2015. február 24., kedd

Szakdolgozatot írok bölcsődés korú SNI gyermekek körüli felnőttek kommunikációjáról :)

Update: Köszönöm mindenkinek, aki kitöltötte! Többen már ne tegyék, már dolgozom az eredményekkel! :)

Kedves erre járó!

Gyógypedagógus szakvizsga képzésen írom épp a szakdolgozatom, ehhez készült az alábbi három kérdőív. Kérem, akire  illik a leírás, és teheti, segítsen nekem egy kitöltéssel!

Bölcsődébe járó SNI gyermeket nevelő szülők itt.
Bölcsődébe járó SNI gyermeket gondozó kisgyermeknevelők itt.
Bölcsődébe járó SNI gyermekek fejlesztő szakemberei itt.

Nagy-nagy köszönet érte!

2015. február 19., csütörtök

Tárgyas-képes napirend részlet

Ne gondoljunk nagy dologra, de azért mutatom, mert ritkán van ilyesmi a blogon.
Tehát: Van egy kisgyerek, aki hozzám jár fejlesztésre. Érti a képeket is (pontosabban ismert dolgokat fotóról felismer), nemrég kezdett kommunikációs kártyákat használni, de mikor elkezdtem neki bevezetni a  vizuális napirend használatát a fejlesztések alkalmával, úgy éreztem, mégis ez a félig tárgyas verzió lesz a nyerő. Egyelőre tanuljuk.


Elmesélem, mit látunk a képen: 
  • Felül természetesen a gyerek fényképe és neve szerepel, ebbe kicsit beleradíroztam a fotón :)
  • Alatta egy fésű jelzi, hogy ez az első dolgunk: egészen pontosan ezzel a fésűvel fésülködünk meg a tükörnél, majd egy kis tálba tesszük (pont nem látszik a képen, a napirend alatt van).
  • Utána gyöngyfűzés következik, a napirendről levett gyöngyöt a játék idejére a gyöngyös doboz oldalára rögzítjük tépőzárral, majd ezt is a kis tálba tesszük. (Itt sokféle más dolgot is játszhatunk, a fa kocka, Pötyi, Tüsi, buborékfújó stb. játékok, vagy rajzoláshoz a ceruza ugyanígy tárggyal jelezhető - bár van aminek ő már pont ismeri a képét.)
  • A következő tevékenységet egy kép jelzi, egész pontosan a kommunikációs füzetének a fotója: itt szabad játék következik, azt választ, amit szeretne. Amikor vége, akkor a kép is a tálba kerül.
  • A foglalkozás végén mindig elfújjuk a gyertyát ezt jelzi a gyufásdoboz. Szakmailag nem túl didaktikus, de ez már nem kerül a dobozba, mert a gyertyagyújtáshoz elveszem, majd a gyertyával együtt beteszem a szekrénybe. Korábban kialakult, stabilan működő rutin, hogy ez alatt ő kidobja a használt gyufát, majd máris húzza a cipőjét és indulunk vissza a csoportba - mivel ez mindig így van, ezért nem éreztem, hogy ezt külön jeleznem kéne.

2015. február 16., hétfő

Mindent képekben

Azért is szeretem a vizuális segítségeket, mert kiváltja a százszorelmondást és a harcokat, miszerint "Nem akarok arcot mosni!" "De muszáj, gyere segítek!" "De akkor sem!" "De meg kell mosni, úgy leszel szép, tiszta gyerek. Gyere már!"stb. És ezen a mai napig újra és újra meg tudok lepődni és tudok neki örülni. Hogy ugye küzdünk, küzdünk, aztán egyszer csak megelégelem, képeket keresek, kinyomtatjuk, lamináljuk, kirakjuk és tádáááám, működik :) (Persze rá kell szánni némi időt, míg az ember megcsinálja, de azért napi két stresszmentes fogmosással elég hamar megtérül ez is :))
És azért is szeretem a vizuális segítségeket, mert így nem csak nekem szebb a világ, de ő is önállóbb. Nagyon fontos!


* Még a csap elzárását lehet, hogy bele kell tennem, mintha az egyelőre kimaradna :)

2015. február 8., vasárnap

Autizmus barát program élményeink

Két nagyon jól szervezett programon is részt vettünk az utóbbi időben. A személyes élményeken túl mindkettőnél érdekesség, hogy kifejezetten autizmus barát volt a szervezés. Hogy mitől is? Elmesélem:

Az első egy csokoládé készítő délelőtt volt a Kockacsoki műhelyében, ahova  kettő közül csak az egyik gyerekemet vittem, a másik ugyanis nem szereti a csokit (igen, van ilyen :)).


Ahogy megérkezett a társaság (összesen csak 5 gyerek volt), mindenki kapott egy összefűzött feladatlapot/naplót, amiben együtt átnéztük (ki is volt írva, rajzolva nagyban is) a délután napirendjét, megismerkedtünk a hellyel, a segítő felnőttekkel. 
Ezután mindenki kötényt kötött, sapkát kapott, és némi útmutatás és kóstolgatás után munkához is láttak: egyenként készítettek és díszítettek csokit, türelmesen megvárták és nézték egymást (többnyire).


Ilyen szépségek kerültek a hűtőbe:

 

Amíg vártuk, hogy megdermedjen a csoki, naplóztunk: mindenki rajzolt, írt kedvére. (Mire hazaértünk, már vártak minket az ott készült fotók, ezeknek is volt hely a naplóban.)


Aztán jött még egy kis marcipán golyó gömbölyítés, nyalakodás, szülőknek, tesóknak finomság készítés. (Mondjuk nem voltunk túl éhesek az ebédnél aznap. :))
Végül egy nagy közös asztalnál szépen be is csomagolták a csokit. 
Összességében nagyon kellemes, csendes, családias és figyelmes volt a hangulat, a fiam nagyon jól érezte magát, azóta is büszkén kínálgatja a csokiját (hihetetlen, hogy még van belőle, de ő ilyen beosztós fajta, nem tudom, hol tanulta :))

Másik élményünk egy vasárnapi koncert, de nem akármilyen! A Nemzetközi Cseperedő Alapítvány szervezésében a Budapesti Fesztiválzenekar kakaókoncertje ezúttal autizmus barát módon került megrendezésre. És nagyon, de nagyon profin!
Mi szokásunkhoz híven beírtuk a naptárba a koncert napját, de ezen túl aztán nem kellett sok energiát fektetnünk a felkészülésbe.


Mindent készen kaptunk a Cseperedő Alapítványtól: A koncert előtt a honlapon minden információt megtaláltunk. Ezt látta az ember, ha megnyitotta a  Cseperedő honlapján a Kakaókoncertet:


Ahogy látszik, mindenre rá lehetett kattintani, és a helyszíntől, a programon keresztül, a viselkedési szabályokig mindenre felkészülhettünk. Volt sok kép, térkép, hang, videó, szociális történet...
Pillanatok alatt nagy családi kedvenccé vált a Sárával forgatott videó, amin körbevezetett minket a helyszínen és előre elmondta, mire is számítsunk majd. (A mosdót pl. rögtön megtaláltuk, ahogy odaértünk, és a koncerttermet sem kellett sokat keresgetünk, de még azt is tudtuk, milyen színű széken ülünk majd.)


Persze két gyerekkel néztük, csak nem mindent egyszerre :)


A koncerten egy képes műsorfüzet segítette, hogy mindenki tudja követni a koncertet.


Még kis matricákat is kaptunk, amivel jelölhettük, hol tartunk épp - ebben a karmester is segített, ő is mutatta, mit csináljunk.


És ha ez még minden nem lenne elég, a kakaózás után egy itthon kitölthető kis füzetet (összekötős, kiszínezős,megkeresős stb.) és egy lufit is kapott minden gyerek.


Mondanom sem kell, nem volt könnyű lefektetni őket, mikor hazaértünk, pedig jó késő volt már!

Nagyon köszönjük, Kockacsoki! 
Nagyon köszönjük, Cseperedő Alapítvány!