Engedjük másnak lenni

Ha az ember autizmussal élő gyermeket nevel, nap mint nap rá kell jöjjön, hogy a dolgok nem mindig úgy tökéletesek, ahogy azt korábban gondolta, vagy ahogy azt másoktól megszokta. Ahogy a gyerekeink egyik nagy tanulása merni másnak lenni, úgy a mienk az, hogy engedjük őket  másnak lenni. Még akkor is, ha ezért szembe kell mennünk az egész világgal. Szép feladat :)

Theo Peeters: Autizmus - Az elmélettől a gyakorlatig c. nagyszerű könyvében olvastam nemrég egy nagyon találó leírást egy édesanyától, ami nekem pont erről szól. Aktuális kedvenc idézetem.

 

"Megint közeledik az ünnepi időszak az összes meglepetéssel együtt. Nem igazán várom, mert megzavarja Thomas napi rutinját. De már megtaláltam a módját annak, hogy hogyan segítsek neki: a legtöbb ember számára a meglepetés rendszerint jó dolog, az ő számára azonban a dolgok csak akkor jók, ha előreláthatóak.

Tehát megmutatom neki a reklámfüzeteket, és bennük azt a játékot, amit a Télapó fog hozni, megmutatom, mit tud majd csinálni a játékkal, hogyan fogja tudni használni. Az összes képet kivágjuk és papírlapokra ragasztjuk fel őket. Készítek neki egy fehér lapokból álló naptárt, úgyhogy ő maga tépheti le a lapokat, minden nap egyet. Pontosan láthatja, mennyi ideig fog tartani. A meglepetést ábrázoló képet pedig egy piros papírlapra ragasztjuk.

Ezután elmegyünk az üzletbe, hogy megnézzük a valódi ajándékot, mivel az nem pontosan ugyanúgy néz ki, mint a hirdetésen. Ha tehetjük, ki is kérjük a játékkölcsönzőből, hogy biztos legyek abban, hogy nem túl bonyolult Thomas számára és hogy tudja majd kezelni.

Karácsony előtti este megmondom neki, hol fogja megtalálni a "meglepetést", és hogy milyen papírba lesz csomagolva. A testvérei úgy gondolják, hogy csak fele akkora öröm, ha előre tudják ezeket a dolgokat. De amikor eljön a nagy nap, és a piros lap felbukkan Thomas naptárán, az az ÖSSZES gyerek számára igazi ünnep. Még Thomas számára is, mivel most nem fogja ledobálni a papírt a földre, nem fog kiabálni, vagy sírni. Azt találta, amire számított, minden előrelátható volt. EZ AZ Ő "MEGLEPETÉSE". Ezután kettőt pislog, és ezzel egyidőben kinyitja és becsukja a száját. Az egyik keze lazán az oldala mellett lóg, a másikkal meghúz egy hajtincset. Néhányszor ügyetlenül fel-le ugrál. Én pedig ilyenkor meghatódom, mert látom, hogy tényleg örül." (Hilde De Clercq)