2013. május 13., hétfő

Pakolós válogatós, egyeztetős játékok

Kortábban egy másik blogon már összegyűjtöttem, de szerintem hasznos lesz itt is. És kiegészítettem néhány új játékkal. (Lesz még, mert mindig folyamatos játékkészítésben vagyok.) Kb. nehézségi sorrendben.
 
Amikor egy gyerek még csak azt tanulja, hogy ne csak kifelé, hanem befelé is pakoljon, szeretett eszközöm a tojásosdoboz. Később számolásra is alkalmas, persze először inkább a hat darabos. Meg válogatni, párosítani is remekül lehet benne. A belevaló golyók golyós dezodorból való a teljes újrafelhasználás szellemében.
 
Finommanipulációs szempontból nehezebb, és talán inkább a formaillesztőkhöz tartozik, de az utána jövőknél biztos könnyebb ez a játék, ahol kis lecsupaszított fültisztító pálcikákat kell a helyükre illeszteni: minden lyukba egyet.
 
 
 
Ennél a játéknál már a kis tálban lévő 2 darab tárgyat a párjukhoz kell tenni a dobozon lévő edényekbe. Ugyanez az eszköz más feladatokhoz is alkalmas, mindjárt mutatom a három darabos változatnál.
 
 
Íme ugyanaz a feladat 3 darabos variációban és más tárgyakkal:
 
Válogathatunk szín szerint is, itt már egy-egy "mintadarabhoz" több másik kerül.
 
A szín szerinti válogatást úgy is lehet kérni, hogy az edényeket jelöljük az elvárt színnel. Látható, hogy itt már a tárgyak sem pont egyformák. Lehetne úgy is, hogy egészen különbözőek, csak egy tulajdonságuk (színük, méretük, vagy akár a formájuk) egyezik. Nagyobbaknak pl. síkidomok, betűk tanulására is alkalmas lehet.
 
A következő feladat megint egy egyszerű párosítás, itt épp befőttes üveg tetőkkel. A "mintadarabok" itt oda vannak ragasztva, az elvárt hely pedig meg van jelölve, oda kell tenni a párjukat.
 
Ilyen lesz majd készen, ha már hat párnál tartunk. (Szép sorban tervezem felragasztani őket, ha a két pár már megy.)
 
Ez a játék az érzékelő és a párosító játékok határán mozog: kis fa lapokra (kivételesen kreatív hobbi bolt :)) különböző anyagokat ragasztottam: csiszolópapír, műanyag, kordbársony, parafa stb. Lehet dobozban mindegyiket a párjához tenni, mint az előző feladatban, de lehet simán a szőnyegen is szépen sorakoztatni a párokat, vagy zsákból próbálhatunk ugyanolyat húzni, mint ami a másik kezünkben van. Nagyobbak bekötött szemmel is próbálkozhatnak.
 
Megmutatom külön a válogató dobozt is üresen. A doboz alja rejti a hozzá használható sokféle eszközt.
 
És így készült:
 
És végül még egy párosítós játék az én gyerekkoromból is ismert Tüsi játékkal. A "minta" elemek itt is bele vannak vágva (és ragasztva) a dobozba, az azonos darabokat pedig a kis edényből a párjukra kell tenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése