2014. április 21., hétfő

Mesekönyv válogatás autizmus szemmel

Azok a könyvek, amikben nincs túl sok megfejteni való elvont szimbólum, vagyis hétköznapi gyerekekről és hétköznapi szituációkról szólnak, alapvetően autizmus-barátnak tekinthetők és így segítségünkre lehetnek. Nem mondom,hogy mi csak ilyeneket olvasunk, de vannak köztük nagy kedvencek, így most ezekből mutatok néhányat. A válogatás persze nem teljes, alapja a saját könyvespolcunk (egy egészen kis töredéke).

Kedvenc kortárs szerzőm Berg Judit, aki minden korosztálynak ír mindenféle jót. A legkisebbeknek szóló remek sorozata a Maszat. Hétköznapi helyzetek (személyes kedvencem az áramszünet :)), nagyon kevés szöveg és Agócs Írisz (szintén kedvenc :)) imádnivaló illusztrációi.

Berg Judit: Maszat és a csőtörés

Saját gyerekkoromból maradt A baba első lexikonja. Ezt én is kedveltem anno, és egy időben a fiúkkal is szívesen olvasgattuk. Otthoni és utcai történések, mint reggeli, bilizés, homokozás, családi séta, kevés és lényegre törő szöveg és sok kép jellemzi.

Napjaink hasonló giga-sorozata az Anna, Peti, Gergő, amit nem szívesen reklámoznék, mert sem a képi világával, sem a nyelvi igényességével nem vagyok kibékülve, de azt el kell ismernem, hogy a benne szereplő hétköznapi családi történetek igenis segítik a gyereket a világ megértésében, sőt ráismerhetnek ismerős helyzetekre és helyszínekre. Nekünk két kötet van meg, de mára már kinőttük.

Van viszont egy másik kedvencünk, ami kicsit hasonló, és amit jó szívvel ajánlok: a Barátnőm, Bori sorozat. Előbbivel ellentétben ezek kis vékony füzetek (jó sok), bennük egy-egy történettel, mint pl. Bori nem áll szóba idegenekkel, vagy Bori kórházba kerül, Bori fogorvoshoz megy, Bori iskolás lesz és hasonlók. Most jelent meg ugyanebben a kiadásban Berci néhány története is, gondolom, ezek is hasonlók - már ki is néztük a Berci foga mozog részt, gondolom, hamarosan Jákobnál is aktuális lesz.

Liane Schneider, Eva Wenzel-Bürger: Bori eltéved Sabine Kraushaar, Christian Tielmann: Berci foga mozog

Ugyancsak sorozat, bár nagyobbaknak szól A vad focibanda. 13 rész egy kiskamasz focicsapat életéből, mindenféle barátok között szokásos konfliktussal, rivális bandával iskolával és hasonlókkal. Nem mondom, hogy a szépirodalom csúcsa, de szociális tananyagnak kiváló annak, aki már megérti.

Joachim Masannek: A vad focibanda 1. - Leó, a cselkirály

Legújabb szerzeményünk (a nyuszi hozta) a Leszel a barátom? Ovis mesék című kötet. Ez is nagyon helyes szövegestől, illusztrációstól. 15 szokásos óvodai történet nemalvással, nemevéssel, nembarátkozással és hasonlókkal.

Vadadi Adrienn: Leszel a barátom? - Ovis mesék

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése