A nagy iskolakeresés 10. rész: beiratkoztunk

Így szép kerek, hogy a 10. rész a beiratkozásról szóljon, de azért az elmúlt hetekben nem voltam benne végig biztos, hogy így lesz.

Két héttel ezelőtt ugyanis nem várt akadályok gördültek utunkba: Kiderült, hogy a Tankerület vezetése nem pont úgy és nem pont azt szeretné, amit mi, sőt, nem is tartják lehetségesnek, törvényesnek stb. a mi megoldásunkat. Vagyis szerintük nincs olyan, hogy részleges integráció és nem is lesz.

A hír eléggé mellbe vágott, de öröm az ürömben, hogy nem voltam egyedül, az iskola igazgatónője szinte már jobban szeretné a dolog, mint én, úh gyorsan leült egyeztetni a tankerületi igazgatóval, majd fejvesztve aláírásgyűjtésbe kezdtünk: A szülők közössége, a diákönkormányzat és a teljes (!) tantestület támogatását megszereztük, amihez Őszi Tamásné, az Autizmus Alapítvány iskolájának a vezetője írt nekünk egy csodaszép szakmai érvelést arról, hogy ez az egész miért lesz jó mindenkinek, hogyan működhet, és hogy természetesen törvényes. Ez az egész nagy kupac papír ment a tankerület vezetéséhez.

Közben mellékszálként a Szakértői Bizottságnál is voltunk a gyerekemmel iskolaérettségi vizsgálaton, és ott sem stimmelt minden. A véleményben bőven voltak hibák, néhányat kértem is, hogy javítsanak ki. Alig pár e-mail, telefon, vélemény beszerzése a logopédusunktól, némi várakozás és máris mehettem a kiegészítésért. Időben voltunk, még volt 3 nap a beiratkozásig. :)

Az aggódós napokban úgy éreztem, több évet öregszem hirtelen, de hihetetlen érzés, hogy az ember egy ilyen "harcban" nincs egyedül. Ezért nagyon hálás vagyok és igazán szerencsésnek érzem magamat. Hogy vannak emberek, akiknek igazából semmi érdekük nem fűződik hozzá, hogy az én gyerekemnek (meg a többinek) jó legyen, mégis szabad estét, hétvégét, időt, energiát nem kímélve próbálnak segíteni, tartják bennem a lelket, állnak elő újabb és újabb ötletekkel. Nagy-nagy köszönet az iskola igazgatónőjének Mikus Juditnak, a helyetteseinek, kollégáinak, Őszi Patríciának és dr. Simó Juditnak. Nélkülük most nem mondhatnám el, hogy beírattam Jákobot. :)

Azért persze még nem vagyok teljesen nyugodt és fokozza az izgalmakat, hogy innen már nincs visszaút (persze mindenhonnan van, csak nem egyszerű). Remélem, hogy lesz jó gyógypedagógus (hogy akire gondolok,elvállalja), hogy lesz pénz és paripa (tárgyi és személyi feltételek), hogy lesz idő és lehetőség összeismerkedni az osztálytársakkal és a tanítókkal, és hogy Jákob jól érzi majd itt magát és olyan szívesen megy majd reggelenként, mint amennyire most várja. Majd mesélek :)