2019. november 25., hétfő

Gépkocsiszerzési támogatás

Létezik a súlyos mozgássérült személyek gépkocsiszerzési támogatása, amit a nevével ellentétben értelmi fogyatékosok, autisták, látássérültek, hallássérültek és kromoszómarendellenességgel születettek, ill. kiskorúak esetében az ő szüleik is igényelhetnek.
Mi nemrég éltünk vele, így összeszedem, ami tudható és ami nekünk tanulságos volt. 

Animated Car Clip Art

Kétféle összeg igényelhető: új gépkocsi vásárlásra jelenleg 1.000.000Ft, 5 évesnél nem régebbi használt gépjárműre 600.000ft kérhető.
Van azonban néhány megkötés. A legfontosabbak:

  • Csak Suzuki márkájú autót lehet venni és csak a Lehetőségautó nevű cégen keresztül.
  • A benyújtott kérelmeket egy évben kétszer bírálják el és utána még jó pár hónap, mire ebből autó lesz. Az egyik leadási határidó március 30. (mi ekkor adtuk le, szeptember végére lett belőle autó), a másik szeptember 30.
  • Megkötés még, hogy az újonnan vett autót (nem tudom, a régire is ez áll-e) 3 évig nem lehet eladni, így addig a törzskönyvét sem adják ki.


Itt egy jó kis összefoglaló a teljes eljárásról.
Ez pedig a Lehetőségautó honlapja, ahol szintén minden megtalálható.

Ami nekünk buktató volt: Miután megkaptuk a levelet arról, hogy élhetünk a támogatással, be kellett menni a Lehetőségautóhoz. Ott mindent alaposan elmondtak, de kevés dolog történt valóban úgy.

  • Az ügyintéző azt mondta, összesen 3 alkalommal kell majd bemennünk, és a harmadikra már vihetjük is az autót, de ez végül 5 alkalomra sikerült. Mondjuk ez volt a legkisebb.
  • El kellett menni a gyámhivatalhoz is, mivel az autó tulajdonosa kiskorú, csak azt felejtették el mondani, hogy ehhez mindkét szülő kell, így itt is volt egy felesleges körünk.
  • Az autó árát két részletben kellett fizetni, az első részletet átutalással, amit mi meg is tettünk. Aztán csak vártunk, vártunk. Bőven eltelt már az idő, mikor jelentkezniük kellett volna, úgyhogy felhívtam őket. Ekkor mondták, hogy keveset fizettünk be (de persze nem hívtak fel e miatt!). Csakhogy a mi szerződésünkön ez az összeg szerepelt! Szóval elírták. Ez olyasmi, amivel simán lehet pert nyerni, azt hiszem, de mi inkább gyorsan befizettük a különbözetet, mert szükségünk volt a kocsira. A legbosszantóbb az volt, hogy senki egy bocsánatot ki nem ejtett a száján az ügyintézők közül, szerintük nekünk kellett volna figyelnünk, hiszen az internetről tájékozódhattunk volna a teljes árról.
  • Véletlenül alakult az is, hogy gyöngyházfényű autónk lett (ami persze drágább), pedig mi nem ilyet kértünk, csak mire észrevettem az elírást (a mi papírunkon csak a fantázianév szerepelt, ebből nem derült ki), már nem volt más készleten.

Szóval sok kis bosszantó apróság, ami némi plusz pénzünkbe és plusz időnkbe került.

Ennek ellenére mindenkit arra bíztatok, hogy vegye igénybe a támogatást, de egyúttal arra is, hogy legyen nálunk ügyesebb és mindent alaposan nézzen át előre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése