2013. július 20., szombat

Táboroztunk

A barátnőimmel és az ő gyerekeikkel évek óta szervezünk magunknak 3 nap tábort. Eleinte nálunk zajlott az egész, de tavaly óta a helyszín is változik. Ezt a 3 napot igyekszünk változatos, érdekes játékokkal megtölteni a gyerekeknek, és közben azért nekünk is jut egy kis beszélgetős idő :) Mutatok majd a korábbi táborok képeiből is, most azonban néhány az ideiből. 
Most 3 egymástól teljesen független "fesztiválos" napot szerveztünk. Első napra virágnap. A programban volt virágkészítés zsenília drótból, Hama gyöngyből, hajtogatással, képeslap készítés domborítással, lyukasztással, ragasztással. Sőt még tulipánt is nemezeltünk. Kerestünk virágneveket az ábécé betűihez, és ettünk virágos ebédet meg uzsonnát. 


Ital különlegesség is volt: virágos tea, ami a forróvíztől nyílik ki szép lassan.


Kóstoltunk igazi virágport (bioboltban kapható) és volt egy nagyon érdekes játék is: a gyerekek méhecske szerepben a kertben körbe-körbe rohangálva szívószállal szívogatták a műanyag palackból készült virágok kelyhéből a nektárt (mézzel kevert vizet) miközben egy apuka darázs elöl is menekültek.


Második nap volt a járműnap, amit én szerveztem. Bár több program is volt, amire nem jutott idő, mégis jól éreztük magunkat. Elsőként mindenki készített magának egy járművet nagy  dobozokból papírtányér, sajtos doboz, műanyag palack, karton, színes papír, szigetelőszalag és egyebek felhasználásával. 


Készült (sorban) trolibusz, autó, Thomas vonat, rendőrautó, busz és taxi.


Az ebéd és az uzsonna itt is alkalomhoz illő volt.





Volt járműves kvíz, néztünk vonatos ismeretterjesztő filmet és lehetett játszani a korábban részben már beharangozott "terepasztalon" ill. a játszószobában előre összeállított vonatpályán.


Délután légi járműveket barkácsoltunk. Itt szárnyalt a fantázia - de inkább csak az. Próbálkoztunk kötélpályával, lufi meghajtással,...


hajítással...


katapulttal, de igazán egyik sem sikerült túl látványosra :)



 A kimaradt feladatok közül elmesélek egyet: nyomtattunk és lamináltunk rengeteg járműves képet (mindegyikből kettőt) és a hozzájuk tartozó szavakat (szóképeket). Az első feladat az lett volna, hogy a szavakat és a képeket párosítsák, vagyis kitalálják, hogy mi mi (csoportmunkában, olvasni tudás szerint :)). Utána a képekkel bingót játszottunk volna, ahol mindenkinek van egy 9 képes bingó lapja és az nyer, akinek először betelik. A járműpárokkal memóriázni lehet. Volt még egyébként sok-sok kirakó, könyv és járműves társasjáték is készenlétben - valamiért ezekből jól ellátottak vagyunk. ;)

A harmadik nap a gyümölcsnap volt. Nagy sikerű ötlet volt, hogy kezdésnek a rengeteg gyümölcsös képet (hű, de sokat nem ismertem én sem!) elhelyeztük ott, ahol terem, vagyis a fán, a bokron és a földön.



Aztán arcokat készítettünk gyümölcsből olyan Arcimboldo módra. Aztán megettük :)






Aztán elfogyasztottuk. Mint ahogy a gyümölcsös ebédet, a turmixokat és a gyerekek sütötte gyümölcsös kosárkákat is.


Volt gyöngyfűzés is (én egy szép szőlős fülbevalót kaptam a fiamtól), de a dinnyefaragás itt is elmaradt. Rövid ez a három nap :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése