van!" "Ugorj egy 7-nél nagyobb páros számra" stb.
• Lehet ugrás helyett (bár a saját testtel való megtapasztalás csodás élmény, különösen a számszomszédoknál nagyon látványos) célba dobással is. És így akár két gyerekkel is (ki tud közelebb dobni?).
• Összeadás-kivonás gyakorlását lehet fordított kérdésekkel is: "Mennyit kell adni 9-hez, hogy 13 legyen?" - lelépi, megszámolja.
• Ugráljon végig kettesével, hármasával, úgy, hogy csak páratlan számokra ugrik stb. Ez már előkészíti a szorzást is :)

És igen, aztán a szorzás jön majd, mert az is szerepel a fent említett könyvben, utána meg a prím számok. Hosszú még a nyár! :)

Autreat

Jim Sinclair, egy autizmus jogi aktivista (maga is érintett) társaival együtt 1992-ben megalapította az Autism Network International (ANI) nevű önérvényesítő szervezetet az Egyesült Államokban. Ez a szervezet hívta életre (először 1996-ban) azt az autizmus-barát konferencia sorozatot, az Autreatet, melyet azóta is rendszeresen megrendeznek, és amelyen főleg autizmussal élők adnak elő autizmussal élőknek. Az előadások a szervezet filozófiájának megfelelően nem terápiákról, "gyógyításról" és az okok kereséséről szólnak, hanem arról, hogyan élhetnek az érintettek az autizmusukkal együtt is boldog és teljes életet.

Amiért most erről írok, az az, hogy bemutassam azt az autizmus-barát környezetet, melyet a szervezők megteremtenek annak érdekében, hogy az autista résztvevők konfortosan érezhessék magukat. Jim Sinclair egy interjúban (itt, 49. oldal) elmesélte, hogy egyszer azt mondta egy ismerősének, azt kívánja, bárcsak egyszer láthatná őt Autreatben, egy olyan autizmus-barát környezetben, ahol nem számít fogyatékosnak. Ahol bár az autizmusa ugyanúgy megvan, mint bárhol másutt, de ahol ezzel nem számít csökkent értékűnek, és egyáltalán nem fest olyan tragikus képet, mint a nem-autista világban.

Hiszem, hogy szülőként és szakemberként is feladatunk az autista gyermek (felnőtt) környezetének élhetőbbé, élvezhetőbbé formálása, és ehhez talán némi segítséget nyújt, hogyan is képzelik ezt az akadálymentesített környezetet maguk az érintettek. Ilyen tehát Autreat:

• Nincsenek nagy, hangos és zsúfolt konferenciatermek és hotelek, helyette kisebb szobák vannak.
• Van hely az el- és kivonulásra (pihenőszobák és szabad levegő).
• A programot úgy állítják össze, hogy az előadások ne legyenek túl hosszúak és kimerítőek.
• A teljes terület füst- és parfümmentes, aki "túl illatos", azt simán nem engedik be.
• Mindenkinek meg kívánják adni a lehetőséget a barátkozásra és kapcsolatok építésére, de ezt senkire nem kényszerítik rá. A résztvevők egy színkódos kitűzőt viselnek, melyen más szín jelzi, ha az illető senkivel nem akar beszélgetni és más, ha csak ismerősökkel kíván kapcsolatba lépni.
• Természetes, hogy senki nem nyúl a másik ember segédeszközéhez, legyen az kommunikációs eszköz, vagy akár segítő kutya.
• Külön figyelnek arra is, hogy csak arról készüljön fotó és videófelvétel, aki ehhez hozzájárul. Ugyancsak a belépésnél kaphatnak a résztvevők egy fekete kört tartalmazó jelzést, és aki ezt viseli, arról mindenki tuja, hogy nem szeretné, ha filmeznék, videóznák.
• Kifejezetten megkérik a résztvevőket, hogy ne használjanak vakut (hacsak az érintettektől nem kaptak rá külön engedélyt), ne érintsék meg egymást (hacsak nem tudják kifejezetten a másikról, hogy nem bánja), és lehetőleg ne keltsenek hangos és hirtelen zajokat.
• Az előadások végén nincs hangos taps, helyette a résztvevők  - a siketekhez hasonlóan -  a kézfejük forgatásával/rázásával fejezik ki tetszésüket.

Csendes taps - kép innen.

Jim Sinclair a fent említett riportban azt is hangsúlyozza, hogy soha ne feltételezzünk semmit az autista emberről, helyette inkább kérdezzük meg. (Gyerekeknél még kiegészíteném azzal, hogy a szüleit.) Soha ne legyünk benne biztosak, hogy mit érez, vagy gondol az autista ember pusztán a gesztusai, mimikája, testtartása, vagy hanghordozása alapján - hacsak nem ismerjük őt jól.

Autreatről bővebben itt.

Elmélkedések arról, mihez is kezdünk az autista gyerekünkkel

ELMÉLKEDÉS 1.

Tegyük fel, hogy olyan helyen lakom, ahol az összes környéken lakó kertjében van kerti kút. Előbb-utóbb elkerülhetetlenül felébred bennem a vágy, hogy nekem is legyen kutam, hogy "normális" legyen a kertem. Nézzük, mit tehetek:

• Elkezdhetek pl. ásni, hiszen tudom, hogy előbb, vagy utóbb vizet kell találnom. Ez lehet, hogy hosszú idő lesz. Nagyon hosszú, talán fel is adom közben.
• Kinyithatom a helyi újságot, ahol találok valakit, aki sok más egyéb mellett azt állítja, hogy képes vizet fakasztani a földből. Eljön, egy csomó pénzért megméri a vízereket, a kertem mágneses mezőit, majd kijelöli a helyet, elhelyez egy mágnest, esetleg pár féldrágakövet és megnyugtat, hogy semmi más teendőm nincs, mint várni néhány hónapot, esetleg évet, és meglátom, a víz magától fog feltörni a kertben.
• Esetleg elhívhatom a mérnök barátomat, aki örömmel megrajzolja nekem, hogyan is fog kinézni a kút föld feletti része, hova tesszük majd a csapot. De ettől még nincs vizem.
• És persze lehet az is, hogy kerítek egy kútfúrót, aki pár nap kemény munkával, és persze nem ingyen, de fúr nekem egy kutat, és ezzel elég hatékonyan és viszonylag gyorsan megoldja a problémámat.

Tegyük fel, hogy van egy autista gyerekem. Megkapom a diagnózist, nézem, nézem a gyerekem, és látom, hogy más is, mint a többiek. Meg hogy valami neki sem igazán jó, nekem sem, így előbb-utóbb elkerülhetetlenül felébred bennem a vágy, hogy változtassak. Nézzük, mit tehetek:

• Megpróbálhatom még nagyobb türelemmel, még nagyobb szeretettel én magam megnevelni. "Előbb-utóbb meg fogja tanulni."
• Vagy felhívhatok valakit az újságból, esetleg elvihetem egy olyan terápiára, ami ezer más dolog mellett (pl. hiperaktivitás, szorongás, egyensúlyi problémák, figyelemzavar stb.) az autizmusra is ajánlanak. Baj nem lehet belőle!*
• Vagy elvihetem orvoshoz, és előfordul, hogy találok olyat, aki ad neki valami gyógyszert. Máris tettünk valamit.**
• És persze lehet az is, hogy kerítek egy autizmushoz értő(!) szakembert, aki bizonyítottan hatékony autizmus-specifikus módszerekkel kezd el nekünk segíteni, nem ígérve sem gyógyulást, sem azonnali megoldásokat, de hosszú távon azért mégiscsak megoldja a problémánkat.

* Nem, nem gondolom, hogy minden nem autizmus-specifikus terápia rossz lenne az autista gyerekeknek, sőt! Nagyon sok klassz dolog van a világon, és mivel egyik gyerek sem csak autizmusból áll, ezért más problémájára, vagy épp azért, mert olyasmit csinál, amit szeret, még jó lehet neki.

**Nem, nem gondolom, hogy a gyógyszer ördögtől való, néha (autizmusban is) szükség lehet rá. Csak szülőként nem tudnám nyugodt lelkiismerettel beadni a gyerekemnek addig, amíg nem vagyok egészen biztos benne, hogy minden más (pedagógiai) módszert már kipróbáltunk.

ELMÉLKEDÉS 2.

Tegyük fel, hogy van egy mozgássérült gyerekem. Elég egyértelmű, hogy az évek során akadálymentesítjük a lakást, kivetetjük a küszöböket, kiszélesítjük az ajtókat, lejjebb tetetjük a villanykapcsolót, lépcső nélküli házba költözünk, vagy amire épp szükség van ahhoz, hogy ő önállóan mozogni tudjon. Az is elég egyértelmű, hogy az évek során szakértőjévé válok az orvosi beavatkozásoknak, az ortopéd cipő készíttetésnek, a járókereteknek, a kádba beemelő szerkezetnek, vagy ezer más dolognak, amire épp szüksége van.

Tegyük fel, hogy van egy autista gyerekem. Vajon miért nem egyértelmű, hogy a lakásunkat, a kommunikációnkat akadálymentesíteni kell? Vajon miért nem egyértelmű, hogy (otthon is) olyan nyelvet használunk, amit ő is megért, amivel önálló tud lenni? És vajon miért nem egyértelmű, hogy megpróbálom megérteni, megtanulni, ami vele van, hogy segíteni tudjak? Hogy beszerzem azokat az eszközöket, amik segítik őt, és nem mérlegelem, hogy ciki, vagy nem ciki?

Ugyanez a kérdés egy szemüveges hasonlattal: Ha a gyerekem kicsit nem lát (mondjuk a hátsó padból a táblát már nem annyira), egy pillanatra sem gondolkodom, hogy vegyek-e neki szemüveget, vagy sem. Hogy ez már elég súlyos fokú látásprobléma-e, vagy inkább még próbáljon vele megküzdeni maga. Hogy fogják-e miatta csúfolni, lesz-e ettől fura gyerek. Nem gondolkodom, hanem megcsináltatom a szemüveget, hogy neki jó legyen. Autista gyerek eszközén miért gondolkodunk (mert ő csak kicsit autista, ugye).

Nem értem. Akárhányszor kerül elő, akkor sem.

Először-utána

Egy nagyon klassz kis eszközt szeretnék mutatni azoknak, akik (még) nem használnak napirendet, de segíteni szeretnének autizmussal élő gyermeküknek/ tanítványuknak a tevékenységváltásban. Egy ilyen, vagy hasonló először-utána tábla láthatóvá teszi a dolgok sorrendjét, ami főleg akkor lehet nagy segítség, ha valamilyen "nemszeretem" dolgot kell végigcsinálni.

Ezen a bölcsis változaton pl. először ki kell bírni, hogy megvizsgál az doktor bácsi, utána viszont tudom, hogy mehetek majd az udvarra, amit szeretek,

Akkor is jól jöhet a tábla, ha valamilyen kevésbé kedvelt tevékenységre szeretnénk felkészíteni a gyereket: itt pl. már az étkezés kezdetekor tudja, hogy utána ki kell majd mennie fogat mosni.

A kettőt természetesen lehet kombinálni. Mondjuk az utóbbi esetben, amikor vége az evésnek, akkor, azt a képet levesszük, a fogmosás kerül az első helyre, a másodikra pedig valami hívogató tevékenység, pl. lehet menni az alvós állatkáért a délutáni alváshoz.

Otthoni használatban jól el tudok képzelni egy ilyet a játszótérre menésnél (meg főleg a hazaindulásnál, az gyakrabban okoz gondot), vagy a reggeli-esti öltözős-fogmosós rutin segítésében.

Természetesen ezt is el lehet készíteni tárgyakkal, vagy szöveges formában is, ill. azt is nagyon egyénre kell szabni, hogy a gyerek milyen képeket ért, mi mit jelent neki stb. (a doktor bácsi lehet pl. egy spatula, de egy fonendoszkóp képe, egy rendes fotó, vagy még ezer más dolog is, ami egyszer már összekapcsolódott vele.)

Még néhány példa. Egy fodrászos, utána játékboltos innen:

Egy kézzel írott szöveges (matek után iPad) és egy viselkedési szabályos (ha először szépen ülök, utána kapok csillagot) innen:

Egy fotós innen:

És rgy tárgyas innen:

Felezős játékok

Két szép játékot készítettem mostanában (többek között) a bölcsiseimnek. Mindkettőnél félbevágott képek összeillesztése a feladat, amit (nem csak) az autista gyerekek miatt strukturált* (magyarázat nélkül is könnyen értelmező, rendezett) módon készítettem elő: a kis képek egyik darabja egy A/4-es lapra van felragasztva (oldalanként nyolc kis kép), ehhez kell illeszteni a képek másik felét.

Az egyik lap pillangós, ehhez a képeket egy kedves gyógypedagógus kollégától kaptam. Egyik oldalán mindig a pillangók bal fele van felragasztva, és ehhez keresi a gyerek a jobb felet.

A másik oldalon már össze vissza vannak az oldalak, de ugyanúgy a kiegészítő részt kell megtalálni.

A másik játék is teljesen hasonló, ehhez a képeket innen töltöttem le. (Látható, hogy itt másképp használják, külön álló darabokkal.) Itt is először a jobb oldali párokat kell keresni.

A másik oldalon pedig a jobbat és a balt keverve. 

Gondolom, nem árulok el titkot, hogy vannak gyerekek, akiknek ez a feladat azért már nem túl megerőltető. Hogy mitől lesz mégis az? Pl. ha kommunikációs játékot csinálunk belőle! :) Mondjuk ilyeneket:

• Egy-egy darabra "véletlenül" rátámaszkodom, amit neki el kell kérnie. ("Kérem!" szóban, gesztussal képpel, gyerektől függ)
• Olyan darabot nyújtok felé, aminek nincs ott a párja, így vissza kell utasítania ("Nem kérem!" szóban, gesztussal, vagy képpel)
• Minden egyes darabot el kell kérnie, tehát meg kell fogalmaznia, épp melyiket szeretné. ("Kérem ennek a párját!" vagy "Kérem azt, amelyiknek narancssárga a közepe!" stb.)
• Legizgalmasabb, ha két gyerekkel játsszuk (nem véletlenül van belőle két fajta ;)), és így amikor felmutatok egy darabot, és megkérdezem, hogy ki kéri, mindig annak a gyereknek kell felelnie, akinél az a tábla (a körös, vagy a pillangós) van. Ha egy bizonyos kérdéssel már megy ("Ki kéri?"), lehet variálni a kérdéseket is ("Kié?" vagy "Kinél van?")

És nyilván végtelen még a lehetőségek száma :)

*Hasonló játékoknál lehet még azzal is segíteni, hogy a hiányzó fél helyét megrajzoljuk, ill. tépőzárral is szokták segíteni a rögzítést. Az én mostani bölcsiseim, úgy tűnik, boldogulnak e nélkül is, de azért készen állok, még szükség lehet rá.

Hogyan tegyük könnyebbé a reggeleket? - 10 autizmus barát megoldás

A bejegyzést részben ez az írás inspirálta. A képek egy része is innen való.

Minden családban, ahol kisgyerekek vannak gondot okoz, hogy mindenki épp időben készüljön el. És sokak életét megkeseríti, ha reggel veszekedni kell, hogy mindenki tegye a dolgát, vagy ha otthon maradnak a fontos dolgok. Különösen így van ez, ha autista gyermekünk is velünk tart, hiszen nekik többnyire nem könnyű a reggeli teendők megszervezése, ill. az idő beosztása.

Íme tehát néhány tipp, amely segítségünkre lehet:

1. Természetesen itt is, mint mindig a legfontosabb, amit tennünk kell, hogy minél több dolgot előre jelzünk a gyereknek. Ha egyébként nem is használunk vizuális napirendet, reggelre akkor is érdemes készítenünk legalább egy ellenőrző listát. Ez a gyerek megértési szintjétől (szimbólumszintjétől) függően lehet tárgyas, képes, vagy szöveges is. Angolul rengeteg példát találni a neten (morning routine), ez a pipálós verzió pl. innen való. Nagyobbaknak az óra állását is mellé rajzolhatjuk, vagy írhatjuk.

2. A fent említett bejegyzés ötlete, hogy zenét is használhatunk, hogy a gyerek tudja, hol tartunk. Ehhez persze az kell, hogy megtanulja, melyik kedvenc szám végére hol kell tartani. Nem baj, ha ezt is megtámogatjuk képekkel, tárgyakkal.

3. Az egyes megcsinálni-valókra szánt időt órával is jelezhetjük. Ez lehet felhúzható konyhai óra, vagy homokóra is. Néha tényleg csodát tesz!

4.  Az egyes részfeladatok elvégzését (öltözés, fogmosás stb.) folyamatábrákkal segíthetjük, ez növeli a gyerek önállóságát és több időt hagy nekünk. Ilyet sokat mutattam már a blogon, van pl. itt és itt.

5. A ruhákat akár egy hétre előre is kikészíthetjük (ez így kicsit hetirendként is működik), akár a gyerekkel együtt is.

6. Autizmusban sokszor nagyon jól jön, ha valami jutalmat ígérünk az elvégzett munkáért cserébe. Fogmosás utánra, ha lehet, nem ajánlanék nasit, de lehet pl. játékidő, egy rövid mese, vagy (ha nekünk belefér) valami kedvelt közös tevékenység, csikizés stb. Fontos, hogy ezt is vizuálisan előre jelezzük, tehát legyen valamilyen "ha ezt mind megcsináltam, akkor..." jelzés képes formában, vagy akár tárgyakkal (utóbbit úgy, hogy pl. egymás mellé tesszük a polcon a poharat, a ruhákat, a fogkefét, majd a sor végére a távirányítót és ha kell, segítünk sorban elvenni, és csinálni, ami következik). Fontos, hogy amit beígértünk, azt kapja is meg a gyerek, ne maradjon el, mert mondjuk már nincs rá idő!

7. Ha gondot okoz, hogy a gyerek nem akar felkelni, vagy épp túl korán kel fel, jelezhetjük neki az időt hanggal (valami zene), vagy fénnyel (pl. az éjszakai fény lekapcsolásával). Ezeket egy időkapcsoló segítségével (amit a konnektorba tudunk dugni, és ebbe dugjuk a CD, vagy a lámpa zsinórját) akár automatikussá is tehetjük. Segítség lehet, ha pl. hétvégén nem szeretnénk, hogy már hajnalban felkeljen. Így megtanítható, hogy csak akkor kelünk fel, ha megszólal a zene/ elalszik a lámpa.

8. Hogy semmi ne maradjon otthon kis cetlikkel, vagy akár rajzos formában is készíthetünk emlékeztetőt a kijárathoz. Az első kép innen, a másikat sajnos nem tudom.

9. Ha az előszobában minden családtagnak van egy külön kis rekesze/ doboza,/ fiókja/ akasztója, akkor oda lehet készíteni mindent előre, kevesebb az esély, hogy valami otthon marad.

10. Mindig keressünk valami örömet a reggelbe. Ahogy mi is, a gyerekek is akkor készülődnek szívesen, ha van miért. A hetirendben, napirendben előre jelezhetjük, mi minden klassz dolog vár ma ránk. :) 

Hangerő szabályzó

A kisebbik fiamnak nem mindig könnyű eltalálni, mikor milyen hangerővel kéne beszélni. Ez nem mai probléma, csak néha nehezebbé válik vele az élet, és akkor nekibuzdulunk. Most viszont már volt olyan szerencsénk (hurrá új iskola!), hogy a gyógypedagógusa is segített a megoldáskeresésben.

Készített neki egy szociális történetet, ami arról szól, hogy hol milyen hangerővel kell beszélni az 1-5-ig skálán. Az egyes hangerőkhöz így nevek, számok és színek is tartoznak. Bent az iskolában bevezettek egy hangerőszabályzót is, ami állítólag a tanítási órákon is jól működik.

Szóval mi már csak ehhez a bent működő rendszerhez tettük hozzá az itthoni felét: A szociális történetet megkaptam a gyógypedagógustól és kicsit átírtam az itthoni helyzetekre. És készítettem egy kicsi hangerőszabályzót is a megadott színekkel. Kivételesen szinte semmi technika: ceruza, vonalzó, színes és filctoll. Laminálás, jancsiszeg, nyíl papírból.

Ismerve az eszközök eltűnési hajlandóságát rögtön kettőt csináltam, az egyiknek klassz kis mágnes is került a hátuljára - na, ez az, ami már másnap nem volt meg :)

A fiam szereti, mindenhova viszi, figyeli, számon tartja, ki épp hogy beszél, ill. próbálgatja (velünk is bemutattatja) az adott hangerőket. Szóval szerintem sínen vagyunk, bár még hosszú az út. :)

Színes játékok

Hoztam néhány aktuális kedvenc játékot (és ígérem, hamarosan lesznek autizmusos eszközök is, van pár a tarsolyban :))

Az egyik talán már szerepelt is: a saját gyerekemnek varrta a nagymamája azt a nagyon klassz színes kört (főleg thermo anyagból van), ami most újra szerephez jutott a bölcsődei fejlesztéseken. És igen, van olyan három éves gyerekem, aki szívesen szétválogatja ezt a tengernyi sok kis ömlesztett mütyürt, akár egymás után többször is. Pedig mivel még nem beszél, sokan nem is gondolnák róla. Szerintem ügyes :) 

A másik a hipermarketekben gyűjthető kis matricák egy kreatív felhasználási módja: szintén van, aki szívesen bíbelődik vele.

Itt fekete és piros téglalapokat rajzoltam (színeztem), minden színt a megfelelő helyre kell ragasztani (két elemű ritmikus sor, ha így tetszik).

Itt már nem csak két szín van.

Persze színek nélkül is lehet, ha csak az a feladat, hogy minden körre/téglalapra egy matrica kerüljön.

És akiről meg közben derül ki, hogy valamiért ódzkodik a matricáktól (ilyen is van :)), az színez. De milyen jól! 

Nagyobbaknak való klassz matricás játékok itt.