2013. december 12., csütörtök

Mozgásfejlesztő játékok otthonra

Ebben a témában is annyi, de annyi klassz játék van, hogy készítettem egy újabb ötletadó listát. Meggyőződésem, hogy a nagymozgás minden egyébnek az alapja (beszéd, értelem stb.) és a mai gyerekeknek sajnos nagyon kevés jut belőle. Ezért érdemes odafigyelni, hogy ha ilyen mesterséges módon is (nem patakon átugrálva, mezőn szaladgálva, ló hátán kapaszkodva, fáról csüngve), de minél többet pótoljunk belőle. Próbáltam olyan játékokra fókuszálni, amelyek egyrészt elférnek egy átlagos lakásban is, másrészt nem csillagászati az áruk.

Az egyik legfontosabb eszköz (ezt mindig, mindenhol elmondom :)), a hinta. Már egészen piciknek is kapható megfelelő, pl. az Ikea csepphintája, vagy az Adamo bébihinta és ennek mindenféle utángyártott változata. 
EKORRE Függőszék felfújható betéttel IKEA A hinta fejleszti az egyensúlyérzéket. Hozzájárul a jó közérzethez és a pihenéshez is.

(Egyetlen dologtól óvakodjunk: a rugós bébihintától, az borzasztóan megterheli a gyerekek izületeit, szerveit, főleg, ha úgy ültetjük bele, hogy magától még nem tud ülni. Vagyis kifejezetten nagyon káros!)

Nagyobbaknak vehetünk függőűgyat, függőszéket, tányérhintát, hintaszéket, sima kerti, vagy szobai hintát, hintalovat, mérleghintát, gyűrűhintát, nyújtó hintát stb.
SVÄVA Hinta IKEA A hinta fejleszti az egyensúlyérzéket. Hozzájárul a jó közérzethez és a pihenéshez is. Kültéren és beltéren egyaránt használható.Hinta szett tornaterem sporthoz és  hinták,gyűrűk,nyújtókRUSIG Hintaszék IKEA A hintázás fejleszti a gyermek egyensúlyérzékét és az érzékelést.

Mikor a fiaim egész kicsik voltak, nagy kedvencünk volt a nagy gimnasztikai labda, amin ülve, ölben fogva ringattuk őket sokat. Nagyon sokat. És már az egész piciket is lehet rajta hason is ringatni, később ülve, állva... (Ha mi fogunk rajta ülni, érdemes a saját testmagasságunkhoz megfelelő méretet venni.)
Body Sculpture Gimnasztikai labda 56cm
Van még nekünk olyanunk is, hogy billenő rácshinta. Ebbe is bele lehet tenni már az egész piciket is néha egy pokróccal. Nagyobbak pedig ülve hintának, majd állva billenős akadálynak, vagy hídnak használhatják. (Nálunk a gördeszkával kombinálva hókotró is készült belőle :))
Billenő rácshinta
És igen: gördeszka. 1-2 éveseket háton ráfektetve, térdelésben, vagy ülve lehet tologatni, egymásnak gurítani. Később mindenféle szerepjátékhoz szuper. Legolcsóbb (de széles!) változat megteszi.

Trambulin. Kicsit nagyobbaknak. Felállítva keskeny helyen elfér. A nagy, hálós változat a kertben tesz jó szolgálatot.
Trambulin 98cm-es
Szoktam dicsérni a Bilibot is, kreatívan használható, soha el nem nyűhető játék. Sokféle színben kapható.

Aztán persze mindenféle sporteszköz: különböző színű, anyagú és méretű labdák (hálóval, kapuval, kosárral), roller, kerékpár (futókerékpár, szuper találmány!), görkorcsolya, korcsolya, szánkó, ugrálókötél, hullahopp karika stb.


És néhány kisebb, ismertebb játék: kugli, teke, golf, krikett, frizbi, lépegetőkarikadobálólabdakilövőcélbadobó játék
Lépegető  - Egyensúlyfejlesztő eszközKarikadobáló ügyességi játékLabdakilövő ügyességi játékTépőzáras célba lövő játék

Alagút, csúszda, bármilyen mászóka a kertbe, vagy bordásfal a szobába a kúszás-mászáshoz.

Van több olyan játék is, ami figyelmet, egyensúlyt fejleszt és ezen keresztül még intelligenciát is, ezeket is szeretem.
Guruló labirintusVégtelen hurokKapd el a golyót!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése