2014. június 24., kedd

Villámgyors struktúra

A hétvégén - életünkben először - a Füvészkertbe mentünk a fiúkkal. Kicsit izgultam, hogy fogják tolerálni a növények között sétálást, így a férjemmel az utolsó pillanatban még gyorsan összedobtunk egy feladatot: Egy-egy kartonlapot kaptak, aminek a két oldalára különböző színű papírokat ragasztottunk (két egyforma papír volt, a képen látszik a két oldala). A feladat az volt (lett volna), hogy ilyen színű virágokat,növényeket keressenek a kertben, majd pipálják ki, vagy húzzák át az adott színt.


Először még csinálták is egy ideig, főleg a "rendszerezőbb" gyerek :)


Hamarosan azonban kiderült, hogy a füvészkert e nélkül is bőven elég érdekes, hiszen vannak tóban csapatostól úszkáló aranyhalak meg madarak meg pálmaház és mókus meg csörgedező patak kövekkel. Szóval a papírok a táskámba vándoroltak, én pedig örültem, hogy jól érzik magukat. De azt hiszem, jó eszköz lehetett volna ez a színes dolog, ha egyébként unatkoztak volna, úgyhogy az ötletet megtartom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése