2014. március 3., hétfő

Jutalmazós, pontgyűjtős

Mi felnőttek nagyon nem bánnánk, ha lassan megszűnne a csemeték éjszaka közepi átvándorlása az ágyunkba. Ezért gondoltunk egy nagyot és kiötöltünk egy (reményeink szerint) motiváló pontgyűjtős játékot.
Mindenkinek van külön pontgyűjtő csíkja, ezen pipáljuk, ha egy éjjel sikerült végig az ágyában maradnia.


Aztán akinek összegyűlt a megfelelő számú pipája (ez az első alkalommal 4, utána folyamatosan nő, vagyis 5,6,7 stb. számú pipa kell), az választhat hétvégi programot. Ehhez közösen összedugva a fejünket készítettünk egy kis füzetet a lehetséges programokkal. Olyasmik szerepelnek benne, mint metrózás, játszóház, focimeccs, állatkert, Csodák Palotája, uszoda, bowling, mozi stb. És a lista természetesen bővíthető, bármikor feltűnhet valami kecsegtető lehetőség. (Azért hogy ne lőjünk magunknak öngólt, vagyis ne legyünk kiszolgáltatva gyermekeink alvási kényének-kedvének, a korcsolyázást, kerékpározást, kirándulást, színházat és koncerteket nem vettük be a választható programok közé, ezekről továbbra is mi döntünk :))


Nem mondom, hogy zökkenőmentesen indult a dolog, de azért az első beváltott programon már túl vagyunk. talán kéne még mellé egy szociális történet arról, miért is jó nekünk, ha a saját ágyunkban alszunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése