2013. november 20., szerda

Madáretető és süniház

Azt hiszem, elkerülhetetlenül itt az ősz, sőt lassan a tél kopogtat. Idén új madáretetőt készítettünk nagy családi összefogással: én csak kitaláltam, aztán kiadtam a feladatot a fiúknak, akik fúrtak, fűrészeltek, szögeltek. Ugye milyen szép lett? 
Az alja és a teteje már használhatatlan, de vadonatúj konzolokból készült (felfúrtuk vele a könyvespolcot, de nem bírta és kiszakadt), a háta pedig három parafa poháralátétből. A fa lapokat kis fa lécek és szögek tartják össze, az alátéteket egyszerűen csak felragasztottuk. Belülre is ragasztottunk egy lécet, terv szerint az akadályozza majd meg, hogy a magok kihulljanak, a kinti részt inkább melegedőnek használhatják majd a cinegéink. A lapokat (előre) átfúrva átfűztünk egy zsinórt, ezzel pedig egy már bevált helyre, közvetlenül az ablakunk elé, a szőlők közé akasztottuk. Így ebéd közben épp rálátunk. (Ja, azért le is lakkoztam csónaklakkal, hátha így kibír pár szezont.)


És idén először nem csak a madarakra gondoltunk, hanem a süniknek is készítettünk két búvóhelyet. Kicsit nézelődtem a neten, hogy is kell, de aztán végül a helyszínen együtt találtuk ki a végső megoldást: Egy nagyobb műanyag cserép oldalán két bevágást ejtettünk, a közte lévő részt felhajtottuk és az így keletkezett lyukba egy kisebb, szögletes cserepet dugtunk, ez lesz a bejárat. Az egyiket egy sarokba, a másikat a mászóka alá rejtettük és jól befedtük avarral. (A képen még csak félig van befedve, hogy látsszon a szerkezete.) Hogy az avar és az odú is a helyén maradjon, faágakkal körbeszurkáltuk, így rögzítettük. És a cserépre még egy nagyobb kavicsot is tettünk. Egész csinosak lettek, remélem, lesz lakójuk. (Nyári éjszakán találkoztunk már sünivel.)


2013. november 14., csütörtök

Tengerpart otthon

Több, mint egy éve ácsorgott bezacskózva a "fehér homokunk", a színes nyári tábor óta. Már nem is emlékeztem, hogyan készült akkor, de most rákerestem (holdhomok, vagy moon sand néven fut) és 10 csésze finomliszthez 1 csésze babaolajat ír a "szakirodalom". Én a babaolaj egy részét napraforgó olajjal helyettesítettem az ára miatt, de tény, hogy így nem annyira illatos. Nagyon-nagyon finom viszont a tapintása és a hideg évszakok homokozó-ínséges időszakai remekül kihúzhatók vele. Vigyázat, nagyon kicsi az esélye, hogy az összes homok a dobozban marad! ;)

Mi most kagylókat és csigákat is tettünk bele a tengerpart érzéshez.


Formázáshoz viszont a hagyományos homokozó- és sütőformák az ideálisak. És az elkészült forma igazán szép felületű, egészen sima. Felnőtteknek is kész szenzoros feltöltődés!


ui.: Ja, hóembert is remekül lehet belőle építeni. :)

2013. november 13., szerda

Segédeszközeink 4.

Mostanában ilyen új vizuális eszközök készülnek mifelénk:

Továbbra is küzdünk a WC mellé pisilés problémájával, amit most épp egy ilyennel próbálunk orvosolni, sajnos kevés sikerrel - ilyen is van, de nem adjuk fel! ;)




Egy másik újításunk az étkezéshez kapcsolódik. Vagyunk olyan szerencsések, hogy mindkét gyerekünk jó evő, de min ne lehetne csiszolni? :) Most épp az volt a célom, hogy csökkentsük a felvágott és más kevésbé egészséges ételek jelenlétét a hétköznapokban. Készítettem hát egy listát sok-sok étellel, amin minden héten mindenből csak egyet eszünk, majd pirossal kihúzzuk. Így biztosan nem lesz egész héten vacsorára felvágottas kenyér. Szerepelnek a listán egészséges, de kevésbé kedvelt ételek is megnyugtatásul: ezeket is csak egyszer kell legyűrni a héten. Egyébként a lista közel sem tökéletes, valószínűleg lesz javított változata, pl. bekerülnek majd az ilyen-olyan szendvicskrémek, amire egyelőre nincs kereslet - nagy bánatomra.



Autizmusban nem ritka probléma, hogy valaki nem tud segítséget kérni, főleg amikor valami feszült helyzet van. Hiába beszél amúgy jól meg sokat. Arról, hogy mi ilyenkor a teendő, arról született egy szociális történet Jákobnak, aki aztán fogta a könyvet, kinyitotta a megfelelő oldalon, odatette maga mellé a földre és úgy kezdett játszani, amikor pedig elakadt, "puskázott". Ezért rajzoltam egy zanzásított, laminált változat is a gyakorlati tanácsokkal. És ez működik, azóta javult a helyzet, bár ezt, azt hiszem, jó ideig tanulhatjuk még. (Hogy valami személyeset is mondjak, a legnehezebb, hogy mi felnőttek ne erősítsük meg a nem kívánt viselkedést, vagyis ne rohanjunk rögtön a segítségére, amikor visítani kezd, várjuk meg, míg megtalálja a jó megoldást a fejében. És bízzunk benne, hogy ez egyre rövidebb idő alatt sikerül majd.)


Ez a téma Áront is megihlette, szerinte ha írunk arról, hogy ha valami nem sikerül, akkor arról is kell, ha valami sikerül - imádom, hogy ilyen pozitív :)


2013. november 11., hétfő

A szülők dolga

Szombaton egész nap a 25. születésnapját ünneplő AOSZ szakmai napján ültem. Voltak jó és kevésbé jó előadók és előadások, de erről most csak nagyon röviden: Nagyon szeretem, hogy nem egy, nem két autizmussal élő fiatal volt ott, voltak, akik elő is adtak. Az ő gondolataikat mindig szívesen hallgatom, mert tényleg mondanak valamit, amit tudnunk kell. :) Tetszett a Kontakt önkéntes program bemutatója is, szót kapott a programmenedzser, a szakmai vezető, a konzorciumi partnerek vezetői, maguk az önkéntesek, a befogadó családok, autista fiatalok... Szóval sokféle nézőpont megjelent. A program lezárásaképp megjelent egy kis füzet is, amit mindenki kézbe kapott, és amiben nem csak a blogomból vett részek szerepeltek több más blog mellett, de aminek egy kicsit a szerkesztésébe is belefolyhattam dr. Simó Judit mellett, ami nagy-nagy megtiszteltetés. A kiadványról Rita blogján lehet kicsit bővebben olvasni.
Amiről viszont igazából írni akartam, az az, hogy Őszi Patríciának (aki véletlenül nem ismerné, ő az Autizmus Alapítvány iskolájának vezetője) volt egy olyan gondolata az előadásában, ami nagyon egybecseng azzal, amin mostanában az iskolakeresés/csinálás kapcsán gondolkodom. valami olyasmit mondott, hogy ma Magyarországon már vannak jól képzett szakemberek, van jó gyakorlat, van színvonalas szolgáltatás és magyar nyelven elérhető korszerű szakirodalom... A mondat végére nem emlékszem pontosan, de én valahogy úgy fejezném be, hogy a többi már a szülőkön múlik.

Mert mit is akarunk mi szülők? 
Azt, hogy a gyerekeinknek legyen jó színvonalú, elérhető, autizmus specifikus ellátás (óvoda, iskola, orvosi ellátás, fejlesztés stb.).

És mit kell ehhez tennünk?
Egyrészt megjelenni a rendszerben a gyerekünkkel és a diagnózisával. Ha az autizmust mindenféle más diagnózisra (pl. beszéd-, vagy értelmi fogyatékosságra) cseréljük, mert így könnyebb ellátást találni, akkor a "rendszerben" nem fog megjelenni az az igény, hogy ennyi és ennyi autista gyerek ellátatlan. És ez - bár nyilvánvalóan nem mindig ez a legkönnyebb út - csak rajtunk, szülőkön múlik.
Másrészt nekünk kell elindulnunk, hogy a megfelelő ellátást (ha nem találunk) kialakítsuk. Mert honnan tudnák az iskolák, hogy autizmus ellátásra van igény, ha nem kopogtat be évente pár szülő, hogy szeretné. Magam is meglepődtem azon, mennyire könnyen megy most nekünk ez az iskolacsinálás dolog (legutóbb itt). Mert mi is történt, ha a felesleges köröket és kitérőket nem számítom? 
1. Kitaláltam,  mi lenne jó a gyerekemnek. (Igaz, nem egyedül. Aki figyelmesen olvassa ezt a bejegyzést, fentebb megtalálja annak a két szakembernek a nevét, akik nagyon sokat segítettek és támogattak, és remélem, még fognak is ;).
2. Kinéztem egy sima iskolát, bementem az igazgatóhoz és elmeséltem, mit szeretnék. Ő elsőre nem zárkózott el.
3. Vártam, vártam, közben váltottunk pár e-mailt és telefont. (Ekkor futottam a többi kört a többi sulival.)
4. Jó egy hónap múlva felhívott az igazgató, hogy beszélt a tankerületi igazgatóval (igaz, már korábban is többször), aki megígérte, hogy lesz olyan ellátás, ami a gyerekemnek jó. (Egyszer összeszedem majd azt is, pontosan mit szeretnék.)

Azt hiszem, ez az út igazán nem mondható nehéznek, vagy rögösnek! És persze lehet az ismerősökkel, vagy a fórumtársakkal keseregni, hogy milyen rossz a helyzet és mennyire nincs ellátás, de mitől is lenne, ha mi szülők nem jelezzük az igényt? Honnan tudná az iskola? (Nem, nem gondolom, hogy most felettünk megjelent a szivárvány és szeptemberben majd csak szépen átsétálunk alatta. Ha sikerül is végigcsinálni, akkor is biztos sok feladat áll még előttünk, de elkezdeni úgy tűnik, így kell.)

És még egy gondolat arról, miért mi, szülők: Hallottam ezt én már eddig is, de valahogy most értettem meg. :) Egy szakember keze sokkal inkább meg van kötve, ez tény, magam is tapasztalom. Hiába látja, mire lenne igény. Ha valamit szeretne elérni, elmehet a feletteséhez, vagy a felelős szerv felelős emberéhez, de nagyon könnyen, gyorsan falakba ütközik ("nincs ilyen ellátás, keressenek mást"). Ha szülő vagyok, semmilyen hivatalos út nem köt és nem kell félnem attól sem, hogy ki fog utálni, vagy kivel romlik meg a viszonyom a hivatalokban. Bárkihez elmehetek, akár az akármilyen minisztert is felkereshetem, bárhol verhetem az asztalt. Félreértés ne essék, ezzel a szereppel én sem szívesen azonosulok, de nem nagyon van más, és kiért tenné meg az ember, ha a saját gyerekéért nem? Szóval mindenkit arra biztatok, hogy menjen, beszéljen a megfelelő emberekkel, zaklassa őket hivatalos levelekkel és ragaszkodjon a megfelelő ellátáshoz, mert csak így lesz valami. A szakma már felkészült!

2013. november 8., péntek

A nagy iskolakeresés 5. rész

És akkor ahogy ígértem, beszámolok a sulis fejleményekeről - vigyázat, feldobott hangú bejegyzés következik! Időrendben írom a történéseket, de tessék türelmesen olvasni, azt hiszem, már közte van a megoldás.


  • Ott hagytam abba legutóbb, hogy a körzetes városi iskolánkból, ahol elvben van autizmus-specifikus ellátás a tankerületi igazgatóhoz irányítottak. Felhívtam, ő azt mondta, a tanügyi referenssel beszéljek. Őt kb. 20 telefonálás után (8x fel is vették, hol a biztonsági főnökkel, hol a szomszéd irodával beszéltem) sikerült elérnem. Bár fogadóórát szerettem volna kérni, arra nem volt nyitott (ő nem igazán kompetens és nem is tudja meg talán inkább megyei feladat stb), azért csak elbeszélgettünk. Olyan agresszíven toltam a "nem érdekel, oldják meg, az én gyerekem itt lakik és iskola kell neki" dumát (ennél azért kicsit szebben és szakmai érvekkel megtámogatva), hogy magam is meglepődtem, de végül abban maradtunk, hogy leírom amit akarok, ő meg lép. Írtam is egy hosszú-hosszú levelet arról, milyen gyerekem van, melyik létező ellátás forma miért nem jó neki, és melyek azok a formák, amelyek szerintem tudnának működni a magyar oktatási rendszerben, bár nyilván forrásigényesek (l. gyógypedagógus és terem). Ez pár napja volt (kérték, hogy e-mailben is küldjem el, ne csak postán, megtörtént), választ még nem kaptam.
  • Felhívott azonban annak a csepeli iskolának az igazgatója, ahova a nagyobbik fiam jár és ahol már (írtam róla) próbálkozom egy ideje kijárni az integrációs osztály alapítást. Ő beszélt az ottani tankerületi igazgatóval, aki állítólag eddig is nagyon nyitott volt és azt a választ kapta, hogy a délpesti tankerületi igazgatók már beszélgettek erről, hogy ez a feladat (miszerint ép értelmű, autizmusban enyhén érintett gyerekek ellátása) mennyire ellátatlan és mindenképp lépni akarnak. Most még egy pályázat eredményére várunk, de annak az eredményétől függetlenül ígérik, hogy indítani fognak a jövő tanévtől autizmus-specifikus osztályt ebben az iskolában!!! Csak szóbeli ígéret ugyan, de ha ez tényleg valóra válik, maga lehet az álom. Ehhez keresek tehát még gyerekeket, l. itt. Van már, nem gondolom, hogy ez lesz a végső akadály, de 5 gyereknél szerintem nem nagyon fér majd be több. És ez a rendszer olyan lesz, amilyenné tesszük, szóval aki mer, az itt biztosan nyer.
  • Elmentem a héten egy "kisegítő" iskolába is, ahol e-mailben azt mondták, ép értelmű autista gyereket is szívesen fogadnak, integráltan, de normál tanrend szerint (!) oktatják őket. És mondhatom, a hely nagyon szimpatikus. Alacsony osztálylétszám (5-6 fő/osztály), ha nem is autizmusban képzett, de nagyon nyitott és tanulni hajlandó gyógypedagógus és igazgató, kis iskola, nagy odafigyelés, differenciált oktatás, az egyéni igények maximális figyelembe vétele. Engem meggyőztek. Azt gondolom, hogy ez egy olyan hely, ahol a gyerekem lelke rendben lenne. Alapvetően is azt gondolom, hogy az iskolaválasztás elsődleges szempontja nem a matek és olvasástanítás színvonala, hiszen ezt még később is lehet pótolni, aki egyetemre való, úgyis oda jut. (De itt még ebben sem kell kompromisszumot kötni.) Az viszont, hogy a gyerekem magát kompetensnek éli meg, hogy a társaival hogy tud kapcsolatokat teremteni, hogy mennyire nyugodt, támogató és elfogadó a légkör, ami körülveszi, az nem olyasmi, amit 20 éves korában rendbe tudunk majd hozni. És jó volt ott lenni. Ezt a sulit is nagyon ajánlom bárkinek!
És ahogy mondani szokás: név és elérhetőségek a szerkesztőségben.
ui.: Jövő héten egy alapítványi iskolába látogatok el, mesélek majd arról is.

2013. november 6., szerda

A nagy iskolakeresés 4. rész - FELHÍVÁS

Keresem azokat a szülőtársakat, akik szintén olyan autizmussal élő gyereküknek keresnek iskolát 2014 szeptembertől, aki a többségi, közel 30 fős osztályokkal dolgozó iskolarendszerbe nem, vagy csak nehezen tudnának beilleszkedni autizmusuk miatt, viszont, mivel ép értelműek, a kisegítő iskolák autista csoportjában sincs helyük! Én most Csepelen és Szigetszentmiklóson próbálok valamiféle ellátást kijárni, de együtt könnyebb lenne.
Természetesen más környékbeli kerület, vagy település is szóba jön, szívesen társulok hasonlóba.
Kérlek, írjatok egy e-mailt, ha egy cipőben járunk! nagyorsolya(kukac)inbox(pont)com

ui1: Azt gondolom, ha mi szülők belemegyünk abba, hogy értelmi fogyatékossá minősíttetjük a gyerekünket, hogy beférjen egy klassz kisegítő osztályba, vagy más (mondjuk beszéd) fogyatékossá "irattatjuk át", hogy legalább valamifajta ellátást kapjon, vagy fájó szívvel, de szemet hunyunk a felett, hogy a gyerekünk nem érzi jól magát a többségi iskolában, mert vagy bántják a társai, vagy nem tud az intellektusának megfelelően együtt haladni a többiekkel, esetleg elfogadjuk, hogy feladjuk az állásunkat és magántanulói státuszban szomorkodunk otthon, amire rámegy a család és a mi életünk is, de a gyereknek sem jó; de még ha olyan szerencsések vagyunk is, hogy valamilyen befogadó szemléletű fizetős helyre sikerül őt beiratni, akkor mind-mind cinkosok vagyunk abban, hogy a "rendszer" azt higgye, ezek a gyerekek és a probléma nem létezik, így vagy úgy, mindenkit jól ellátnak. Ha hirtelen tömegével jelentkeznénk, hogy márpedig a mi gyermekeinknek nem jó az, ami van, akkor talán-talán elindulhatna végre valami. Nem?

ui2..: Természetesen az iskolakeresés továbbra is több szálon folyik, jövök még a héten a fejleményekkel az 5. részben.

2013. november 3., vasárnap

Tökös napok

Jákob ovijában a héten a tökkel foglalkoztak, mivel azonban mi az iskolai őszi szünet miatt "lógtunk", úgy gondoltam, legyen itthon is valami hasonló. Mivel a hét elején nagyszülőztek a fiúk, a hét második felében jelöltünk ki négy tökös napot. (Ha nagyon intenzívre vesszük, akár kettőbe is belefért volna, de azért mást is csináltunk, ide-oda mentünk közben :)) Persze jeleztük is a hetirendben.


Aztán azon kívül, hogy vettünk és kézbe vettünk többféle tököt, hogy tökös ételeket ettünk (tökfőzelék, sütőtök, sütőtökös süti és hokkaidó tökből készült leves fért bele pirított tökmaggal) készítettünk néhány dolgot a témában. Először is egy tökös füzetet. Ehhez kivágtunk egyforma köröket színes papírból, ezeket összefogva kilyukasztottuk, majd összekötöttük zöld zsinórral. Utóbbi lett a tökünk szára. Az elő- és a hátlap keményebb narancssárga papírból készült. A könyv elejére tök arcot ragasztottunk, a hátuljára ki-ki a maga módján felírta, hogy tök.



A könyv belsejébe sok-sok (11) tökfajta képe került. Áron párosította is a tökök képét a szöveggel, ami nem is olyan egyszerű, mert volt olyan tök is, amivel még én sem találkoztam eddig soha.




Aztán megnéztük azt is, hogyan lesz az elvetett magból tök. Sorba rendeztünk, ragasztottunk, színeztünk.


A tök részeit többször is megnéztük élőben az ebédhez felvágott tökökön, aztán persze dokumentáltuk is. :)


Jákob füzetébe érdekességként hatalmas (és másik oldalakon kevésbé hatalmas) tökökről is kerültek képek, ő nagyon élvezte a vágást és a ragasztást. Áron szerint ez nem elég tudományos. 


Jákob füzetébe egy kis logopédiát csempésztünk még...


Áronnál pedig maradtunk a "tananyag" vonalon.


A füzeten kívül volt persze meseolvasás is. (Ha úgy tetszik, Áronnak olvasás gyakorlás - nem mintha rászorulna.)


És nem maradhatott el a tökmaggal való ismerkedés sem: feltörtük, megkóstoltuk, Jákobbal számoltunk vele, azt pedig ő maga találta ki, hogy készítsünk betűket is.


Természetesen nem maradt el a tökfaragás sem, ami nekem nem épp kedvencem, mert pár évvel ezelőtt, mikor először csináltuk, megdöbbenve tapasztaltam, milyen hamar megpenészedik és tönkremegy. Most legalább készültem rá. Jákobbal süteményformát és kalapácsot használva lyuggattunk egy tökhintót.


Áron kést használt és megint a "hagyományos" vonalon maradt.


Sablonfestéssel és szabadon is festettünk tököket (Jákob narancssárga lapokat szivaccsal), ezt nagyon élvezték a fiúk, és ez legalább egy ideig még díszíti majd a lakásunkat. (Nem, az ott nem tök lekvár! :))