2014. december 18., csütörtök

Low cost akadálypálya

Egy időben nagyon sokat akadálypályáztunk itthon is a fiaimmal, mostanában azonban inkább a bölcsődében "élem ki magamat". Itt nagyon sok klassz eszköz van, de azért van terep a házi barkácsolásnak is. Kapható pl. méregdrágán bója+rúd készlet, de én most egy ilyet készítettem teljesen ingyen: lomtalanításnál találtam egy kupac rácsos ágyhoz való  rácsot, ezeket dugdostam bele kiürült joghurtos dobozokba. A dobozra kisollóval simán lehet lyukat vágni. Nem tudom, mennyire látszik a képen, de különböző magasságban vágtam a rudakat, így lehet egyre nehezedő pályát csinálni belőle. Ennek a hat akadálynak az elkészítése a joghurtos doboz fóliájának a leszedésével együtt sem nagyon volt több idő, mint 10 perc.



Ha valaki otthon szeretne akadálypályát készíteni a gyerekének, mert mondjuk a rossz idő miatt épp a lakásba szorultak egy napra, az alábbiakat ajánlom:
  • ágyról levett matracon lehet gurulni,bukfencezni, ugrálni
  • ha a szőnyeg alá plüss állatokat dugdosunk, az is érdekes, egyenetlen járásfelületet ad
  • lehet székre fel, a másik oldalon pedig lemászni
  • szék, vagy asztal alatt átbújni
  • két szék (vagy ágy, kanapé, bármi) közé kifeszített lepedő, takaró alatt átbújni
  • párnáról párnára lépni, vagy ugrani, csak itt figyeljünk, hogy a párna ne csúszhasson el (tegyük szőnyegre, vagy fektessünk alá valami csúszásgátlót)
  • keskeny ösvényt készíthetünk két partvisnyélből, vagy kötélből, de az is lehet feladat, hogy egy kacskaringós kötélen úgy menjenek végig, hogy egyik lábuk az egyik, másik a másik oldalon legyen
Ha az akadálypálya kezd túl könnyűvé válni, akkor lehet tapsra mozdulatlanná válni (szoborjáték), vagy hátra arcot csinálni, és úgy folytatni tovább.

2014. december 3., szerda

A kommunikáció tanítása autizmusban: a kezdetek

Gondolom, nem mondok új dolgot azzal, hogy a kommunikáció tanítása nem a beszéddel, de még csak nem is a kártyákkal kezdődik. És talán azzal sem, mennyire fontos (autizmusban ez a legfontosabb), hisz amíg valaki nem ért másokat,és nem tudja kifejezni, ő maga mit szeretne, addig semmi másról nem tudunk gondolkodni.
Először is tudnunk kell, hogy autizmusban (főleg) nem  a szavak kimondása (a száj, a hangszalagok stb. mozgatása) a nehéz, hanem annak megértése, hogy én a beszédemmel elérhetek valamit, befolyásolhatom mások viselkedését, és ettől nekem jó lesz. Ezen a vonalon kell tehát dolgoznunk.
Az első lépés mindig az, hogy megfigyeljük, mi az, amit már tud a gyerek. Szokta-e pl. a felnőtt kezét odahúzni tárgyakhoz? Hozza-e a kocsikulcsot, ha autózni akar. Nyújtja-e a karját, hogy vegyük fel? Ad-e valamilyen hangot, hogy magára vonja a figyelmünket? stb. Ha ez megvan, akkor először is örüljünk, hogy a gyerek már egy csomó mindent tud :)
Aztán jöhet a munka: Ha azt szeretném, hogy a kommunikáció lényegét megértse (l. fent), meg kell tanítanom, hogy ha átad (később majd mond) valamit, akkor azzal elérhet valamit, ami neki jó. Nagyon fontos rögtön az elején tanítani azt is, hogy a kommunikációhoz hozzátartozik, hogy a másikhoz "beszélek", nem csak úgy a levegőbe, mert akkor hiába van nekem a legvarázslatosabb szókincsem és kiejtésem, ha épp nincs ott senki, aki meghallja.
Tudjuk azt is, hogy autizmusban a láthatóvá tétel sokat szokott segíteni, a beszéd pedig tipikusan nem látszik, és gyors, és követhetetlen. Ezért találták ki azt a megközelítést, melyben a kommunikációt lelassítva, láthatóvá téve, és a másikhoz való kapcsolódást is segítve tárgyak (később majd képek) átadásával tanítják, tanítjuk.
Természetes helyzeteket érdemes provokálni elsőre: a gyereket a keze mozgatásával (beszéd nélkül!) segítjük, hogy átadja a tárgyat, amivel szeretne valamit. Ideális esetben ehhez két ember kell: egy, aki a gyerekkel szemben áll, ő a kommunikációs partner (várja a tárgyat kinyújtott tenyérrel, később a nélkül), a másik, aki teljes csendben hátulról segíti a gyereket a mozdulatban. Pl.: Ha meg akarjuk tanítani a gyereknek, hogy a cipője átadásával kérje a sétát (amiről egyébként tudjuk, hogy nagyon szeretné!), akkor amikor ezt valamilyen tőle megszokott módon jelzi (pl. elkezdi püfölni a bejárati ajtót, vagy lefekszik a földre), akkor valaki csendben segít neki felemelni a cipőt, míg a másik felnőtt már ott áll "ugrásra készen", hogy átvegye a tárgyat, utána pedig azonnal megerősíti a tárgy átadását: megdicséri a gyereket, és máris indulnak. Néhány (kinél több, kinél kevesebb) alkalom után a gyerek már tudni fogja, hogy nem kell ajtót csapkodnia, elég, ha odaadja a cipőt. Fontos, hogy eleinte minden alkalommal azonnal kapjon megerősítést, vagyis ha kell, napi 100x menjünk ki sétálni. :) (Az, hogy várni tudjon, vagy hogy megértse, hogy most nem lehet majd következő lépések.)
Ugyanez kedvenc játékkal (gyakran beválik a szappanbuborék, van, akinél a búgócsiga, felhúzós játék...) is tanítható: akkor húzom fel a játékot újra, miközben ott ülünk a szőnyegen, ha átadta a tárgyat. 

Mutatok egy kicsit már mesterségesebb, majdnem képes (igazából tárgyas) helyzetet is. Itt a gyerek kedvelt nasiját egy műanyag lapra ragasztottam, úgy, hogy látszódjon, de ne lehessen levenni, megenni. Ezt leteszem elé az asztalra. A kezembe fogok egy ugyanilyen nasit, és amikor a gyerek nyúlna érte, segítek (ideális esetben a másik felnőtt segít) neki, hogy átadja nekem az előtte lévő "kártyát". Ha a "kártya" (kommunikációs tárgy) megérkezett a tenyerembe, máris adom az igazi finomságot. Aztán visszaadom a kommunikációs tárgyat, és lehet újra kérni, amíg csak szeretné.



Néhány ugyanilyen nasis "kártya" (kis zacskóba tényleg bármi beletehető!):


Természetesen nem cél a beszéd kiküszöbölése, így az "akciót" minimális(!) beszéddel is kísérjük: amikor átadja a tárgyat, mondjuk annak a nevét, amit szeretne. (pl "Séta.") Semmi mást, hogy egyrészt ne kelljen kihámoznia a sok szövegből, hogy mi tartozik ide, másrészt ne kapcsolódjon össze a szituáció valami más mellékes szöveggel (pl. "Azt szeretnéd, hogy..."). 
Egy pillanatig ne gondolja senki azt sem, hogy a tárgy-, vagy képcserés kommunikáció hátráltatja a beszéd beindulását! Sőt! Ha a gyerek egyszer már érti, hogy mit is kell csinálni, mi a kommunikáció értelme (mások befolyásolása), sokkal könnyebben megjelennek a szavak is, ha egyébként erre képes. és mivel beszélni sokkal gyorsabb és egyszerűbb, mint tárgyakat, vagy képeket átadogatni, ezért aki csak teheti, az beszélni fog.

2014. december 1., hétfő

Szivárványos pálcikás

Egy játékot mutatok gyorsan, aztán hamarosan (most már tényleg!) jön majd rendes, autizmusos bejegyzés is :)
Tehát legutóbb egy szivárványos témájú pálcikás játék készült ajándékba ovisoknak, vagyis a velük foglalkozó nagyon kedves gyógypedagógusnak.
Így néz ki (az életben persze szebb a színe, de hát ez a vakus dolog nekem nem megy túl jól):




Most ugyan nem az én dolgom lesz kitalálni, mit is játsszanak vele, de azért íme néhány ötlet (nehézségi sorrendben), hátha valaki hasonlót készítene:
  • Legegyszerűbb az előre beszurkált pálcikák kiszedegetése és tálba (esetleg szűkebb nyakú palackba) pakolása, ezzel már egész kicsik is boldogulnak.
  • Következő lépés, ha a gyerek maga teszi be a helyére a pálcikákat. Először csak pár darabot, aztán egyre többet, egyelőre a nélkül, hogy a színekre figyelnie kéne.
  • Lehet színek szerint is bedugdosni.
  • Lehet váltva dugdosni (szerepcserével): "Egyet te, egyet én." Ezt is lehet közös tálból, vagy mindenki a sajátjából. Itt már kell tudni egy kicsit várni és a másikra figyelni.
  • Több gyerekkel ugyanez, minél többen vannak, annál nehezebb a várakozás.
  • Ha a cél a kommunikáció fejlesztése, olyat is lehet csinálni, hogy valaki az egyik, valaki a másik színű pálcikákat gyűjti (dugdossa be), és akkor egyenként mutatjuk fel a pálcikákat és megkérdezzünk, hogy "Ki kéri?" és várjuk a választ, hogy "Én." Itt már a saját színemen kívül (mondjuk enyém a lila, kék, zöld) arra is kell figyelnem, amit felmutatnak, és jókor kell tudni szólni (mondjuk nem a pirosnál). Ha ezzel a formulával már jól megy, variálhatjuk a kérdést is: "Kié?" (Enyém.) "Ki szeretné?" Kinél van? (Nálam.) stb.
  • Talán legnehezebb a dobókockás társasjáték, ami szintén többféle variációban játszható. Pl: felváltva dobunk és a közös tálból dugdossuk be a pálcikákat a helyükre. Ilyenkor nincs nyertes, egy csapat vagyunk, csak arra figyelünk, van-e még az adott színből (és persze egymásra). Egy másik változatban szétosztjuk a pálcikákat és mindenki a sajátját dugdossa stb.

2014. november 3., hétfő

Formabedobó az egész világ

Az őszi szünetben egy bölcsis csoportnak készítettem egy készletnyi formabedobót. Akit az is érdekel, miért, az olvasson végig, de előbb mutatom a képeket.

Fogtam tehát egy cipős dobozt, ebből két elemű formabedobó készült: dugókat és kupakokat lehet bele dobni. Később kapott még egy réteg festést ;)


Aztán fogtam három fagyi-tartó akármit (hű, de finom fagyit vettem benne nyáron! :)), amiknek a tetejére különféle nyílásokat vágtam pom-pomnak, fagyi pálcikának és kis papír izéknek (ezek egy ragasztós kreatív játék darabkái voltak).


Egy klasszikus palackos bedobálós, ezúttal ebbe is fagyi pálcikák kerültek - ilyen jópofa kör keresztmetszetűek. (Mennyi fagyit eszünk mi, te jó ég!)


Egy vitaminos doboz új borítást kapott (a régit egyszerűen képtelenség volt simán lemosni róla), a tetejére egy jó nagy (és kicsit csúnyára sikeredett) lyukat, bele pedig agyag golyókat, amit eredetileg a virágföldre teszünk.


Ezt a dobozt a benne lévő háromszög alakú izékkel (valami chipses gyűjtős volt, azt hiszem) együtt a bölcsiből hoztam, én csak a nyílást készítettem most rá.


Ugyanez egy műanyag tetejű befőttesüveggel. (Ez üvegből van, nem fogom bevinni a csoportba.)


Itt pedig az egész szépen bepakolva a cipős dobozva kis tálakkal együtt, amiből lehet szedegetni a dolgokat.


A műanyag tetőkre úgy készítettem a nyílásokat, hogy harapófogóval megfogtam egy szöget (a kplönféle lyukakhoz különböző átmérőjűt), a gáz lángja fölé tartottam, hogy fölforrósodjon, aztán a műanyagba nyomtam. Ahol csík kellett, ott többszöri melegítéssel tágítottam a lyukat.


És akkor a mese
Vannak gyerekek, akiknek nehézséget jelent, hogy a saját szabadidejüket megszervezzék (nem csak úgy simán, mint minden más gyerek is néha, hanem tényleg és nagyon komolyan, mert ilyen a sérülésük). Vagyis nehezen találnak játékot, tanácstalanok, unatkoznak, ettől feszültek lesznek és a dolgok egészen csúnyán el tudnak fajulni. Márpedig a bölcsődékben leginkább szabad játék helyzetek vannak. Ebbe a csoportba történetesen két ilyen kisgyerek is került, és most azt szeretném kipróbálni, segít-e valamit az ő problémájukon, ha legalább napi egy-két alkalommal felkínálunk nekik valami strukturált, asztali játékot (több sajnos nem nagyon megy, már ezt is nagyon nehezen fogadják a kisgyermeknevelők, hisz ahogy írtam, a bölcsődében a szabad játék a "rend" - és nem véletlenül, a gyerekek többségnek ennyi idősen ez való). Az nyilvánvalóan nem működik, hogy csak ők ketten ülnek le játszani, így arra gondoltam, készíthetnénk néhány dobozt, ami csak ilyenkor kerül elő (vagyis nincs mindig kirakva) és amivel mindenki, aki szeretne játszhat. Egy asztalhoz 4 gyereknél több nem fér oda, szóval ez a készlet egy asztalnak már bőséges választék.

Egyébként amúgy is szoktak hasonló "foglalkozások" lenni a bölcsiben néhanap: Pötyizni, Legózni, gyöngyöt fűzni, rajzolni, vagy gyurmázni pl. mindenkinek csak az asztalnál szabad. Nem akarok tehát teljesen életidegen dolgot, csupán ezeknek a játékoknak a gyakoriságát szeretném növelni, hogy ezzel megelőzzünk problémás viselkedéseket.

Azt hiszem, jól látszik, hogy játék (itt épp formabedobó) bármiből készülhet. Ha beválik a tervem, hasonló szisztémával színpárosítós, fűzős, kupak-csavarós stb. játékokat is el tudok képzelni.
Szurkolás! :)

2014. október 24., péntek

Jön a tél és a hideg!

Ezért készült ez az egyszerű kis emlékeztető. Előrelátóan. Egyik délután leültünk 10 percre, és miközben én rajzoltam, átbeszéltük, hogy ha hideg lesz már, és csukva lesz az ajtó, akkor nem lesz ám kertből ki-be mászkálás, szellőztetés, nyafogás, kimegyek-bejövök! :) Most a kép a bejárati ajtóval szemben kapott helyet, így mindig lehet majd rá hivatkozni, már mielőtt kimennénk :) Remélem, idén tényleg megússzuk kevesebb vitával.


2014. október 20., hétfő

Sünik

Tudom, nem vagyok túl aktív mostanság, de hát az a fránya idő! :)

Azért most íme a legújabb játék a bölcsiseimnek cipős dobozból, fa pálcikákkal (jégkrémhez voltak, de klassz henger alakúak) és két különböző színű festett sünivel.


(Persze nem üvegpohárral használjuk majd, leginkább egy keskeny dobozt szeretnék, azt még be is lehetne süllyeszteni a dobozba.)
Így néz ki a feladat egyik "megoldása":


És persze ezzel a játékkal is különböző szinteken lehet játszani: 
  • Egyszerűen bedugdosni a lyukakba a pálcikákat a színektől függetlenül.
  • Szín szerint válogatni.
  • Megszámolni a pálcikákat,
  • Páros játékban felváltva dugdosni.
  • Páros játékban a színekre is figyelve dugdosni, esetleg még számolni is.
  • Ha csinálnék hozzá egy dobókockát, vagy pörgettyűt, akkor a sünik versenyezhetnének is, hogy kinek gyűlik előbb össze az összes tüskéje.
  • Lehet elkérni, vagy "megvenni" is a tüskéket valami játék keretében: "Kérek egy barnát!"
  • Matematika feladatokhoz is jó, csak azt mondjuk nem bölcsiben: az elsős gyerekem pl. rögtön megjegyezte, hogy 6+6=12, de lehetne egy-egy süni tüskéinek színeivel is variálni.

A feladatoktól függően a következő teróületek fejlesztésére alkalmas:

  • figyelem, koncentráció
  • finommanipulásió
  • szem-kéz koordináció
  • téri tájékozódás
  • szociális kompetenciák: egymásra figyelés, várakozás
  • kommunikáció
  • logikus gondolkodás, problémamegoldás
  • stb.


2014. október 3., péntek

Kellenek-e az én gyerekemnek a képek? - saját tapasztalatainkról őszintén

Meggyőződésem, hogy MINDEN autizmussal élő gyereknek szüksége van vizuális segítségekre, akkor is, ha nagyon okos, jól beszél, vagy ha nincsenek viselkedésproblémái, hiszen ezek segítik őt a világ megértésében, abban, hogy ne csak a környezetét ne zavarja, de ő maga is jól érezze magát a világban. Csak nagyon nem mindegy, mit, hogyan és miért használunk. Íme a mi mesénk:

Hol volt, hol nem volt, jó pár éve volt már, mikor a gyerekeim (egymás után) megkapták az autizmus diagnózist. Már amikor a gyanú felmerült, első dolgom volt, hogy elkezdtem vadul utánaolvasni a dolognak és tanulni hozzá, így elég hamar eljutottam oda, hogy az autizmussal élő gyereknek bizony napirend kell. 
Le is gyártottam gyorsan a kétfélét (egy képeset, egy szövegeset, korábban már szerepeltek a blogon), elkezdtük használni. Küzdöttünk vele egy ideig, de bizony egy-két hónapnál nem húztuk tovább: Sok munka volt vele, és nem láttam, hogy olyan nagyon rászorulnánk (a gyerekeim többnyire nem borultak ki dolgokon, meg lehetett velük beszélni szinte mindent, nem voltak hatalmas feszültségek...), így aztán feladtuk és félretettük az egészet. Aztán újabb néhány hónap múlva megértettem, mi is az egész napirend-használat értelme és a kisebbik gyerekkel azóta is minden nap kirakjuk és követjük. És hasznos. Tényleg, igazából. Megéri a sok befektetett energiát. Kellett hozzá egy jó szakember, aki türelmesen, ész-érvekkel, tudással megértette velem, miért és hogyan is kell csinálni. Azóta is vallom, hogy a napirend használat igényli a legtöbb tudást és odafigyelést a szülőtől, de megtanultam azt is, hogy saját erőből bizony nagyon nehéz elkezdeni. És ha nem működik, az nem azért van, mert nincs rá szüksége a gyerekünknek, hanem valószínűleg inkább azért, mert nem csináljuk jól.

Ahogy a blogon is látszik azóta rengeteg vizuális eszközt készítettem és használtunk, köztük folyamatábrák, szabálykártyák, pontgyűjtők, naptárak és hasonlók. De talán még soha nem meséltem arról, hogyan is alakul ezeknek a segédeszközöknek a sorsa hosszú távon. Most ezt szeretném pótolni röviden.
Nagyjából a követező forgatókönyvek vannak:


  1. Megálmodom és elkészítem az eszközt, elkezdjük használni, működik és örülünk neki az idők végezetéig. (Ideálisnak tűnő helyzet, de közel sincs mindig így, sőt!)
  2. Megálmodom, elkészítem, használjuk, de idővel már kevésbé érdekli/ motiválja/ segíti a fiúkat, így valamit variálok rajta, hogy továbbra is érdekes legyen. (Ilyen volt pl. a fogmosás folyamatábránk itt és itt, vagy a hetirendek naptárak formája, ami mindig változik.)
  3. Van olyan eszköz is, ami hosszú használat (esetleg több variáció) után válik feleslegessé, mert a gyerek nő, okosodik és ügyesedik, és lesz, amit már e nélkül is meg tud csinálni. A kisebbik fiamnál most ilyen(nek tűnik, még próbáljuk :)) az öltözés folyamatábra, a naggyal a fürdés-sel jártunk így. Még ideálisabbnak tűnő helyzet, de nagyon óvatos vagyok vele, hiszen inkább legyen kint az a kép feleslegesen, mint hogy felesleges feszültségeket generáljak.
  4. Vannak rövid időre készülő segédeszközök (pl. pontgyűjtők), amik mikor betöltötték szerepüket, szépen kikopnak (mondjuk mert jön a nyár, és akkor már nincs rájuk szükség, a következő őszre pedig talán beépül, amit tanítottunk).
  5. Nem ritka történet az sem, hogy megálmodok és elkészítek valamit, és kapásból nem működik. Ahogy írtam, ez nyilván abból fakad, hogy nem  a megfelelő eszközt választottam, vagy nem a megfelelő megvalósítást. Legutóbb az iskolás bejegyzésnél említettem egy ilyet a hazamenős folyamatábránál. Ettől nem szoktam megijedni, javítani mindig lehet :) 
  6. Van, amikor egyfajta viselkedésproblémát egyszerre több fronton "támadunk". Pl. van egy szociális történet, egy szabálykártya, vagy más jelzés, jutalmazás, alternatív viselkedés tanítása, amit helyette tehet stb. egyszerre. (Nálunk ilyen volt, mikor a gyerekem rágcsálta az iskolában a könyveit és a ceruzáit. Most nem találom a blogon, lehet, hogy nem is írtam róla???) Ilyenkor nem mindig derül ki, mi használ, de valahogy nem is fontos, a lényeg, hogy a probléma megoldódik.


Én tehát azt ajánlom, mindenképp érdemes szakember segítségét kérni legalább a nagyobb dolgokhoz (napirendhez, PECS-hez, pontgyűjtős jutalmazáshoz mindenképp), a kicsikkel (folyamatábrák, időzítők, szabálykártyák kisebb jutalmak, napló, én-könyv stb.) bátran próbálkozzon ki-ki maga, és ne féljen változtatni, ha nem működik a dolog.

2014. szeptember 29., hétfő

Kommunikáció alapok autizmussal élőkkel

A múlt héten sok új élményben volt részem, sok tapasztalatot szereztem és sokat tanultam többek között autizmussal élő fiatalokkal és fiatalokról, hála a Kalandok és Álmok Szakmai Műhelynek.
Mostanra összeállt a fejemben egy lista (nyilván nem teljes) olyan apró és praktikus tippekkel, amik megkönnyíthetik az autizmusban kezdők dolgát, ha autizmussal élő iskolásokkal, fiatalokkal szeretnék megtalálni a hangot. (Ők most mind beszélő autisták voltak.) 
Íme tehát néhány hasznos tipp (nem lehet elégszer elmondani, hogy SOHA nem igaz minden, minden autizmussal élőre):

  1. Beszéljünk keveset! Mondanivalónk egy részét pótolhatjuk gesztusokkal, mutatással, az udvariassági formulákat pedig korlátozzuk a legminimálisabbra, vagy hagyjuk ki. (De legalábbis tegyük a mondat végére, elöl legyen a lényeg, mert előfordulhat, hogy a mondat végét már nem tudja követni az illető.)
  2. Használjunk egyszerű szavakat, rövid mondatokat, konkrét, lényegre törő utasításokat! Ne féljünk az utasításoktól, ezek sokkal inkább érthetőek, mint amennyire bántóak.
  3. Kerüljük a képes beszédet, az átvitt értelmű és ironikus kifejezéseket, tartsuk észben, hogy az autizmussal élők többnyire szó szerint értik, amit mondunk!
  4. Mondjunk ki mindent, amit gondolunk, érzünk! Arra ne számítsunk, hogy az autizmussal élő gyerek a viselkedésünkből, arckifejezésünkből rájön, hogy rossz kedvünk van, megbántott minket, vagy valamit várunk tőle. Mondjuk meg neki.
  5. Ha azt szeretnénk, hogy az autizmussal élő fiatal valami hosszabb, bonyolultabb dolgot megértsen, vagy megjegyezzen, adjuk oda neki írásban is! Tartsuk észben, hogy az autizmussal élők többnyire vizuális gondolkodók!
  6. Bonyolultabb feladatokat bontsunk lépésekre! Általában nem megy könnyen a saját viselkedésük megszervezése (mivel kezdjem, és mi legyen utána stb.).
  7. Tegyük kiszámíthatóvá, bejósolhatóvá a helyzetet: Amennyire lehet igyekezzünk előre elmondani (leríni, megmutatni), mi fog történni, ez meddig fog tartani és mi lesz azután. Amit előre megbeszéltünk, azt természetesen tartsuk is be, az autizmussal élőknek az átlagnál nehezebb a változások megértése és elfogadása.
  8. Viselkedjünk mi is kiszámíthatóan, kerüljük a kiabálást, a hirtelen mozdulatokat! Ezek rémisztőek, érthetetlenek lehetnek.
  9. Ha az autista ember nem néz a szemünkbe, egyszerűen tekintsük ezt természetesnek! Ne gondoljuk, hogy így nem figyel ránk, sőt higgyük el, hogy így tud csak igazán figyelni.
  10. Hagyjunk neki néha pihenőt, ha igényli! Az autizmussal élőknek nagyon kifinomult, vagyis túl érzékeny lehet az érzékelésük, ezért néha telítődhetnek a sok ingerrel: hangokkal, zajokkal képekkel, érintésekkel. Ilyenkor legjobb, ha nem beszélünk, nem érünk hozzájuk, hagyjuk őket kicsit feltöltődni. (Nem biztos, hogy tud szólni, amikor pihenésre van szüksége, még ha egyébként jól beszél is. Ha feszültebb, idegesebb, támadó, vagy épp magába zárkózik és nem reagál, mindig gondoljunk erre!)
  11. Figyeljünk a közelségre, érintésekre! Sokan nem szeretnek túl közel menni másokhoz, vagy zavarja őket, ha megérintjük őket. Ezt tartsuk tiszteletben! (Persze van, akit ez nem zavar, vagy kifejezetten igényli az érintést, de ezt úgyis észre fogjuk venni :))
  12. Szólítsuk meg őt! Az autizmussal élő emberek sokszor nem tudják értelmezni, magukra vonatkoztatni az általánosságban elhangzó utasításokat (pl: "Mindenki csinálja ezt!"), ezért ha azt látjuk, hogy nem csinálja, amit a csoporttól/ osztálytól kértünk, szólítsuk meg őt a nevén, és utána kérjük (pl: "Dani csináld ezt!")
Ne felejtsük, hogy ha ezeket a tanácsokat megfogadjuk, az még nem fejlesztés, egyszerűen a legalapvetőbb akadálymentes(ebb) kommunikáció, a másik fél tisztelete.

A lista természetesen nem teljes, szívesen bővíteném. Ha valakinek van ötlete, kérem, írja meg kommentben, nagyon örülnék neki!

2014. szeptember 19., péntek

Csipeszelős-pompomos

Egy apró finommotorika fejlesztő feladat.
Hozzávalók:

  • egy csomag pom-pom
  • festék-keverő tálka (a nagy felfedezett a száz forintos boltban, eddig nem is láttam ilyet)
  • csipesz
  • gyerek ;)



2014. szeptember 17., szerda

WC-papír tépés

A kép magáért beszél. És megint működik! (És felemelő érzés, mikor az ember kisebbik gyereke is el tud már olvasni rövidebb szavakat. Hajrá szöveges segítségek! :))


2014. szeptember 15., hétfő

Iskola

Elkezdődött az iskola az új elsőssel. Eddig nagyon ígéretes, és bár nyilván nem csak ezen múlik, mutatom, mesélem, milyen vizuális segítségek segítik őt a mindennapokban - egyelőre.

Természetesen van neki órarendje. Az itthoni változat szöveggel és a suliban is használt képekkel készült (a tanító nénink volt olyan rendes, hogy átküldte a képeket, tehát pontosan azok). Igaz, azóta tudjuk, hogy Jákob a csak képeset és a csak szövegeset is remekül olvassa.


Egy ugyanolyan piciben a tolltartóba is került, azóta egy olyan változat is van, amiben az is látszik, mikor megy be hozzá a gyógypedagógus, ill. mikor viszi ki. Ma esti feladatom, hogy egy napközis rendet is elkészítsek, mert holnap kipróbáljuk azt is (egyelőre heti egy nap lesz csak).


Az iskolában, az öltözőszekrénybe van beragasztva egy folyamatábra, ami azt mutatja, mit kell csinálni, mikor megérkezik (öltözés, táska, várni, bemenni a terembe stb.), egy másikat pedig a napközis tanító néni őriz (ugye látszik, mindenki milyen segítőkész? :)), és odaadja Jákobnak ebéd után, mikor készülődni kell haza. Két oldalas, ahogy látszik is. Volt belőle egy korábbi változat is, de azt kissé elszúrtam (sok szöveg volt, kevesebb kép, egy oldalon a hétfő-csütörtöki és a pénteki változat stb.), ezt viszont, úgy tűnik, jól tudja használni.

 

Aztán otthon várja a következő. Nem tudom, ezt hosszú távon mennyire fogjuk használni, az első napokban jól jött, csak akkor nem volt még házi, most már van házi, viszont kicsit másképp alakult a sorrend, nincs bepakolás, mert hétfőn visznek mindent, szóval lehet, hogy ez nem fog kelleni, de azért mutatom:


A tolltartóban van még egy kis matricázás: így mindig bekerül a hegyező a tolltartóba (remélem), és be is lehet csukni utána.


Egyelőre ezek vannak, de biztos, hogy lesz még. És persze a fejlesztésen is használnak napirendet, hordjuk a naplót, alakulnak a szabályok... Jó. :)

2014. szeptember 10., szerda

Szöges tábla

Angolul geoboard-nak hívják, fogalmam sincs mi a magyar neve :) A miénket Nagypapa készítette egy régi dísz-vágódeszkából. A cél az volt, hogy kicsit rágyúrjunk a ceruzafogásra az ujjak erősítésével. A képen azt hiszem, jól látszik, miről beszélek:



Szeretik. És a most divatos apró színes gumikkal is jól lehet játszani.

2014. szeptember 7., vasárnap

Vízesés

Ezt is sok helyen láttam már, jó képet viszont nem sikerült csinálnom, úh. elmondom, miről van szó: Ha az ember olyan szerencsés, hogy van egy fala, amire ragasztani lehet, vagy egy kerítése (mint nekünk), amire akasztgathat, akkor pár üres PET palackkal remek játékot fabrikálhat. Felül beönti a vizet, az meg a palackokon, csöveken, lyukakon, tölcséren keresztül folyik le, majd érkezik - nálunk - a lavórba. Isteni szórakozás az egész családnak. (Mondanám, hogy nyári meleg napokon, de mi először egy esős délelőtt álltunk neki, amikor egy ideig még nem ázott át a felettünk lévő fa, úh. még ősszel is nyugodtan bele lehet fogni.)


Volt olyan palack, amit függönykampóval akasztottunk fel, így mobil.


Másokat gyorskötözővel fixen rögzítettünk.



A tölcsér-szerűen állított palackoknál látványosabb, ha fent hagyjuk a kupakot, csak kilyukasztjuk. Persze ha koszos a víz (falevelek stb.), akkor a kupakot néha le kell venni tisztítani.


Megpróbáltunk egy golyós szelepet is összehozni, de nem találtunk olyan labdát/ golyót, ami egy ideig lezár, majd felemelkedik. Pedig elvben működnie kell.


Egy vízimalom kerekéhez hasonlító forgó részt is készítettem spatulákból és egy szalag spulnijából, de az még kudarcosabb volt, igaz, már a "hogyan tegyük fel" résznél elbuktunk. És amúgy sem forgott, valószínűleg túl ritkán voltak a lapátok. Majd jövőre!

2014. szeptember 4., csütörtök

Babzsák és effélék

Egy korábbi babzsákos bejegyzés folyamatosan nagyon népszerű (meg van egy másik is itt), most megmutatom, milyen kis aranyosakat készítettem idén a bölcsiseimnek:


Ezek most egészen apró, 30 grammos babzsákok (összehasonlításul egy átlagos "bolti" babzsák 110g körül van), amik ráadásul ilyen érdekesen (két oldalán egymásra merőlegesen) vannak összevarrva. Miközben készítettem, marokba és két kézbe (ezért is mértem ki mindegyik tömegét pontosan) fogás, célba dobás és párosítás jártak a fejemben. Jó lenne még színtanuláshoz és sima - mintás differenciáláshoz is.
A narancssárga egyébként egy kakukktojás, nem valódi babzsák: egy-egy Kinder tojás belső van belevarrva az anyagba, amiben rizs van. Ja, a babzsákokban is rizs, lencse és bab felváltva, bár a párok mindig egyformák. És ilyen kis mérethez a vékony anyagok jobbak.

És még egy nyáron készült holmi: érzékelő, lábfej-boltozat erősítő szőnyeg 3 rekesszel. Az egyikben polisztirol gyöngy, a másikban cseresznyemag, a harmadikban parafa dugó van. Fincsi.



2014. szeptember 2., kedd

Fejlesztés kacatokkal

Azt gyanítom, sok korai fejlesztést végző szakembernek van az enyémhez hasonló kacatos doboza, amiben apró tárgyak vannak. De miért is ne lehetne otthon is? A gyerekek nagyon szeretnek ilyesmivel játszani akkor is, ha konkrét fejlesztési céllal használjuk őket, és akkor is, ha csak simán kiborítjuk közösen a szőnyegre és nézegetjük, pakolgatjuk, beszélgetünk.
Ilyesmi kupacról beszélek, bár ez még egy nem teljes "készlet", szokott benne lenni csipesz, lufi, masni, zsebóra, gyűszű, lakat, tükör stb.


Ezt a készletet aztán nagyon sokféleképpen szoktam használni, íme néhány játék:
  • A legegyszerűbb szókincsfejlesztés: Egy zsákba beleteszek pár tárgyat (a gyerek figyelmi terjedelmétől függ, hogy 3-at, vagy akár 10-et), aztán a gyerek egyenként kihúzza és megnevezi, kipróbálja őket (diót, mogyorót pl. meg szoktuk törni, cipzárat felhúzzuk, tépőzárat összeragasztjuk és szétszedjük párszor stb. Játszható felváltva is (egyet én húzók, egyet ő), vagy több gyerekkel, akkor már azt is tanuljuk, hogy hogyan kell várni, figyelni egymásra.
  • A tárgyak visszakérése: Elég hamar eljutunk oda, hogy a tárgyakat vissza is szoktam kérni, hogy eltegyük - persze nem egyszerre. (Csak akkor úgy kell gazdálkodni a gyerek figyelmével, hogy még ezt is bírja végig!) Legegyszerűbb mondjuk csak színeket mondani (kérem a pirosat/zöldet stb.), de lehet funkció szerint is kérni (kérem azt, amivel az ajtót nyitjuk ki/amivel eszünk stb.), méret, vagy forma szerint is (kérem azt, amelyik gömb alakú/ amelyik a legkisebb stb.) és persze legjobb ezek kombinációjával, ha már megy. (Persze nagyon fontos itt is és a további játékoknál is, hogy előre eldöntsük, mit szeretnénk játszani és ahhoz válogassuk a tárgyakat.)
  • A tárgyak elhelyezése: Mikor a gyerek kihúzott egy tárgyat és megnevezte, megmondjuk neki, hova tegye. A második tárgytól érdekes: tedd a kulcs mellé/ a vödörbe/ a sámli alá/ a kocka mögé stb. 
  • Párosítós: A kihúzott tárgyak között meg kell keresni a párokat, majd elmondani az összefüggést (pl. a kulcs nyitja a lakatot, vagy a zsinórra szoktuk felfűzni a gyöngyöt stb.) Egy ilyen készlet látszik a következő képen:


  • Csoportosítás: Lehet hasonló az előzőhöz, csak itt mondjuk 3 játékot és 3 ennivalót kell szétválogatni. Vagy eleve adni egy tálat mondjuk a pirosaknak, egyet a kékeknek, és kihúzás után ebbe kell beletenni. Színen és funkción kívül játszhatjuk (főleg nagyobbakkal) a tárgyak méretével, alakjával, anyagával is, ezekhez is készíthetünk előre lapokat, ahova az adott kívánalomnak megfelelő tárgyat tesszük. (Ezt képekkel előszeretettel szokták játszani autista gyerekek fejlesztésén: egyik lapra a téli ruhadarabokat, másikra a nyáriakat gyűjti egy-egy gyerek, ezt jól előkészíti a tárgyas + tálas verzió.)
  • Szín szerinti válogatás: Egy tojástartó kis rekeszeit kibélelünk különböző színű papírral (vagy színes edényeket használunk) és az apró tárgyakat a megfelelő helyre kell tenni. (Pl. a zsákból kihúzunk 6 különböző színű apró tárgyat, ide-oda tesszük őket, majd a tojástartóba "elpakoljuk".)
  • Nagyobbak feladatai: A tárgyak csoportosítása a nevük kezdőbetűje, vagy szótagszám szerint. Nekik persze olyan tárgyak is előkerülhetnek, mint sátor cölöp, csapágy, gázgyújtó, öngyújtó, gémkapocs, jancsi-szög, könyvjelző stb. 
  • +1 Iskolakezdős ötlet: A játék az iskolás szavak gyakorlására is alkalmas: vonalzó, radír, hegyező, korong, háromszög, számegyenes stb.

2014. augusztus 29., péntek

Iskolába készülős könyveink

Sok helyen lehet hasonló összeállítást olvasni, meg aztán elég késő is van már, de az utolsó könyv az, ami most annyira a szívembe lopta magát, hogy muszáj írnom róla.

Tehát a saját készítésű könyvön kívül idén ezekkel a könyvekkel készülünk az iskolára: 

Bori iskolába megy (van a sorozatnak óvodás része is):

Bár nem hazai környezet, mégis nagyon hasonlít a mi iskolánkra. Készülődés az iskolára, felszerelések, beiratkozás, az első nap a témák. Szeretjük Borit, ezt már írtam is.

Iskolások kézikönyve

Hazai könyv, hazai viszonyok, bár nekem kicsit túl lányos, ill. nem tartom szimpatikusnak a sztereotipákat (a fiúk mind verekszenek és fociznak és hasonlók). Kicsit hosszú is egy hat évesnek, és bár az elseje tényleg szuper a felkészüléshez (hogyan kell iskolásan viselkedni, aztán ugyanúgy itt is felszerelések beszerzése, első nap, mit hova tegyünk az iskolában, barátkozás stb.) a második felét már inkább csak akkor érdemes olvasni, ha egy-két napot már eltöltöttünk ott (az egyes tantárgyak leírása, haszna az életben).

Garmann nyara

És akkor ez a szokatlan (nekem olykor ijesztő, de nagyon megszerethető és őszinte) illusztrációkkal díszített könyv a nagy kedvenc. Egy 6 éves kisfiú utolsó nyári napjai, mikor három nagynénje is ellátogat a családhoz, és közben nem történik semmi nagyszabású (vagyis igazából egyáltalán semmi), de szó esik öregedésről, elmúlásról, arról, ki mitől tart, még nem mozgó fogakról és protézisekről, a szintén elsőbe készülő mindenbenjobb iker lányokról és még sok mindenről, végtelenül őszintén, nyitottan. Olyan igazi gyermeki nyitottsággal. Így is lehet. (És csak most látom, hogy vannak más Garmannok is, magyarul ugyan még csak kettő, ezzel együtt.)

Persze vannak még bőven iskolakezdős könyvek, hogy csak a nagy klasszikus, nálunk is nagy megbecsülésnek örvendő vackort említsem. De nekünk idén ezek... :) Szép iskolakezdést mindenkinek! (Aztán ígérem, jövök majd mással is könyvajánlón kívül :))

2014. augusztus 25., hétfő

Könyvajánló

Az utóbbi időben több saját élményes, autizmus témájú könyv is megjelent (hurrá, hurrá!), igyekszem lépést tartani. Íme néhány személyes gondolat (ha úgy tetszik kritika) mindegyikről.


Arthur Fleischmann, Carly Fleischmann: Carly hangja
Ezt a könyvet egy autizmusban súlyosan érintett, nem beszélő fiatal hölgy édesapja és maga a hölgy írta, miután 10 évesen "megtalálta a hangját", vagyis számítógépen keresztül elkezdett kommunikálni a környezetével. Carlyról egyébként számos videó elérhető a neten angol nyelven, pl. ez vagy ez, én ezeket korábbról már ismertem. Azért is voltam kíváncsi a könyvre, mert voltak fenntartásaim. Ezeket a fenntartásokat nem sikerült a könyvnek teljesen cáfolnia, de az azért nagyon megnyugtató (megnyugtató? ez lenne a jó szó? nem tudok jobbat), hogy Carly nem a semmiből "tört ki", az első leütött billentyűket sok-sok (de tényleg nagyon sok) terápia és fejlesztés előzte meg, és az, hogy írással ki tudta fejezni magát, nem is ment egyik napról a másikra, hanem további sok és kemény munka gyümölcse. 
Az azonban továbbra sem világos nekem, hogyan lehet az, hogy ez a lány, akit mai napig chipssel motiválnak arra, hogy akár egy szót is leírjon, hogyan érdeklődhet ennyire mások érzései és gondolatai iránt. Hogy hogy van az, hogy nem a maga problémáiról és alapvető szükségleteiről kezd el levelezni, hanem rögtön a "világmegváltást" tűzi ki célul és blogot ír. Persze lehet, hogy csak nem írtak le mindent a könyvben, nem tudom.




Kristine Barnett: A szikra Egy anya története a zseninevelésről
Megint egy autizmusban (kezdetben) súlyosan érintett gyerek, aki a napi sok óra fejlesztés ellenére sem jut egyről a kettőre, mígnem az anyukája úgy dönt, hogy inkább hagyja, hogy a saját érdeklődését követve fedezze fel a világot, és lássatok csodát! Aztán innen már nincs megállás: a fiúról kiderül, hogy zseni (a zsenialitásáról szóló anekdotákat élveztem leginkább az egész könyvben, csuda dolgokat csinált), átugrik egy csomó osztályt, irtó fiatalon kezd (kezdetben az anyukája kíséri) egyetemre járni, előad, mára már Nobel díjra is jelölték. 
Nekem azonban ez a könyv is hiányos kicsit, nem nagyon értem a miérteket és a hogyanokat, de ez lehet, hogy mást nem is érdekel annyira. :) Nagy veszélye azonban a történetnek, hogy mindannyian abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy bizonyára a mi autizmussal élő csemeténk is egy efféle zseni, ami pedig nyilván nem igaz, ilyen tehetség nem nő minden bokorban. De ha ezen felül tudunk emelkedni, és nem próbáljuk a magunk gyerekét látni a történetben, akkor kellemes kis olvasmány lehet ez a könyv is.



Naoki Higashida: Hát ezért ugrálok
Gyorsan olvasható, rövid fejezetekből álló könyv egy beszélő, de nehezen kommunikáló 13 éves japán fiú tollából, aki papír "billentyűzet" segítségével érteti meg magát legjobban a világgal. Az egyes fejezetek olyan mindenkit érintő kérdésekre adnak választ, mint pl. miért válaszol lassan egy kérdésre, miért ismétli meg, amit mondanak neki, miért csinálja azt, amiről már százszor elmondták, hogy ne tegye, miért ugrál stb. A válaszok rövidek és lényegre törőek, és ha eltekintünk attól a (nekem) zavaró formaságtól, hogy mindig úgy fogalmaz, mintha az, amit ír minden autistára igaz lenne ("mi autizmussal élők"), és számításba vesszük, hogy a szerző még csak 13 éves, akkor a könyv egészen zseniális.

És ősszel állítólag jon Temple Grandin új könyve is.

2014. augusztus 11., hétfő

Nyár van, nyaralunk

A minap olvastam Imola bejegyzését a nyaralásról, és mosolyogva nyugtáztam, hogy különbözőségeink ellenére a nyaralás hangulata valahogy mégis hasonló nálunk is. Mi általában fizetős helyre megyünk nyaralni és egyedül, ahol nem kell másokhoz alkalmazkodni, mert az éppenséggel nem erősségünk. És mivel családilag jó korán kelünk és a gyerekek viszonylag korán fekszenek, így nem is vagyunk túl "társaságképesek".
Persze a várakozás is nehezen megy és a strandon pokrócon heverés nálunk sem túl élhető műfaj. Bár saját gyerekkoromból is arra emlékszem, hogy a szüleink kikönyörögtek minket a vízből, ettünk valami "strandosat", aztán kezdődött az alkudozás, hogy mikor mehetünk vissza a vízbe, szóval ez valószínűleg nem annyira autizmus-specifikus. És igazából, ha kellő mennyiségű és kellően érdekes könyvet viszünk magunkkal (egy hetes nyaralásra 10+ könnyvvel megyünk), meg egy fagyival is múlatjuk az időt, akár már fél órát is képesek a fiúk egy helyben maradni. Ritkán vállalkozunk egész napos fürdőzésre (bevallom, én nem is vágyom ilyesmire + a 11 és 3 óra közötti napon levést is elég határozottan igyekszünk kerülni), de most a nyaralás alatt megesett egy ilyen (volt fedett fürdő rész és kinti is). És egy alkalommal sikerült már 1 órát is vízen kívül tölteni egy huzamban, igaz, abban szendvicses ebéd, WC-s sorban állás és ülőhely után kajtatás is volt.
Imoláékhoz hasonlóan, ha egyedül vagyok a gyerekekkel és valami bonyolultabb feladatba vágunk, nálunk is van vészforgatókönyv, Áron simán érti az ilyesmit. Igaz, a nyaralás alatt most erre nem volt szükség.

Ennyi mese után azért megmutatom azt is, hogyan készültünk most. Először is olyan szállást választunk, amiről van kép a neten, ez nekem is fontos, de a gyerekekkel is többször megnéztünk a képet. Természetesen nyár eleje óta ki van rakva a falon a nyári menetrend (naptár) is, akárcsak tavaly. És előre kinyomtattuk a lehetséges programok képét is a mobil napirendhez, akárcsak tavaly.
A mobil napirendet egyébként nagyon sokat használtuk, mert Jákob érzékelhetően nehezen vette fel a nyaralás fonalát. Pár nap után aztán már ráérzett az új rendre, a program lehetőségekre, ez is épp így történt tavaly is, csak most rövidebben maradtunk. A legnehezebben feldolgozható egyébként az volt idén, hogy bár X városba megyünk nyaralni, odafelé még megállunk Y helyen, ahol ilyen-olyan programok is lesznek. Visszafelé már ez is érthetőbb volt.

És akkor az utazás, mert most elég hosszú volt (másnap 4-5 óra sem hosszú, nekünk már 2-3 is rettentően, engem is beleértve :)). Szóval minden gyereknek van egy kis tartója az első ülés hátulján, amiben könyvek vannak. Ez a hétköznapokban is jól jön, főleg, ha véletlenül dugóba kerülünk, ami azért megesik, és akkor van mit előkapni magányos, akár közös olvasásra. (Mondtam már, hogy nálunk a könyv a "minden bajból kihúzócska?" :))


Hosszabb utakra úti játék készlet is készül, most épp két külön doboz, amiben apró játékok vannak, olyasmi, amivel otthon nem játszanak, az én titkos dobozomban várják az efféle bevetéseket.
Most volt a dobozokban: nagyító, kis tükör, mérőszalag, ceruza, post it, dobókocka (tartóval), kisvonat, anyósnyelv, tili-toli játék és egy olyan mágneses izé (nincs a képen), amin egy kopasz férfi arca van és a fémreszelékből lehet neki hajat, bajszot meg szakállat készíteni (utóbbinál nagyobb sikerre számítottam, de ez van). Ja, és persze az iPad-et is be szoktuk vetni, az a jolly joker.



A szálláson rögtön szoktunk helyet keresni a napszámolónknak is, ezzel jelezzük, mennyit leszünk ott, este aztán egy képet mindig leveszünk. Most került mellé egy olyan papír is, amire a várható programokat rajzoltam, ez folyamatosan bővült, ahogy új dolgok jutottak eszünkbe. Nem volt túl nagy sikere, de hazaérve legalább be lehetett ragasztani a naplóba (lásd lent).



A fürdés, játszótér stb. befejezésére nálunk bevált "eszköz", hogy szólunk, hogy egy perc van hátra... fél perc van hátra... 10 másodperc... és így simán jönnek a fiúk. De akinél ez a legfőbb nehézség, ott érdemes elgondolkodni valami óra alkalmazásán.

2014. augusztus 5., kedd

Házimunka

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket időben rászoktassuk a házimunkára, bár nem vagyok ebben túl ügyes. Van néhány dolog, ami a "gyerekmunka" feladatkörbe tartozik nálunk (összegyűrt palackok bezacskózása, megszámolása, zokni párosítás stb.), de egyrészt szeretném bővíteni a repertoárt, másrészt rendszeresebbé és önállóbbá tenni ezeket a tevékenységeket. Ja, és természetesen valami rendszerrel megtámogatni.
Ehhez készültek első körben ezek a (rég tervezett) hűtőmágnesek: sima fehér körök (ikeás, nagyon klassz, jó nagyok), amikre alkoholos filccel írtam és rajzoltam fel egy-egy házimunkát. Csak az nem tiszta még, hogyan fogjuk használni. Most egyelőre a hűtő alsó részére teszem, ami arra vár, hogy valaki még aznap megcsinálja, az ügyes gyerek pedig rendrakós matricát kaphat érte a naptárába, de valahogy ez így még nem az igazi.
Egyelőre a következő feladatok láthatóak a képen:
szemétkivitel, palackok összerakása, teregetés/ ruhaleszedés, hörcsögtakarítás, ceruzahegyezés, zoknipárosítás, ablakmosás, felmosás, rendrakás (játékok elpakolása).


Egy barátnőméknél az a szimpatikus rend (talán nem bánja, ha leírom, annyira tetszik), hogy az elvégzendő munkákat virágos post it-re írva kiteszi a hűtőre, a gyerekek lecsaphatnak rá, majd ha x darab elvégzett feladatot összegyűjtöttek, kérhetnek extra gombóc fagyit. És állítólag pont jól sikerült elcsípni a dolgot, mert a gyerekek dolgoznak vadul (ha jól emlékszem, 10 dolgot kell megcsinálni egy fagyiért? - és mégis.)

Szóval én is szeretnék valami pontgyűjtőset, csak még nincs meg a fejemben AZ ÖTLET. :)

UPDATE: A rendszer végül úgy működik, hogy aki elvégzi az adott munkát, az egy pipálós táblázatba (természetesen mindenkinek külön van) kap érte 1-2-3 pipát. Azt, hogy melyik munka mennyit ér, a hűtőmágneseken jelöltük, tehát nem kell mindig újra kitalálni, előre tudható stb. Ha valakinek összegyűlik 15 pipája (ennyi hely van egy táblázaton), az valamilyen hétvégi programot választhat. A választáshoz van egy kis füzetünk is a lehetőségekkel (pl. állatkert, kisavasútazás, múzeum, játszóház, sportesemény, stb,) de mostanában már maguktól is jókat találnak ki. Sokszor nem tudjuk azonnal beváltani, megvalósítani a programot, ilyenkor a betelt pontgyűjtő addig várakozik, míg sor kerül rá, a gyerek pedig kap másikat és újra indulhat a gyűjtés.

2014. július 29., kedd

Bevásárlós játék

A gyümölcsök, zöldségek neveinek tanulásához, és a vásárlás közben használt nyelvi fordulatokkal, viselkedési szabályokkal való ismerkedéshez készült ez az egyszerű játék.
Így:
  • Vágy néhány műanyag gyümölcsöt és zöldséget! (Persze lehetne pékárú is, nekem most ezeket sikerült összekuncsorognom a bölcsiben.)
  • Keress róluk fényképet a neten! (Én most minél élethűbb, a hasonlóságra törekvő és fehér hátterű képeket szedtem össze.)
  • A képekből készíts nagyobbakat (3-4cm oldalhosszúságú négyzetek jók lesznek) a gyümölcsökkel való párosításhoz!
  • Készíts ugyanazokkal a képekkel kis bevásárlólistákat is! (Nálam most 3-3 gyümölcs, vagy zöldség szerepel minden listán)
  • Mindent nyomtass ki, vágd ki, lamináld le! (Én a bevásárlólistához egy kis hátteret is raktam, hogy szebb legyen.)
És indulhat a játék: Először a gyümölcsöket és a képüket párosítottuk, vagyis berendeztük a boltot. Mindent megneveztünk, sorba raktuk őket. Aztán a "vásárló" kap egy kosarat és egy bevásárlólistát és máris indulhat: "Kérek szépen egy körtét!" stb. Két gyerekkel is játszható, akkor vna eladónk is. Nagyobbakkal fizetni is lehet. Ha megvan minden, ami kellett, még el is kell ám köszönni ;)



Ugyanezekkel a képekkel és gyümölcsökkel persze még sok egyebet is lehet játszani, akinek van ötlete, kérem, írja meg kommentben! Köszönöm!

2014. július 24., csütörtök

Felkészülés az ovira és az iskolára

Úgy alakul az élet, hogy miközben a saját csemetém is iskolába készül, a bölcsiben is van két tünemény kisfiúm, akit az ovira szeretnék minél jobban felkészíteni (ráadásul ők egy helyre mennek tovább). Így készült 3 füzet, ami az oviról, iskoláról szól.




A füzetek egyforma méretűek, a hagyományosa legkisebb 9x13-as fénykép méretnél is kisebb fotóalbumok.

És hogy mi van bennük? Minden, ami segít, hogy az óvodás, iskolás közeg minél ismerősebb legyen majd szeptembertől:
  • ez lesz óvodám, iskolám
  • itt fogunk játszani, tanulni, enni, aludni stb.
  • ez lesz a jelem
  • ez lesz a csoportom/osztályom
  • ők lesznek óvónénik, tanító nénik
  • ezt lehet/ kell majd csinálni
  • ez lesz olyan, mint a bölcsiben/oviban is volt
  • és a legfontosabb: mikor jön értem Anya, vagy Apa
  • stb.
Amihez csak lehet, ahhoz gyűjtöttem képet. Különösen fontos szerintem az emberek képe. Az ovisok füzetében egy oldalpár egyik felén van a szöveg, másikon egy kép.






Jákobnak már nem gond a hosszabb szöveg és a több kép sem.




Nem könnyű feladat az sem, hogy értsék, valaminek most vége lesz. Bölcsiseknél ez életkorukból adódóan is nehéz, de még egy dologgal próbálok majd segíteni: Amikor elkövetkeznek az utolsó fejlesztős alkalmak (szerencsére ez 3 egymást követő nap szokott lenni a héten), kirakom majd a fejlesztés (torna) képét a falra. Először 3-at, aztán, a foglalkozás végén mindig leveszünk egyet, így legközelebb már csak 2, majd egy lesz, az utolsó alkalom végén pedig az utolsó kép is lekerül.

Hiányozni fognak.

Jákobbal két dolgot tervezek még:
  • Az ő füzetében van még pár lap, oda a várható első iskolai napról készítek majd egy ismertetőt (fehér ing, ünnepség, elsősök avatása stb.)
  • Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy egy kicsit az autizmusról is beszélgessünk. A formáját még nem tudom, de ez valami én-könyvbe való dolog lesz. És még van egy hónapunk ;)