2013. május 13., hétfő

Házi készítésű babakönyveink az őskorból

Amikor kicsik voltak a gyerekeim, valahogy sosem találtam igényesen megrajzolt/fotózott, egyszerű, tematikus könyveket. Mostanában már nagyon sokkal találkozom, csak azt nem tudom eldönteni, hogy azóta kerekedett ilyen szépen a kínálat, vagy egyszerűen Murphy játszott velem, hogy akkor nem találtam. Lényeg a lényeg, készítettünk jópár könyvet, íme néhány:
 
Ez egy nagyon egyszerű szótanulós, a saját kedvenc játékaink, tárgyaink fotóival.
 
Tárgyak és képek (rajzok) egyeztetéséhez is készült könyvünk anno. A tárgyakat több szempont szerint válogattam. Természetesen mindegyik ismerős használati tárgy. A színek gyakorlására ad majd lehetőséget, hogy van köztük kék, zöld, piros, sárga, stb. És soknak olyn funkciója van, amit megintcsak gyakorolhatunk majd: a pohárból iszunk stb. Igyekeztem olyan tárgyakat választani, amelyeknek a neve is könnyen ejthető, hátha közülük kerül majd ki az első szó - nem közülük került ki. :)
A könyv valójában egy sorozat második része. A tárgyak és képek egyeztetését (ami most a feladatunk) többnyire fényképekkel kezdik, amit mi most kihagytunk. Ezt kövei a tárgy és élethű rajz egyzetetése (ez készült most), majd jönnek az elvontabb, az eredeti tárggyal nem pontosan megegyező rajzok stb. A hármas memóriaegységekre tekintettel ebben a könyvben most 9 kép van (lehetne 3, 6 stb.).
 
 
 
Szubjektív örömöm a dologban, hogy bár nagyon féltem a rajzolástól (na, abban tényleg nem vagyok valami jó), szerintem egész jól sikerültek a képek. Ugye? Főleg a kefére vagyok büszke. :)
 
Húsvétos, tavaszi, szótanulós
 
 
Állatos
 
 
Hónapmondóka
 
 
Felhős - egy időben az érdeklődés középpöntjába kerültek, akkor kicsit rátanultunk, azóta mindent szépen elfelejtettünk mindannyian. :)
 
Ezek a lapok szótanuláshoz készültek Jákobnak, némi változatosságot nyújtva a milliónyi mesekönyv mellett. A képeken látható használati tárgyas és családtagos variáció mellett volt még ruhadarabos és állatos is. Mindegyik két oldalas, persze. Az autós Ároné :)
 
 
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése