Ha egy autizmussal élő gyermeket integrált körülmények között helyezünk el bölcsődében, vagy óvodában, könnyen szembetalálhatjuk magunkat a kisgyermeknevelők, vagy az óvónők előítéleteivel. Jó ezekre előre felkészülni, akár szülőként, akár szakemberként vagyunk a történet szereplői.
Mutatok néhány olyan előítéletekből épült falat, amelyekkel én találkoztam, saját válaszaimmal - a lista nyilván bővíthető, a válszok felülbírálhatóak.
- Mi nem használunk ilyen kártyákat meg ilyesmit, kipróbáltuk, de nem működött. Mire én: Igen, ezeket a vizuális segédeszközöket elég nehéz használni, köztük is talán a legnehezebbek a leggyakrabban használt napirendi és kommunikációs kártyák. Többször tapasztaltam én is, hogy valamelyik eszköz nem működik. De aztán később mindig kiderült, hogy rosszul választottuk meg a formát. Szóval nem könnyű jól használni, de ha sikerül, csodákat tesz. Ráadásul még mindig könnyebb kártyákat használni, mint aztán megküzdeni azzal, hogy a gyerek, mivel nem kap segítséget a kommunikációhoz, mindenféle problémás viselkedést alakít ki, mondjuk bántja a többieket, vagy magát.
- Örömmel látjuk az autizmussal élő kisgyereket, de a kártyákkal/naplóval stb. nekünk nincs sem időnk, sem energiánk foglalkozni. Mire én: Ha egy csoportba egy szemüveges kisgyereket hoznak a szülei, senkinek nem jut eszébe, hogy a kisgyereket szívesen látjuk, de a szemüvegét hagyja otthon. Pedig egy szmüveggel is van plusz munka bővel: le kell venni öltözésnél, alvásnál, biztonságos helyre kell letenni, majd vissza is adni, vigyázni kell rá torna közben, sokszor még le is kell mosni, mert maszatos lesz. Ugyanezt elmondhatnám egy bottal járó kisgyerekről is: Tőle sem vesszük el a botját. Ilyesmi senkinek nem jutna eszébe. Pedig a vizuális segédeszközök - ahogy a nevük is mutatja - éppúgy segédeszközei az autizmussal élő kisgyereknek, mint másnak a szemüveg, a hallókészülék, vagy a bot. Segít neki boldogulni az épek világában.
- Nem tudunk kirakni napirendi kártyákat, mert a többi gyerek leszedi. Mire én: A többi gyereket meg lehet és meg kell tanítani, hogy ne szedje le. Mindenkinek egyértelmű, hogy a csoportban ott áll a gondozónéni/óvónéni asztala, rajta izgalmas papírok, olló, ragasztó és egyebek, de a gyerekek tudják, hogy az tiltott terület. Nem maguktól, hanem megtanulták. Lehet, hogy a többi gyerek egyszer-kétszer leszedi a kártyákat, mert érdekesek és ők is szeretnék megnézni. Ilyenkor meg lehet mutatni nekik, de meg kell szokniuk, hogy azokat az autizmussal élő kisgyerek hazsnálja. (Nagyobbaknál lehet egy felelős, aki reggel kirakja neki.)
- Nem engedhetek meg neki olyasmit, amit a többi gyereknek sem engedek meg, mert eltanulják. Mire én: A többi gyereknek egész egyszerűen meg lehet mondani, hogy "neki szabad, neked nem". Ez lehet egy egyszerű szabály, de az ő szintjükön meg is magyarázhatjuk, pl.: "Ő nem tud tisztán enni/ a szőnyegen maradni/ csöndben lenni, te viszont igen". Persze a gyerekek meg fogják próbálni így is, de legyünk következetesek! Hiszem, hogy ha ez a dolog bennünk felnőttekben rendben van, könnyedén elfogadtatjuk majd a ránk bízott gyerekekkel is. És megint egy látássérült példa: ha egy erősen gyengénlátó kisgyerek kerül a csoportunkba, aki úgy közlekedik, hogy mindent megtapogat, nem fogjuk ezt neki megtiltani, csak azért, nehogy a többiek is tapogatni kezdjenek. És a többiek ki is fogják próbálni, ez kell ahhoz, hogy megértsék és elfogadják - ez az ő tanulásuk. De aztán ráunnak és abba fogják hagyni, mert nincs rá szükségük
- Az autizmussal élő gyereken nem látszik, hogy más lenne, ezért a többiek nem fogják érteni, ha másképp bánok vele. Mire én: Ezek a bennünk, felnőttekben élő előítéletek, hogy könnyebb elfogadni egy mozgássérült kisgyerek másságát, akin látszik a problémája. A gyerekekben ezek az előítéletek még nem élnek. Ez megint egy másik olyan helyzet, ahol ők is profitálhatnak az integrációból: megtanulhatják, hogy nem vagyunk egyformák és a különbözőségünk nem mindig külsőségekben nyilvánul meg.
- Hiába mondom neki sokszor, türelmesen, nem csinálja. Mire én: Előfordulhat, hogy nem érti. Autizmussal élő gyerekeket ritkán (szinte soha nem) mozgat rossz szándék, dac, vagy lázadás. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy egy gyerekekkel zsúfolt csoportszobában, egy feszült helyzetben ("akarnak tőlem valamit") még azt sem érti meg, amit egyébként igen. Általános jelenség az is, hogy az autizmussal élő gyerekek jobban (nagyobb szókinccsel, bonyolultabb mondatokkal) beszélnek, mint amennyire mások beszédét értik. Ilyen helyzetekben azt szoktam javasolni, hogy bánjunk vele kicsit úgy, mintha süket lenne: mutassuk meg, használjunk egyszerű gesztusokat, tegyük oda a kezét, adjuk a kezébe, vagy nyújtsuk felé a tárgyat stb., miközben egy-egy szóval segítjük. (Pl. "Most már nyugodtan kimehetsz az udvarra a többiek után" helyett "Udvar."+ mutatás.)
Folytatás, avagy mások mondták (köszi Éva!)
- Nem kellenek ezek a kártyák, ezektől csak még merevebb lesz. Mire mi: Sokszor az egyforma, már jól ismert hétköznapokban tényleg nem lenne semmi gond napirendhasználat nélkül, a problémák akkor kezdődnek, mikor valami változás van a programban: esik az eső és nem lehet kimenni, jön az orvos, farsang van, anyák napja, vagy hasonlók. Ilyen eseményeknél egy autizmussal élő gyerek teljesen össze tud zavarodni. Az meg legtöbbször kevés, hogy elmondjuk neki, de ha van a kezünkben egy eszköz, amit ért (a napirend), máris nyert ügyünk van. Mi csak kirakjuk, ő megnézi, ha kell naponta százszor odapillant, és biztos lehet benne, hogy ettől még nem borult fel a világ, vagyis pl. anya ugyanúgy jön délután.
- Érti a beszédet, nem kellenek a kártyák. Mire mi: Könnyen lehet, hogy úgy tűnik, hogy érti a beszédet, mert az ismert szituációkban jól boldogul. Az is lehet, hogy sok szót használ, de autizmusban soha nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek jelentésével is tisztában van. Talán csak megjegyzett egy szituációt úgy, ahogy egyszer már lezajlott - szavakkal, gesztusokkal, mindennel együtt. Meg aztán érteni a beszédet és jól használni azt megint két különböző dolog. Lehet, hogy tudja, hogy melyik a ladba, melyik a könyv, vagy a fa kocka, de amikor nagyon szeretne játszani vele, már nem fogja tudni elkérni. Talán azért nem tűnt fel eddig, mert nem is gondoltuk, hogy szeretné.
KATI ajánlotta a saját blogján ezt az oldalt, és több bejegyzésedet is olvastam. Kicsit lejjebb nagyon jó filmeket ajánlottál, igyekszem majd megnézni. :-)
VálaszTörlésSzeretném elmondani, hogy nekem nincs autista gyerekem. Két kislányom van, az egyik 2 éves múlt, a másik 3 hónapos... most állunk ovi választás előtt, mert költözünk, és már most el szeretném dönteni, hogy az új lakásunkba jelentkezzünk be, vagy egy rokonunkhoz és akkor másik ovihoz fogunk tartozni... a mi ovink nem tetszik, a másik ovi igen, és az egy integrált óvoda, nagyon-nagy hangsúlyt fektetnek az integrációra a nevelési programjukban, tehát gondolom, náluk sok autista kisgyerek van.
Megmondom őszintén sok a "félsz" bennem. Nem az autista gyerekektől félek, egyszerűen csak nem nagy a bizodalmam a rendszer hatékonyságát illetően.
Nyilván más olyan szemszögből nézni a dolgokat, hogy neked is van autista gyereked. Nyilván tudat alatt is elfogult vagy az irányukban, és a legjobbakat akarod neki(k), ahogy én is a legjobbat szeretném az én kislányomnak. Nem akarok bántó lenni, ha mégis így érzed, és nem szeretnéd, hogy olvassalak, első szóra elmegyek innen. :-)
Az a baj, hogy ez a posztod csak növelte bennem a bizonytalanságot. Az igazság az, hogy én nem hiszek abban, hogy egy 3-4-5 éves gyerek megérti azt, hogy a társa "más". Látja, de nem érti.
VálaszTörlésSZerintem az a tanácsod, hogy "neki szabad, neked nem" borzasztó nehéz helyzetbe hozza az óvónőket, és szerintem kivitelezhetetlen ezt megvalósítani. Az én lányom például elég akaratos, konok leányzó, ő tuti, hogy 'csakazértis' csinálná... egyébként szerinted segíti az integrációt az, ha az épnek megtiltják azt, amit az autista megcsinálhat? mert szerintem nem! Szerintem ez úgy csapódna le a kisgyerekekben, hogy a másiknak mindent lehet, neki pedig nem, és ettől nem igazán válik az a másik szimpatikussá. Félre ne érts, én pont a mikénteket keresem, és szeretnék tájékozódni arról, hogy ez az egész hogyan is működik egy integrált oviban.Szerintem egy 3-4-5 éves gyerek nem tart ott a pszichés fejlődésben, hogy megértse a másságot, és felfogja azt, hogy ez mivel is jár. Ha megengedsz egy őszinte véleményt, akkor szerintem nem jó út az, ha egy 3-4-5 éves elé olyan elvárásokat állítunk, amiknek nem tud megfelelni. A posztod csak növelte bennem a bizonytalanságot. Például miért olyan egyértelmű, hogy a 20 ép gyereknek kell alkalmazkodni és teljes mértékben elfogadni az 1-2-3-4 SNI-st vagy autistát... szerintem ez szembemegy az integráció céljával! Más kérdés, hogy jobb ötletem nekem sincs, mert az autista gyerekektől meg nem lehet elvárni, hogy alkalmazkodjanak! Pont ez a visszásság kelti bennem a bizonytalanságot. Mennyire lehet eredményes a gyakorlatban az integráció? Nyilván intézményfüggő is, hogy milyen minőségben valósul meg, nem? Vagy inkább óvónő-függő? Akármelyik is legyen, zsákbamacskát vesz az autista és az ép gyerek szülője is. Bízom abban, hogy igazatok van, mert mint mondtam, mi is ilyen oviba megyünk. Csak azt már az elején le fogom szögezni, hogy ne várják el Fannitól, hogy tisztában legyen vele, hogy mit jelent az autizmus, és arra is megkérem az óvónőket, hogy ne mindig az én gyerekemet szidják le csak azért, mert esetleg nem tud a helyén kezelni egy betegséggel élő embert... ugye azért érted az én oldalamat is?
Szerintem az óvónénik nem hagyják az asztalukon az ollót. :-) Ne haragudj a mosolyjelért, de szerintem az el van rakva. A napirendi kártya pedig esetleg jó játékeszköznek tűnhet egy ép gyerek számára, mert neki hiába magyarázzák, hogy az egy autista gyereknek kell a kommunikációhoz.
A tapogatós példa pedig szerintem nem jó. Szerintem a szülőknek nem azzal van "problémájuk", hogy leutánozza a gyerek a tapogatást, mert ez nyilván csak egy játék. Nekem mesélték, hogy egy ép gyerek integrált oviba járt, és "eltanulta" az artikulálatlan üvöltözést, és mindenhol (otthon, más közösségben, vendégségben) az autista gyerek üvöltözéseit utánozta. Szerintem a szülők ilyesmire gondolnak, nem pedig mozdulatsorok utánzására...
Szerintem gyerekként is könnyebb elfogadni a mozgássérült gyerekeket... ezt most arra írom, hogy szerinted a gyerekek másképp működnek, és szerinted ugyanolyan könnyen fogadják el az autistákat is. Szerintem ebben az esetben nehezebb dolguk van. Egy 3-4-5 éves gyerek nem érti meg, hogy mi az az értelmi fogyatékosság! Azt könnyebb elmaqyarázni "az ő szintjükön", hogy a XY nem tud járni, mint azt, hogy YZ nem tud úgy alkalmazkodni, kommunikálni, viselkedni........
VálaszTörlésNe haragudj, ha bántót írtam, csak véleményt szerettem volna alkotni, mivel a kislányom nemsokára belekerül ebbe a nem egyszerű helyzetbe!
Kedves Babi!
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy olvasod, azt meg főleg hogy írsz! Csupa-csupa érdekeset és elgondolkodtatót.
Szerintem az ép gyerekek igenis képesek megérteni szabályokat, nyilván nem azonnal és nem mindent, de ettől gyerekek. Ezt nem is várja tőlük senki - ebben talán nem voltam egyértelmű. Viszont alkalmazkodni, segíteni nekik kell megtanulni, megint csak a maguk szintjén. Ahogy Te is írtad, ez egy fogyetékos gyerektől kevésbé várható el. És hidd el, megy is nekik, a bölcsiben, ahol dolgozom, látom, milyen ügyesek, kedvesek, segítőkészek tudnak lenni a többiek. És nyilván nem kell érteniük az autizmust, de azt, hogy az a kisgyerek más, akkor is "veszik", ha mi nem mondunk semmit. Ha viszont nem is próbáljuk megmagyarázni, akkor titok, tabu, nem értés, és később talán el nem fogadás lesz belőle. Nyilván nem doktori értekezésre gondolok, mindent csak egyszerűen, a kérdéseikre válaszolva. Mert kérdeznek ám! És tényleg azt látom, hogy a tabuk bennünk vannak, amikor nem tudunk, nem akarunk őszintén válaszolni nekik, hanem valahogy elkenjük a dolgot. :)
Ami viszont az óvónőket illeti, nekik igenis érteniük kell az autizmushoz, a nélkül valóban nem működik az egész. És sajnos ezzel kapcsolatban elég rosszak a tapasztalataim. (Biztos vannak kivételek, tisztelet nekik!) Ha az ollós hasonlatomat túlzásnak érzed, akkor tessék helyette egy másik: minden gyerek szeretne kirohanni az ajtón az anyukája után, de hamar megtanulják, hogy ezt nem lehet. Nem azért nem teszik, mert nem tudnának kislisszolni, amikor az óvónéni más felé néz, vagy ne tudnák lenyomni a kilincset. Azért nem teszik, mert egy felnőtt azt mondta, hogy ezt nem szabad. És ez a nagy különbség! Hogy ők ezt megértik, számít nekik, az autista gyereknek pedig nem jelent semmit. Ugyanez a helyzet az artikulálatlan kiabálással is, ha ez kialakul. Persze, hogy kipróbálja a gyerek! Ezzel tanul. Megnézi, hogy regaál anya, a szomszéd néni, a rokonok stb. De mivel mindenhol azzal fog találkozni, hogy ez a dolog nincs rendben, abba fogja hagyni, hiszen neki nagyon fontos, mit gondolnak róla a felnőttek. :)
Egy dolgot azért szeretnék hangsúlyozni: az autizmus nem egyenlő az értelmi fogyatékossággal! Járhat együtt a kettő, de az esetek nagy többségében az autista gyerekek ép intellektusúak, átlagos, vagy akár a fölötti értelmi képességűek.
Remélem, én sem voltam bántó! :) Drukkolok, hogy az oviban Nektek sok-sok pozitív tapasztalat jusson.
Az megnyugtató, hogy a tapasztalataid alapján gördülékenyen mennek a dolgok. Biztató! :-)
TörlésRemélem, egyértelmű volt, hogy én pont azért ásom mélyre magam a témában, mert én el szeretném magyarázni a kislányomnak, és nem szeretnék csak legyinteni, ha kérdez... szerintem fontos a szülői háttér is, nem elég, hogy az oviban egy csoportba jár egy autista kisgyerekkel. Én nem akarom elkenni a dolgot, csak szeretnék tájékozottabb lenni, hogy tudjak neki érthetően és helyesen válaszolni.
Ne haragudj, hogy összemostam az előző posztomban az autizmust az értelmi fogyatékossággal.
Ha gondolod, akkor majd szívesen beszámolok a tapasztalatainkról... olvasnálak tovább, ha nem gond! :-)
Köszönöm, hogy ilyen nyíltan válaszoltál és őszinte lehettem. :-)
En is oszinte leszek. Vedd tudomasul, hogy az autizmus NEM betegseg, hanem egy specialis allapot, ami nelkul lehet, hogy nem tudnal ide irogatni, mert autistak nelkul valszeg meg valahol a XIX. Szazadnal jarnak a technikai fejlodes tekinteteben. Masodszor, inkabb kimeld meg az sni-s gyerekeket attol, hogy integralt oviba iratod a lanyodat, valszeg mindenki jobban meglesz ott az ilyen okoskodo es akadekoskodo szulo nelkul, es meg az ilyen jellegu blogokat sem kell teleszemetelned a rinyalasoddal.
TörlésKedves Antal! Én nem éreztem bántónak, amit Babi írt. Szerintem ha egy szülő a gyermeke kapcsán először találkozik ezzel a témával (akár az autizmussal, akár a fogyatékossággal), akkor óhatatlanul felmerülnek benne hasonló gondolatok. Csak éppen ezekről manapság nem trendi beszélni, mert "toleránsak vagyunk", meg divatos dolog az intergráció, meg hasonlók. Minden tiszteletem és köszönetem azé, aki ezt mégis megteszi, mert ha tudunk erről beszélgetni, az igenis előre viszi az autizmus ügyét is.
TörlésAz idezojeles tolerancia a problema. Valoban toleransnak kellene lennunk, nem csak megjatszani magunkat. Eppen ezert sem jatszom meg magam, es nem koszongetem meg az autizmust betegsegnek, es felemetes valaminek gondolo anyuka hozzaszolasat egy autizmusal erintett embekkel kapcsolatos forumon. Hidd el, ez nem fogja elrevinni az autizmus ugyet. Aki fogekony, es befogado, annak nem kell poszt-hegyeken keresztul magyarazni, aki nem befogado, azt meg nem erdemes gyozkodni. Az nt gyermeke ezaltal nem is fogja megtanulni megerteni es toleralni a massagot, ez inkabb a problema. Az pedig ad absurdum, hogy mindez a diskurzus a merjmaslenni c. blogon tortenik. Bocs, hogy beleronditottam a blogodba, de ez az oszinte velemenyem.
TörlésAz őszinteséget Neked is köszönöm, ez viszont az én blogom és örömmel látam rajta Babit is! Szívesen beszélgetek vele, ha pedig ez Neked valamiért bántó, akkor ne olvasd a hozzászólásait!
TörlésTéged nem ismerlek, de én pl. nem úgy születtem, hogy képben voltam autizmus témában, így örömmel veszem, hogy egyre többen tanuljuk együtt.
Gondolom, lejott neked, hogy erintett vagyok valamilyen szinten, ezert idegesit az ilyen hozzaallas. (a tied is, ahogy fogadatlan bloggazdakent veded a spektrumon levoket ekéző holgyet, szerintem vedje meg a velemenyet o maga) Azt, meg hogy az interneten ne olvassam el mas hozzaszolasat, nonszensznek tartom. A webketto mar csak ilyen.
TörlésNode tavozom, tovabbi jo beszelgetest Nektek.
Nyugodtan moderalj ki, megszoktam mar, hogy ilyen forumokon a radikalisabb hozzaallass csirajaban elfojtodik. Csak ezeket a nagy megkoszongeteseket nem birom.
Udv,
A
Ne haragudj, Antal! Befejezem, nem fogok posztolgatni, mára virradóra én is így érzem jobbnak! Az a nehéz ebben a témában, hogy a túlzott őszinteség sokszor eredményezhet tapintatlanságot, úgyhogy elképzelhető, hogy tapintatlan voltam. Nyilván nehezebb az én szemszögemből mindent őszintén leírni, mert egyrészt nincs a környezetemben autizmussal élő ember, és így valóban nem sok fogalmam van a dologról, másrészt mivel a "másik oldalról" jövök, sokan egyből félreértik és rosszindulatot sejtenek. Én nagyon köszönöm Orsolyának, hogy válaszolt a kérdéseimre. Nem szeretnék vitatkozni, és megvédeni magam. Én felvállalom, hogy vannak kétségeim, de azt baromira félreértetted, hogy az autistákat "ekézem"... nem is értem, hogy ezt hol olvastad, de mindegy is... nekem nem az autista emberekkel szemben vannak kétségeim, hanem az integrációs rendszerrel kapcsolatban, ami baromira intézményfüggő, és még inkább óvónő függő.
Törlés. Az a baj, hogy amikor egy témában valaki érintett, akkor nyilván érzékeny is, és nem szeret szembesülni azzal, hogy léteznek olyanok, akikben kérdések merülnek fel, vagy az adott érzékeny témában őszinték. Én tényleg úgy tervezem, hogy őszintén fogok hozzáállni az oviban is ehhez az egészhez, és szerintem az a legcélravezetőbb, ha a szülők teljes mértékben együttműködnek, mert a szülői háttér is kell a rendszer hatékonyságához. Én végig ovi szempontból közelítettem meg ezt az egészet, mert ez érint minket. Semmilyen rossz indulat vagy idegenkedés nincs bennem, ebben biztos vagyok... egyébként sok szakértői oldalt is meglátogattam pontosan azért, hogy legyen több fogalmam az autizmusról és az óvodai integrációról is. Nem tudom ,hogy miért mondod, hogy az eszmecsere nem viszi előre az autizmus ügyét... ha majd lesz egy ovis társa a kislányomnak, aki autista lesz, és mondjuk nem engedi, hogy megsimogassák, akkor legalább én már tudom, hogy mit mondjak neki, ráadásul ha nyitottabb lenne mindenki ebben a témában, akkor még az anyukájához is oda tudnék menni, hogy "figyelj, hogyan közeledjen a kislányom, mert ezt kérdezte tőlem, meg azt, és nagyon jóban vannak, így nem érti ezt vagy azt, segítenél benne, hogy a te kislányod hogyan szeret játszani vagy hogy frusztrálja-e, ha az én kislányom megsimogatja..." nyilván minden gyerek más és más, de ha az autista kisgyerek anyukája nyitott a dologra, akkor szerintem sokkal eredményesebb lehet az integráció, mert akkor már én is meg tudom mondani az én kislányomnak, hogy "figyelj, 'Nóritól mindig kérdezd meg, hogy szeretné-e ha megsimogatnád, és ha azt mondja, hogy nem, akkor ne haragudj rá, mert nem mindenki szereti, ha sokat simogatják, attól még szeret téged." Abban igazad van Orsolya, hogy mindenki más, és mindenkinek vannak olyan dolgok az életében, amiket szeret és amiket nem szeret... csak pont Antal hozzászólása erősíti meg bennem azt az elképzelést, miszerint erről a témáról nehéz beszélni, mert míg egy ép gyerek (de utálom így írni) anyjához se szó se beszéd odamegyek ezt vagy azt megkérdezni, addig egy autista kisgyerek szüleihez félve megy oda az ember, nehogy félreértsék a dolgot, vagy nehogy akaratlanul is megbántsam őket, ráadásul nem lehet tudni, hogy hogyan fogják fogadni a közeledésemet.
TörlésMár felfogtam, hogy az autizmus nem betegség. Megnéztem a riportot, nagyon édes kisfiaid vannak, Orsolya! Igen, szerintem eléri a célját a riport, legalábbis nekem legalább lett fogalmam arról, hogy igazából egy autizmussal élő kisgyerek is ugyanúgy beilleszkedik, barátai vannak, tanul, focizik, tehát egy kisgyerek és kész. :-) A vizuális kártyákat pedig szerintem könnyű elmagyarázni az ovisoknak, hogy ez XY-nak segít, hogy jókedvű legyen, te is nézegesd, ha akarod, csak ne vedd le a falról, annak ott a helye... vagy valami ilyesmi. Egyébként akinek nem élnek autisták a környezetében, annak fingja nincs arról, hogy ez mivel jár. Az egyik kampányfilmmel is az a bajom, hogy az utolsó 5 másodpercben mutatják csak az autista kisgyereket, és akkor is csak annyit látsz, hogy befogja a füleit és zümmög. Szerintem ez nem célravezető, mert fogalmam sincs, hogy miért azt a momentumot kell kiemelni egy autista gyerek napjából, hogy éppen magába fordul... miért nem mutatják, ahogy focizik, barátokkal cseveg, aztán mondjuk a kisfilm végén odaszalad a táblához és megnézi a napirendi kártyáit... kész, ennyi! Ez az ominózus kisfilm egy tárgyalóteremben játszódik, ahol felolvassák a vádakat, miszerint a közösségi élettől eltiltják, és a film végén az a szöveg olvasható, hogy ne ítélkezz! Szerintem nem a legjobban szemlélteti a dolgot...
TörlésIgen, lehet, hogy sokszor tűnök okoskodónak, de nem akarok az lenni, csak leírom a bennem felmerülő kérdéseket. De itt befejezem, mert nem akarom kihúzni a gyufát, szeretném továbbolvasni ezt az oldalt, és ha felkavarom az állóvizet, akkor inkább meghúzom magam! Nem fogok válaszolni Antalnak, ha a továbbiakban ír nekem, mert én nem akarok konfliktust generálni, tényleg befogom! :-)
Én köszönöm! És igen, nagyon szívesen olvasnám, mik a saját tapasztalataitok, biztos tanulságos lesz :)
VálaszTörléssziasztok!
VálaszTörlésEzer éves bejegyzés és posztok mégis úgy érzem jól esne hozzá szólni.
Én egyet értek mind 2 oldallal.Babi a kisfiam autista a szülők nagyon kedvesek a csoportjában igaz van aki most nagycsoport vége felé tudta meg mi a helyzet a gyermekemmel.
Én szívesen beszéltem volna más szülőkkel a csoportbeli szülőkkel is hogy fel tudják készíteni a gyermeküket erre.Sajnos erre nem volt lehetőségem...nagyon nehéz, de el kell fogadnom azt is hogy az ép gyermeket nevelő szülők nem szeretnék ha a gyermekük eltanulná az autista gyermek "rossz" szokását.
Szülőként épp elég nehézséggel kell megküzdeni értelemszerű tehát ha a kivédhető dolgokat elkerüljük.
Ebben az élethelyzetben csak az a nehéz mikor te válsz olyan szülővé akit a gyereked miatt elkerülnek és egy idő után mivel félsz az újabb megaláztatástól elkerülöd te is az embereket.
Nagyon nehéz így gyereket nevelni...fájó szívvel nézem a többi családot,ahol baráti kapcsolatok alakulnak ki szülők és gyerekek között..mi pedig csak magunk vagyunk egy család magányosan kirekesztve...vágyom én a társaságra de még mennyire....bár az is igaz hogy 6 év alatt belefáradtam a lehetetlen szituációkba...
Nekem 3 gyermekem van és sajnos a két egészséges kicsi eltanulja a nagy butaságait.Idővel kinövik, de nekünk emiatt a normál gyerekekkel is nehezebb.Egy állandó harc és küzdelem...
A legnehezebb az egészben hogy nem volt választásom...sajnos azt kell mondanom lelkileg ez nekem túl nagy falat és sokszor az idegösszeomlás szélén állok...én azt tapasztalom, hogy az integráció nagyon nehézkesen működik, mert ezek közül a gyerekek közül nagyon kevesen alkalmasak rá.
Bár a fiam képes elműködni egy normál óvodai csoportban mégsem szereti, mert a zaj zavarja...mikor az óvó néni fegyelmez van h oda megy és bokán rúgja...Mikor ezt láttam lesült az arcomról a bőr...velünk soha nem tesz ilyet, de a 24 főnél alapzajban kijönnek a dolgai...
Amit én tennék hogy a gyerekekkel sokszor akár heti rendszereséggel vagy többször is beszélnék az autista társukról...
Csinálnék napos mellé egy másik felelőst is aki minden nap segít a fiamnak(már ha ő hagyja)---én ezt úgy képzeltem el hogy megpróbál a párja lenni a kisfiamnak és játszani vele...mert ő szeretne játszani, de zavarja a zaj nem tud kezdeményezni...
Én alapvetően azt gondolom,minden gyerek alkalmas az integrációra, kérdés, mi tudjuk-e ehhez biztostani a megfelelő körülményeket. Bernadett, a fiad pl. milyen segítséget kap az oviban? Van vizuális napirendje? El tudja mondani, mi bántja épp? Tud segítséget kérni, szólni, ha már kezd elege lenni? Van olyan hely, ahova elvonulhat, ha túl nagy a zaj? van fülvédője? stb. És otthon? Bocsánat, ha túl szigorúnak tűnök... Ettől függetlenül a kortárs segítés, amit írsz is szuper dolog, tényleg túl keveset használják, pedig sok olyan beállítottságú gyerek van az épek között (is), aki nagyon szívesen segít, csak nem tudja, mit tehetne.
Törlés