2020. január 11., szombat

Az autizmus első jelei

Korábban (jó régen :)) már írtam arról, hogy mikor merülhet fel az autizmus gyanúja. Most kicsit célzottabban szeretnék összeszedni olyan dolgokat, amik a korai életkorban (2-3 évesen) szokott szemet szúrni, vagyis amivel a szülők jelentkeznek nálunk, a Pedagógiai Szakszolgálatnál.


12 month old toddler playing with a ball on a rug
A képet innen kölcsönöztem.

  • A leggyakoribb és leginkább szembetűnő dolog a beszéd késése. Sokan jönnek azzal, hogy a gyerek még nem beszél, vagy mond ugyan dolgokat, de nem használja a szavakat kommunikációra (pl. csak ismétli a vidóban látottakat). Esetleg már mondott szavakat, de elhagyta őket. A beszéd késése azonban nem szükségszerű, a 2-3 éves korosztályban is akadnak kifejezetten sokat beszélő, folyton kérdező, csevegő gyerekek is. Nem ritka (sőt!), hogy az első szavak angolul jelennek meg, sok gyerek ismeri a betűk, számok, színek, formák nevét angolul, amit videókból szedegetnek fel.
  • Sok kisgyereknek van nehézsége az evéssel, ami érthető okból nagyon megviseli a szülőket. A gyerek nagyon kevés féle ételt fogad el (jellemzően magas szénhidráttartalmú dolgokat, tésztát, kenyérfélét, krumplit), vagy épp túl sokat enne. Nem eszik szilárd ételt (mindent pépesíteni kell), esetleg épp az ellenkezője és csak kézbe fogható dolgokat eszik, vagy 3 évesen is etetni kell, nem fogja meg a kanalat stb. Sokféle probléma van, de egyik sem könnyíti meg a család életét. (Természetesen az autizmusnak nem feltétlen velejárója az étkezési nehézség sem.)

Mom feeds baby with spoon
Ez a kép innen van.


  • Sok olyan gyerekkel találkozom, akinek valami problémája van az alvással is. Vagy végeláthatatlan és kimerítő harcok folynak az elalvás körül, vagy sokszor ébred éjszaka, nem alszik délután, vagy akár mindezek egyszerre. 
  • Gyakran panaszkodnak a szülők arra is, hogy a gyerek nem fogad szót, elszaladgál az utcán, nem csinálja, amit kérnek tőle.
  • Van, aki nem figyel a nevére, vagy annak ellenére nem reagál, hogy látszik, hogy tudja, hogy neki szólnak. Beszélő gyerekekkel gyakran megesik, hogy nem válaszolnak, mikor kérdezik őket.
  • Gyakran gondolják a szülők, hogy mivel az ő gyerekük tart szemkontaktust, biztos nem lehet autista. Sajnos ez így nem igaz. A szemkontaktus használat nagyon bonyolult és sokrétű dolog és mivel általában nem tanuljuk a használatát, nem is tűnnek fel könnyen az árnyalatnyi eltérések. Sok gyerek néz a szülei szemébe, de nem használja a tekintetét arra, hogy figyelmet  ("Nézd anya, mit csináltam!"), vagy segítséget kérjen. 
  • Olyakor szembetűnő az is, hogy a gyerek furcsán játszik. Vagy csak egyedül szeret játszani, vagy folyamatosan igényli a vele való foglalkozást, ráadásul nem biztos, hogy a korosztályának megfelelő játékokat szereti. Pl. csak fel-alá szaladgál, rombol, kipakol, azt autókat csak tologatja a szeme előtt, vagy sorbarendezi, de nem főzőcskézik, nem épít, nem babázik. Élesebb szemű szülők azt is kiszúrják, hogy gyermekük nem mutatja meg, mit készített, nem igényli annyira a dicséretet, a megerősítést. (És persze olyan is van, hogy igen.)
  • A viselkedésnek olykor markánsabb nehézségei is akadnak, megtörténhet pl. hogy a gyerek bántja a testvérét, vagy megüt más gyerekeket, ritkábban a szüleit is.  Előfordulhatnak látszólag ok nélküli kiborulások, vagy túlzottan heves reakció, ha valamire nemet mondanak neki. Lehet, hogy nem érdeklik őt más gyerekek, de az sem ritka, hogy a gyerek kifejezetten túl közvetlen, ismeretlenül is ölelget másokat.
  • Sok gyerek fél a hajmosástól, haj- és körömvágástól, esetleg a fürdéstől, vagy a WC-re üléstől is. Nehéz lehet az öltözés, vagy a pelenkacsere. Zavarhatják a hangos zajok, de az is, ha piszkos lesz a keze. Egyik sem törvényszerű, az ellentéte is igaz lehet.
  • Akadnak kisebb-nagyobb eltérések a mozgásban is. Vannak nagyon aktív, túlzottan vakmerő  és nagyon nem aktív (túlzottan nyugodt) gyerekek is. Gyakori a lábujjhegyezés, de van, akinél a kezez lengetése, furcsa tekergetése is megjelenik.
A lista természetesen nem teljes, ezektől eltérő dolgok is megjelenhetnek és ahogy több  helyen említettem is, semmi nem "kötelező" velejárója az autizmusnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése