2013. május 13., hétfő

Kreatív játék 1.

Igazából azoknak a készen kapható játékoknak vagyok nagy szerelmese, amelyeket többféle módon lehet használni, legyen az babajáték ( szétszedős, összerakós, rágcsálós, csörgős stb.), vagy nagyobbaknak való mindenféle. És ezek nem is mindig a legtrendibb, legdrágább fajátékok. Gondoltam mutatok néhány ilyet a készletünkből, hátha ötletet adok vele.
Elsőként egy ikeás cucc (amúgy is jónak tartom a játékaikat, bár fizethetnének a reklámért :)), amit eredetileg ülőpárnának árultak, azt hiszem. Mi csak köröknek hívjuk őket, merthogy azok. Színes (piros, sárga, kék, zöld) műanyag (gumi?) körök. Nekünk 8 darab van belőle, 4-4 egyforma színű. Van köztük pöttyös és hullámos mintás felületű. (Hétszázvalahány forint volt darabja, ha jól emlékszem, tehát olcsónak azért nem mondanám. De legalább strapabíró.) Lássuk, mi mindnre használjuk, ill. mi minden van még a fejemben:
1. Egészen piciknek
- lehet egyszerűen csak simogatni az érdekes felületét, emelgetni, forgatni, nézegetni, mint bármi mást.
- egymásra tenni, vagy sorba rendezni, ujjunkat a lyukba beletenni, ill felfűzni valamire (nekünk van partvisnyélből szabott pálcánk, de fakanál is megteszi, vagy az a papírhenger, amin az alufólia van).
2. Tanulósak kicsit nagyobbaknak
- szín szerint párosítás: Mondjuk én kiteszek 1-t, 1-t minden színből magam elé, a csemete meg hozza mindegyiknek a párját és rá, vagy mellé teszi.
- felület szerint is lehet 2 csoportot alkotni, de ez azért jóval nehezebb. Iskolásoknak biztos, hogy bekötött szemmel állnék neki.
- színtanulós még, ha az egyes körökre ugyanolyan színű játékokat teszünk. Lehetnek a játékok egyformák (kockák, labdák, vagy bármi más), de lehetnek vegyesen is. Összeszedegethetjük a lakásban szanaszét heverő ezt meg azt is és mindent a megfelelő helyre tehetünk (kiskanáltól műanyag zöldségen át a zokniig :)).
3. Mozgásos
- Nemrég járni tudóknak már az is feladat, ha egy-egy kört lerakunk és arra kell fellépni és lelépni. Nálunk ez az asztal körül "keringésbe" épült be.
- Később akadálypályához lehet 2-3 kört egymásra tenni, vagy fakockákra, lexikonra tenni a köröket. Ilyenkor mindig legyen valami csúszásgátló felület is alattuk balesetmegelőzés végett! (Nálunk jógaszőnyeg.)
- Nagyobbak ugorhatnak is fel-le páros lábbal.
- Gyerekcsoporttal játszható a Mókus mókus: Minden gyerek rááll egy körre, az a háza. A játékvezető "Mókus, mókus ki a házból!" kiáltására kiszalad onnan, és másik házat keres. Lehet úgy játszani, hogy aki nem talál másik házat, tehát ugyanoda kell visszaköltöznie, az kiesik. Vagy lehet egy-egy kört el is venni a székfoglaló mintájára. Ugyanez játszható a "Mackó, mackó ugorjál... " kezdetű dallal is, ott még mutogatni is kell. (Bárkinek szívesen eldalolom, de lekottázni nem tudom. :)) Nagyobb gyerekes, vagy felnőtt variáció, hogy a játékvezető olyan utasításokat ad, hogy: "Cseréljenek helyet, akik nyáron születtek!", vagy "Cseréljenek helyet, akiknek van testvérük!" stb. Jó kis feszültségoldó, átmozgató játék.
- Nagyobb ovisoknak a mocsárjárás is jó feladat: Mindenki kap 2, vagy 3 kört, azzal kell egyik helyről (mondjuk a szoba egyik vége) eljutni a másikra (szoba másik vége) a nélkül, hogy a földre lépnénk. 2 körrel az a stratégia, hogy az egyiken áll, a másikat előre teszi, átlép arra, hátranyúl az előzőért stb. 3 körrel ki kell kötni, hogy 1 körön csak 1 láb lehet, tehát 2-n áll, mikozben a 3.-at előre teszi. (Az a jó a körökben, hogy nem csúsznak, ezért nem ajánlanám erre pl. a papírlapot, rongydarabot, de jó lehet egy feldarabolt aerobic, vagy jóga matrac.)
- Ki lehet találni társaságnak körben állós játékot is, amikor valami jelre kell továbbmenni a következő helyre, aki elvéti, és más jelre lelép, kiesik.
- Körbe letesszük a köröket és a körön kívül sétálunk ritmusra. Minden sárgánál tapsolunk, minden kéknél leguggolunk, minden zöldnél körbe fordulunk stb. Itt arra azért nagyon kell vigyázni, hogy bőven legyen hely a körök között. Ez is lehet kiesős.
- Nem annyira mozgásos, de bemelegítő és kreativitást fejlesztő játék nagyobb iskolásoknak és felnőtteknek: Körben ülünk egy kört adunk körbe. Az első játékos azt mondja: "Ez nem egy kör, hanem egy ... (mondjuk tálca)." És mutatja, hogyan használható tálcaként. A következő játékos átveszi és azt mondja: "Ez nem egy ... (tálca), hanem egy ... (mondjuk kalap)." És mutatja. És így tovább körben. Nagyon jópofa játék.
4. Szerepjátékhoz.
- Nálunk épült már belőle nagyon klassz garázs fakockákkal, de autós témában lehet még lejtő, alagút (kettőt egymásnak döntve, vagy egyet két fakocka torony tetejére téve), autópálya, parkoló is.
- Áron szokta terítésnél tányérnak, de lepénynek is használni.
- Babázás témában most nem vagyok annyira elmélyült, valakinek ötlete? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése