2018. június 15., péntek

Tájékozódás a neten, avagy világmegváltó szenzációk és áltudomány az autizmusban


Kedves ismerősömtől kaptam ezt a linket. Az oldal valódinak, hivatalosnak tűnik (nem lepik el a reklámok, valódi linkek mutatnak valódi, általam ismert oldalakra, a menü is semleges, átlagos, semmi szembeötlő szenzációhajhászás), a hír viszont gyanús.

Sajtómeghívó egy olyan eseményre, ahol az autizmus 5 okának megszüntetését (5 oka van?), az autizmus felszámolását ígéri az egyébként kevéssé tudományosnak tűnő Egyenlítő egészségügyi, oktatási és kultúrális alapítvány (így csupa kis betűvel). Szuper, de mi kelthet mégis gyanút, hogy tudunk utánajárni, igaz-e a hír, valóban valami nagy áttörésről van-e szó? Én így szoktam:


  • Először is mindig elgondolkodom, vajon amit írnak, egybevág-e az autizmusról eddig megszerzett tudásommal, ha nem akkor érdmes kicsit kutakodni: Az autizmus gyógyítását ígérő szenzációk eleve gyanúsak (mai tudásunk szerint az autizmus az idegrendszer eltérő fejlődése, nem gyógyítható), de ez az 5 ok dolog is  fura, az "autizmus évről évre növekvő tendenciája" meg egyenesen olyan, mintha a google fordította volna. Szóval lépjünk tovább.
  • Egy pillanatig persze elmélázom azon is, vajon miért nem ír erről a minden eddigi tudásunkat felforgató újdonságról az általam követett jópár autizmussal foglalkozó megbízható forrás. De persze nem komolyan, mert azért erősen sejtem, hogy valami álhírről, vagy áltudományosságról van szó. 
  • Minden autizmusról szóló hírben meg szoktam nézni, ismerek-e valakit a hivatkozott szakemberek közül. Itt szerencsénkre elég sokan vannak, de nekem egy név sem ismerős. Nézzük hát meg őket! Szinész, szülő, természetgyógyász (máris gyanús), kurátor (nem is egy), gyermekvédő... Hopp, egy professzor, orvos, jól hangzik, nézzük őt! Beütöttem a google-ba és lássanak csodát néhány kattintással kiderült, hogy ez bizony a stabil pont technológia köre, ami legalább már ismerős. Évek óta feltűnt Magyarországon, egészen brutális, embertelen módszerekkel kezel embereket és persze gyógyulást ígér. Aztán készült egy-két leleplező videó és már az is két évvel ezelőtti hír, hogy a fickót a BBC lebuktatta és talán valami eljárás is indult ellene. Mellesleg emberünk (mármint aki most elő fog adni a sajtóeseményen) neve egy áltudományról szóló cikkben is feltűnik, ahol sajnos nem működik a link, amiről kiderülne, mi is az ő szerepe, de így legalábbis gyanús.
  • Minden kétségem eloszlott, de azért legyen egy utolsó kör, mert nem értem, hogy kerül a Magyar Tudományos Akadémia ebbe az egészbe. Megnyitottam hát az oldalát, ott az eseménynaptárt és csodák csodája az előadásnak se híre, se hanva a nevezett napon. (Persze láttunk már furát, sajnos komoly szakmai szervezetek is meghívtak már efféle áltudományos maszlagot árulókat előadást tartani, amit aztán szakemberek közül is sokan "bekajálnak", de hurrá, hurrá, hogy itt egyszerű "elírásról" van szó!)
Hát, ha most sajtós lennék, bizony kérnék időpontot is és megnézném a saját szememmel :)
És egyúttal mindenkit arra biztatok, hogy ne higgyünk el mindent, ami le van írva, legalább kattintsunk párat, vagy kérdezzünk meg olyan ismerőst, aki tájékozottabb az adott témában - erre pl. kiválóan alkalmasak a közösségi oldalak ;)

2018. május 9., szerda

Kézműveskedés, matatás 3 évesekkel

Idén nagyon ügyes kis 3 éves "csapatom" gyűlt össze. Mindent nyilván nem szoktam lefotózni, de megmutatok pár dolgot, amit idén csináltunk. A cél ilyenkor elsősorban a finommotorika és a szem-kéz koordináció és ezen keresztül a tári tájékozódás, a figyelem és más kognitív képességek fejlesztése és a sokszor a beszédindítás is.

Csipeszelés. Egyik kedvencem, bár inkább házimunka, mint kézműveskedés. :) A gyerekek is szeretik, mikor a szék és a bordásfal közti vastag cipőfűző-zsinórra kell felcsiptetni a zoknikat, ill. leszedni és párosítani őket. 


Fújás és rajzolás grízbe. Sok-sok fújó gyakorlatot csnáltunk idén (szalag, szélforgó, kis hajó, földön haladó papír hernyó, pom-pom stb.), de ezek között is legkreatívabb, mikor a kis képeket (nagyobbaknál logikai készlet elemeit) kell megkeresni a tálcára szórt grízben fújással. Ezt egy kolléganőmtől (köszi, Niki! :)) tanultam idén és mondhatom, tényleg nagy sikere van. Meg haszna is. És ha már ott a gríz, naná, hogy rajzolunk is bele!



Rajzolás borotvahabba: Ezt a játékot általában inkább a falon lévő nagy tükörnél szoktuk játszani, de van, akinek kényelmesebb a tálca. (Meg aztán a változatosság...) Aki egyelőre nem mer belenyúlni, azoknak szobafestő hengert és szivacsot adok, ha két gyerek van, az is izgalmas, ahogy ezen a két eszközön osztoznak. És persze innen már nincs messze a vízben pacsálás sem ;)


Gyurma. Előkerül persze a nagy klasszikus is! Szoktam variálni az állagot (főzött, vagy nem főzött gyurma) és a színt is. Lehet bele mintát készíteni, pálcikákat, vagy Pötyit szurkálni, kukoricát, kávészemet, gyöngyöt nyomogatni. Kicsit másfajta élmény, ha gyurmából kell képet készíteni, emihez nagy segítség egy laminált lap. Mi itt arról beszélgettünk, mi van fent és mi van lent. Csuda jókat találtak ki! (Ugyanígy szoktunk laminált papíron lévő pókot etetni, csigának házat készíteni, fára gyümölcsöt csipegetni.)




Festék. Idén március 15-e környékén került elő a festék, ezért alkalomhoz illő színeket választottam. Itt is a fújás volt a feladat, a papírra cseppentett híg festékből szívószál segítségével készült a kép. Utána festettünk ecsettel is, mert persze szerették volna (épp nem volt pipettám a csepegtetéshez), de én ilyen kicsiknél jobban szeretem a szivaccsal maszatolást, dugóval nyomdázást és hasonlókat.


Bárány fonalból. Húsvét környékén készítettük. Én előre kivágtam a "pucér" bárány formát, a gyerekek pedig rátekerték a fonalat. Bizony, eleinte nem volt könnyű összehangolni a két kéz munkáját! Aztán persze pihenésképp megsétáltattuk a bárányokat! :)



Építés logikai készlet elemeiből és számolópálcikákból. Egy kicsit nehezebb, unalmasabb feladat után (ritmikus sort csináltunk pálcikákból) a gyerekek (itt épp ketten voltak) kérték, hogy építhessenek és kérnek hozzá kereket is. Végül több érdekes alakzat is készült.


Madráfészek ágakból és fonalból. Ez még kora tavaszi munkánk volt. A gyerekek csirizt kentek a papírtányérra ecsettel, majd belenyomkodták a faágakat, felaprított fonalat. Végül beültettük a madarat is a fészekbe.



Nyaklánc. Anyák napjára láncot fűztünk, ez kicsit nagyobb projekt volt. Az első alkalommal szívószálat aprítottunk ollóval. Többen most próbálkoztak először a vágással. (A szívószálat egyébként könnyű vágni, mert nem hajlik el, mint a papír, ráadásul csak egy nyisszantás kell a sikerhez.) A virágokat én vágtam a nyaklánchoz dekorgumiból, és egy speciális kis fűzőzsinórt is készítettem egyik végén fogpiszkálóval. Aztán ők fűzték váltva, de milyen ügyesen!



2018. április 27., péntek

Hetirend minimál

Részletesen volt már szó a hetirendről korábban (itt), de most egy nagyon egyszerű változatot szeretnék mutatni, ami úgy tűnik, megoldott egy nehéz helyzetet.
A bölcsődében, ahol dolgozom, nemrég elkezdtem foglalkozni egy kisfiúval, aki hetente egyszer (szerdánként) jön velem a fejlesztő szobába, majd a csoportjának is tartok egy közös foglalkozást. 
A kisfiú már az első külön foglalkozás után nagyon lelkes volt és mindig jönni akart, ha meglátott, a második után pedig már hétfőn is, kedden is kiborult, mikor találkoztunk és megtudta, hogy még nincs szerda. :( 
Erre a helyzetre gondoltam ki és készítettem el villám gyorsan a következő, nagyon egyszerű hetirendet, amit a bölcsődei csoportban a szekrényre tettem ki. Mivel a többi gyerek is aznap találkozik velem, így ők is nagyon szeretik és követik azóta. Olvasni természetesen nem tudnak, de azt látják, hogy a zöld keret minden nap arrébb kerül és azt is látják, hogy épp ott van-e a fejem, vagy nem. Úgy tűnik, működik a dolog, azóta nem volt kiborulás. Néha ilyen egyszerű. :)


További lehetőségek: Ugyanez a hetirend hasznos lehet még, ha tudjuk, mikor jön a bölcsődébe a doktor bácsi, vagy ha a csoport átlátogat az óvodába, vagy épp fényképezés, vagy más előre tudható extra program lesz. Egy autizmussal élő gyereknek nagy segítség, ha minél több dolgot tud előre és egy ilyen aprósággal máris könnyebbé tehetőek neki a hétköznapok.

(Mondtam már, hogy a hetirend az egyik kedvenc eszközöm?)

2018. február 25., vasárnap

Nam csak a káros tartalom miatt ártalmas a TV, a számítógép és a telefon a kisgyerekeknek

Alapvetően nagy barátja vagyok a TV-nek és a számítógépnek. Hiszem, hogy fontos, hogy ezek használatát tudatosan, átgondoltan tanítsuk a gyerekeknek. Hogy az iskolások megtanuljanak tájékozódni és célzottan keresni a világhálón, megírni egy-egy e-mailt, kinyomtatni képeket, összeállítani egy prezentációt és "mellesleg" ellenállni a ránk zúduló virtuális kísértésnek. Felsősöknek a gépírást is tanítanám a kézírás mellett és örömmel látom, hogy egyre több tantárgyakhoz (is) kapcsolódó tartalom elérhető a neten.
Döbbenettel szemlélem azonban, hogy már az 2-3 éves kisgyerekek is rutinosan kezelik szüleik telefonját, töltik le a meséket, vagy keresgélnek a netes játékok között. Mellesleg szép számmal vannak, akik minden kezükbe adott ismeretlen lapos tárgyat elkezdenek görgetni.
Fontos a számítógép és a TV-nézés, de nem a 2-3 éveseknek! Persze sokan azzal védekeznek, hogy az ő gyerekük csak ilyen-olyan kedves, angol nyelvű (tehát duplán hasznos) stb. tartalomhoz fér hozzá. Sőt, a múlt hetem nagy döbbenete, hogy általam agyébként nagyra tartott internetes portálok is reklámozzák saját applikációjukat azzal, hogy az ő oldalukon biztonságos mesenézés :(
De miért is káros a kisgyereknek, ha a TV/telefon!számítógép/táblagép (e tekintetben nincs különbség) előtt tölti az idejét?

kép innen

  1. Azért, mert neki még legfőbb dolga, hogy mozogjon, szaladgáljon. Ez elengedhetetlen a váz- és izomrendszer, valamint más életfontosságú szerveink (pl. a szív, a tüdő, vagy az agy, de az egynesúlyi rendszer is) megfelelő fejlődéséhez. Ha ebből elveszünk akár csak napi fél órát (nem ritkán jóval többet is), akkor az mind a fentiek kárára megy.
  2. A mozgáson keresztük fejlődik a gyerek térérzékelése és testsémája is, ha ezekben elmarad a kortársaitól, az komoly problémákat okozhat (legkésőbb) az írás, olvasás és számolás tanulásában.
  3. A szem fejlődése szempontjából ugyancsak fontos ez az időszak. A szemizmok a folyamatos mozgásban (ide nézek, oda nézek, közelre nézek, távolra nézek) erősödnek, ha erre nincs módjuk, mert a gyerek folyamatosan egy irányba és ugyanabba a távolságba fókuszál, akkor bizony itt is adódhatnak problémák, ami a szemészeti tüneteken túl ugyancsak a tanulásban okozhatnak nehézségeket.
  4. A gyerekek alapvetően lassabban dolgoznak fel ingereket, hiszen az idegrendszerük még nem olyan érett, mint akár egy nagyobb gyereknek. Nem véletlen, hogy az anyukák is az úgynevezett dajkanelven beszélnek a gyerekhez, egyes szavakat kiemelve, lelassítva, többször megismételve. A TV (még a kifejezetten babák számára készített rémes műsorok sem) nem képes ezt a gyerek aktuális befogadóképességéhez igazítva adagolni, így az arra érzékenyebb gyerekeknél a nyelvfejlődésben is adódhatnak e miatt torzítások. (Arról nem is beszéve, hogy a kevéssé barátságos tartalmak is kontroll nélkül jutnak be és okoznak károkat ugyanezért.)
  5. A háttérTV-zés leginkább a figyelem alakulására van káros hatással. A gyerek nem tanulja meg, hogyan figyeljen egyetlen tevékenységre (mondjuk az építésre), a figyelme ide-oda csapong. Aztán persze csodálkozunk, hogy nem tud 45 percet egy helyben ülni iskolás korára.
  6. Nem utolsó sorban társas kapcsolatainkat is erősen meghatározza, hogy mennyi időt töltünk a gép előtt és ez az első években kiemelten fontos. A gyerek a TV-től, számítógéptől nem fog adekvát válaszokat kapni saját viselkedésére, arckifejezéseire, testtartására, megjegyzéseire stb. Nem fogja a gép őt sem (épp jókor) megdicsérni, sem visszamosolyogni, sem megsimogatni és nem figyel arra sem helyettünk, hogy mikor lankad a gyerek figyelme és lenne érdemes valami más tevékenységgel megkínálni őt.
A fenti lista nyilván nem teljes, de arra talán elég, hogy megerősítse, igen komoly felelősségünk van szülőként abban, mit engedünk a gyereknek.

Sokan azért választják a számítógépet, mert azzal leglább csendben elvan a gyerek, lehet mellette főzni, vagy takarítani és még rendetlenséget sem okoz. A főzésnek és a takarításnak nyilván meg kell lennie, de a rendetlenségen érdemes elgondolkodnunk. A rendetlenség, a maszatolás bizony a kisgyerekkor velejárói akkor is, ha nekünk ez nem annyira kényelmes. Vegyünk egy mály levegőt és engedjük a gyereket TV helyett segíteni a konyhában: kapjon egy kis golyónyi tésztát, amit gyúrkálhat, vagy egy kis tálnyi vizet, amit kanállal meregethet, egy tálcára kiöntött kevés rizst, vagy grízt, amibe rajzolhat, egy adag csipeszt, amivel ő is segíthet teregetni (vagy pakolhatja ide-oda a lakásban), pár befőttesüveget, aminek megkeresheti a tetejét, egy üres műanyag palackot, amibe szívószálat, vagy fogpiszkálót dobálhat, egy kupac gombot, amit pakolgathat, vagy egy reklámújságot, amit miszlikbe apríthat (vagy petrezselyemszárat), egy kis tejfölt, ami szétkenhet egy tálcán, egy szivacsot, amivel egy kis vizet felszívhat és kicsavarhat stb.

Jó játékot mindenkinek!

2017. december 10., vasárnap

Karácsonyfadíszítő játék

Ezt a kis finommanipuláció- és figyelemfejlesztő játékot készítettem a karácsony előtti időszakra.


Az alap két telefontartó doboz volt, kb. 18cm magasak. Ezeket lefestettem, rápingáltam egy-egy fát, amire ollóval szúrtam lyukakat. A lyukakat segítségképp egy kis fehér festékkel körbe is festettem. Csillogós pom-pomokba félbetört fogpisztkálókat szúrtam és egy kis forró ragasztóval is megerősítettem. Ennyi. Jöhet a játék!
Jó ünnepi készülődést kicsiknek és nagyoknak!

2017. október 29., vasárnap

Játékgyár

Elképesztő mennyiségű játékot gyártottam már iden szeptember óta. Új gyerekek, új igények... :) Néhányat most megmutatok, hátha valakinek inspirációul szolgál.

A kedvencem egy kisfiú kedvenc Youtube videója alapján készült játék. A feladat, hogy a vers alapján (amit én olvasok fel) kell az állatokat sorban a megfelelő színű házba tenni. A figurák is laminálva vannak és tépőzárral rögzíthetőek.



A következő játék egy olyan kisfiúnak készült, aki egyelőre nem beszél, de az órák nagyon érdeklik és egyszer már hallottam tőle, hogy tik-tak. A kinyomtatott, decoupage lakkal dekorgumira ragasztott órák egy formabedobó játék darabjai, egy persely-szerű doboz van hozzájuk.
Egy másik, kicsit nehezebb játék is készült ugyanezekhez az órákhoz, amiről nincs képem, de könnyen elképzelhető: Egy-egy laminált papírcsíkon az órák közül három szerepel, ezekre kell egyszerűen rátenni a megfelelő párjukat.



Idén sok csoportfoglalkozást tartok (erről egyszer majd írok bővebben), és ezeknek gyakori eleme a mondókázás, a nagy- és finommozgásos mondókák elmutogatása.
Egyik nagy kedvencem a következő:

Két kismadár ül a fán, egyik Péter, másik Pál.
Elszáll a Péter, elszáll a Pál,
Visszajön a Péter, visszajön a Pál.

Ezt úgy szoktuk játszani, hogy mindenki kap két kismadár ujjbábot (a képhez hasonló, ezeket sajnos nem én csináltam), ezeket emeli a vers szövegének megfelelően egyenként, majd szintén eldugja a háta mögé, majd előveszi. A végén még egy nagy csipogást is szoktunk rendezni.

Saját készítésű laminált bábjaim viszont ezek a macik, melyeket a mutató és középső ujjukat bedugva (nem könnyű, inkább a mutató és hüvelyk, vagy a két mutató szokott sikerülni) kell mozgani. Nyulász Péter aranyos versikéjét találtam hozzá, mely jól elmutogatható:

Éhes mackó

Cammog a mackó, emeli a lábát 
Ágak között, bokor alatt keresi a málnát 
Mézet is enne, mászik a fára 
De az öreg odvas fának letörik az ága 
Fenekére huppan, sajog keze lába 
Szomorkodik szegény maci: nem lesz vacsorája 



A következő egy egyszerű, akár színtanulásra is alkalmas formabedobó építőkockákból, a kép magáért beszél.


Van egy olyan kisfiúm is, aki a járműveket kedveli, neki egy korábbi játékomat gyártottam újra buszos-villamosos változatban. A szabály rendkívül egyszerű: felváltva pöckölünk az asztal szélére állított gyufásskatulyával, és amilyen képet sikerül pöckölnünk, olyat veszünk magunkhoz a középen lévő kupacból. Ezeket leggyakrabban csak magunk elé tesszük sorban, majd ha középről elfogytak, akkor ki-ki felolvassa a maga sorát, de más bonyolítás is kitalálható hozzá.





2017. október 28., szombat

Gyógyítani az autizmust

Igen, a gyerekeim autisták.

Nem, nem szeretném őket "meggyógyítani", mert így tökéletesek. Mint ahogy így tökéletesek mások a balkezességükkel, vagy a homoszexualitásukkal. (Csak apró adalék, hogy mai tudásunk szerint nincs is semmi, amivel az autizmus elmulasztható, vagy megelőzhető lenne.)

Igen, igyekszem őket támogatni minden törekvésükben és segíteni képességeik kibontakoztatásában épp úgy, mint ahogy tenném ezt akkor is, ha történetesen nem lennének autisták.

Igen, újra és újra felkavar, amikor távoli ismerősem nyilvánvaló jószándéktól vezérelve megosztanak velem kamu gyógyítókról, csodaszerekről szóló cikkeket. Hogy az egyébként gondolkodó(nak hitt) ismerőseimnem sem tűnik fel, hogy egy noname oldalon dátum, aláírás és hivatkozás nélkül megjelent áltudományos cikk esetleg kamu lehet. Hogy a teljes gyógyulást ígérő csodaszer mindig gyanús! Hogy nem gondolkodnak el azon, hogy ha valóban előkerülne valami csodaszer az autizmus (a rák stb.) gyógyítására, akkor vajon miért nem erről szól minden hír? Akkor vajon miért nem írnak erről neves szaklapok? Akkor vajon miért nem harsogja teljes torokból az a sok-sok szakember (orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok és más segítő szakma képviselői), aki életét az autista emberek és családjaik segítésére tették fel? Mindannyian, kivétel nélkül(!) a világméretű autizmus lobbi lefizetett tagjai lennének???
Érzem, hogy az már irreális elvárás lenne, hogy az autizmus természete felöl nézve elgondolkodjunk, de hátha egyszer eljön majd ez a világ is. Ha adott egy genetikailag (is) meghatározott eltérő működés, akkor azt vajon hogy lehet szembenézéssel és rábeszéléssel megváltoztatni?

Jaj, emberek, könyörgöm, gondolkodjunk! Nem kell mindent elhinni, ami le van írva!

2017. október 10., kedd

A szülőkkel való együttműködés autista gyerekeknél

Minden magára valamit is adó autizmussal foglalkozó szakember tudja, hogy a szülőkkel való együttműködés nagyon fontos dolog, hiszen minden szakirodalom említi, minden előadáson elhangzik, ráadásul még a szakmai irányelvekben is szerepel, pl. itt: "Ajánlás25 A szakembereknek folyamatosan és hosszútávon együtt kell működniük a családokkal az ellátás, oktatás, nevelés tervezésében. (erős ajánlás) [3, 4, 48, 62] A családdal való együttműködés a fejlesztés, támogatás, gondozás elengedhetetlen része. A fejlesztés sikerességének egyik alapfeltétele"

Aki kicsit elgondolkodik a dolgon, magától is rájön, miért annyira fontos ez. Az autista gyerekeknél nem ritka, hogy egészen másképp viselkednek otthon, mint a bölcsődében, óvodában, iskolában, ezért ha szakemberként jól akarok ismerni egy gyereket (ami a megfelelő fejlesztés szervezéséhez, tervezéséhez azért nem árt), akkor tudnom kell arról is, amit nem látok. Egy másik fontos tényező, hogy bár a fejlesztés a szakemberek feladata, bizonyos eszközök használatát, egyes technikákat, módszereket a szülőknek is el kell sajátítaniuk, hogy segíteni tudják gyermeküket a nap 24 órájában. Az már csak apró adalék, hogy az autista gyereket nevelő családok gyakran elszigetelődnek, a szülők mentálisan is kimerülnek, segítség híján pedig ezt a felnőttek és a testvérek is, vagyis az egész rendszer megsínyli.

Na jó, jó, de mit csináljunk akkor a szülőkkel? Elég ha néha elmondjuk nekik, mit gyakoroljanak otthon? Szerintem nagyon nem, pedig sokszor még ez sem történik meg. Elmondom én hogyan csinálom szakemberként, de nagyon kíváncsi lennék, másnak van-e még jó ötlete:

A kép nem saját, de a forrását sajnos nem találtam meg, de úgy érzem, nagyon ide illik.


  • Az év kezdete előtt minden szülővel felveszem a kapcsolatot (én kör e-maileket szoktam írni, mert nekem is csak 24 óra egy nap), hogy tudják, mikor kezdek dolgozni, hogyan indulnak a fejlesztések stb.
  • Ahogy alakul az órarend, azt is igyekszem mindenkivel egyeztetni, átbeszélni.
  • Minden szülőt, aki nincs bent a fejlesztő foglalkozásokon megkérek, hogy beszélgessünk személyesen is. Ha ez nem megoldható (mondjuk mert a szülő dolgozik), akkor szoktam ajánlani a telefont, e-mailt. Igyekszem ezekben rugalmasnak lenni, hiszem, hogy én nyújtom a szolgáltatást, nekem kell igazodnom az igényekhez. 
  • A személyes beszélgetések alkalmával mindig azt kérdezem meg először, mi most a helyzet otthon. Van-e valami nehézség, amivel épp küzdenek - ez a legfontosabb információ, hiszen amit a szülő problémaként jelez, azzal foglalkozni kell! Örömmel hallgatom a gyerekek otthoni ügyesedését, sikereit, az új kedvenceket (mesék, figurák, játékok) igyekszem beépíteni, felhasználni a foglalkozások során. Ezek a beszélgetések igen hasznosak, ha jól figyelünk. Bennem sokszor ilyenkor körvonalazódik, hogy mivel is lenne jó hangsúlyosabban foglalkozni, ill. képet kapok arról is, épp mennyire bevonható, terhelhető a család.
  • Az év eleji beszélgetéseknél (vagyis inkább csak akkor, ha új nálam a gyerek) mindig elmondom, hogy a(z élethelyzetből adódóan) szülő nélkül tartott foglalkozások teljesen nyitottak, tehát ha a szülő, nagyszülő bármikor épp ráér, hogy egy-egy alklalmat megnézzen, akár bejelentkezés nélkül is örömmel látjuk. Ha erre sor kerül (azért a szülők jó fejek és általában nem bejelentés nélkül toppannak be), igyekszem utána egy beszélgetésre is sort keríteni (akár másik gyerek foglalkozásának a terhére is, ezek hosszú távon kiegyenlítődnek), hogy utána beszélgetni tudjunk arról, amit láttak. Értelme úgy lesz az egésznek, ha ők is megértik, mit miért csináltunk. Természetesn foglalkozásoktól függetlenül is bármikor lehet hozzám jönni beszélgetni, ezek (éppúgy mint az év eleji beszélgetések) nagyon továbbvivőek nekem is.
  • Év közben minden foglalkozásról írok pár sort a szülőknek egy erre a célra bevezetett fejlesztő üzenő füzetbe. Igen, ez elég sok "plusz" munka, de nagyon megéri! Autista gyerekeknél (még a jól beszélőknél is) sokszor probléma, hogy nem tudják otthon elmesélni, mit csináltak, mit játszottak, így akinek nincs még naplója, ami alapján megoszthatná szüleivel az élményeit, ott legalább a szülő tudjon mi alapján kérdezni.
  • A foglalkozásokon időről időre igyekszem fényképeket is készíteni, hogy a szülők lássák, mit csinál a gyerek, ezeket aztán e-mailben szoktam elküldeni. A fotók jó alapul szolgálhatnak otthoni beszélgetésekhez, így a nélkül, hogy erre külön felhívnám a figyelmet, máris olyan helyzetet teremtettem, melyben otthoni tanulás folyik.
  • Az év során néhány alkalommal fel szoktam ajánlani a szülőklub lehetőségét is, ahol az aktuális szülőgárda igényeitől függően egy-egy témát járunk körül közösen (pl. az óvodaválasztás fel szokott merülni), vagy csak kötetlenül beszélgetünk egy kis tea és süti mellett. Ezekre az alkalmakra a bölcsődés gyerekekekkel foglalkozó kisgyermeknevelőket is meg szoktam hívni, akik szívesen jönnek is és így mindannyiunkban erősödik az "együtt dolgozunk" érzés.
  • Volt már, hogy a gyerekeknek és szülőknek közös, kötetlen tornatermi játékot szerveztem (akkor még hozzáfértünk egy tornateremhez), idén pedig egy közös délutáni játszóterezés körvonalazódik.
  • Az év során többször van, hogy a gyerekekről véleményt kell írnom (fejlesztési terv, vizsgálathoz csatolt pedagógiai vélemény, év végi értékelés stb.). Ilyenkor mindig a szülőknek mutatom meg először amit írtam (általában e-mailben elküldöm) és megkérem őket, hogy olvassák át és jelezzék, ha valami kimaradt, vagy ha valamit másképp látnak. Csak ezután küldöm el a főnökömnek ellenőrzésre, majd tovább, ha épp arra van szükség. Szerencsére sok szülő él ezzel a lehetőséggel és nem hiszem, hogy csorbulna a szakmai tekintélyem attól, ha a véleménybe beleírom, hogy ezt, vagy azt pedig otthon másképp látják, a gyerek másképp csinálja stb. A vélemény megosztásának másik előnyét abban látom, hogy míg beszélgetés közben könnyen elterelődünk, könnyű félreérteni amit mondok, a leírt szöveg azonban viszonylag objektíven mutatja, hogyan is látom a gyerek fejlődését egy adott pillanatban, min kell dolgoznunk. Szóval segíti a feldolgozást, támogatja a gyászmunkát (remélem).
  • Nem volt még rá példa, de nyitott vagyok az ügyben is, hogy ha egy családnak otthon van szüksége segítségre (pl. egy segédeszköz bevezetésével, otthoni helyzetek megoldásával), akkor elmegyek és segítek, hiszen az a dolgom, hogy az egész családot támogassam a gyerek érdekében. 
  • Ugyanígy igyekszem a szülőkön keresztül felvenni a kapcsolatot más fejlesztő szakemberekkel, vagy fejlesztő helyekkel is, ahova a gyerek jár. Ha szükséges, egyeztetjük az egyéni fejlesztési tervet is.
  • A fent leírtakon túl is igyekszem keresni a lehetőségeket és bármilyen kezdeményezésnek örülök, legyen az a folyosón, vagy utcán összefutás, vagy épp egy e-mail váltás.
A fent leírtakat összefoglalva úgy is mondatnám, hogy igyekszem mindent, amit én tudok és ami befolyásolja a gyerek fejlesztését, fejlődését, hétköznapjainak alakulását, megosztok a családdal akkor is, ha nem lenne feltétlenül muszáj. És persze reménykedem abban, hogy "cserébe" én is hasonló őszinteséget és odafordulást kapok tőlük. Hiszem, hogy az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők és a velük foglalkozó szakemberek az egymás közti kommunikációval, érdemi közös munkával is azt a bázist erősítik, melyre a gyermek támaszkodni tud képességei kibontakoztatása érdekében.

2017. augusztus 10., csütörtök

Iskolai készülődés: Bepakolni a táskába

Ma láttam egy jó kis segítséget, amin a gyerek ellenőrizheti, mindent bepakolt-e a táskájába. Ez az. És valljuk be, egy ilyen kis pipálhatós lap bizony jól jön majd szeptembertől, hogy kevesebb munkánk legyen nekünk. Elkészítettem ebből a saját, magyar nyelvű verziónkat, íme:


Az alsó üres sor az év közben felmerülő egyebeknek maradt szabadon.
A szerkesztés igen barkács (Wordben csináltam), így viszont könnyen át lehet írni, szóval aki szeretné, szóljon és szívesen elküldöm.

2017. július 13., csütörtök

A nyúl viszi? Avagy ki dönt, a gyerek, vagy a felnőtt?

Sokszor látom mostanában a vívódást kisgyermeket nevelő anyukák arcán, és néha ki is mondják szavakkal: rászóljak a gyerekre, vagy nem? Ha nem akarja azt csinálni, amit kérek tőle, mit tegyek? Hogyan neveljem? 
Tényleg pici, 2-3 éves gyerekekre gondolok, főleg róluk szeretnék írni, de az elvek persze a nagyobbakra is igazak.
Én magam alapvetően azzal a nézettel értek egyet, amit ma talán divatosnak is tekintünk, hogy nem kell a gyereket őrmester módjára idomítani, egyszerűen figyelni kell az igényeire, kövteni kell a fejlődését, ott lenni, együtt lenni vele, hagyni, hogy ő maga fedezze fel a világot.

DE vannak dolgok, amikben mégiscsak a felnőttnek kell döntenie, ezzel megszabva a kereteket. A keretek fontosak, hiszen ezek adják a biztonságot, a támaszt a továbblépéshez, a gyerekek pedig úgy tudják megtapsztalni őket, hogy olykor beléjük ütköznek. Vagyis mindig vannak konfliktusok, de ne féljünk ettől! Ha egy gyerek háromszor, négyszer ugyanabba a falba ütközik, legközelebb már tudni fogja, hogy ott van és hiába próbálkozik. Ha viszont nincsenek falak, akkor teljes bizonytalanságban tapogatózik, mert nincs mire támaszkodnia.
Hogy mire is gondolkok kornkrétan? Melyek azok a helyzetek, mikor kedvesen, de határozottan, nem csak magyarázva, de akár megfogva, szelíd erőszakkal odébbtessékelve a gyereket meg kell húznunk a határokat?

  • Mindenkinek egyértelmű, hogy ilyen helyzet, ha a gyerek az autók elé szaladna, vagy épp a mély vízbe készül beleugrani. Ilyenkor a felnőtt közbelép, azonnal megfogja, megállítja, csak aztán magyaráz.
  • Vannak akiknek kevésbé egyértelmű, pedig egész hasonló, hogy dönthet-e arról, hogy beveszi a felírt gyógyszert, hogy engedi-e bekötni magát az autóban a gyerekülésbe, hogy akar-e elmenni az orvoshoz. Nem, ezekben a helyzetekben sem dönthet a gyerek, mert az életéről, az egészségéről van szó. Legjobb ha gyorsan cselekszünk és tétovázás nélkül tesszük amit tenni kell, így a gyerek könnyebben megérti a határokat.
  • Fontos tanulási helyzetek még azok, mikor valaki másnak okozna kárt, vagy fájdalmat a gyerekünk. Pl. kiveszi a másik gyerek kezéből a játékát, vagy rászórja a homokot. Ilyenkor nekünk, szülőknek kell határozottan rászólnunk, és ha kell fizikailag is segítenünk őt abban, hogy hogyan viselkedjen (megfogni a kezét és visszanyújtani vele az elvett lapátot). Ha már érti, akkor azt is kérhetjük, hogy bocsánatot kérjen, hiszen szeretnénk, ha felnőttként is tiszteletben tartaná majd mások érzéseit, igényeit stb.
  • Vannak azok a dolgok, amiben azért nem dönthet egy gyerek, mert egyszerűen még nem tud, hiszen nem látja át a helyzet minden aspektusát. Ne terheljünk egy kisgyereket akkora teherrel, amit nem bír el! Nem tud dönteni arról, hogy akar-e bölcsődébe, vagy nagymamához menni, vagy nem. Nem tud dönteni arról, hogy hazafelé legyen-e bevásárlás (ha e nélkül nincs mit enni vacsorára). Nem dönthet arról, ki jöjjön érte a bölcsődébe (ha mi már úgyis tudjuk, hogy a családi logisztika miatt az egyik könnyebben megoldható, mint a másik). Nem választhat, hogy mit kér vacsorára (ha mi már úgyis tudjuk, mi az ami egészséges és amit szeretnénk, ha enne).
  • Sok olyan szabály is van, ami családonként eltérő lehet, de fontos, hogy nem kell mindenben alárendelnünk magunkat a gyereknek, neki is segítség, ha kimondjuk és kezdettől, alkudozás nélkül betartatjuk, ami nekünk fontos (pl. ha nem szabad Anya táskájába belenyúlni, vagy Apa telefonjával játszani, bizonyos fiókokat kihúzogatni stb.).

Miközben határokat szabunk, mindig tartsuk észben, hogy ez nem a mi érdekünk, hanem a gyereké. Fontos, hogy tudja azt is, hogy akármilyen butaságot, vagy nekünk épp nem tetsző dolgot csinált is épp, és bármennyire haragszunk is, akkor is szeretjük őt. Soha ne fenyegessük azzal, hogy nem, vagy kevésbé fogjuk szeretni, ha ezt vagy azt teszi, hiszen később is szükségünk lesz a feltétlen bizalmára. Tudnia kell, hogy bármit tehet, bármit elmondhat, mi akkor is mellette állunk (pl. mikor kamasz lesz).

És akkor mégis hogy fogja a gyerek megtanulni, hogy ő is dönthet, az ő szava is számít? Millió helyzet van erre is, mert igen, ez is nagyon fontos tanulás!
  • Dönthet pl. arról, hogy mivel és hogyan játszik. Nem kell elvárnunk, hogy azonnal ugorjon, ha megcsillantunk valamit, ami szerintünk érdekes, vagy nem kell, hogy az egyes játékokkal pont rendeltetésüknek megfelelően játsszon. Ha a szőnyeget takarónak használja, az teljesen rendben van, de ha a Montessori torony karikáit még nem sorban húzza fel, vagy a válogatós játékban még nem csoportosít színek szerint, akkor sem kell kijavítanunk. Én azt gondolom, hogy ha egy ekkora gyereket bármilyen foglalkozásra, vagy fejlesztésre hordunk, ott sem kell mindenáron minden felajánlott játékon végigeröltetni. Ebben az életkorban még nincs kialakult feladattudat és a foglalkozást vezető felnőtt dolga, hogy olyasmivel kínálja a gyereket, amit szívesen elfogad, ill. csak nagyon finoman feszegesse a határokat.
  • Dönthet arról, hogy éhes-e, mikor épp ebédelünk, vagy hogy mennyit eszik. Sok szülő kétségbeesik és elkezd könyörögni a gyereknek, ha csak egy-egy falatot eszik, de ha jól belegondolunk, egész biztosan nem fog éhenhalni a 2-3 óra múlva esedékes következő étkezésig. (Persze ez csak akkor igaz, ha alapvetően rendben van a gyerek étkezése, viszont ha nincs, akkor forduljunk szakemberhez!)
  • Bizonyos határok között dönthet arról, hogy milyen ruhát vesz fel, választhat pl. két évszaknak és alkalomnak megfelelő lehetőség közül, ha neki ez fontos.
  • Egy kislány dönthet a napi hajviseletéről, pl. hogy 1 copf legyen, vagy 2, gumi legyen benne, vagy csatt.
  • Ha van ilyen lehetőség, dönthet arról is, hogy a két-három közeli játszótér közül, melyikre menjünk délután és ott mit és milyen sorrendben próbál ki.
  • Felkínálhatunk neki lehetőségeket az étkezések alkalmával is, de itt is legyenek keretek. Pl. választhat két köret, vagy két zöldség közül, de nem ehet csokis kekszet a főzelék helyett.
Lehet, hogy nem egyszerű megtalálni az egyensúlyt, de érdemes (magunkban is) foglalkozni vele!

2017. június 25., vasárnap

Nyár, nyaralás, struktúra

Korábban írtam már erről, de sajnos a régi bejegyzések nem mind elérhetőek, vagy épp a képek nem látszanak. Szóval most újra!

Itt a nyár. És a legtöbb autista gyereknek, akik év közben hétfőtől péntekig meglehetősen kiszámítható módon óvodában, iskolában vannak, ráadásul ott állandó napirend szerint telnek a napok, ez bizony elég nehéz időszak. Saját tapasztalatom szerint főleg az átállás, vagyis a szünet eleje. Ilyenkor hol ez vigyáz a gyerekre, hol az, hol megyünk valahova, hol nem, hol korábban kelünk, hol később... Teljes kiszámíthatatlanság.
Érdemes hát jó előre készülni és felkészíteni a gyereket is (ha lehet), ne érje váratlanul a dolog.
Azoknak akik életkorukból, vagy sérültségükből fakadóan még nem értik a képeket, érdemes a különböző helyszenekhez (pl. óvoda, otthon, nagyszülők stb.) egy-egy tárgyat társítani. Reggel felkeléskor ezzel a tárggyal lehet jelezni, mi is várható aznapra. Ha a gyerek már ügyesebb és érti, akkor ezeknek a tárgyaknak a másolatát (vagy kicsinyített mását) akár egy hétre előre is ki lehet rakni.
Ugyanez a hetirend képekkel is működhet és év közben is jó szolgálatot tesz: mutatja, mikor kell bölcsődébe/óvodába/iskolába menni és mikor nem, ill. azt is, melyik nap milyen különóra, vagy más program várható. A hetirend az egyik kedvenc eszközöm, szülőként is könnyen, viszonylag kevés energiabefektetéssel működtethető és sokszor csodákat tesz. Számos viselkedésproblémára megoldás lehet, pl. amikor vasárnap reggel a gyerek áll az ajtóban és ordítva követeli, hogy menjünk az X nénihez a bölcsődébe, vagy amikor napi 100x megkérdezi, mikor lesz már az ilyen-olyan különóra az iskolában.


Hasonlóan jó szolgálatot tesz nagyobbaknál egy naptár, vagy határidőnapló, de akár a google naptára is, ha azt bármikor meg tudja nézni.
A mi első nyári programokat tartalmazó naptárunk így nézett ki:


Mi idén arra a négy hétre, amit hét közben a nagyszülőknél töltenek a gyerekek külön kis lapot készítetünk, amit ki-ki kiszínezett magának: ebbe beleírtuk, hogy melyik héten melyik nap és kivel jönnek, ill. mennek a fiúk. (Persze mindenkinek azt érdemes beleírnia, ami az ő gyerekének a fontos.)


Mikor nyaralni megyünk, többnyire alaposan felkészülünk a tervezett programokból. Korábban mindenhez készítettünk képet is, hiszen kellett a mobil napirendbe, amit mindig magunkkal vittünk.



Mióta mindkét gyerek megbízhatóan tud olvasni, már arany életünk van. Itthon közösen nézegetünk képeket a neten, tervezgetünk. Többnyire fellistázzuk egy papírra, mi mindent szeretnénk majd csinálni/megnézni, aztán már ott a helyszínen döntünk arról, mi melyik napon legyen és szépen pipálgatunk a listán. A napirendet meg ceruzával írjuk papírra.
Így nézett ki a tavalyi nyaralásnál a hűtőnk fala: Felül a buszmenetrend, bal alul a napok (délelőtt és délután rovattal), ahova menet közben írogattuk be a dolgokat, jobb oldalon a képes az összes előre felkutatott programlehetőség a választáshoz, alul egy nem témába vágó ivós táblázat, erről írtam már korábban itt - már nem használjuk, beépült.


Ez egy régebbi nyaralós kép, ahol annyi példányban kinyomtattuk a szállás képét, ahány napra mentünk majd a megérkezéskor (gyurmaragasztóval) kiraktuk a szekrényre. Esténként egyet mindig levettünk, így mindenkinek egyértelmű volt, mennyi időt töltünk még ott. Az alatta lévő lapon egy a fentihez hasonló, csak más stílusú és kevesebb elemből  álló "programválasztó" látható.


Idén a nyár itthon töltött napjaihoz (lesz bőven és mi nagyon szeretjük) készítettünk egy "Nyári terveink" lapot: Egy sima fehér papírt felragasztottuk a szekrény oldalára, erre írogatjuk, amikor eszünkbe jut valami a "hű, még ezt is kéne csinálni a szünetben" témában. Szépen gyűlnek, de már pipánk is van ;)

A nyaralásaink végén most már két éves kedves hagyományunk, hogy értékeljük az egyes programokat: felírjuk papírokra, mi mindent csináltunk az elmúlt napokban és mindenki szavazhat. Kiosztunk fejenként x darab pénzérmét, vagy bármi mást és azt ki-ki oda teszi, ahova szeretné. Így alakul egyéni és közös rangsor is. A fiúk nagyon szeretik és nekünk is jó visszajelzés.

Mikor hazaértünk a nyaralásról a magunkkal hozott kis ereklyéket, jegyeket, prospektusokat felhasználva készítünk az én könyvekbe egy-két oldalnyi emlékeztetőt. Ez segítség a későbbi felidézéshez. (Most már függetlenül attól, hogy naplót épp használunk-e.)

Jó nyaralást, kreatív készülődést mindenkinek!

2017. június 17., szombat

Könyvajánló

A könyvhétre jelent meg Lizanka önéletrajzi könyve.

Lizanka

Lizankát az Autista Vagyok videócsatorna egyik "sztárjaként" ismerhetjük sokan és az, hogy most könyvet is írt, megint valami korszakalkotó, hiánypótló dolog. Több autista felnőtt (nő) ragadott már tollat (billentyűzetet), hogy a saját életéről meséljen, de magyar még egy sem. Lizanka ezzel Temple Grandin, Donna Williams és Gunilla Gerland nyomdokaiba lépett, mi pedig örülhetünk az ismerős helyszíneknek és a Volán busznak. :) 
A könyve jellegéből adódóan rendkívül személyes, csodálom is Lizankát a bátorságáért, hogy így ki merte tárni a nagy nyilvánosság elé élete intim pillanatait, gondolatait, megéléseit. És ez persze egyben a könyv egyik varázsa is. Miközben olvastam, gyakran volt olyan érzésem, hogy ebben, vagy abban a dologban éppenséggel hasonlítunk Lizankával, máskor pedig épp ellenkezőleg. Megerősítést nyert bennem a mindenki másképp egyforma közhely. (Lehet bennem ezt még erősíteni vajon?)
A másik varázs (mármint a könyvé), hogy úgy tűnik, Lizanka soha nem ítél el senkit, soha nem neheztel. Még olyankor sem, amikor az olvasó is úgy érzi, most aztán tényleg joggal lehetne mérges.
A könyv igen olvasmányos, a legnagyobb tanév végi hajtásban is kiolvastam pár nap alatt, ajánlom hát bátran mindenkinek, akit érdekel egy személyes és megrázó emberi sors, vagy történetesen az autizmus.
Köszönjük, Lizanka!

2017. június 7., szerda

Így autózunk mi

Mindig vannak a bölcsiseim között olyan autista gyerekek, akik szívesen játszanak autókkal, és az sem ritka, hogy ez a játék rendkívül sztereotíp: az autók felsorakoztatása, szín szerinti válogatása, vagy szemmagasságban való tologatása a leggyakoribb.


Sokat gondolkodom azon, hogyan tudnám ezeket a játékokat finoman olyan irányba terelni, hogy egyrészt változatosabbak legyenek, másrészt a főszerep ne az autóké, hanem a játszótárssé (kezdetben az anyém, később majd akár a társaké) legyen.
Először természetesen én szoktam bekapcsolódni a kisgyerek játékába: egy másik autóval ugyanazt csinálom, amit ő (tolom, és ha nem zavarja, megyek utána, megelőzöm stb.), vagy megpróbálok részt venni a felsorakoztatásban (én is teszek egy-egy autót, vagy később akár felváltva teszünk) a nélkül, hogy megváltoztatnám a szabályt. Az is be szokott válni, hogy mondom az autók színét, vagy típusát (kamion, rendőrautó stb.). A többedik játéknál a gyerekek már maguk adják a kezembe az autót, vagy rámnéznek és várják, hogy én következzem.
Következő lépésként megpróbálok valami kis újdonságot, változtatást belevinni a játékba, pl. az autók másfelé kanyarodnak, máshova állnak, vagy felmennek egy emelkedőn, majd leugratnak (ennek mindig van valami vicces hangja, hogy érdekesebb legyen), vagy leesnek, felborulnak és segítségért kiabálnak, a gyerek, vagy egy másik autó pedig megmenti, megfordítja őket.
Sajnos én sem a szerepjátékok közbeni kreativitásomról vagyok híres (de tanulom ám! :)), úgyhogy úgy éreztem, nem csak a játszótársaimnak fog jól jönni, ha készítek valami kis eszközt. Parkolóm már van, így adta magát az autómosó és a benzinkút. És igen, új, izgalmas dolgokat tudunk most játszani, pl. hogy az autók beleragadnak a sárba, majd elmennek lemosatni, megtankolnak. És persze sorban állnak az autómosó előtt :)



A benzinkút pisztoly része forró ragasztóval készült a zsinórra, így tényleg vissza lehet tenni a benzinkúton lévő lyukba. (Hajrá finommanipuláció fejlesztés! :))




Ja, természetesen az autómosónak és a benzinkútnak is van hangja!

Véletlenül tudtam meg, hogy az egyik kisfiúm, aki épp az inspirációt adta, mert sokat emlegette, hogy "az autó bemegy az autómosóba" fél tőle, így most két legyet egy csapásra, hátha a félelmeit is sikerül kicsit oldanunk a sokszori lejátszással.

Még régebben volt pár autós játék itt és itt.

2017. március 18., szombat

Én-könyv újra

Korábban írtam már erről a témáról, akkor főleg a saját fiaimmal kapcsolatos tapasztalataimra támaszkodva. Azóta viszont sok más gyerekkel is készítettem én-könyvet, jellemzően 3 év körüli bölcsődésekkel. Az, hogy egy kisgyerek beszéljen, nem feltétel az én könyv készítéséhez, az viszont igen, hogy felismerje magát és másokat (személyeket, tárgyakat, helyszíneket) fényképen.

Az, hogy miről szól az én-könyv, hogy mi kerül bele, elég egyéni, főleg attól függ, hogy az adott kisgyereknek mi épp a nehéz, mi a célunk egyáltalán az én-könyv bevezetésével és persze az is, mennyit ért a felolvasott szövegből (szavak, vagy mondatok).

A bölcsődéseknek általában egy kis alakú fényképalbumot szoktam kérni, amibe becsúsztathatók és szükség esetén akár cseréletők a képek. Ez elég tartós és a mérete miatt a gyerekkézben is jól elfér.
Egy oldalra mindig csak egy (ritkábban kettő, valamiért összekapcsolódó) kép kerül.
Kb. ilyenek szoktak benne szerepelni sorban (persze nem mindenkinél minden, és főleg nem egyszerre!!! Szép lassan lehet bővíteni.):

  • Ez vagyok én, a nevem...
  • ...éves vagyok
  • Fiú vagyok/lány vagyok.
  • ... színű a hajam.
  • ...színű a szemem.
  • Ő az anyukám, (a neve...)
  • Ő az apukám, (a neve...)
  • Ő(k) a testvére(i)m. (Nagymama, egyéb fontos és közeli rokonok,akikkel naponta találkozik.)
  • Ő a kutyám/macskám stb.
  • Itt lakom (cím)
  • Itt szoktam aludni/ez a szobám.
  • Ez a kedvenc alvós állatom/játékom (ha van).
  • Ezt szeretek játszani (otthon, játszótéren, apával/anyával)
  • Ez a kedvenc ételem/italom/ruhám/játszóterem (bármi, ami fontos neki)
  • Ezt a ... nem szeretem (ezzel óvatosan, ne pont itt erősítsünk rá arra, amit esetleg később szeretnénk megszerettetni ;))

  • Ide járok bölcsődébe/óvodába. (esetleg a csoport neve)
  • ...a jelem.
  • Itt szoktam enni/aludni/játszani/pisilni...
  • Ezt szeretem csinálni a bölcsiben/oviban.
  • Ezt nem szeretem... (l. fent)
  • ... a gondozónéni(ei)m/óvónéni(ei)m.
  • ... a barátom/...-al szeretek játszani.

  • Itt jöhetnek pl. szabályok is, ha a gyerek érti, és ha ezzel szeretnénk dolgozni (óvatosan és egyszerre csak egy-egy). Olyanok, amiket meg akarunk tanítani. Pl.: "Nyáron rövidujjút hordok, ősszel felveszem a pulóvert." vagy "Szeretek motorozni. A motort néha odaadom más gyereknek is."
  • Szerepelhetnek benne a gyerek már megtanult ügyességei, pl. "Már egyedül fel tudom venni a cipőmet." "Már tudok a WC-be pisilni."
  • Folyamatban lévő tanulási helyzeteket is meg lehet támogatni egy-egy fotóval: "Most tanulom egyedül kifújni az orrom."
  • Az én-könyv remek terep az intézményváltásra való felkészítésre. Több egymás utáni képen bevezethetjük pl. az ovit, így: "Szeptembertől a ... óvodába fogok járni." "A ... csoport lesz a csoportom." "Az óvodában ... lesz a jelem." "... néni lesz az óvónénim." "Az óvódában lehet majd... játszani" "Ha ovis leszek meglátogathatom majd ...-t a bölcsődében." Minél több kisebb-nagyobb információt és képet sikerül összeszednünk az óvodáról, annál zökkenőmentesebb lesz a váltás. Saját tapasztalatom, hogy ezzel nem érdemes nagyon előre készülni, inkább csak az utolsó találkozások egyikén, vagy akkor, mikor már nem jön többet bölcsibe (aztán otthon még nézegethetik), mert a majd szeptemberben dolog elég megfoghatatlan és esetleg a várakozás is kelthet feszültséget.

  • Ha eljutunk idáig, nagyon fontos megjeleníteni az érzelmeket is, pl. Örülök, amikor..." "Szomorú vagyok, amikor... Ez rendben van." Mérges vagyok, amikor... Ez rendben van." Ha el tudunk csípni fotót a gyerekről, az a legjobb, de a neten is keresgélhetünk vidám/szomorú/mérges arcú embereket. Nagyon fontos, hogy a gyerekek megtapasztalják a saját érzelmeiket és soha ne kapjanak olyan reakciót, amely ezt tiltja ("Ne legyél mérges!") Mindenkinek joga van rosszul érezni magát, vagy haragudni a világra. Azt viszont lehet tanítani, hogyan lehet és hogyan nem lehet (inkább az kerüljön be, amit igen) ilyenkor viselkedni. (nagyon egyénreszabottan). Pl.: "Ha mérges vagyok, püfölhetem a fotelt" (Ez persze már az én-könyvön kívül is komoly tanítási helyzet, nem elég "elmondani".) Ide kerülhetnek a problémás viselkedések kapcsán esetleg mások érzései is: "Ha valakit megrúgok, az fáj neki." (a mit tegyek helyette is legyen ott).
Én legtöbbször fotókat, internetről gyűjtött képeket használok az én könyvbe, de lehet rajzolni is, vagy a gyerekkel rajzoltatni, ez a négy oldal úgy kerül majd be egy kisfiú én-könyvébe, hogy fejlesztési helyzetben kiszínezi majd a megfelelő részeket (a gyertyákat, a kisfiút, a figura haját és szemét).
Biztos rengeteg ötlet van még, most ezek jutottak eszembe, remélem, segítettem!


A múltkori bejegyzásben is írtam, de most is szeretném hangsúlyozni, hogy az én-könyv szerintem alapvetően családi műfaj. El lehet kezdeni az óvodában, bölcsődében, iskolában, de jó, ha a család is be tud kapcsolódni, vagy át tudja venni.

És végül egy ajánló: Az FSzK szervezésében nemrég újra volt (és gondolom, még lesz is) képzés, az Ö.T.V.E.N. című programhoz, ami egy az én-könyvhöz nagyon hasonló elemeket használó önismereti (+ társas viselkedés, egészségnevelés, nagy hangsúllyal saját autizmus és szexualitás) munkafüzet, tananyaggyűjtemény. Elsősorban pedagógusoknak, gondozóknak hasznos, de nekik nagyon ajánlom!

2017. január 9., hétfő

5 dolog, ami 6 és ami nem igaz

Van itt ez a cikk, ami ugyan nem friss, de valamiért újra(?) felkapta a FB népe.
Kitűnő apropó a közös szomorkodásra, másra mutogatásra és magunk sajnálására. De kinek jó ez? Én személy szerint (bár nem akarok rózsaszín képet festeni és igen, sokszor ütközöm nehézségekbe a két autista gyerekemmel) egyetérteni sem tudok vele, akármilyen jól esne is.

"1. Az Esőembernél megáll a történet, a társadalom ennél többet nem nagyon akar tudni a dologról"?
Nem ezt tapasztalom. Látom és nap, mint nap élem, hogy az emberek többsége nagyon keveset tud az autizmusról és ebben a kevésben is nagyon sok a sztereotipia és a tévhit, de mit várunk tőlük, ha mi magunk is (Vajon a cikk írója is szülő? Még a neve sem derül ki.) az autisták "bezárult világáról" beszélünk. (Micsoda hülyeség! Az én gyerekeimnek és még sok más gyereknek, akiket ismerek nincs bezárult világuk!) Én azt látom, hogy az emberek kedvesek, megértőek, segítőkészek és érdeklődőek. Még akkor is, ha sokszor nehezen értik meg, miről is van szó, vagy hogy lehetne segíteni. (És sokszor mi szülők is nehezen értjük meg, ebben nincs semmi különbség.)

"2. Az óvodák és az iskolák nem szívesen foglalkoznak integráltan ezekkel a problémás gyerekekkel"?
Nem hiszem, hogy az óvodák és az iskolák jó szándékával lenne gond, bár persze nyilván vannak alapvetően befogadóbb szemléletű vezetők és pedagógusok és olyanok is, akik ha tehetik, kerülik  a kihívásokat. Ma Magyarországon még sok intézménybe nem vesznek fel autista gyereket, de ennek legtöbb esetben az az oka, hogy egyrészt nincs tudásuk az autizmusról és ezt tudják magukról (mennyivel rosszabb lenne, ha nem tudnák), másrészt félnek, hogy a nem tudásukkal kárt okoznak az autista gyereknek, vagy a társaknak. Teljesen jogos emberi magatartás félni az ismeretlentől, nem? És reméljük, egyszer eljön az idő, amikor lesz annyi autizmushoz értő szakember, hogy ezeknek az elesett, de jó szándékú pedagógusoknak is tud majd segíteni.

"3. A szülő csak magára számíthat, sem a közösség, sem az állam nem segít"?
Egyrészt valószínűleg szülője válogatja, másrészt azért vannak az objektív tények is. Autista gyerekek után jár némi emelt anyagi juttatás (ez az állam hozzájárulása, van amire elég, van amire nem), de segítséget kaphat az ember szülőklubokban, vagy képzések formájában olykor még ingyen is (pl. itt) Mellesleg azért ott van az ember családja, vagy a maga válogatta barátai is. Mint közösség.

"4. Az autizmusnak nincs médiaértéke"?
Nekem épp az megdöbbentő, hogy mennyire van! Sokszor már a csapból is az autizmus folyik, naponta jelennek meg a (változó színvonaló cikkek. (Aki nem hiszi, pörgesse végig jelen blog FaceBook oldalát - tény, hogy ide csak az általam jónak tartott cikkek kerülnek fel, szóval erősen szűrt válogatás. ;)) Mellesleg az utóbbi években már nem tudok elmenni szakmai továbbképzésre úgy (nem autizmus témájúra, persze!), hogy ne kerülne szóba a téma.

"5. Az autizmus sok pénzbe kerül"?
Mi nem? Melyik gyerek különóráira nem költenek vagyonokat a szülők? Hogy ezt épp fejlesztésnek és nem szakkörnek hívják? És? Az utazás történetesen erősen támogatott kiadás: a helyi járatokon ingyen utaznak az autista gyerekek és kísérőik(!), a helyközieken 90% kedvezménnyel. Ha valaki másik településre hordja iskolába, óvodába, vizsgálatra a gyerekét, az még kilométerenként számított utazási támogatást is kap. (A juttatásokról bővebben írtam pár éve itt.) Személyi segítő: sajnos még kevés az igazán jó intézmény és sok helyen nincs szaktudás, de szilárd meggyőződésem, hogy nem a minden gyerek mellé odaültetett (szintén kétséges autizmus tudással rendelkező) segítő a megoldás. Mint ahogy annak sem vagyok híve, hogy egy gyerek ezer helyre járjon fejlesztésre (mellesleg a cikkben péladként felsorolt terápiák közül mindegyik csak kiegészítő terápia, egyik sem közvetlenül az autizmusra hat, bár kétségkívül élvezetesek).

6. A szülő nehezen, vagy sehogy sem tud a problémamegoldó üzemmódból kikapcsolni?
Én szoktam hibázni, gyakran. És igen, fáradt is vagyok néha és elegem van, de ez is előfordul mindenkivel. Viszont igyekszem megtalálni a magam örömeit az életben, hogy ne minden keserűségemért és nehézségemért a gyerekeimet (és az autizmusukat) okoljam. Azt hiszem, ez utóbbi jól megy, a "jó anyaság"-on még dolgozom. Meggyőződésem, hogy aki tud örülni az életnek, annak nincs szüksége pontokba szedve utálni az egész világot :)

2016. november 21., hétfő

Haj- és körömvágás

[Work+around+the+head.JPG]
(kép innen)

"Paul, aki 8 éves, nem szeretett fodrászhoz járni. Viselkedése szülei számára annyira felzaklató volt, hogy végül oda jutottak, hogy álmában vágták a haját. Paul tanára és a szülei a hajvágáshoz kapcsolódóan egy olyan rutint terveztek, amely a következő lépésekből állt: 1., Házilag készítettek egy mesekönyvet, amely a fodrászhoz járásról szólt; 2., Paul szombati napirendjébe beletettek egy fényképet a fodrászüzletről, hogy Paul és az édesapja minden szombaton elmehessenek a fodrászhoz köszönni; 3., Gyakran lejátszottak Paulnak egy fodrászhoz járásról szóló kereskedelmi videókazettát; 4., Paul sok vágást igénylő kézműves tevékenységet végzett, amelyek során vágni kellett, és 5., Paulnak a fodrásznál tett látogatásait fokozatosan bővítették azzal, hogy üljön be a székbe, hallgassa a kedvenc zenéjét, valamint használjon egy olyan táblázatot, amely megmutatja neki, mennyi ideig kell ülnie. Ezeknek a mini-rutinoknak az egyenként történő bevezetésével Paul lassan kezdte eltűrni a hajvágásokat."
(Kathleen Ann Quill: Tedd - Nézd - Hallgasd - Mondd c. könyvéből)

Annak, hogy az autista gyerekek közül sokan nem szeretik a haj- és körömvágást, számtalan oka lehet. Vannak köztük, akiket zavar, hogy a levágott haj a testükre hullik, vagy egyáltalán, hogy elválik a fejüktől. Lehet túl hangos, vagy fájdalmas a hajnyaró gép, ijesztő az olló érintése és csattogása, de akár csak a dolog (a helyzet, a történések, a "meddig fog tartani?") kiszámíthatatlansága, szokatlansága is lehet az, ami miatt olyan nagyon nehéz elviselni a haj, vagy a körömvágást. 

Az első dolog, amit erről gondolok az az, hogy ha egy gyerek azt mondja (vagy látjuk rajta), hogy ez neki ennyire nagyon (akár elviselhetetlenül) rossz, akkor azt higgyük el. Nem vagyunk az ő bőrében, nem tudhatjuk. Neki meg nincs oka mást mondani, mint ami a valóság. Én személy szerint sosem mondtam a gyerekeimnek, hogy "Jaj, ne csináld már, nem is olyan rossz ez!", vagy hogy "Ne hisztizz már, ez nem is fáj!".

A második dolog, amit gondolok, hogy ha hajvágásra kerül a sor (nálunk inkább csak ez zűrös), akkor megtisztelem a gyerekeimet azzal, hogy megpróbálom a leginkább elfogadható körülményeket megteremteni nekik. Ilyesmikre gondolok:

  • Hagyok időt a rákészülésre és azt is érthetővé teszem, hogy ennek egyszer vége lesz és utána valami más következik (napirend).
  • Valamilyen módon jelzem (óra, számolás, éneklés), meddig fog tartani ez az egész. Nálunk a fiúk kiskorában az ujjmondókák remekül beváltak a körömvágáshoz (Kicsi kövér hüvelykapó...). Hajvágásnál meg máig gyakran van visszaszámlálás a vége előtt mondjuk fél perccel.))
  • Együtt megkeressük azt a testhelyzetet, ami a leginkább elfogadható. Nálunk pl. áttörés volt, mikor rájöttünk, hogy állva is lehet hajat vágni,és akkor a levágott hajakból kevesebb hullik a testükre. De miért ne lehetne akár fekve is?
  • Ha segítség, hogy a gyerek ruhában marad, vagy ha letakarjuk egy lepellel, esetleg ha hátrahajtja a fejét, ekkor tegyünk így.
  • Megpróbálok olyan tevékenységet kínálni hozzá, ami elterelheti a gyerek figyelmét. Nálunk nem vált be, de sokan szeretnek közben TV-t nézni, vagy tabletezni, miért ne tehetnék? Másoknak épp az segít, ha nézhetik magukat a tükörben. Nálunk egy időben a gumicukor vált be: én vágtam a gyerek haját, a férjem meg adogatta a gumicukrot. Ha a gyereknek gondolkodnia is kell (pl. megmondani, milyen színűt kér), akkor kevésbé tud a hajvágásra figyelni.
  • Ahogy a fenti idézetben is olvasható, érdemes lehet előre videón, avyg képen megnézni a hajvágást, ellátogatni a fodrászüzletbe, kipróbálni a széket stb.
És végül a jutalom: Senki nem szeret olyasmin átesni, ami piszok nehéz neki. Ha mégis megteszi (csak azért mert mi úgy ítéljük, hogy a haja már túl hosszú és nem szép), akkor azért bizony jár a jutalom! Ez lehet valai nassolnivaló, matrica, kedves tevékenység (pl. ágyban gyömöszölés), de akár valami a hajvágáshoz kapcsolódó dolog is. Valaki mesélte egyszer, hogy az ő gyerekét úgy lehetett rávenni a hajvágásra, hogy megígérték neki, hogy felveszik közben videóra és visszanézheti.


Itt is, mint mindig, legyünk kreatívak! :)

Akinek van még jó ötlete, megköszönöm, ha ideírja kommentben!

2016. október 14., péntek

A felső tagozat első tapasztalatai

teens
A kép illusztráció, innen

Merthogy a nagyobbik fiam elkezdte. És bizony nehezebb. Tényleg.
Összeszedtem néhány dolgot, amiben más a felső tagozat és kicsit elgondolkodtam a segítségadás lehetséges módjain is:


  • Rengeteg az új tanár. Ha jól számolom, a fiamat 10-nél több tanár tanítja, gondolom, máshol is hasonló a létszám. És akkor ebben a számban még nincs benne, ha esetleg új igazgató, iskolatitkár, konyásnéni, portás stb. kerül a asuliba. Egy gyengébb arcfelismerő képességgel rendelkező gyereknek bizony már itt meggyűlik a baja a felső tagozattal. (Nálunk két dolog miatt nem volt gond: egyrészt, mert a fiam jó az arcfelismerésben, másrészt, mert ez egy pici iskola, a legtöbb tanárt már ismerte helyettesítésekből, az udvarról, folyosóról, innen-onnan.) Ha valakinél arra számítunk, hogy ez gondot fog okozni, jobb inkább előre készülni. Hogy hogyan? Én biztos úgy csinálnám, hogy először is megkeresném az igazgatót év végén és kérnék egy név szerinti listát azokról, akiket már lehet tudni. Mivel sok suliban még augusztus végén is alakul a végleges lista, ezért folyamatosan frissíteni kell az információkat a nyáron, ehhez jó eséllyel lehet partnert találni a suliból. Az iskola folyosóján vannak kint tablók. Keresnék egy minél frissebbet és lefotóznám. Erről aztán lehet lesni, hogy melyik névhez, melyik arc tartozik, és ha a gyerek csak párat tud memorizálni a nyáron (barátunk még a FaceBook, sok tanár elérhető ott is), már annyival is előrébb vagyunk.
  • Rengeteg az új tantárgy. Ebből is érdemes előre készülni, ezt tuti meg tudják mondani már a 4. osztály végén, és annyival is előrébb vagyunk.
  • Rengeteg a lecke. Nem tudom, máshol hogy van, de nálunk elképesztően sokszor adnak teljesen értelmetlen, gondolkodást nem igénylő, időrabló feladatokat is (másold le 3x a vastag betűs részeket - döbbenet, hogy ilyen még van!). Így aztán a fiam hiába az osztály legjobb tanulója, hiába fújja rég fejből a tananyagot, mégis rengeteg időt tölt a házi feladattal. Ilyenkor fel szoktam ajánlani, hogy ezt-azt megcsinálok helyette, de mivel az csalás... Szóval csalni nem lehet, így rengeteg időt tölt házi feladattal, ami persze mind a játék, mozgás kikapcsolódás (pl. olvasás!) rovására megy.
  • Minden nap be kell pakolni. Nálunk alsóban tanártól függően hol az volt a rend, hogy mindent benthagynak, csak a házit hozzák haza, hol az, hogy mindig mindent hozni-vinni kell. Felsőben viszont már tényleg minden napra tantárgyak szerint kell bekészíteni a cuccokat. Ehhez jó előre kialakítani, átbeszélni (ha kell leírni) egy rutint: Ki csinálja? Kell hozzá segítség? És reggel, vagy este lenne jobb?
  • Teremről teremre vándorolnak. Nálunk ez a legnehezebb ügy, hiszen ez azt jelenti, hogy minden szünetben minden cuccot vinni kell. És amikor már a második új pulóvert hagyta el egy héten belül, bizony írtunk a tolltartóba egy listát, hogy minek kell nála lennie, mielőtt elhagyja a termet.
  • Maguknak kell alkalmazni a szabályokat. És ugye nem is annyira a szabályok betartása, mint inkább a rugalmasan kezelésük problémás - legalábbis nálunk. Tilos pl. az udvari szünetből tanár nélkül felmenni, de tesi előtt ezt az én gyerekemen kívül senki nem tartja be. Így aztán mindenki át is tud öltözni az óra elejéig. Kivéve az én gyerekemet.
  • És betartani a napirendet. Felsőben már senki nem fog szólni, hova kell menni, mikor van különóra, mikor jön a szülő stb. Ha a gyereknek ez gondot okozhat, akkor bizony lehet, hogy pont most kell bevezetni a vizuális napirend használatát, akár egy okostelefonnal, tablettel (ami így a gyerek segédeszköze, olyan, mint másnak a szemüveg, tehát légyszi, ne vegyék el reggel!). Vagy egy otthon minden reggel gyorsan megírt cetlivel akár.
  • És nem vigyáz rájuk senki. Vagyis sokat vannak tanári felügyelet nélkül. Szerencsére ebből nekünk még nem volt gondunk, de bizony ha a társak esetleg bánthatják a gyerekünket, akkor habozás nélkül engedélyt kell kérjünk ahhoz, hogy a gyerekünk egyedül öltözhessen a teremben, vagy kimehessen óráról mosdóba, vagy egyedül reggelizzen, ebédeljen stb. Meg kell keresni a módját, hogy ne legyen egyedül veszélyes helyzetben, vagy mindig legyen mellette olyan megbízható társ, segítő, aki vigyáz rá. (Hajrá kortárs segítés!)
  • Szekrénykulcs. Na, ha valami, hát ez kiszúrás! A legtöbb szekrényen számzáras lakat van, de az én gyerekemnek (és 2 társának) persze épp kulcsos jutott. 3 gyerek, két kulcs, hm. Plusz egy dolog, amire figyelni kell, akinek meg pont nem jutott kulcs, még a kabátját sem tudja kivenni (vagyis nehezen, a szomszéd szekrényből), ha a másik kettő pl. valamiért épp elment haza ebéd után.
  • A házi feladatot és egyéb infókat fel kell írni, át kell addni. Az én gyerekemnek (mármint ennek, a másiknak nem ;)) ez épp erőssége, de nincs ez mindenkivel így. Ha gondot okoz, hogy a házi feladatot felírja a gyerek, akkor adhatunk neki egy telefont, hogy fotózza le (akár magát a feladatot, akár a szomszéd füzetét, aki felírta, vagy a táblát), vagy (a tanár segítségével) megkérhetünk egy társat (vagy mindig másikat), hogy írja fel a mi gyerekünknek is. Fontos, hogy a tanár is tudjon róla, hogyha ez gond lehet, akár ő is készíthet a fontos feladatokról (mit kell hozni, hova megy az osztály, ilyesmi) listát a gyerekünknek, vagy akár az egész osztálynak egy FaceBook csoporton, levelezőlistán, vagy blogon keresztül.
  • A szabályok és elvárások megértése árnyaltabb tudást kíván. Az én gyerekem pl. rendszerint megcsinál mindent, amit az egész osztály kap feladatul (felhozni a tízórait, összeszedni a telefonokat, kiosztani a nemtudommit). Érdekes, hogy nem a többiek nyomják rá ezt a feladatot, őket egyszerűen csak nem érdekli (még), hogy megtörténnek-e a dolgok, az én fiam meg látja, hogy senki nem csinálja, így aztán teszi ő. Amitől aztán még rövidebb neki a szünet, pedig az el- és előpakolás is nehezebben megy neki, mint a többieknek. Így aztán rendszerint egy nagy rohanás a szünete, elkésik az óráról stb. Egy szociális történet (mi az egyén dolga, mi a csoporté, mik a fontosabb szempontok, hogyan nem kerül a csoport igénye az egyén igénye elé...) itt is sokat tud segíteni. Jutalmazással, akár.

2016. augusztus 28., vasárnap

Sopron MÁK kártyával

Mielőtt nyaralni indultunk, egy FaceBook csoportban próbáltam tájékozódni, milyen kedvezményeket lehet kapni Sopronban a MÁK, vagy az AOSZ kártyával, de sajnos senki nem tudott segíteni.

Azóta ott voltunk, sok felé jártunk, gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, hátha másnak még segítség lehet. (De jó lenne más városokról is ilyeneket gyűjteni!)


  • Sopronban (is) ingyen utazik minden MÁK kártya tulajdonos egy fő kísérővel.
  • Több múzeumba ingyen mentünk be, a legtöbb helyen nem is vizsgálgatták nagyon a kárytát (és ahol mégis kérték, ott mindig a MÁK kártyát, az AOSZ kártyának most nem vettük hasznát), volt, ahol el sem kérték, bemondásra elhitték a két fogyatékos gyereket. Persze közben többször rettentően sajnáltak minket (két fogyatékos gyerek, jaj!), amin mi mindig jót mosolyogtunk (ha tudnák, két micsoda klassz gyerekünk van, mi sajnálhatnánk őket, akiknek nincs). de nem kezdtünk nép okosításba. Nyaraltunk, vagy mi! ;) Tehát a múzeumok, ahova ingyen mentünk be:
Pék ház (itt egy kedves néni mesélt nekünk): 
Bányászati múzeum (Ez nagyon gyerekbarát hely, ki lehet próbálni a csillében utazást, a szén felhúzását stb.)
  • Voltak olyan helyek is, ahol ugyan volt fogyatékos belépő, de még a két gyerekkel is jobban megérte a családi jegy. Ilyen volt pl. a Ligneum, amit különben szintén nagyon szerettünk.
Mindenhol persze nem voltünk, úh. ha valaki tud még Sopronban ingyen, vagy kedvezménnyel látogatható helyet, köszönöm, ha szól!