2013. július 27., szombat

A vizuális segédeszközeink változásai

Ahogy a "nagykönyv" is írj, a segédeszközöknek mindig a gyerek aktuális szükségleteihez, megértési szintjéhez kell alkalmazkodnia. Így aztán elkerülhetetlen, hogy időnként változzanak is. Vannak persze más tényezők is, mint pl. nálunk az, hogy Jákob napirendje néha már annyira hosszú volt, hogy még a lépcsőre állva sem érte el a tetejét. Így aztán összevontam néhány olyan kártyát, amik egyrészt amúgy is mindig egymás után történnek, másrészt még könnyebb is neki, hogy közte (mondjuk a fürdőszobából) nem kell mindig visszarohangálni a napirendhez. Így lett a fürdés és az öltözés kártyákból fürdés, öltözés kártya.


Az olvasás és az alvás kártyákból (esti program) olvasás, alvás.


A kézmosás, fogmosás és az öltözés kártyákból pedig fogmosás, öltözés.


Az összevont kártyákon lévő kör arra szolgál, hogy Jákob oda tegye a "pöttyét", amivel azt szokta jelölni, hogy épp hol tartunk, elkerülendő azt, amire egyébként hajlana, hogy rátegye pl. a fogmosásnál a fogkefe képére, majd utána visszamenve ugyanazon a kártyán arrébb tegye az öltözésre.

Hasonoló Áron szöveges napirendjével is történt, de ott nagyobb egységeket vontam össze, amiknek a megszervezése, menedzselése neki egyáltalán nem okoz problémát.



Változott Jákob öltözésrendje is, csak hogy sose legyek munka nélkül. Pedig először történt meg az, hogy amikor a téli folyamatábrát (pulóver, egyebek) nyáriasabbra akartam cserélni, csak kivettem a dobozból a tavalyit és örültem, hogy ezzel most nem kell dolgoznom. hamar kiderült azonban, hogy Jákobot most már összezavarják a valóban nem túl szerencsés fel és le nyilak a folyamatábrán (l. bal oldali kép). Simán menne az öltözés a nyilak egyszerű elhagyásával is, hiszen egyértelmű, hogy az éppen rajtam lévő pizsamát nem még egyszer felvenni kel, de gondoltam, teszek a dologba még egy csavart, és mivel Jákob már sok betűt és szót felismer, odaírtam hát szöveggel, hogy FEL és LE.


A középső és a jobb oldali kép az új eszköz egyik és másik oldala, most a mosógép oldalára ragasztva használjuk és minden öltözésnél átfordítjuk. Az öltözés végeztével Jákob a pöttyöt a jobb felső sarokban lévő napra, vagy holdra teszi, ezt ő találta ki.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Szerző,
    Nagyon érdekes és aktuális a bejegyzésed.
    Nem vagyok szakember. Csupán kikívánkozik belőlem néhány gondolat. Remélem nem veszed személyes támadásnak, nem annak szánom. Csupán egy diskurzust szeretnék elindítani a témában.

    Véleményem szerint alapvetően nagy segítséget nyújthatnak az ilyen kommunikációs, napirendi kártyák. Azonban komoly problémákat látok ezeknél a hivatalos vizuális segédanyagoknál. A legtöbb egy bizonyos szituációt ábrázol, valamilyen rajzi formában. Ez a tipikus embereknek szerintem jól értelmezhetők. Azonban jellemzően a szimbolikus gondolkozás terén problémákkal küszködő autizmussal élő emberek esetében; inkább a rutin, a fejlesztés hatásmechanizmusa révén alakulhat ki pl. egy napirendi pont összekapcsolása egy vizuális információval. További probléma, hogy sok esetben a külföldi; jellemzően angolszász kultúrához köthető ábrázolások jelennek meg (pl. háromszög szendvics, barna papír zacskó, tárgyi egységek formája ). Szintén különösnek találom, hogy a kártyákon megjelenő figurák (a fogyatékkal élő személyeket ábrázoló alakok) feje deformált - ezzel diszkriminatív helyzetet teremtve. Ezek ugyan apró részletek; de ezeknek a részleteknek a sérült emberek világában nagy szerepe lehet.

    Sokkal érthetőbb és jobb megoldásnak vélem a fényképes, vizuális segítőeszközöket (l.:a Helen Hamlyn center és a Kingwood intézet segítőkártyái). Továbbá biztosan nagyon sok más jó gyakorlat lehetséges, amely akár külső szakemberektől jöhet; vizuális kommunikációval foglalkozó szakemberek.
    Te mit gondolsz erről?
    Nagyon klassz a blog és sok sikert kívánok!

    Üdv:
    Szalkai Dani
    MAA

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Dani!

      Köszönöm, hogy írsz, s érdekes, amiket mondasz. A "hivatalos" képek nekem sem kedvenceim, ahogy látod, otthon nem is használjuk őket egyáltalán (bár a deform fejek még nem tűntek fel - igaz, nem is vagyok vizuális szakember :)). Én a saját kisebbik gyerekemen azt tapasztalom (a nagy szöveges mindenfélét használ), hogy jellemzően akkor tanulja meg egy kép jelentését, amikor megmondom neki. Vagyis pl. neki simán jó lenne egy kék háromszög a vacsora jelének, egy zöld nyolcszög meg a játéknak, mert meg is tudná jegyezni meg értené is. De nyilván nincs ez így mindenkinél, nem akarok általánosítani! És persze én azért próbálok a saját valóságunkhoz leginkább hasonló rajzokat készíteni, bár itt sokszor a saját képességeim határaiba ütközöm.
      DE sokszor találkozom másoknál azzal, hogy örülnek, hogy van valami, ha amerikai is, csak ne nekik kelljen megcsinálni, és ez szerintem abszolút elfogatható és érthető igény. Sajnos magyar pedig egyelőre nincs, a fotók pedig még kevésbé általánosíthatóak. Nekem egyébként a fotókkal is kapcsolatban is vannak kétségeim. Mégpedig pont az, hogy túl konkrétak és ha pl. zöld pohár van a képen, akkor a gyerek (talán, nyilván nem mindenki), nem fogja elfogadni az üvegpoharat, ha pedig barna nadrágot fotóztam le az öltözéshez, akkor nem fogja nekem felvenni a kéket. Így aztán a fényképes napirendnél nagyon körültekintőnek és előrelátónak kell lenni, vagyis házilag még a rajzolásnál is nehezebben kivitelezhető - szerintem.
      Szóval igen, legjobb lenne, egy nagyon átgondolt, jól szerkeszthető és egyénre szabható, lehetőleg családoknak is elérhető árú magyar képgyűjtemény. (Lehetne még szép is? :))

      Törlés
    2. Abszolút érthető a konkrét fénykép alapú ábrázolások problematikája. Ez egy új módszertan és én is csupán külföldi szakirodalomban találtam részletesebb ismertetést. A rugalmasság hiánya miatt azt gondolom, hogy a fotók egyértelműségük miatt agitációt okozhatnak egyes autizmussal élő embereknél. Viszont te mondtad meg a legjobban, hogy szinte geometriai jelekkel is lehetne helyettesíteni az a különböző szituációs kártyákat. Hiszen a jelentéstartam feldolgozása, nem feltétlen függ össze a vizuális ábrázolással részletességével. Tehát ez egy nagyon érdekes kérdés. Én nagyon jó eljárásnak tartom, ha valaki veszi a fáradtságot és az adott helyszínhez; az autizmussal élő ember környezetéhez igazodó kártyákat tervez. Azonban valamiféle uniformizálást is elképzelhetőnek tartok. Természetesen kutatási, empirikus eredmények alapján, az adott kultúrához igazodva.
      Szerintem ez egy elég sürgető probléma és úgy érzem, hogy nem pénz függvénye.

      A személyes meggyőződésem, hogy a fényképes kommunikációs kártyák jobban érthetőek.

      Törlés