2013. október 31., csütörtök

Viselkedés problémák és megoldási stratégiák

Két autista gyerek ellenére elmondhatom, nem vagyunk vastagon megszórva viselkedés problémákkal. Kisebbek persze vannak (és főleg voltak) és ezek a kicsik is képesek rendesen megkeseríteni egy család életét. ;) Az elmúlt években sokat tanultam arról, mit lehet tenni, amikor egy ilyen dolog előkerül, vagy épp elviselhetetlen méreteket ölt. (Igen, vagyunk olyan szerencsések, hogy nem egyedül kell szembenéznünk a nehézségeinkkel, hanem van szakember segítségünk, nem is akármilyen! Mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, keressen valakit, aki autizmusban képzett és kívülről látja a helyzetet.)
Hogy milyen viselkedésproblémákról beszélek? Csak azok kedvéért, akik nem találkoznak autizmussal élő gyerekekkel: A legdurvább mindig az, ha valaki önmagát, vagy mást bánt (üt, harap stb.), ha veszélyes, vagy egészségtelen dolgokat csinál (párkányon mászkál, vagy mindent megeszik beleértve akár a székletet, vagy a mosóport), de vannak simán csak idegesítő, társadalmilag nem elfogadott rossz szokások (csúnya beszédtől a folyton meztelenre vetkőzésen át az utcán sikításig). Az könnyen belátható, hogy gyerekeink ezeket nem direkt és főleg nem a mi bosszantásukra csinálják, még ha sokszor úgy is tűnik. Általában kommunikációs-szociális nehézség áll a háttérben: nem tudják másképp jelezni, mit szeretnének, vagy mit nem, vagy biztonságot nyújt nekik a helytelen viselkedésre adott reakciónk ("Azt legalább tutira tudom, hogy anya kiabálni fog, ha ezt most kiöntöm."), esetleg szenzoros probléma áll a háttérben (jó érzés köpködni, vagy fogkrémet a falon szétkenni) és annak nem értése, hogy ez miért rossz, vagy másban milyen érzéseket kelt. Röviden :) A dolog persze egész bonyolult és mindig egyéni elbírálást igényel.
Azért megpróbálok most pontokba szedni néhány tanácsot, ami nekünk segít ilyenkor (többnyire):


  1. Fontos, hogy én magam tudjam, megfigyeljem, hogy pontosan mi zavar, miért zavar és mit is szeretnék helyette. Tapasztalatból mondom, hogy érdemes naplózni, hogy mi történik (egyszerre mindig csak egy problémás viselkedéssel törődni), mikor, miért és mi következik utána. (Arról, hogy ezt hogyan kell profin csinálni, Janoch Mónika: Problémás viselkedések megelőzése, kezelése c. könyvében lehet olvasni. Nem könnyű, sok odafigyelést igényel, de néha megéri. A könyvből egyébként tisztába kerülhetünk a problémás viselkedések kezelésének minden más elméleti szabályával is.) Én azt tapasztaltam, hogy már az, hogy elkezdem leríni, mi történik és milyen körülmények váltják ki, sokat segít abban, hogy megértsem és rájöjjek a megoldásra. (Példa: ha a gyerekem rosszul alszik, az vajon azt jeleni-e, hogy az elalvás nem megy?  Ha igen, akkor mennyi idő, hányszor egy héten, és mit csinál helyette? Vagy éjjel alszik rosszul? Felébred, vagy csak forgolódik? Ha felébred, hányszor? Az éjszaka melyik részében? A hét melyik napjain? Összefügg-e azzal, mi volt nap közben? stb.) A végső cél persze az, hogy a megfigyeléseinkből a viselkedés okaira rájöjjünk, mert e nélkül...
  2. Világos és érthető (láthatóvá tett) szabályok és elvárások, autizmus-specifikus környezet: napirend, folyamatábrák, viselkedéses szabályok, szociális történetek. (Aki olvassa a blogot, annak ez nyilván már a könyökén jön ki.) Kevesebb stressz biztos, hogy csökkenti a viselkedésproblémákat, ez is könnyen belátható, mi is így működünk.
  3. Ha lehet, célszerű a helytelen viselkedést megelőzni, időben "elcsípni", a gyereket más tevékenység felé terelni. Vagy úgy módosítani a környezetet, hogy ne legyen alkalma rá (elrakni azt a bizonyos tárgyat, bezárni a szekrényt, nem engedni x kisgyerek közelbe stb.).
  4. A helytelen viselkedés figyelmen kívül hagyása, ha ez lehetséges. Önsértő, vagy veszélyes viselkedéseknél nem lehet megtenni, de nekünk csúnya beszédnél pl. egész jól működött, hogy rá sem hederítettünk. Mondjuk hosszú idő volt és eleinte azzal is számolni kell, hogy a helytelen viselkedés erősödhet, hiszen a gyerek mindent megtesz, hogy a megszokott reakciót kiváltsa. (Ahol figyelmen kívül hagyni nem lehet a viselkedést, ott is célszerű minél kevesebb "felhajtással" reagálni.)
  5. A helytelen viselkedés helyett lehet hasonló, de kevésbé zavaró alternatívát kínálni, vagy azt elfogadható mederbe terelni (nem lehet pl. a lakás közepén az ásványvizet a szőnyegre önteni, de lehet egy a kádba tett törölközőt locsolni vízzel). A pozitív viselkedést érdemes jutalmazni.
+1 Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy kérjünk segítséget! (Remélhetőleg van kitől.) Egyrészt szakmai segítséget a viselkedés problémákkal kapcsolatos megfelelő stratégia megtalálásához, másrészt olyan segítséget, ami kicsit tehermentesít minket, vagy a családot. (Nagyszülők, más segítők.) Csak az tud adni, aki maga is kap valahol, valakitől!

Eric Scopler szerkeszetette azt a könyvet, melynek Életmentő kézikönyv szülőknek krízishelyzetek megoldásához autizmusban és hasonló állapotokban a címe. Ebben sok-sok konkrét eset van, amikre a szülők így-úgy megoldást találtak, egy-egy szakember pedig a dolog elméleti hátterét is "hozzáteszi" az esethez. Remélem, jól emlékszem, elég rég olvastam! ;)

2013. október 27., vasárnap

Autizmus Füzet 2013

Az elmúlt héten egy autizmus napon jártam Dunaharasztin a Mozaik Egyesület szervezésében. A nap apropója egy frissen kiadott füzet volt, ő az:


Egy sorozat első darabja ez, amelyben némi "autizmus alapok"-on kívül rövid, praktikus összefoglalókat olvashatunk a létező összes terápiáról, az elérhető juttatásokról, segítséget ahhoz, hogy kihez fordulhatunk, illetve még egy óvoda-iskola intézménylistát is találunk benne. Az én kedvenc részem a füzet végére beragasztott BOCS kártya, amin nem szerepel, hogy bocs! Hurrá, hurrá! És még szép is. (Írtam már róla korábban, hogy mi ez.)


A füzet hátlapja szintén nagyon szépre és harmonikusra sikerült. Az AOSZ plakátokról már jól ismert gyanújelek szerepelnek itt megint csak nagyon gusztusosan "tálalva".


A következő kiadvány terv szerint a fogászat praktikus kérdésével foglalkozik majd tanácsokkal, képekkel, információkkal. Már alig várom! Köszönjük Mozaik Egyesület!

2013. október 26., szombat

Szótekerő

Megcsináltam én is Modern Nagyi szótekerőjét, amit a napokban láttam. Kell hozzá egy WC papír guriga és az én változatomhoz egy színsablon csík, amit már korábban is mutattam és azóta is sokféle dologra használunk. Így nem kell vonalazni, méricskélni és még szép is. Mi logopédiához használjuk, az egyes csíkokat elforgatva tanuljuk a különböző hangok összeolvasását, ejtését. Szép és motiváló, tovább nem is magyarázom:


A találkozásnál az átfedést folyékony ragasztóval, a széleket celluxxal is rögzítettem, biztos, ami biztos.


2013. október 20., vasárnap

Autizmus könyvlista 2. - Szakirodalom

Korábban volt már egy könyvlista, íme a következő. Ezúttal arra gondoltam, felsorolnám azokat a könyveket, amelyek nekem valamiért fontosak, hasznosak voltak az autizmus megértésében. Ajánlom kezdő szakembereknek, vagy elszántabb, gyermeküket jobban érteni vágyó szülőknek.

(A lista szubjektív és természetesen nem teljes.)


Nekem nagy kedvenc, ebben ismertem a gyerekeimre. Nagyon gyakorlatorientált, sok benne a példa (ha pl. ezt csinálja, az azért van, mert...), de nem szakembereknek talán nem a legkönnyebb olvasmány. Viszont félbe is lehet hagyni, ha az ember csak az elejét olvassa, az is hasznos.


A best of listám előkelő helyén. Mert nagyon az alapokról szól, de nem száraz és elméleti, kaphatunk a válaszokat, a mit csináljunk, miért csináljuk és hogyan csináljuk kérdésekre. Külön fejezetben tárgyalja a gondolkodás, a kommunikáció, a szociális viselkedés és a fantázia nehézségeit. És emlékeim szerint elég általános.


Szintén alapmű. Elég rég olvastam, így csak arra emlékszem, hogy folyton a gyerekeimre ismertem benne (akkor még inkább a nagyobbra, mert a kisebb még nem igazán beszélt). Jobb képességű/ ép értelmű/ enyhébben érintett (ki-ki válasszon kedvére) autistákkal kapcsolatba kerülőknek kötelező olvasmány.


Ez a könyv szerepelt az előző felsorolásban is, de mivel több ember tapasztalatait gyűjti össze, úgy gondolom, elég általános, hogy ide is beférjen. Ezt az integráló pedagógusoknak (óvodában és iskolában is) tenném kötelezővé.


Nekem ez a könyv kicsit csalódás volt, mikor olvastam, mert azért vettem kézbe, hogy megtudjam, mi működik másként, ha az embernek (vagy a rábízott gyerekeknek) értelmi sérülése is van, milyen más megközelítés, segítségadás stb. szükséges. De valahogy úgy éreztem, ebben nem lettem túl okos, általában az autizmusról viszont olvastam benne jókat.


Elárulom, ez a könyv a gyerekkorról szól. Merthogy akkor készülünk fel. Viszont szépen végigveszi, mi lesz fontos, mivel miért érdemes foglalkozni. És egy fontos dologra is felhívja a figyelmet: hogy az életünk nagy részében (min. 2/3-ában) azért mégiscsak felnőttek vagyunk, akkor is, ha ez még eléggé elhanyagolt terület.


Ez a könyv kicsit kilóg a sorból, mert igazából egy szociológiai mű, ami a mai Magyarországon élő autista felnőttek helyzetéről szól. Viszont érdekes.


Tervezem a könyvajánló 3. részét is, amelyben a gyakorlatban jól használható kiadványokra koncentrálok majd.

2013. október 18., péntek

A nagy iskolakeresés 3. rész

Szépen csordogálnak az események, íme:

  • Abban a suliban, ahol megpróbálom ezt az integrációs osztály-alapítást, azóta is töretlen a befogadókedv, de vannak "kifogások" is, elvileg tudunk majd beszélni az ottani tankerületi igazgatóval. Nekem kicsit lassan halad, zavar, hogy semmi konkrét válasz, ígéret nincs. Hogy mit nem akarok??? Azért a remény itt él és még időben vagyunk!
  • Megkerestem egy vidéki (nem túl messzi) magán (alapítványi?) Waldorf iskolát is, amiről az a hír járja, hogy kifejezetten autizmus-barát. Egyetlen pozitív tapasztalatom, hogy gyorsan kaptam választ, ami azonban benne volt..! (És nem is túl baráti stílusban, amit mondjuk nem értek.) Ők 2 évre előre tele vannak, tehát csak várólistára tudnak felvenni, ha valaki esetleg visszamondja, de jó ha tudom, hogy csak olyan gyereket fogadnak, akit a szülei folyamatos orvosi és dietetikusi ellenőrzés mellett diétáztatnak. Ja, és nem használnak PECS-et (gondolom, más fajta vizuális támogatást sem). Szóval ez nem a mi helyünk.
  • Elmentem a körzetes suliba is, ahol a következő a helyzet: van speciális tagozat, de csak olyan gyerekeknek, akiknek értelmi sérülésük is van. Még külön auti osztály is, állítólag hozzáértő pedagógussal (vele nem beszéltem) és 12(!) fővel. De ez ugye csak  IQ70 alatt - sokan azt csinálják, hogy átminősíttetik a gyereket, én nem szeretném. Ugyanitt létezik integráció is (jelenleg 2 fő autizmussal a 700 diákból - mármint papírral ;)), de az csak olyan "bedobjuk a mély vízbe és vagy úszik, vagy elmerül" típusú, vagyis 25 fős osztályok, osztályonként akár 4-5 eltérő diagnózisú SNI-s gyerek, semmi szakértelem, semmi támogatás, maximum heti pár alkalom egyéni fejlesztés, ha sikerül. (Meséltek egy hallássérült fiút, aki nyolcadikos most és talán jövő héttől életében először kap majd fejlesztést, mert mostanra sikerült találni szurdopedagógust!) Köszönjük!!!
Javasolták, hogy keressem meg a helyi tankerületi igazgatót, úgyhogy ez a következő lépés. Meg a neten nézelődés, mert ezzel az első körös ötleteim el is fogytak...

2013. október 14., hétfő

Vetkőzés folyamatábra

Semmi extra, csak mert már rég volt ilyesmi :) És azért persze készülnek újak. A régi öltözés-vetkőzés folyamatábránk egy ideje már lekerült, úgy tűnt, nem kell, de mostanában megint gond volt az, hogy mikor hazaérünk nem rögtön nekiállunk játszani, kinti ruhában, koszos kézzel. 
És jelentem, a dolog megint működik. Hurrá!


Van egy másik is, csak azt még nem fotóztam le. Ami késik, nem múlik :)

2013. október 13., vasárnap

Ha sok munka vár ránk a hétvégén

Adott volt egy hétvége, egy csomó ház körüli elvégzendő feladat (szinte már nekem is észben tarthatatlan mennyiség), 2 jól használható és 2 vészesen elterelődni képes (és akkor csak láb alatt levő) munkaerő. Ezt hoztuk ki belőle:

 

Előtte (hűtőn) és utána (mobilan egy rajztáblán) fotók. A kis képeket lamináltuk és blue tack-kel rögzítettük, így még máskor is használhatóak. Volt, hogy más végezte a feladatot, mint aki elvállalta, mert így alakult, de ebben tudtunk rugalmasak lenni, és az előre megbeszélés, tervezés arra mindenképp jó volt, hogy a helyzetben tartsa a fiúkat (Áronnak főleg nagyon motiváló az efféle táblázatos megjelenítés). Ahogy látszik, az ablakmosással azon a hétvégén nem végeztük (el se kezdtük, mert épp hideg volt), de ami késett, nem múlott :)

2013. október 12., szombat

Segítség az olvasás tanításhoz magyarul

Ide is felteszem ezt a klassz linket, hátha nem olvassa mindenki a FaceBookot. Az oldalon bár minimál dizájnnal, de nagyon klassz kis olvasós feladatokat lehet találni.

2013. október 9., szerda

Közgyógyellátás

Köszönöm, mindenkinek a tanácsokat, ma sikerült elintéznem a közgyógyellátást mindkét gyereknek, és jelentem, egyáltalán nem nehéz, sőt! És a 2x6000 Ft/év, az mégiscsak 2x6000 Ft/év!
Akinek segítség, leírom, mit kell tenni pontosan:


  1. Ha a gyerek szed valami állandó gyógyszert, vagy van valami állandó segédeszköze, arról a háziorvostól igazolást kell kérni (lezárt, lepecsételt borítékban). ha ilyen nincs, akkor ez a kör kihagyható!
  2. Fogni kell a fenti igazolást (ha van), a MÁK-os igazolást az emelt összegű családi pótlékról (mindegy mikori, csak érvényes legyen), a szülő és a gyerek iratait (személyi, lakcímkártya, TAJ kártya) és elballagni a járási hivatalba. (Én az Önkormányzatot hívtam fel, hogy hova menjek, lehet, hogy ez településenként változik, nem tudom. Nyilván érdemes telefonon megkérdezni a hivatali időt is, nálunk gyakorlatilag mindig ott vannak munkaidőben.)
  3. Nekem maximum 10 perc volt az ügyintézés, semmi sor, vagy ilyesmi: adnak (gyerekenként) egy formanyomtatványt, amin az ember ikszeli, töltögeti, amit kell. Ha nincs gyógyszere a gyereknek, sem anyagi helyzetre való méltányosságot nem kérünk (vagyis alanyi jogon, a magasabb összegű családi pótlékra hivatkozva igényeljük a közgyógyellátást), akkor azt két évre adják. (Aztán kell újra kérni.) Ennek az összege most 6000 Ft, de elvileg évente változhat.
  4. Állítólag hamarosan kapok majd postán egy (két) határozatot, majd a kártyákat, amivel a patikában bármit (akár orrsprét, C vitamint!) vehetek a keret erejéig. Jó, nem?
Valakinek más tudása, tapasztalata? Megköszönném!

2013. október 8., kedd

A nagy iskolakeresés 2. rész

Ígértem a folyamatos beszámolót, úgyhogy itt vagyok.

Úgy hozta az élet, hogy az előzetes terveimmel ellentétben rögtön az új osztály szervezésével kezdtem egy többségi iskolában, vagyis ott, ahova a nagyobb is jár. Megkerestem az igazgatót, elmondtam neki, mit szeretnék (egy kisebb osztály pár gyerekkel, gyógypedagógussal, asszisztenssel, ahonnan be lehet járni a sima osztályba bizonyos órákra, de ahova vissza is lehet vonulni), ő pedig elég lelkes volt. Megkereste a tankerületi igazgatót is, akinek szintén tetszett az ötlet, de azért szép sorban jöttek a kifogások is. Főleg az, hogy nincs benne az alapító okiratban, meg, hogy ellátják ők most is (van 4 auti gyerek), csak hát ez úgy zajlik, hogy aki bírja, marad, aki nem, azt elküldik, vagyis semmi speciális segítség nincs. És nehéz meggyőzni őket, hogy van, akinek (a többségnek) ez kevés stb. Szóval itt folynak a tárgyalások, nagyon részletezni nem szeretném. Reménykedem és biztató, hogy szakmai segítségem is van.

A másik fronton azért elkezdtem a szétnézést is a már működő és autizmussal élő gyerekeket is fogadó környékbeli iskolák körében is. Elsőként egy Montessori sulit néztem meg.
Szimpatikus, hogy:

  • a tanító állítólag nagyon felkészült Montessori pedagógus
  • összevont alsó osztály van, vagyis egyéni ütemben lehet haladni
  • ez az osztály kis létszámú, max 15 fő
  • az egész iskolában 90-en vannak, ebből 10 gimnazista
  • úgy tűnt, a pedagógusok és a tanulók között nagyon közvetlen a viszony, a nagyok pedig figyelnek a kicsikre
  • arról már írtam, hogy a Montessori eszközöket, módszereket alapvetően jónak tartom
  • nincs nagyon közel, de nagyon messze sem
  • szimpatikus a tanterem berendezése
  • van zene tanulás (nekünk jó lenne) és sport is
  • van két gyógypedagógus is
  • vannak autizmussal élő gyerekek is folyamatosan


Ellene szól viszont, hogy
  • fizetős (40E Ft/hó)
  • e mellett még a kaját is vinni kell, amit mikróban melegítve, dobozból esznek a gyerekek
  • a folyosók, az épület nagyon nyomasztó (barna műanyag lambéria, sötét folyosók, lelakott bútorok, szinte semmi dekoráció)
  • és ami a lényeget érinti: autizmushoz nem értenek, bár régóta foglalkoznak vele, de nem is értették, mit akarok (hiszen ők szeretettel fogadják). Az igazgató kifejezetten elzárkózott, hogy ebben az irányban képezzék a munkatársakat (pedig nem is én vetettem fel, csak rákérdeztem, tanult-e valaki ilyesmit valaha). A gyógypedagógusok annyit tudtak hozzátenni a dologhoz, hogy a törvény nem ír elő semmilyen speciális végzettséget, hogy ellássák az autizmussal élőket (ellátják ők így is). Döbbenetes volt az ellenállás!
  • a tanító nekem nagyon nem volt szimpatikus, mintha elbeszéltünk volna egymás mellett, és ha a gyerekekre is ennyire tud ráhangolódni... De ez már nagyon személyes :)
  • A tanító azt is elmondta, hogy az autista gyerekeknek nem megy az önálló munkaszervezés és az idő beosztása, de hát meg kell tanulniuk. Játszani meg szokták hagyni őket a "saját kis világukban" (erre eleve ugrom), mert nem akarnak a többiekkel játszani.
  • nem tudják, hogy a Plútó régóta nem bolygó, ki volt rakva a képe a Naprendszer bolygói között (aki ezt tanítja, nézzen már utána és legyen naprakész) :)
Szóval nem ez a mi sulink, úgy tűnik.

2013. október 6., vasárnap

Önkritika

Az ember (itt most véletlenül én :)) olvassa a szakirodalmat, tanul itt, tanul ott, figyeli a mások és főleg a maga auti gyerekeit és néha hajlamos magát abba az illúzióba ringatni, hogy na, ő aztán tudja, mit hogy "szokás" autizmusban. Sőt, olykor még olyan kijelentésekre is ragadtatja magát, hogy az autizmussal élő gyerekek így meg úgy szokták.
Aztán szembejön egy blogbejegyzés és jót mosolyog magán, hogy mennyire nincsenek általánosságok.
Történt ugyanis, hogy az én fiamra történetesen egyáltalán nem hatnak az olyan szociális tartalmú csecse-becsék, mint amilyen a piros pont. Vagyis de, csak kicsit másképp. Örül ő neki, de majdnem ugyanennyire a feketéknek is, és az egész egyfajta statisztikaként raktározódik a fejében: tudja, kinek miből hány van, neki milyenek a pontarányai stb. És még ez is veszít az érdekességéből így a második évre. (Na jó, igaz, hogy én is nagy hülyeségnek tartom a pontozást, ezért aztán nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget.) 
Én meg nagyképűen azt gondoltam, hogy ez valami általánosság, hiszen miért érdekelné egy auti gyereket, hogy a tanítónéni jónak ítéli-e a viselkedését. De lám, lám, itt a fenti bejegyzésben szereplő Zalán, akit bizony érdekelnek a pontok. Annyira, hogy a legtöbbet gyűjtötte az osztályban!
Így tanulunk mi :)

2013. október 4., péntek

Társasjáték kezdőknek 1.0

Írtam már, hogy egy bölcsiben dolgozom eltérő fejlődésű gyerekekkel, így a fejlesztő játékokkal többnyire az 1-2-3 éves korosztályt célzom. Gondolkodom már egy ideje ilyen nagyon kezdőknek való "társas"játékokon (valójában csak ketten fogjuk játszani), ezek közül most megszületett az első.
Nem kell hozzá más, csak egy gyufás skatulya, kétféle kép (ezekből sok darab), esetleg laminálás. (Az ötlet részben a férjemé, köszönet érte!)


A játék pedig a következő: A dobozt azt asztal szélére helyezzük, úgy, hogy lelógjon, aztán felváltva pöckölünk (lentről föl). A doboz megpördül a levegőben, majd az asztalra esik. Amilyen képet látunk, mikor leesik, olyat rakunk ki a sorba egymás mellé a kupacból (haladóknak: mindenki maga elé). Ennyi. A végén sorban elmondjuk, milyen képeink vannak - nincs verseny, nincs győztes.


Ez a nagyon egyszerű kis játék fejleszti:

  • a finommanipulációt
  • a szem-kéz koordinációt
  • a figyelmet (ez volt most az egyik fő célom :))
  • az egymásra figyelést
  • a várni tudást (a másik, ami nekem most nagyon fontos :))
  • a ritmusérzéket (egyet én, egyet te)
  • a téri tájékozódást és a sorrendiséget
Előkészíti, segíti:
  • a balról jobbra haladást majd olvasáskor
  • a mennyiségfogalom alakulását, ha külön-külön gyűjtögetjük a képeket, és a végén megszámoljuk, kinek hány van, vagy kinek van több ebből, vagy abból