2013. május 13., hétfő

Formabedobók

Szintén egy másik blogomról átmentett bejegyzés következik néhány új elemmel.
 
Megmutatom, milyen formabedobókat készíthetünk otthon csemeténknek, és milyen sorranedben érdemes azokat a kezébe adnunk, ha nagyon alaposak akarunk lenni, vagy ha gyermekünknek valahol, valamiben elakadása van:
Legegyszerűbb megtanulni a babáknak egy gömb alakú tárgyat egy kör alakú lyukon bedobni, hiszen azt nem kell forgatni, pontosan illeszteni:
 
Még élvezetesebb a dolog, ha doboz könnyen nyitható, így ő maga ki is veheti, amit bedobott. (Bedobom - kinyitom - kiveszem - becsukom.) Ez itt pl. egy tépőzárassá alakított doboz, ami szerepelt már a blogon korábban:

 

 
Minél kisebb a lyuk, annál nehezebb a dolog. Ha tudunk figyelni, hogy a baba ne nyelje le és már elég ügyes is hozzá (=tud csippenteni), dobálhatunk pici gyöngyöket, vagy agyaggolyókat is mondjuk egy befüttesüveg fedelére vágott apró lyukon át.
 
Bedobás szempontjából könnyebb a következő feladat, annyi az érdekessége, hogy a bedobni valót egy zsinórról kell lehúzni. Úgy sikerült összeválogatnom, hogy a zsinór elég vastag ahhoz, hogy a gyöngyök maguktól nem esnek le. (Felhúzni is csak egy hurkapálcika segítségével lehet :))
 
Ugyanaz az eszköz, csak itt gyöngyök helyett különböző anyagból kivágott darabkák vannak, amiket nem egyszerűen bedobni, hanem "begyömöszölni" kell a lyukon.
 
Kicsit nehezebb, ha a bedobandó tárgyat már valamilyen irányban forgatni, illeszteni kell. Ilyenek pl. a hosszúkás tárgyak, mint filctollkupak, parafadugó, szívószál, számolópácika, kínai evőpálcika stb. Edénynek kitűnőek a különböző palackok, van közülük olyan is, aminek szűkített a szája (majnem sportkupak), akkor még lyukasztgatni sem kell, de a kupakot is átfúrhatjuk egy forró szög (fogóval tartsuk a tűz fölé!) segítségével.
 
Nem formabedobó, de hasonló nehézségi szint a zseníliadrót (vagy akár hurkapálca, csak az balesetveszélyes, úh. legyünk résen!) szurkálása tésztaszűrőbe. Ez nagyobbaknak is érdekes lehet.


Hasonlót lehet tésztával is, ill. úgy is, hogy nem lyuk van, csak bevágás:
 

 
Plusz egy csavar, ha nem egy, hanem több lyukba kell bedugni a vékony kis pálcikákat - l. előző bejegyzés.
 
 
De maradjunk a formabedobóknál! A korong alakú dolgokat már két irányban kell illeszteni, hiszen merőlegesnek is kell lenniük a nyílásra és az irányt is el kell találni.
 
 
 
Még egy kis nehezítés, ha szögletes a tárgy:
 
Vagy vékony (a nyílás is).
 
Végül a szögletes és három dimenziós tárgyak következnek, amik közül legegyszerűbb(en legyártható házilag) a kocka bedobásához való eszköz.
 
És innen egy hatalmas lépéssel már ott is vagyunk, amikor el kell találni, mi melyik lyukba illik. Kettő közül a legkönyebb választani, de utána már jöhetnek a bolti sokdarabos szuperjátékok is.
 
 

 
 
 
És akkor egy bónusz: Így néz ki a munkahelyemen a (többynyire) formabedobós polc. (A többség hátul, a csinosabbak elöl :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése