2013. július 23., kedd

Az első nyári táborunk




Három évvel ezelőtt a barátnőimmel kitaláltunk és megszerveztünk egy akkor még 2x2 napos igen intenzív nyári tábort összesen 6 csemeténknek. A helyszín a mi házunk és kertünk volt, a bátor és kalandvágyó másik két család a kertben aludt sátorban. A gyerekek 6, 5, 4, 4, 2 és 1 évesek voltak, tehát főleg az óvodás korosztályra terveztünk.

Többnyire kézműveskedéssel, kreatívkodással múlattuk az időt, mint pl.:

1. Papírhajtogatás. Első nap, az egyik ideiglenesen besegítő apuka vezényletével különböző klassz dolgokat készítettek a fiúk, lányok. Pl. szamuráj csákót hatalmas papírból (régi tervrajz). És sok-sok hajót (a 6 éves nagylány már egyedül!) Meg ezeket a klassz házakat, amik egy szigeten állnak a barlang (szintén csákó) mögött. (A pléd tenger amúgy a gyerekek ötlete volt, a legó hajónak készítették.)
Tanulság: Ez volt az egyik sikerprogram, mindenki megtalálta benne a magának valót. És jól lehetett kombinálni rajzolással, vágással. (Az origamit amúgy is szeretem, nagyon fejlesztő hatású.)


Saját felbuzdulásból is születtek kreatív alkotások:


2. "Hal" festés. Az ötlet az internet valamelyik, már elfelejtett (bocsánat, a forrásokat sosem mentem el!) bugyrából származik. Ecsetek nyelét levágtuk (köszönet érte a mi ügyes kezű nagypapánknak), spárgával felkötöttük a teraszon, a gyerekek pedig vízfestékkel lefestették. Én hétvégén lelakkoztam, a kép ez után készült.

Tanulság: Ez a festés nem kötötte le őket túl sokáig. Talán túl nehéz volt és nem tudtak benne elég kreatívak lenni? Az utolsó halakat felnőttek fejezték be, ahogy ez nyilván látszik a képeken :) Viszont a halak nagyon tartósak lettek így, igaz, nem éri őket túl gyakran víz, de azóta is őrizzük őket.



Hétvégén pecabotokat is készítettem: a karácsonyfánk ágaiból, spárgából, drótból.



Aztán jöhetett a nagy horgászat! Ezt már élvezték, igaz, volt egymás felé hadonászás, úgyhogy mindenképp felnőtt felügyelet szükséges a játékhoz.


3. Batikolás. A 3. nap nagy programja volt a batikolás. Először megnéztünk néhány képet batikolt dolgokról, hogy egyáltalán fogalmuk legyen, mit csinálunk majd. Közben bekevertük a festékeket is (batikfesték kreatív hobbi boltból). Miután mindenki kiválasztotta a neki tetsző színt és mintát összecsomóztuk a pólókat (kendőket, szütyőket, harisnyát és lepedőt). A mártogatás, kevergetés, állni hagyás a teraszon folyt. Az öblítés is, a babakádban.

Tanulságok: 1. A gyerekeket legkevésbé sem izgatta a dolog, úgyhogy ez erősen felnőtt programra sikeredett. De nekem nagy kedvencem volt :) Talán csak az elkészült pólók felpróbálásánál jöttek izgalomba, akkor sem mindenki. 2. A piros szín valamiért sokkal jobban beférkőzött a fonal/spárga alá, mint a többi. 3. Teljesen kezdőként is bátran bele lehet vágni a többszínű festésre, bár persze a végeredmény mindig a véletlen műve. 4. A festett dolgokat még jó ideig nem szabad más ruhákkal együtt mosni, sőt, önmagukat is hajlamosak összefogni - én sajnos ezt elszúrtam. 

Itt az ásztatás-kavargatás. A kis "csomagokban" a póló alján üveggolyók vannak, az eredmény pedig nagyon szép lett, mindjárt mutatom.


Melléktermék :) A középső az enyém


Ezen az oldalon azok a dolgok száradnak, amiket én festettem


A másik oldalról. Látszik, hogy a piroson alig észrevehető a csík. A kék körök (l. fent) pedig a golyós festés eredményei.



4. Lábbal festés. Ujjfestékkel csináltuk nagy összeragasztott tervrajzokra a teraszon.
Tanulságok: 1. Jobb lett volna valami vastagabb papír, ez nagyon könnyen szakadt és tapadt a lábukhoz. 2. Először úgy csináltuk, hogy a felnőttek kezében volt egy-egy szivacs, arra nyomtuk a festéket és nálunk lehetett talpat kenetni. De jobban működött az a technkia, hogy a papírra nyomtunk festéket és azt tapicskolták szét. 3. Összességében kb. negyed órát kötötte le a gyerekeket, de látványos, vagy különösebben élvezetes egyáltalán nem volt a dolog. (azóta tudom, hogy lábbal a teraszra is remekül lehet festeni és a festék is olcsóbb :))


5. Agyagozás. Kreatív boltban vettem agyagot, abból lehetett mindenfélét csinálni. Készült is szarvas meg süni, nyárs szalonnával és burgonyával, süti és még ki tudja mi minden, de gyöngyből nem lett annyi, amennyit szerettünk volna, így én még hétvégén készítettem párat. Az volt ugyanis a tervünk, hogy ezeket száradás után kiégetjük a tábortűzben, majd láncot fűzünk belőlük. Ehhez készíttem két tálat az agyagból, ebbe tettük a gyöngyöket, majd alufóliába csomagoltuk, hogy könnyebb legyen kiszedni a hamuból. Próbálta már valaki alufólia nélkül?

Tanulság: A gyöngyök klasszul kiégtek, sőt néhányan túl is. De legalább érdekes lett a színük. A lyukakat viszont nagyobbra kellett volna készítenünk (fogpiszkálót és vastagabb gyufát használtunk), mert sok gyöngybe nem ment bele a kenderfonál. Különben jó tudni hogy az itthoni tűz ilyesmire is alkalmas.


6. Gyöngyfűzés. Akinek nem volt kedve az agyag gyöngyökhöz, annak elővettük az ételfestékkel színesre festett penne tésztákat.

7. Képeslap készítés lyukasztással. Abszolút sikerprogram volt ez is és a lyukasztás is jól megfér a ragasztással, rajzolással, hajtogatással.


Gyerek munkák



Felnőtt munkák


8. Kenyérsütés. 2x is. :) Délelőtt begyúrtam egy legegyszerűbb kenyértésztát, a csendes pihenő után pedig a gyerekekkel kiszaggattuk. Én osztottam a maroknyi tészta-darabokat, ők pedig azt készítettek belőle, amit akartak: perecet, kiflit, csigát, kukacot, tekercset. A lepényről mondjuk lebeszéltem őket, mert a többivel együtt sülve az odaégett volna. A péksütik tetejét megkentük langyos vízzel, majd megszórtuk durva szemű sóval. Este aztán meg is ettük.
Tanulságok: Nem vágyott rá mindenki másodszor is, de azért ezt is sikeres programnak ítélem. :)

9. Rajzolás földre tett csomagolópapírra. Ez spontán program volt, nem terveztük, a gyerekek kérték. Kisebbeknek jó leragasztani a lapot a földre, de nálunk erre már nem volt szükség. :)

A kreatívkodáson kívül volt persze kertben rohangálás, medencézés, vizipisztolyozás, szappanbuborék-fújás, tábortűz és szalonnasütés, éneklés, hangszerezés és olvasás is. És egy kis szülők agyára menés :) Csillagnézés is lett volna (volt állványos távcső, meg minden), ha a csillagok is velünk vannak. 

A hangszerezéshez készítettem a tábor előestéjén mindenkinek egy névre szóló fúvós hangszert is spatulából, szívószálból és gumiból. Ötlet innen. Sikere volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése