2013. július 21., vasárnap

Ki segít, mi segít?

Mikor az ember a "kezébe kapja" a diagnózist, nem mindig tudja, merre induljon. Vagy amikor szinte már felőrlődik a hétköznapokban, a gyerekével folytatott harcban. És amikor úgy érzi, hogy teljesen egyedül van. Ilyenkor kell valami segítség. Hiszen adni csak az tud, aki maga is töltekezik valahol, ez szerintem nagyon-nagyon fontos.
Saját tapasztalatom azt mutatja, hogy ezen az úton nem lehet másképp elindulni, mint hogy az ember megpróbálja megérteni az autizmust és néha az autizmus szemüvegén keresztül is megnézi a gyerekét. Egyszerűen MUSZÁJ tanulnunk erről, ha könnyebbé akarjuk tenni a gyerekünk  és vele együtt a magunk és az egész család életét.
Jó hír viszont, hogy nem vagyunk teljesen magunkra utalva.

  • Nekem a legnagyobb segítség, hogy van egy olyan autizmusban jártas szakember, akihez bármikor fordulhatok a kérdéseimmel, kételyeimmel. Mindenkinek erősen javaslom, hogy keressen ilyet!
  • Elérhető és könnyen hozzáférhető számos könyv (erről már volt szó, de még lesz is), illetve érdemes blogokat is olvasni (lista a jobb oldali sávban).
  • Az AOSZtól (Autisták Országos Szövetsége) postán INGYENESEN megrendelhető, vagy le is tölthető egy nagyon jó kiadvány az Iránytű. Itt.
  • Létezik egy nagyon klassz hálózat, a mentorszülők. Ők tapasztalt szülőtársak, akik maguk is autizmussal élő gyereket nevelnek, és vállalták, hogy szívesen beszélgetnek, segítenek sorstársaknak szintén INGYEN.
  • Egy igen jó képzés "kezdő" szülőknek a Fogódzó  (gondolom, lesz tartalom az oldalon, ha lesz újabb tanfolyam) és az erre épülő Fogódzó Plusz.
  • INGYENES szülőképzések vannak a Vadaskertben is több témában, amikre pedagógusokat is szívesen várják.
  • Az auti.hu is tart elérhető árú tanfolyamokat.
  • Végül, de nem utolsó sorban ajánlok néhány olyan honlapot, ahol hasznos, megbízható információhoz lehet jutni autizmus témába. Ezeknek a szervezeteknek mind FaceBook oldaluk is van, érdemes ott is keresni őket:
Auti.hu információs portál

2 megjegyzés:

  1. Valóban hasznos, s nagy jelentőséggel bíró oldalak, a fent felsoroltak.
    Ugyanakkor egyikük sem foglalkozik az autizmus valódi okával, annak kezelésével, valamint a tünetmentesítéssel. Sőt! Ellene vannak.
    Ami ma Magyarországon van, az egy 31-40 évvel ezelőtti felfogás. Csak éppen mások már ettől előrébb járnak, csak nálunk nem hajlandóak ezt felfogni! Vajon kinek, milyen érdeke van ebben?
    Az alkoholistát is lehet fejleszteni, de nem járunk jobban ha megszüntetjük magát az alkoholizmusát?
    Na, ugyanezt lehet csinálni az autizmussal is!
    Akkor miért jobb a gyötrelmes fejlesztés a sok küszködéssel?
    Ébresztő!!!!
    Ez már a XXI. század!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogyan lehet megszüntetni az autizmust? Ha tudod a választ oszd meg másokkal is, mert a hozzászólásból pont ez hiányzik!

      Törlés