2015. november 29., vasárnap

Társasjátékot karácsonyra!

Régebben a blogon több olyan társasjátékot is mutattam, amit én készítettem (most a legjobbakat épp nem találtam meg, lehet, hogy majd újra felrakom őket, de íme néhány itt, itt  és itt), de most bolti játékokról lesz szó - a közelgő ünnepre való tekintettel.

Mi nagyon szeretünk társasjátékozni négyesben, úgyhogy minden évben kerül a fa alá legalább egy játék. Idén ezt szeretnénk megvenni, mert a játék alapjául szolgáló könyv nagy családi kedvenc. Remélem, a játék is élvezthető!
A kisebbeknek (óvodásoknak, elsősöknek) szóló kategóriából a Traff Park Társasjáték. Ezt is egy számítógépes játék miatt kapták a fiúk a nagyszülőktől. Egyszerű lépkedős játék, ahol saját döntés, hogy merre megyünk, de érinteni kell 4 megadott pontot, miközben szerencsekártyák is segítik, vagy hátráltatják az előrejutást. Némi rugalmas gondolkodás nem árt hozzá, de ilyen céllal fejlesztő játékként is felfogható.

A Scrabble junior változatát azért szeretjük, mert a még olvasni alig tudó gyereknek is jó a tábla  egyik fele az előírt szavakkal, a másik viszont már majdnem a felnőtt játék.


Egy nagyon izgalmas, itthon talán kevésbé népszerű, pedig szép és izgalmas játék a Ticket to Ride. Több része van, mi az európai alapjátékot ismerjük. Két évvel ezelőtt azért esett erre a választásunk, mert abban bíztünk, hogy az egyik gyereket (akkor 6 éves) a vasútvonalak építése, míg a másikat (akkor 7,5 éves) a stratégia  érdekli majd, és nem is csalódtunk. Nagyon sokat játszottunk vele, gyakorlatilag megunhatatlan.

Itthon is méltán népszerű játék a Catan telepesei, ez mostanában kerül elő többször. Az egymással való cserélgetés, egymásra és több minden másra is figyelés némi fejlesztő hatással is bír, bár ha a család egy-egy tagja ebben gyengébb, a játék úgy is élvezetes :) Sokféle kiegészítő kapható hozzá, úgyhogy évekig élvezhető. (Mi a gyerekek születése előtt felnőtt társaságban is sokat játszottunk.) Két személyes kártyajáték verziója is megvan, néha ez is előkerül.
Szintén élvezetes felnőttként (és akár kettesben is) a Keltis, a kövek útja. Ez is egy igényes kivitelezésű és ötletes játék. Itt kevésbé kell egymásra figyelni (persze akadályozni lehet a másik pontszerzését), de ettől még élvezetes, bár nálunk nagy családi kedvenccé nem vált.

Tavaly karácsonyra kaptuk a Dixit nevű díjnyertes játékot (ennek is többféle változata, kiegészítői kaphatóak). Ez felnőtt társaságban remek szórakozás, gyerekek közül inkább csak azoknak az igazi, akiknek nem okoz gondot mások gondolatainak, logikájának megértése, átélése (vagyis autizmusan érintetteknek kevésbé). Ettől még játszunk néha ilyet is a fiúkkal, és szeretik is, de ez szerintem inkább annak tudható be, hogy a társasjátékozásban amúgy sok pozitív tapasztalatot szereztek már.

A kisebb játékok közül nekünk a SET az egyik nagy kedvenc, ahol összeillő mintázatokat kell keresni, de hasonló a Swish is, amit a barátainknál szoktunk játszani (gyönyörű átlátszó lapjai vannak).
A Hully Gully Junior a reakcióidőt fejleszti (vidám és szomorú arcokkal), a Tic-Tac bummal pedig a nyelvi képességek fejleszthetőek, mert képek segítségével kell azonos témához tartozó szavakat gyűjteni, ráadásul gyorsan (nálunk ez a bizonytalan idő tényező, amit a bomba robbanása jelez, nagyon nem jött be, alig lehetett a játékot magát visszacsalogatni a "köztudatba").


Rengetek kisebb-nagyobb, régi és új játék lapul még nálunk a szekrényben, most csak azokat mutattam meg, amik leggyakrabban kerülnek elő nálunk. Jó jétékot mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése