2016. július 29., péntek

Nem megy a matek (2. osztály)

Kisebbik fiamnak nem megy jól a matek, utálja is rendesen. Felmerült a diszkalkulia gyanúja, időpontot várunk, hogy megnézessük, de addig is a nyarat kihasználva igyekszünk kicsit felzárkózni, ill. próbálom megszerettetni és a megértés mellett meg is éreztetni vele a dolgot. Alapvetően azt az elvet követem, miszerint nem tanulok a gyerekemmel, na pláne nem nyáron, de mivel most is alapvetően játékosan csináljuk, még véletlenül sem jut eszembe a feladatlapok töltögetése és hosszú oszlopokban sorakozó műveletek feletti görneydés, így azért sikerült felmentem magam :)
Most a 2. osztályt fejezte be, tehát a szorzás az, ahol kibuktak a dolgok, de én már korábban is mondtam, hogy az összeadás-kivonás (sőt a mennyiségek közötti tájékozódás) sem ment úgy, ahogy illene. Nemakarok részletekbe bocsátkozni, csak mutatok pár játékot, hátha másnak is hasznára válik még a nyáron a dolog, 

A matematikáról alapvetően a következőket gondolom: 
  • A matematika érdekes, izgalmas, színes,  célja pedig a minket körülvevő világ leírása. 
  • A matematika ebben az életkorban (a kisebbeknél pláne) még konkrétumokhoz kötődik, vagyis sok-sok játékon, mozgáson, tevékenykedtetésen keresztül tanítható leginkább. Elvont szintre, amikor pusztán a számokkal való bűvészkedés öröméért is szeretjük, ha szeretjük (én mindig is szerettem) inkább később jut majd.

És akkor a játékok:
Lett nekünk egy itthoni (nyári) matek dobozunk, amit ha kinyit a gyerek, a tetején látja  felsorolva, milyen feladatok közül válogathat önállóan.



Pipálós játék
Az egyik nagy sláger játék ez a papírcsíkra gyártott kis összeadós feladat: Egy papírcsíkon 5 szám van, addig kell dobálni a két kockával, míg ez az öt szám elő nem áll összegként. Vagyis ha valaki 1-et dob az egyik kockáva és 2-t a másikkal, akkor a lapon kipipálhatja a 3-at. Nem kell sorban haladni, viszont fontos, hogy a kockán látható számok összeadását csukott szemmel kell végezni, kizárva ezzel az ujjakon számolást. (amit amúgy nem tartok rossz dolognak, de egyszer el kell tőle szakadni, és ezek egyszerű feladatok)




Százas tábla
A dobozban lévő talán legegyszerűbb (pihenős) feladat a százas tábla összerakása elemeiből. Az elemeket borítékbe tettem. Ehhez inspirációul a Gyereketető oldal százas tábláról szóló bejegyzése szolgált.



Szőnyegezés
Szintén nagyon elemi szintű feladat a szőnyegezés, amihez színes rudakra van szükség. Kiválasztunk egy rudat (itt éppen a 10 hosszúságú narancssárgát), majd ezt bontjuk: 1+9, 2+8, 3+7 stb. Nálunk ezek az összeadások még fejben nem mennek flottul, szóval ha oda tudok ülni, akkor egy kikérdezés is szokott következni.


Spatulás játék
A másik nagy kedvenc (igaz, már legalább fél éve készült és sokáig állt az ablakban, így elég fakó) ez a feladat, ami már a szorzótábla gyakorlását célozza. A spatula egyik végén szerepel egy szorzás, egy másik spatula ugyanezen végén a művelet eredménye. Ennek az eredményes spatulának a másik végén egy újabb művelet, aminek az eredménye egy harmadik spatulán stb. A képen jobban látszik :) Egy-egy sorozathoz tartozik egy START feliratot tartalmazó kezdő- és egy vicces kis jutalmazó szöveget (pl. Te egy kis matekzseni vagy!) tartalmazó záróelem. Két sorozat van egy kupacba összegumizva, ez egy egység, amit egy ülésben meg kell csinálni. A spatulás hátulján kis pöttyökkel a műveleteket vizuálisan is megjelenítettem, innen segítséget is lehet kapni, ha fejből még nem megy. (Ahogy látszik, olykor a számegyenes is előkerül hozzá.)





Számolás wc papír gurigával 
Kétjegyű számok összeadásához (a reggeli iskolába menős autós utazások idejére) készült ez a rendkívül egyszerű, de jól használható eszköz. A két számot külön lehet változtatni, tízesátlépésnél pedig figyelni kell, hogy ne csak az egyeseknek megfelelő gurigán, hanem a tizeseknek megfelelőn is forgassunk egyet. Ehhez a játékhoz kell valaki, aki mondja a műveleteket, vay természetesen egy papíron is odaadhatjuk.


Szivárványos párosító
Ehhez a játékhoz a képeket szintén a Gyereketető oldalról töltöttem le, aztán 10-12 műveletet egy kupacba gumizva kis csomagokat készíttem belőle. A feladat megtalálni minden szivárványív másik felét.


Kígyó fűzés
A napokban találtam ezt a négy helyes kígyót, csak nem emlékszem, hol. (Nem tudja valaki, belinkelném?) Kinyomtattam, lamináltam, és azt gondoltam ki, hogy ha minden szám fölé készítek egy kis lyukat, akkor fűzés közben lehet mondogatni a számsorozatokat. (Persze csak hoszzú, fekete fűzőt találtam, a szép színeseket bevittem a munkahelyre, grrrr :S)



Számegyenesen ugrálás
Látszik, hogy nem mai kép, még tavasszal készült, de a játék ide kívánkozik: A teraszon aszfaltkrétával felrajzoltunk egy hosszú számegyenest (a készítésnél is lehet olyat, hogy a páros számokat én írom, a páratlanokat a gyerek), majd a 0-ra állítottam a gyereket, és feladatokat adtam neki: adjon hozzá 4-et (ugorjon oda), vegyen el 3-at, ugráljon végig kettesével, hármasával, négyesével stb.


Babzsákos játékok
Babzsákot dobálva egymásnak prímán lehet gyakorolni a kettesével-hármasával (stb.) számolást oda-vissza. Lehet úgy is, hogy pl. minden páros számnál fel is dobjuk a babzsákot, vagy ha babzsák nélkül játsszuk, akkor tapsolunk. Azok a játékok is izgalmasak, ahol a páros számokat kimondjuk, de a páratlanokat nem, vagy minden kerek tízest csak suttogva stb. Remekül fejleszti a tmegosztott figyelem képességét is.

Számoló golyók
Még egy klassz eszközt mutatok, amit év közben a házi feladatokkal való küzdelem során vetettünk be. Nagyon egyszerű darab, fillérekért (500Ft körül) kapható a hipermarketekben és még szépen jelölve is vannak színekkel 5-ösével a számok. A szorzást-osztást, tízesátlépéses összeadást-kivonást is szépen láthatóvá teszi (bal oldalon az a zöld keretes).


Zingo
Új játékunk a Zingo számolós variációja. Ebben a formájában kisebbeknek való, szóval sikerélményes, viszont bármilyen táblát készíthetünk hozzá (fogok is), és az is remek, hogy minden gyerek a saját képességeinek megfelelő feladatokat kaphat, így különböző korú/tudású gyerekekkel is jól játszható. (Biztos van, akinél az angol feladat zavaró, nem értem, miért nem fordítják le, az én gyerekemet speciel pont motiválja, mert a nyelveket pont szereti.)


Kockajáték: Dobj 6-osra
Rengeteg játék van dobókockával, ami a matematika tanulás eszközévé válhat, most csak ezt az egyet írom le. Egy táblázatot kell hozzá készíteni gyorsan, aminek 6 sora és a játékosok számának megfelelő számú oszlopa van. Egy kockával dobunk, sorban egymás után. A dobott számról a dobó eldöntheti, melyik sorba szeretné beírni. Minden sorban az adott sor számával szorzunk. Tehát ha 3-at dobunk, az az első sorba írva 1x3=3-at ér, a 6. sorba írva 6x3=18-at. Nagy dielmma, jár némi kockázattal, fogunk-e vajon kisebbet-nagyobbat dobni később :) És csak pár perc az egész, ha nem vaagyunk túl sokan :)

Meggyőződésem, hogy az efféle játékokak az iskolában, a matematika órákon is helyük lenne. Néha elmélázom, hogy ha most tanítanék alsóban, akkor legyártanék 30-40 ehhez hasonló játékot (lennének közte több személyesek is - és valószínűleg nem csak matekosakat csinálnék), szépen dobozokba rendezném a polcon, és tartanék olyan órákat (vagy olyan fél órákat), amikor a gyerekek maguk választanak a polcról, hogy mivel szeretnének gyakorolni. Úgyis sokszor elfeledkezünk az önállóság és a döntési helyzetek támogatásáról. Pedig legalább olyan fontos, mint a matek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése