2014. február 27., csütörtök

Autó parkolós játék

Egy egyszerű autós játékot készítettem egy három éves kisfiúnak. A képről is könnyen kitalálható, mit kell csinálni: az öt különböző színű autót a megfelelő parkolóhelyre kell beparkolni. (A feladat zárt végű, akkor van kész, ha minden helyen áll autó.)



Természetesen több "pálya" készült hozzá.


Haladóknak úgy adjuk a feladatot, hogy egy kosárban sok autó van, ebből kell kiválasztania öt olyat, ami pont be tud parkolni a helyekre. Itt már lehetnek azonos színű parkolóhelyek is. (Az, hogy nem csak párhuzamosan és merőlegesen állnak az autók, csak ráadás.)
Ha többen osztoznak ugyanazon a kosáron, vagy cserélgetik egymás közt a lapokat, akkor már szociális kompetenciákat is fejleszt a játék. (Kis fantáziával, hat parkolóhellyel és színes dobókockával már társasjáték is készülhetne.)

2014. február 24., hétfő

Társasjáték kezdőknek 2.0

Korábban mutattam már egy egyszerű játékot, amit akár többen (felváltva) is lehet játszani. Nagyon büszke vagyok az ügyes bölcsiseimre, hogy ilyesmin kell törnöm a fejem! Most két újabb játék született, egyelőre kipróbálásra vár. Lesz akivel kettesben játszunk majd, de vannak olyan gyerekeim is, akik ketten alkotnak egy mini csoportot, ők egymással is fognak tudni társasozni - remélem.
Tehát az első egy legegyszerűbb dobok-lépek táblás játék, autóversenyes. 5 percnél akkor sem tart tovább egy kör, ha segítenem kell. Két kis autó lesz a bábu és egy - a mezőkkel megegyező színekkel festett - kockával kell dobni. Értelemszerűen az nyer, aki először beér a célba. (Az első olyan játék, ahol nyertes van!)



A másiknál nincs verseny, itt az együtt készítés örömének megtapasztalása lesz a cél. (És persze hogy tanulunk várni, egymásra figyelni, színeket egyeztetni...) A halacskán különböző színű pöttyök vannak, egy zsákban pedig (most itt azért tál, hogy látszódjon a fotón) megegyező színű és darabszámú kupakok. Felváltva húzunk és helyezzük el a kupakokat a pöttyökön.


2014. február 23., vasárnap

A nagy iskolakeresés 8. rész - levelezés

Két szálon is folytatódik a történet:


  • Még november elején küldtem egy levelet a helyi tanügyi referensnek. Most, február közepén(!) kaptam választ, amiben köszönik a levelemet és dicsérik a szakmai érvekkel alátámasztott összefoglalómat, nagy segítség nekik stb, DE a felettes szervek (milyen felettes szervek?) szakmai alapelvekre hivatkozva az ép értelmű gyerekek ellátásának egyetlen(!) lehetséges formájaként az integrációt nevezik meg. Ez milyen? Megnéztem pár szakmai irányelvet (autizmus, SNI-s gyerekek oktatás-nevelése), egyik sem ír ilyesmit, vajon mire gondolnak? Megtudhattam azt is, hogy évek óta próbálnak utazó gyógypedagógust keresni, de senki nem jelentkezik a meghirdetett állásra. De ne aggódjak, próbálkoznak tovább! Ez annyira mondjuk nem győzött meg, és azt is gondolom, hogy ha nagyon akarnak, nyilván tudnak szerezni/átképezni szakembereket. Végül is ez az ő feladatuk, nem? És arról is volt szó a levélben, hogy lesznek ám iskolák a városban, ahol az enyhe fokban értelmileg sérült gyerekekkel együtt az ép értelmű autistákat is integrálják majd - persze semmi konkrétum itt sem. Postafordultával ment a levelem konkrétumokat és válaszokat kérve. (Nekünk ez a dolog mondjuk most nem annyira sürgős, hiszen nem a városban szeretném iskolába járatni a fiam, a helyzet viszont tarthatatlan, úgyhogy kitartóan fogok velük levelezni. És ki tudja, hátha lesz egyszer valami jó.)
  • Abban a suliban viszont, ahova készülünk a szóbeli ígéreten és az iskolaigazgató maximális támogatásán túl elég nagy a csend. Ezért gondoltam egyet és (természetesen előzőleg az igazgatóval is egyeztetve) itt is levelet írtam az adott kerület tankerületi igazgatójának írásbeli megerősítést kérve, hogy lesz szeptembertől nekünk való ellátás. Állítólag ő is lelkes és támogatja az ügyet, de jó lenne most már személyesen is beszélni vele, ill. még jobb lenne valamit hivatalosan is a kezemben tartani. Hiszen hamarosan berendel majd minket a Szakértői Bizottság iskolaérettségi vizsgálatra, és akkor nekem meg kell majd neveznem a sulit, ahova menni szeretnénk. Izgulok, nagyon.
Szóval most válaszra várok mindkét helyen és szurkolok, szurkolok, szurkolok.

2014. február 13., csütörtök

Miért jó a TSMT autizmusban

Szakemberként bevallottan nem vagyok nagy TSMT hívő, a saját gyerekemmel is nagyon rövid idő után abbahagytuk, de azt el kell ismernem, hogy sokféle képességet fejleszt(het) és így autizmussal élő gyerekeknél (is) igen hasznos, kifejezetten fejlesztő hatású lehet. Úgy látom, ma Magyarországon nagyon sok autizmussal élő gyerek kap TSMT-t, ami nagyon jó, hiszen ez legalább elérhető, országszerte egyre több a TSMT terapeuta. Egyetlen dolgot azonban fontos leszögezni, mielőtt a címben szereplő kérdésre válaszolnék: a TSMT nem autizmus-specifikus fejlesztés és így nem oldja meg az autizmussal élő gyermek alapvető (szociális, kommunikációs viselkedésszervezés-beli) problémáit!

Íme tehát a saját válaszaim arra a kérdésre, hogy miért (lehet) jó a TSMT autizmusban:
  • A TSMT célja alapvetően a központi idegrendszer érésének segítése, harmonizálása, az egyes területek működésének összehangolása, ami senkinek nem árt, sőt! 
  • Az egyensúlyi (vesztibuláris) rendszer ingerlésével (ezt szolgálja a sok pörgés, gurulás, hintázás stb.) hatni tudunk az idegrendszerre, vagyis segíthetjük pl. a figyelem, az emlékezet, vagy az intelligencia (!) fejlődését. Ha pedig egy gyerek jobban tud figyelni, jobban emlékszik a dolgokra és könnyebben tanul, akkor egészen biztosan kevesebb konfliktusba kerül, kevesebb stressz éri és így kevésbé lesz feszült.
  • Természetesen ugyanez vonatkozik a mozgás és az egyensúly fejlődésre is, de mivel ez az átlagnál gyakoribb probléma autizmussal élőknél (vannak akik kicsit suták, kicsit ügyetlenek), ezért gondoltam, mindenképp külön veszem. Ha egy gyerek ügyesebben mozog, könnyebben végre tud hajtani mozgásos feladatokat (legyen az kézmosás, evés, vagy cipőkötés), akkor megint csak magabiztosabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lesz.
  • Mindenféle mozgásra igaz (és a TSMT ilyen szempontból is nagyon komplex), hogy segíti a saját test megismerését, a testkép, énkép alakulását, amiről pedig szintén tudjuk, hogy gyakran problémás. Ha pedig egy gyerek ismeri a saját testét, akkor van esélye, hogy megismerje (és kezelni tudja) saját érzéseit stb.
  • A TSMT-t általában otthoni gyakorlás (home training) formában szokták csinálni, vagyis a gyerek az ő szülőjével. A szülők többsége pedig - így sejtem - ez alatt az idő alatt intenzíven a gyerekére figyel, jobb esetben reagál is az ő jelzéseire. Ez pedig felbecsülhetetlen. Még akár azt is megtapasztalhatja a gyerek (bár ez pont ellenkezik a TSMT előírásokkal), hogy ha valamit nem akar csinálni és ezt valamilyen módon jelzi, akkor azt nem kell csinálni, ha pedig többet szeretne, azt is lehet jelezni, vagyis a kommunikációnak van értelme.
  • A TSMT gyakorlatokat mindig mondókára, és mindig ugyanarra a mondókára kell végezni. A zene, a ritmus mindenképpen motiváló és kicsit más csatornán is hat, mint a beszéd, így segítheti a kölcsönös kommunikáció alakulását. Ráadásul (főleg a mozgással együtt) beszédindító hatása is van.
  • A TSMT gyakorlatokat mindig azonos módon, számban és sorrendben kell végezni, ez az állandóság pedig (bizonyos számú alkalom után) kiszámíthatóvá teszi a helyzetet, biztonságot nyújthat az autista gyereknek.
  • Aztán még ott van az a lelki aspektus is, hogy ha a szülő feladatot kap otthonra, akkor úgy érzi, tud valamit tenni és talán kompetensebbnek éli meg magát gyermekével kapcsolatban. Ha pedig a szülő "rendben van" a saját szerepével, feladataival, akkor az ő belső harmóniája megint csak kihat a gyerekre.
Én azt mondom tehát, hogy csinálja a TSMT-t mindenki, aki jól érzi magát benne, a gyereknek biztos, hogy hasznos lesz (hacsak nincs valami orvosi ellenjavallat, pl. epilepszia, vagy shunt!), de ne felejtsen el mellette autizmus-specifikus fejlesztést is keresni neki.


2014. február 9., vasárnap

Új naptár + még egy új segítség

Mutattam januárban, milyen új naptárral próbálkoztunk az idén. Be kell valljam őszintén, nem volt az igazi: Áron mondjuk remekül használta és szerette is, de Jákob hozzá sem tudott szólni (neki túl bonyolult még egy ilyen és a rubrikák is túl kicsik a rajzoláshoz), nekünk felnőtteknek pedig eszünk ágában sem volt kiírni a falra a programjainkat ;)
Mondjuk nem adtam volna fel ilyen könnyen, hiszen Jákobnak ott volt a hetirendje, de ajándékba kaptunk két klassz jutalomnaptárat. Szóval belevágtunk: eltettük a hetirendet és a családi naptárat, és "átköltöztünk" ide. Így néz ki most a falunk:

 

Felül a naptárak, amikbe rajzzal, szöveggel és matricákkal jelezzük a várható programokat, mindenféle elvárt és teljesített dologgal (nálunk most iskolai jól viselkedéssel, egyedül öltözéssel, saját ágyban alvással, reggelig száraz pelussal, háztartási munkákkal stb.) pedig jutalommatricákat lehet szerezni. (Elvileg az alsó sorokba kerülnek a jutalommatricák, de mi erre egyelőre nem figyelünk, mindenki oda ragaszt, ahova szeretne.) A nap nevénél pöttyel jelöljük, hogy éppen hol tartunk, akárcsak eddig.




A terv az, hogy a fix ovis programokat minden héten kirakjuk majd kis laminált képekkel (blue tack), elválik majd, mennyire fogjuk bírni ezt a kis plusz munkát. :) A naptár anyaga kicsit fényes, úh. azzal nem lesz gond, hogy a ragasztót ne lehetne eltávolítani (a rosszul beragasztott matricákat is le lehet húzni). Még nincs kész minden kép, de kb. ilyen lesz egy hét még "sterilen":


A naptárak alatti helyre még egy új dolog került: az "Ezt tanulom" lap. Ezekre a lapokra mindkét gyereknek felírjuk/rajzoljuk majd, amit épp tanul, amire figyelnie kell. Itt üresek a csíkok a fotó kedvéért, mindenkinek a fantáziájára bízom, milyen (nem iskolai és nem óvodai!) "tanulnivaló" kerülhet ide.


A fenti lapok úgy készültek, hogy egy-egy szép papírra felragasztottuk a címet, majd lamináltuk. Laminálás után vágtunk 3-3 kis nyílást a két oldalra, ezekbe lehet befűzni a papírcsíkokat, amik így cserélhetőek. Így néz ki hátulról:


Kíváncsian várom, mennyire lesz hasznos!

2014. február 5., szerda

Játékos iskola

Nagyon szeretem azokat a feladatokat (munkákat), amiket mostanában kapok az élettől, szinte kívánni sem tudnék jobbat. De egyvalami azért hiányzik: a tanítás. Sokat tanultam, gondolkodtam és sokat láttam az utóbbi években, szívesen kipróbálnám a gyakorlatban is, de ez most nem az az időszak. Nem szeretem az iskolában (többek között):

  • Hogy a frontális osztálymunka még mindig erősen dominál, pedig tudjuk, mennyire nem hatékony. (Amikor a tanár kint áll az osztály előtt és TANÍT, a diákok meg ebből vagy tanulnak, vagy nem, aztán vagy jó jegyet kapnak, vagy nem). Hogy a tanításban a tanár a fontos (és a tananyag) és legkevésbé sem a diák.
  • Hogy folyamatosan minden mozzanatot értékelünk, minősítünk az iskolában. Én bizony nem tudnék úgy dolgozni, hogy minden apró hibámra felhívják a figyelmem és folyamatosan bombáznak a "jó vagy", "nem vagy jó" üzenetekkel. (És igen, tudom, hogy vannak olyan auti gyerekek, akiknek ez kifejezetten jó, de itt most a többségre gondolok :))
  • Hogy a tudás értékelése sokszor egyenlő a gyerek értékelésével (vagyis aki jó jegyet kap matematikából az jó, az értékes ember, aki nem, az nem.)
  • Hogy elhitetjük magunkkal (sokáig én is hittem), hogy tanulás = könyv + füzet + munkafüzet.
  • Hogy erőszakkal szétválasztjuk a tudást tantárgyakra, ami aztán még véletlenül sem keveredhet, pedig az élet nem ilyen. 
  • Hogy elfelejtjük, hogy tanulni játékosan, beszélgetve, együtt és egymástól is lehet.
Következzen hát egy tanítós, ötletelős bejegyzés a magam örömére! :)

Rengeteg jópofa ötletet lehet találni az interneten a játékos tanításhoz (pl. itt.), én most saját kútfejemből gyűjtöttem össze néhányat, amiket az általános iskola első, második osztályában lehetne játszani akár a gyakorlás színesítésére, akár új ismeretek átadására.

Betűk és szavak tanulása (én ezt az időszakot sokkal hosszabbra nyújtanám, kiélvezném a gyerekekkel, mert szép és izgalmas időszak és nem sok értelmét látom a rohanásnak):
  • Az osztályban különböző helyekre felragasztunk betűket, aztán arra kérjük az osztályt, hogy az adott betűhöz tegyenek minél több olyan tárgyat (képet), aminek a neve azzal a betűvel kezdődik.
  • Ha a számokat is bevesszük, lehet hasonlót szótagszámmal is játszani.
  • A tanítónéni kitalál egy mondatot, amelyik (minimum) annyi betűből áll, ahány gyerek van az osztályban. A mondat betűit elrejti a tanterem különböző helyeire, majd mindenki megkapja egy-egy helyszín nevét, ahol meg kell találnia a saját betűjét. Pl.: "táblán", "ajtó mellett", "kuka mögött" stb. Jobban olvasóknak lehet olyan szöveg is, hogy "Juli székének az aljára ragasztva", vagy hasonló. Ezzel máris gyakorolják az irányokat is, az olvasást is észrevétlenül. Aztán az osztály a betűkből közösen megpróbálja összerakni a mondatot. Mindenki csak a saját betűjéhez érhet hozzá, ezzel ösztönözzük az együttműködést és a kommunikációt. (Persze nagyobb osztályokban praktikus több csoportot csinálni, mondjuk különböző színű papírokra nyomtatott betűkkel.)
  • Az osztályt két, vagy több csoportra osztjuk. Minden gyerek betűkből kirakja (felragasztja) a saját nevét egy papírra, egy másikra pedig egy-egy jellemző tulajdonságát, vagy testvére nevét stb. megállapodás szerint. A papírokat a csoport beadja a közösbe, összekeverik, majd cserélnek a másik csoporttal, akik megpróbálják a társaik nevét és tulajdonságait párosítani.
  • Szavakat lehet gyűjteni (akár megint csak mozgással összekötve) évszakokhoz, hónapokhoz, ünnepekhez, műalkotásokhoz, hallott mesékhez, dalokhoz stb. kapcsolódva is tematikusan. Lehet csoportosítani, képekkel párosítani, sorba rakni (mondjuk érzelmek, tulajdonságok neveit - hajrá érzelmi nevelés), lehet memóriázni, bingó játékot és millió mást JÁTSZANI önálló-, páros-, vagy csoportmunkában.
Betűk és technika:
  • Nagyon fontos lenne, hogy mielőtt a gyerekek írni kezdik a betűket, másképp is megtapasztalják őket, Miért ne lehetne ezt a technika órán? Betűket készíthetünk szívószálból, vagy mindenféle pálcikákból (ha felragasztjuk, remek teremdekoráció), összegyűrt alufóliából, zsenília drótból (ebből már görbe vonalak is készülhetnek és fel is lehet akasztani füzérnek), de papíron kirakhatunk konfettiből, rizsből, babból korongokból, akármiből is. Kivághatjuk rajzlapból, csiszolópapírból, selyem- és zsírpapírból, kartonból, szalvétából (így a papírok tulajdonságait is tanuljuk). Önthetünk betűket gipszből is (akkor mer ugye a fizikának is adtunk egy kis előkészítést), aztán lefesthetjük.
  • Betűket lehet kivágni újságból (finommotorika, figyelem), aztán technika órán kollázst készíteni belőle, vagy dekorálni vele dobozt, képkeretet stb.
Matematika és olvasás:
  • Amikor a betűket tanuljuk összeolvasni, vagy már szeretnénk egész mondatokat olvastatni, tarthatunk vásárt. Mindenkinek van valamennyi pénze (mondjuk 20 Forint, ha húszas számkörben matekozunk), amiből betűket (vagy szavakat) kell vennie. 2-3 gyerek vállalja a boltos szerepét, ők beállnak a "pult mögé" és megkapják az árut. (Ha szavakkal dolgozunk, akkor lehet, hogy az egyik az igéket, a másik a főneveket, a harmadik a névelőket, névmásokat, kötőszókat árulja.) Aztán mindenki elindul és igyekszik úgy vásárolni, hogy a pénzéből a lehető leghosszabb (vagy legtöbb) szót, mondatot tudja összerakni. Akik leggyorsabban elkészülnek, azok leváltják a boltosokat, hogy ők is vásárolhassanak. Lehet még bonyolítani azzal, hogy csoportokban (családokban) dolgozunk.

Szavak és környezetismeret:
  • Mikor mondjuk a fa részeit, a felszíni formákat vagy a családtagokat tanuljuk megkaphatnak előre egy képet + néhány oda nem illő szót, amit aztán a többi csoporttal kell elcserélniük a saját képükhöz illő szavakra valamilyen szabály szerint. Mondjuk egy ember csak egy szót tarthat a kezében, csak egy emberrel cserélhet, csak kölcsönös csere lehetséges (így lehet, hogy átmenetileg olyan szót is el kell fogadnom, ami nem az én témámhoz tartozik, hogy aztán majd továbbcseréljem.)
Technika és környezetismeret:
  • Bármelyik fenti témához ki lehet találni kézműveskedést: gyurmából lehet közösen terepasztalt készíteni a felszíni formákhoz, de családfát is készíthetünk igazi faágakból és fotókból (vagy bármi másból), festhetünk jégkockával, mikor a halmazállapot-változások vannak terítéken stb. Talán itt a legtöbb a lehetőség. 

Matematika és ritmus (ének-zene):
  • Körben állva remekül lehet gyakorolni az összeadást, kivonást, előkészíteni a szorzást. De legegyszerűbb, ha sorban állva egyszerűen mondjuk a számokat (első osztály év elején), majd tapsra irányt váltunk. A feladat remekül fejleszti a figyelmet. A ritmus megerősítéséhez és metronómmal is kipróbálnám, hogy megérezzék, nem lehetnek se túl gyorsak, se túl lassúak. És persze nem csinálnám kiesősre, mert a tanulás nem verseny, ráadásul akkor épp az nem gyakorol, akinek leginkább szüksége lenne rá.
  • Nehezebb, ha csak minden második (harmadik,ötödik stb.) számot mondunk, a többire tapsolunk: taps - 2 - taps - 4 - taps -6 stb. (Taps helyett persze lehet dobbantás, guggolás, forgás, karemelés, vagy bármilyen vicces mozdulat)
  • Vagy megadott szabály szerinti sorozat elemeit mondjuk, pl. kettesével csökkenő: 20 - 18 - 16..., hatos szorzótábla: 6 - 12 - 18...
Matematika és testnevelés:
  • A tornateremben állomásokat alakítunk ki, mindenkinek megadott számú feladatot (mondjuk 10, vagy 20) kell teljesítenie úgy, hogy ő maga választ, melyik állomást hányszor csinálja végig, de mindegyiket kell min. 1x. Összeadást gyakorolhatunk vele, főleg ha azután felmegyünk a terembe és a matematika órán le is írjuk, hogy 2 bordásfalas+3 pados+5 zsámolyos=10
  • Ugyanezt bonyolíthatjuk azzal is, ha az egyes állomások különböző pontokat érnek, vagy ha a megadott pontot nem egy óra, hanem mondjuk egy hét alatt kell összegyűjteni. (Ez már majdnem kreditrendszer :))
Ahogy elkezdtem írni ezt a bejegyzést, alig tudtam leállítani magam, annyi ötletem támadt hirtelen. Azt hiszem, bármilyen témakörhöz, tananyaghoz ki lehet találni valami jó játékot.