2020. november 15., vasárnap

Segítségek maszkviseléshez

 Az AOSZ oldalán már a tavaszi hullám óta hozzáférhető számos vizuális segédeszköz, mely hasznos lehet autista gyerekeknek és felnőtteknek ebben a fura időszakban. Érdemes böngészni!


Az ő képeiket felhasználva készítettem 3 szociális történet szerű segítséget (azért "szerű", mert a szociális történet eredeti kritériumainak nem feltétlen felelnek meg, de ettől még hasznosak lehetnek), melyeket most megosztok.

De előbb néhány gondolat, ötlet:

A maszkviselés számos autista embernek okoz gondot és bár az érdekvédelmi szervezetek (az AOSZ és az ÉFOÉSZ) folyamatosan tárgyalmak a Belügyminisztériummal, nem biztos, hogy ez egy-egy konkrét helyzetben is segítség az érintetteknek.

De mit lehet tenni?

Amíg a gyerek (még) nem tudja viselni a maszkot, addig nincs más, mint meggyőzni az ellenőrzést végző rendőröket, biztonságiakat, eladókat stb. Ilyen esetben segítség lehet, ha valaki felmutatja az AOSZ kártyát és arra hivatkozik. Ha valakinek nincs AOSZ kátyája (érdemes megcsináltatni), akkor jól jön, ha ő maga ír egy rövid, lényegre törő leírást, kártyát pl. ilyesmi szöveggel: "Gyermekem autizmussal él, ezért nem tud maszkot viselni. Az autizmus kívülről nem mindig látszik, de sokaknak kellemetlen/elviselhetetlen lehet a maszk viselése."

Ha viszont van bármi kis esély arra, hogy a gyerek egyszer majd felvegye a maszkot, akkor az ő érdekében is érdemes ezzel foglalkozni. Segíthet, ha

  • Fokozatosan hozzászoktatjuk, az utcára kilépve akár csak fél percre is, de ráadjuk. (Akkor már lehet azt mondani a biztonságiaknak, hogy most tanulja. ;)) Ha egy picit már elviseli, kaphat valami kis jutalmat, pl. egy falat édességet.
  • A lent található, vagy ehhez hasonló történetek, vagy képek (róla készült fotók, vagy rajzok) segítségével " átbeszéljük", mi is az elvárás és miért. Segíthet egy fotóalbum, melyben a közeli rokonok, hozzátartozók szerepelnek egy-egy maszk nélküli és maszkos képpel. (Anya maszk nélkül, anya maszkban, Apa maszk nélkül, Apa maszkban stb.) Ezt lehet sokat lapozgatni. 
  • Ha valaki képek, történetek, vagy megbeszélés hatására válik ügyesebb maszkviselővé, akkor is érdemes ezért valami kis jutalmat kitűzni. (Ezt akár bele is írhatjuk a történetbe.) Ez a jutalom lehet azonnali, de vannak, akik szívesen gyűjtenek pontokat (amiket valamire aztán be lehet váltani), vagy matricákat egy táblázatba. Ha ilyet vezetünk be, nagyon fontos, hogy előre tisztázzuk, pontosan miért és mennyi jutalom jár, ill. ezekhez a pontokhoz és az értük kapható jutalomhoz ne lehessen másképp hozzájutni.
  • Néhány gyereknél beválik, ha a maszk mintája valami kedvenc mesefigura, vagy ha sikerül valamilyen szerepjátékba ágyazni a maszkviselést (együtt küzdünk a vírusok ellen, vagy elbújunk előlük stb.).

És akkor a történetek:

Az első történet kicsit egyszerűbb nyelvezetű, a második kicsit részletezőbb, de mindkettő arról szól, hogy viselni kell a maszkot. Ezekre is, mint minden autista embereknek készült segédeszközre igaz, hogy nem jó mindenkinek, de talán vannak, akiknek hasznos lehet. Válasszuk a gyerek megértéséhez jobban igazodót!




A harmadik olyan gyerekeknek, vagy felnőtteknek íródott, akiket az zavar (vagy összezavar), hogy mások nem tartják be a szabályokat.



Köszönet a képekért az AOSZ-nak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése