Az ember (itt most véletlenül én :)) olvassa a szakirodalmat, tanul itt, tanul ott, figyeli a mások és főleg a maga auti gyerekeit és néha hajlamos magát abba az illúzióba ringatni, hogy na, ő aztán tudja, mit hogy "szokás" autizmusban. Sőt, olykor még olyan kijelentésekre is ragadtatja magát, hogy az autizmussal élő gyerekek így meg úgy szokták.
Aztán szembejön egy blogbejegyzés és jót mosolyog magán, hogy mennyire nincsenek általánosságok.
Történt ugyanis, hogy az én fiamra történetesen egyáltalán nem hatnak az olyan szociális tartalmú csecse-becsék, mint amilyen a piros pont. Vagyis de, csak kicsit másképp. Örül ő neki, de majdnem ugyanennyire a feketéknek is, és az egész egyfajta statisztikaként raktározódik a fejében: tudja, kinek miből hány van, neki milyenek a pontarányai stb. És még ez is veszít az érdekességéből így a második évre. (Na jó, igaz, hogy én is nagy hülyeségnek tartom a pontozást, ezért aztán nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget.)
Én meg nagyképűen azt gondoltam, hogy ez valami általánosság, hiszen miért érdekelné egy auti gyereket, hogy a tanítónéni jónak ítéli-e a viselkedését. De lám, lám, itt a fenti bejegyzésben szereplő Zalán, akit bizony érdekelnek a pontok. Annyira, hogy a legtöbbet gyűjtötte az osztályban!
Így tanulunk mi :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése