2013. június 2., vasárnap

Én könyv

Az egyik legjobb dolog, amit az autizmussal megismertem, az én könyv. Ha valaha lesz még olyan az életben, hogy nem autista kisiskolások közé keveredem, biztos, hogy velük is csinálnék ilyet. Mert hasznos és jóóóóó! Egy csomó minden másra is lehet használni, mint amire eredetileg kitalálták (ki találta ki?), de erről most nem szeretnék írni. Arról viszont igen, szerintem miért olyan nagyon fontos, hogy autizmussal élő gyerekekkel én könyvet vezessünk. De erről majd a végén.
 
Előtte viszont: Mi is ez? Az én könyv egy olyan saját készítésű és folyamatosan bővülő, változó füzet, amiben minden benne van (lehet/ kéne, hogy legyen), ami az adott gyereknek magával kapcsolatban fontos. Vagyis egyfajta önismereti gyűjtemény. Fontos, hogy mindig egyes szám első személyben íródjon.
 
A külcsín lehet egyéni, de legyen bővíthető. A miénk egy-egy gyűrűs dosszié.
 
Az első oldalon mindenképp legyen egy fotó a tulajdonosról. Alatta, mellette szerepelhetnek a személyes adatok.
 
 
A következő oldalak szólhatnak a családtagokról (nálunk külön van a szűkebb és a tágabb család), a lakásról, ahol élünk, az iskoláról, óvodáról, barátokról, más ismerősökről.
 


 
Ha kicsit mélyebbre ásunk, arról is szólnunk kell, mit szeret csinálni az illető és mit nem. Kivel mit. Mikor mérges, vagy szomorú. Jó, ha sikerül ezekről képet is készítenünk, de a rajz is jobb, mint a semmi.
 
 
Még mélyebbre ásva jöhetnek azok a dolgok, amik nehezek az illetőnek (ha eljön az idő, így tudjuk bevezetni az autizmus-témát), miben szorul segítségre, hogy és kitől lehet segítséget kérni. Miben tud maga változtatni és ezt hogyan teszi (ez nagy téma) stb. 
  


Az én könyv nagyon egyéni, testreszabott műfaj. Fontos, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amik az adott gyereknek fontosak, amik őt foglalkoztatják. Mindezt olyan szinten, amit ő megért. (Pl. az előző képen látszó rengeteg fotó sok gyereknek biztosan túlzás egy oldalon - nekünk elmegy.)
A mi naplónkban is sok személyes tartalom van, ezeket nem is fogom a nyilvánosság elé tárni, de azért mutatok egy oldalt a példa kedvéért: Jákob még nem nagyon érti, mit is jelent az, hogy valaki családtag, vagy nem, mi lesz velünk, ha felnövünk, melyik kapcsolataink maradnak meg, mik azok, amik elmúlhatnak stb. Erre készült (többek között) ez az oldalpár, ahol egyrészt látszik, hogy kikkel vagyunk "összekötve" (a család; bal felső sarokban az állandóságot jelképező álló figura), és kik azok akik csak egy ideig vannak jelen az életünkben (bal felső sarokban a változást jelző mozgó figura)
 

 
Ahogy írtam, a mi én könyveink folyamatosan változnak: Egészen biztosan kerül bele új oldal a tulajdonos szülinapja környékén (most ennyi idős vagyok, ekkora, ezeket szeretem csinálni, ezek a barátaim, ezt nem szeretem stb.), de a nyaralásokról, nagyobb élményekről is szoktunk készíteni egy-egy oldalt - ez már kicsit összemossa egy másik hasznos holmival, a naplóval, arról is írok majd. Szintén ide szoktuk lefűzni a szociális történetek egy részét.
 
És akkor néhány záró gondolat arról, miért is fontos szerintem: Olvasmányaimból úgy tűnik, a jó képességű autizmussal élőknek sem könnyű feladat, hogy önmagukat, mint önálló entitást azonosítsák. Többen beszámolnak arról, hogy gyerekként sokáig nem tudták, hogy az ő kezük hozzájuk tartozik, azt ők mozgatják és hasonlók. A szenzoros problémák tovább nehezítik ezt a dologt, nem egyszerű megmondani, felismerni, mi hol van, amit érzek, az fájdalom-e stb. Kamaszkorban nagy riadalmat tud kelteni a testük változása is (mint minden változás), erre sem árt felkészülni. És ez még csak a test!
Ha valaki nem tudja, hogy az érzései az ő érzései, könnyen sírva fakad, ha más szomorú, vagy érez fájdalmat, ha más esik el. Könnyen belátható az is, hogy a túlcsorduló indulatokat is csak úgy lehet kezelni, ha az illető tudja, hogy mivel van dolga.
A harmadik dolog a másság, az autizmus kérdése. Fontosnak gondolom, hogy minél előbb megtanítsuk gyerekeinknek, hogy hogyan kezeljék ezt a dolgot, hiszen egészen biztosan soha nem lesznek olyanok, mint a többség, vagyis ha boldog, kiegyensúlyozott életet akarnak élni, jobban teszik, ha megbarátkoznak saját másságukkal. Ehhez viszont a legfontosabb dolog tisztában lenni önmagukkal. Kell, hogy tudják, kik is ők, mik az ő érzéseik, hogy ugyanúgy, ahogy kívülről sem vagyunk egyformák, belülről is különbözünk. Ha a másik ember gondol, vagy érez valamit, azt nem kell nekik is ugyanúgy gondolni. Ha valaki mond nekik valamit, azt nem kell gondolkodás nélkül elfogadniuk és végrehajtaniuk. Lehet egyedül lenni, lehet furcsa dolgoknak örülni, lehet másképp boldognak lenni. Igen, ez teljesen rendben van. Nekem ide vezet az én könyv. (Kéne is vele foglalkoznunk többet! :))

+1 Épp azért, mert az én könyv egy nagyon személyes, intim műfaj, azt gonolom, ennek aztán igazán a családban a helye. Persze negyon klassz dolog, ha az óvodai, iskolai pedagógusok is felkészültek és segítenek, de ép gyerekeket is a szüleik tanítanak meg a saját testük, lelkük ismeretére. Az én könyvbe óhatatlanul beivódik a család kultúrája, a normái, hite stb. És ez szerintem szép és összekovácsoló dolog.
 
Az én könyvről olvashattok itt is.
És sok helyen szerveznek én könyv készítő foglalkozásokat, akit érdekel, nézzen szét a neten.

2 megjegyzés:

  1. Mennyi idős korban kezdtétel el az én könyvet? Gondolok itt arra, hogy ehhez el kell érni egy kort nem?

    VálaszTörlés
  2. Szakmai irányelveket nem ismerek, de úgy emlékszem, az én fiam 4 és 5 évesek voltak. Szerintem nem életkortól függ, hogy mikor érdemes elkezdeni, inkább fejlettségtől. Pl. hogy felismerje magát egy fényképen. :) A többi tartalom meg úgyis a gyerekre van szabva.

    VálaszTörlés