2014. augusztus 29., péntek

Iskolába készülős könyveink

Sok helyen lehet hasonló összeállítást olvasni, meg aztán elég késő is van már, de az utolsó könyv az, ami most annyira a szívembe lopta magát, hogy muszáj írnom róla.

Tehát a saját készítésű könyvön kívül idén ezekkel a könyvekkel készülünk az iskolára: 

Bori iskolába megy (van a sorozatnak óvodás része is):

Bár nem hazai környezet, mégis nagyon hasonlít a mi iskolánkra. Készülődés az iskolára, felszerelések, beiratkozás, az első nap a témák. Szeretjük Borit, ezt már írtam is.

Iskolások kézikönyve

Hazai könyv, hazai viszonyok, bár nekem kicsit túl lányos, ill. nem tartom szimpatikusnak a sztereotipákat (a fiúk mind verekszenek és fociznak és hasonlók). Kicsit hosszú is egy hat évesnek, és bár az elseje tényleg szuper a felkészüléshez (hogyan kell iskolásan viselkedni, aztán ugyanúgy itt is felszerelések beszerzése, első nap, mit hova tegyünk az iskolában, barátkozás stb.) a második felét már inkább csak akkor érdemes olvasni, ha egy-két napot már eltöltöttünk ott (az egyes tantárgyak leírása, haszna az életben).

Garmann nyara

És akkor ez a szokatlan (nekem olykor ijesztő, de nagyon megszerethető és őszinte) illusztrációkkal díszített könyv a nagy kedvenc. Egy 6 éves kisfiú utolsó nyári napjai, mikor három nagynénje is ellátogat a családhoz, és közben nem történik semmi nagyszabású (vagyis igazából egyáltalán semmi), de szó esik öregedésről, elmúlásról, arról, ki mitől tart, még nem mozgó fogakról és protézisekről, a szintén elsőbe készülő mindenbenjobb iker lányokról és még sok mindenről, végtelenül őszintén, nyitottan. Olyan igazi gyermeki nyitottsággal. Így is lehet. (És csak most látom, hogy vannak más Garmannok is, magyarul ugyan még csak kettő, ezzel együtt.)

Persze vannak még bőven iskolakezdős könyvek, hogy csak a nagy klasszikus, nálunk is nagy megbecsülésnek örvendő vackort említsem. De nekünk idén ezek... :) Szép iskolakezdést mindenkinek! (Aztán ígérem, jövök majd mással is könyvajánlón kívül :))

2014. augusztus 25., hétfő

Könyvajánló

Az utóbbi időben több saját élményes, autizmus témájú könyv is megjelent (hurrá, hurrá!), igyekszem lépést tartani. Íme néhány személyes gondolat (ha úgy tetszik kritika) mindegyikről.


Arthur Fleischmann, Carly Fleischmann: Carly hangja
Ezt a könyvet egy autizmusban súlyosan érintett, nem beszélő fiatal hölgy édesapja és maga a hölgy írta, miután 10 évesen "megtalálta a hangját", vagyis számítógépen keresztül elkezdett kommunikálni a környezetével. Carlyról egyébként számos videó elérhető a neten angol nyelven, pl. ez vagy ez, én ezeket korábbról már ismertem. Azért is voltam kíváncsi a könyvre, mert voltak fenntartásaim. Ezeket a fenntartásokat nem sikerült a könyvnek teljesen cáfolnia, de az azért nagyon megnyugtató (megnyugtató? ez lenne a jó szó? nem tudok jobbat), hogy Carly nem a semmiből "tört ki", az első leütött billentyűket sok-sok (de tényleg nagyon sok) terápia és fejlesztés előzte meg, és az, hogy írással ki tudta fejezni magát, nem is ment egyik napról a másikra, hanem további sok és kemény munka gyümölcse. 
Az azonban továbbra sem világos nekem, hogyan lehet az, hogy ez a lány, akit mai napig chipssel motiválnak arra, hogy akár egy szót is leírjon, hogyan érdeklődhet ennyire mások érzései és gondolatai iránt. Hogy hogy van az, hogy nem a maga problémáiról és alapvető szükségleteiről kezd el levelezni, hanem rögtön a "világmegváltást" tűzi ki célul és blogot ír. Persze lehet, hogy csak nem írtak le mindent a könyvben, nem tudom.




Kristine Barnett: A szikra Egy anya története a zseninevelésről
Megint egy autizmusban (kezdetben) súlyosan érintett gyerek, aki a napi sok óra fejlesztés ellenére sem jut egyről a kettőre, mígnem az anyukája úgy dönt, hogy inkább hagyja, hogy a saját érdeklődését követve fedezze fel a világot, és lássatok csodát! Aztán innen már nincs megállás: a fiúról kiderül, hogy zseni (a zsenialitásáról szóló anekdotákat élveztem leginkább az egész könyvben, csuda dolgokat csinált), átugrik egy csomó osztályt, irtó fiatalon kezd (kezdetben az anyukája kíséri) egyetemre járni, előad, mára már Nobel díjra is jelölték. 
Nekem azonban ez a könyv is hiányos kicsit, nem nagyon értem a miérteket és a hogyanokat, de ez lehet, hogy mást nem is érdekel annyira. :) Nagy veszélye azonban a történetnek, hogy mindannyian abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy bizonyára a mi autizmussal élő csemeténk is egy efféle zseni, ami pedig nyilván nem igaz, ilyen tehetség nem nő minden bokorban. De ha ezen felül tudunk emelkedni, és nem próbáljuk a magunk gyerekét látni a történetben, akkor kellemes kis olvasmány lehet ez a könyv is.



Naoki Higashida: Hát ezért ugrálok
Gyorsan olvasható, rövid fejezetekből álló könyv egy beszélő, de nehezen kommunikáló 13 éves japán fiú tollából, aki papír "billentyűzet" segítségével érteti meg magát legjobban a világgal. Az egyes fejezetek olyan mindenkit érintő kérdésekre adnak választ, mint pl. miért válaszol lassan egy kérdésre, miért ismétli meg, amit mondanak neki, miért csinálja azt, amiről már százszor elmondták, hogy ne tegye, miért ugrál stb. A válaszok rövidek és lényegre törőek, és ha eltekintünk attól a (nekem) zavaró formaságtól, hogy mindig úgy fogalmaz, mintha az, amit ír minden autistára igaz lenne ("mi autizmussal élők"), és számításba vesszük, hogy a szerző még csak 13 éves, akkor a könyv egészen zseniális.

És ősszel állítólag jon Temple Grandin új könyve is.

2014. augusztus 11., hétfő

Nyár van, nyaralunk

A minap olvastam Imola bejegyzését a nyaralásról, és mosolyogva nyugtáztam, hogy különbözőségeink ellenére a nyaralás hangulata valahogy mégis hasonló nálunk is. Mi általában fizetős helyre megyünk nyaralni és egyedül, ahol nem kell másokhoz alkalmazkodni, mert az éppenséggel nem erősségünk. És mivel családilag jó korán kelünk és a gyerekek viszonylag korán fekszenek, így nem is vagyunk túl "társaságképesek".
Persze a várakozás is nehezen megy és a strandon pokrócon heverés nálunk sem túl élhető műfaj. Bár saját gyerekkoromból is arra emlékszem, hogy a szüleink kikönyörögtek minket a vízből, ettünk valami "strandosat", aztán kezdődött az alkudozás, hogy mikor mehetünk vissza a vízbe, szóval ez valószínűleg nem annyira autizmus-specifikus. És igazából, ha kellő mennyiségű és kellően érdekes könyvet viszünk magunkkal (egy hetes nyaralásra 10+ könnyvvel megyünk), meg egy fagyival is múlatjuk az időt, akár már fél órát is képesek a fiúk egy helyben maradni. Ritkán vállalkozunk egész napos fürdőzésre (bevallom, én nem is vágyom ilyesmire + a 11 és 3 óra közötti napon levést is elég határozottan igyekszünk kerülni), de most a nyaralás alatt megesett egy ilyen (volt fedett fürdő rész és kinti is). És egy alkalommal sikerült már 1 órát is vízen kívül tölteni egy huzamban, igaz, abban szendvicses ebéd, WC-s sorban állás és ülőhely után kajtatás is volt.
Imoláékhoz hasonlóan, ha egyedül vagyok a gyerekekkel és valami bonyolultabb feladatba vágunk, nálunk is van vészforgatókönyv, Áron simán érti az ilyesmit. Igaz, a nyaralás alatt most erre nem volt szükség.

Ennyi mese után azért megmutatom azt is, hogyan készültünk most. Először is olyan szállást választunk, amiről van kép a neten, ez nekem is fontos, de a gyerekekkel is többször megnéztünk a képet. Természetesen nyár eleje óta ki van rakva a falon a nyári menetrend (naptár) is, akárcsak tavaly. És előre kinyomtattuk a lehetséges programok képét is a mobil napirendhez, akárcsak tavaly.
A mobil napirendet egyébként nagyon sokat használtuk, mert Jákob érzékelhetően nehezen vette fel a nyaralás fonalát. Pár nap után aztán már ráérzett az új rendre, a program lehetőségekre, ez is épp így történt tavaly is, csak most rövidebben maradtunk. A legnehezebben feldolgozható egyébként az volt idén, hogy bár X városba megyünk nyaralni, odafelé még megállunk Y helyen, ahol ilyen-olyan programok is lesznek. Visszafelé már ez is érthetőbb volt.

És akkor az utazás, mert most elég hosszú volt (másnap 4-5 óra sem hosszú, nekünk már 2-3 is rettentően, engem is beleértve :)). Szóval minden gyereknek van egy kis tartója az első ülés hátulján, amiben könyvek vannak. Ez a hétköznapokban is jól jön, főleg, ha véletlenül dugóba kerülünk, ami azért megesik, és akkor van mit előkapni magányos, akár közös olvasásra. (Mondtam már, hogy nálunk a könyv a "minden bajból kihúzócska?" :))


Hosszabb utakra úti játék készlet is készül, most épp két külön doboz, amiben apró játékok vannak, olyasmi, amivel otthon nem játszanak, az én titkos dobozomban várják az efféle bevetéseket.
Most volt a dobozokban: nagyító, kis tükör, mérőszalag, ceruza, post it, dobókocka (tartóval), kisvonat, anyósnyelv, tili-toli játék és egy olyan mágneses izé (nincs a képen), amin egy kopasz férfi arca van és a fémreszelékből lehet neki hajat, bajszot meg szakállat készíteni (utóbbinál nagyobb sikerre számítottam, de ez van). Ja, és persze az iPad-et is be szoktuk vetni, az a jolly joker.



A szálláson rögtön szoktunk helyet keresni a napszámolónknak is, ezzel jelezzük, mennyit leszünk ott, este aztán egy képet mindig leveszünk. Most került mellé egy olyan papír is, amire a várható programokat rajzoltam, ez folyamatosan bővült, ahogy új dolgok jutottak eszünkbe. Nem volt túl nagy sikere, de hazaérve legalább be lehetett ragasztani a naplóba (lásd lent).



A fürdés, játszótér stb. befejezésére nálunk bevált "eszköz", hogy szólunk, hogy egy perc van hátra... fél perc van hátra... 10 másodperc... és így simán jönnek a fiúk. De akinél ez a legfőbb nehézség, ott érdemes elgondolkodni valami óra alkalmazásán.

2014. augusztus 5., kedd

Házimunka

Nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekeket időben rászoktassuk a házimunkára, bár nem vagyok ebben túl ügyes. Van néhány dolog, ami a "gyerekmunka" feladatkörbe tartozik nálunk (összegyűrt palackok bezacskózása, megszámolása, zokni párosítás stb.), de egyrészt szeretném bővíteni a repertoárt, másrészt rendszeresebbé és önállóbbá tenni ezeket a tevékenységeket. Ja, és természetesen valami rendszerrel megtámogatni.
Ehhez készültek első körben ezek a (rég tervezett) hűtőmágnesek: sima fehér körök (ikeás, nagyon klassz, jó nagyok), amikre alkoholos filccel írtam és rajzoltam fel egy-egy házimunkát. Csak az nem tiszta még, hogyan fogjuk használni. Most egyelőre a hűtő alsó részére teszem, ami arra vár, hogy valaki még aznap megcsinálja, az ügyes gyerek pedig rendrakós matricát kaphat érte a naptárába, de valahogy ez így még nem az igazi.
Egyelőre a következő feladatok láthatóak a képen:
szemétkivitel, palackok összerakása, teregetés/ ruhaleszedés, hörcsögtakarítás, ceruzahegyezés, zoknipárosítás, ablakmosás, felmosás, rendrakás (játékok elpakolása).


Egy barátnőméknél az a szimpatikus rend (talán nem bánja, ha leírom, annyira tetszik), hogy az elvégzendő munkákat virágos post it-re írva kiteszi a hűtőre, a gyerekek lecsaphatnak rá, majd ha x darab elvégzett feladatot összegyűjtöttek, kérhetnek extra gombóc fagyit. És állítólag pont jól sikerült elcsípni a dolgot, mert a gyerekek dolgoznak vadul (ha jól emlékszem, 10 dolgot kell megcsinálni egy fagyiért? - és mégis.)

Szóval én is szeretnék valami pontgyűjtőset, csak még nincs meg a fejemben AZ ÖTLET. :)

UPDATE: A rendszer végül úgy működik, hogy aki elvégzi az adott munkát, az egy pipálós táblázatba (természetesen mindenkinek külön van) kap érte 1-2-3 pipát. Azt, hogy melyik munka mennyit ér, a hűtőmágneseken jelöltük, tehát nem kell mindig újra kitalálni, előre tudható stb. Ha valakinek összegyűlik 15 pipája (ennyi hely van egy táblázaton), az valamilyen hétvégi programot választhat. A választáshoz van egy kis füzetünk is a lehetőségekkel (pl. állatkert, kisavasútazás, múzeum, játszóház, sportesemény, stb,) de mostanában már maguktól is jókat találnak ki. Sokszor nem tudjuk azonnal beváltani, megvalósítani a programot, ilyenkor a betelt pontgyűjtő addig várakozik, míg sor kerül rá, a gyerek pedig kap másikat és újra indulhat a gyűjtés.