2013. július 4., csütörtök

9 tévhit az autizmusról

Nem gondoltam, de sokkal, sokkal nehezebb a tévhiteket összeszedni és főleg a cáfolatát szavakba önteni - legalábbis nekem. Volt is, amiket kihagytam (így lett épp 9 :)), a magyarázatokat pedig többször újraírtam, átfogalmaztam, majd kitöröltem. Gondoltam arra is, hogy nem magyarázom, csak hagyom a tévhiteket magukban, de végül nem bírtam ki. Igyekeztem a minimumra szorítkozni, remélem, azért így is érthető.
 
Tévhit 1. Az autisták mind zsenik. (Nem, a többség átlagos intelligenciával rendelkezik.)
 
Tévhit 2. Az autisták mind értelmi sérületek. (Nem, a többség átlagos intelligenciával rendelkezik. De igaz, hogy az értelmi sérülés gyakoribb autizmusban, mint a normál populációban.)
 
Tévhit 3. Az autisták bezárkóznak a saját világukba és nehéz onnan kimozdítani őket. (Nem zárkóznak be, ez a tévhit valószínűleg abból adódik, hogy kevésbé értik a világot és kevésbé tudnak másokkal kommunikálni. Ezért fontos a megfelelő segítség.)
 
Tévhit 4. Az autistáknak mindig van valami különleges képessége. (Nem mindig, hanem nagyon ritkán, de előfordul.)
 
Tévhit 5. Az autista gyerekek mind szépek. (Amennyiben minden gyerek szép, és amennyiben az autizmus nem látszik :))
 
Tévhit 6. A gyermekkori autizmus elmúlik. (A gyermekkori autizmusnak attól ez a neve, hogy gyermekkorban fedezték fel.)
 
Tévhit 7. Az autisták mind agresszívak. (Előfordulhatnak agresszív megnyilvánulások, azonban ezek többnyire kommunikációs problémákból fakadnak. Vagyis ha megfelelő támogatást kapnak, minimálisra csökken az agresszív megnyivánulások valószínűsége.)
 
Tévhit 8. Az autistáknak nincsenek érzelmeik. (De vannak, csak sokszor nehezen tudják kifejezni, vö. kommunikációs nehézségek.)
 
Tévhit 9. Az autisták nem vágynak mások közelségére. (De, többnyire éppúgy szükségük van mások közelségére, csak talán nem tudják megfelelően kimutatni, ill. kérni.)
 
Tévhit 9. Az autisták nem vágynak az érintésre. (Sok autizmussal élőnek vannak problémái az érintéssel, de ettől még vágynak a fizikai kontaktusra, csak talán nem pont azon a módon, ahogy mi azt megszoktuk. Egyébként vannak köztük olyanok is, akik kifejezetten túlzotan is vágynak megérinteni másokat.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése